Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-09-12 / 967. szám

4 BUDA! NAPLÓ Budapest, 1929 szeptember 12. E monom naponkint Kgyék egy pohár KMSTAL9 VIZET ! tJj koncertzene a Belleme- szálloda éttermeiben, ahol szep­tember hó 1-től Kalmár Tibor zeneszerző jazz- és koncertzene­kara játszik. Minden délután és este tánc. — Uzsonna hétköznap 1 P 20 f. Vasár- és ünnepnap 1 P 50 f. Asztalrendelés telefonon: Aut. 528—84. URI S Z A BO, kiváló szabász: GLASZ Péter, I., Maros-utca 11. Magyar Mythológia címen, Zajti Ferenc, az Indiába szakadt hun iva­dékok kutatója, sajtó alá rendezte újból Ipoly Arnold nagy munkáját, a Magyar Mythologiát, ahogy azt leg­utóbb már megírtuk volt, de tévesen írtuk meg a nagy mű árát, mert a könyv bolti ára 24 pengő lesz és fizethető háromhavi, 8 pengős rész­letben is. Ennek az úttörő nagy munkának első kötete még e hó folyamán megjelenik, és megrendel­hető a kiadó Zajti Ferenc útján: Pestújhely, Nádor-utca 18. Országos nevű cég, a ,,Szimon István Rt.” csemege-, fűszer- és ital- áruháza költözött át fél üzletével Budára, II., Retek-utca 79. sz. alá, a fogaskerekű vasút végállomásával szembe, hogy itt Budán is a pesti­hez méltó üzletet nyisson az erősen fejlődő pasaréti villanegyed, a hű­vösvölgyi és a svábhegyi nyaralók számára. Egyik nagy előnye az, hogy a cég minden rendelést házhoz szál­lít és bevezette a havi könyvbevásár- last, amivel^ szolgálja a közönség ké­nyelmét. Áruja közismerten első­rangú. MÄRCIS CUKRÁSZ T4 I., ALKOTÁS-UTCA 15. SZÁM TERRASZ ÉS SZALON A képzelet kihasználása címen egy fiatal tanár, Schmidt Sándor, értékes könyvet adott ki, mely minden tekin­tetben a legmodernebb pedagógiai eszmék szolgálatába szegődik. Az elemi iskolai játékszerű tanítást rész­letesen ismerteti és rámutat arra, hogy mennyi _ 'képzeleti elem (fan­tázia) van a játékban és emellett elsősorban a mesét analizálja, kiter­jeszkedik az álomra is, majd áttér a képzelet kihasználására. E fejezet képezi a nívós könyv lényegét. A fan­tázia legfőbb fattyúhajtásait a hazug­ságban, félelemben és túlzott sexuali­ORSZÁGOS MAGYAR TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT PALACK TEJ éttermei és sőr- csarnoka VERONIKA l.f Hidegkúti út 20 Cigányzene — Jazzband £«70 ßn7a Tulajdonos: LOLC UGLŰ Síügydrtí, nyerges is böMs megbízható, régi üzlet FLIEGER, II, Fő-utca 10. CIMFESTŐ i;.f Iskola-utca ~6. TELEFON: 526-22 Váll 6. és Tsa Első budai, legrégibb címtábla festészet. Hnlllhlírl Minden szakmabeli ügyben liUiyiiUai forduljon a régt jóhírű céghez I, Logodl-u. 19 Béres Márton Tel.: 530-33 ÍW ÖV EG Budán II, Széna-fér7 és porcellán dísz­műáruk. Tisztvise­lőknek kedvezmény GÁL L. tusban látja. Végeredményben véve a képzeletben túltengenék — Sclimidl szerint — az értékes elemek, do ezek csak gondos nevelés útján értékesít­hetők. A vallásos neveléssel több helyen foglalkozik e munka, látva a gyermekben rejlő vallásos készséget, ami azt bizonyítja, hogy Schmidt Sándor nem tartozik az álmodern pedagógusok közé, akik a vallásos nevelés ellen küzdenek. Az egész könyvnek a kerete tudományos alapú, de azért a laikus közönség számára is világosan megérthető, ezért a szü­lőknek is mindenáron ajánlhatjuk. Nem lesz elég borunk! Gazdasági jelentések alapján kimutatták, hogy Magyarországon ezidén 2.500.000 hek­toliter bor terem. Régebbi statisztikák alapján közismert tény, hogy ebben az országban átlag minden élő lény naponkint 1 liter bort fogyaszt, ami körülbelül 3.700.000 liternek felel meg. Ha azonban csak 2 és fél millió hek­toliter terem, — honnan vesszük a hiányzó 1,200.000 litert? LORGNON Zlbrinylnól, I., Attlla-u. 12. Szakorvosok. Purébl tanácsnok az iskolaorvosi intézmény keretében lé­tesített szakorvosi rendelőintézetekhez a szakorvosok és asszisztensnők szol­gálati beosztását Budán a követke­zőkben állapította meg: I. sz. szak­orvosi rendelő, I., Krisztina-tér 4. Szemorvos: dr. Csapodyné dr. Mócsy Márta. Fülorvos: dr. Draskovich Aurél. Orr-, torok- és gégeorvos: dr. Bajkay Tibor. Asszisztensnő: Kele­men Edit. Fogorvosok beosztása: Vezetőfőor­vos: dr. Rónay Gusztáv. I. számú fogorvosi rendelő, I., Krisztina-tér 4. Fogorvosok: dr. Szántó Magda, dr. Czappan Elemér, asszisztensnő: Ba­kos Éva. — II. számú fogorvosi ren­delő, III., Lajos-utca 1. sz. Fog­orvosok: dr. Erdős László, Ratkayne dr. Román Mária, asszisztensnő: Bo- zső Lászlóné. Bútorozott lakás úri helyen, I., Krisztina-körút 155. I. 5. JAVÍTTASSA szőnyegeit Turáninál S?., Fő-u, 80. Tel.: Au«. 515-79 A cserkészet idegenforgalmi je­lentőségéről adott elő a Külügyi Társaság idegenforgalmi szakosztá­lyában kaposi Molnár Frigyes dr. Érdekes előadásában kimutatta, hogy Magyarország összes idegenforgal­mának két százalékát a Cserkész- Szövetség bonyolítja le és hogy nem­csak a külföldre irányuló tanulmány­utaknak van azonban meg az érté­kük, hanem igen nagyjelentőségűek azok a tanulmányutak, amelyek a városi fiúkat kiviszik a vidékre és a vidéki fiúkat megismertetik a városi civilizációval. Ezen a téren azonban még nagy nehézségekkel kell meg­küzdeni. A nagy tetszéssel fogadott előadáshoz Tasnády Szüts András, az Ibusz elnöke és gróf Teleld Pál is hozzászólottak. fzímon István R.-T. csemege és italárúház budai fiókja II, Retek ucca 79/a. Florida kioszk mellett Telefon: Automata 553—40 szám Minden megrendelést hazaszállít! ■ Havi bevásárlási könyvecskék® Farkas a vendéglője I, Táltos-u. IS Díszes, intim, pormentes kerthelyiség. Fedett tekepálya. Szolid csa­ládi találkozóhely. — Kitűnő magyar konyha. — Dreher sörók, uradalmi fajborok Cigányzene SZAMKÍÍlllll/IIK VENDÉGLŐ I., MAJOR-UTCA 7. SZÁM TULAJDONOS: J U HÁSZ JÁNOS Budapest legszebb és legolcsóbb kránduló- helye, a város bármely irányából; 30. fillé­res átszállóval a Gellért-téren a budafoki HÉV.-re. NAGY ÁRNYAS KERT, fedettkiig- lízó, jó magyar konyha, saját szorcteiésű borok. Naponta POZSÁR BÍ15.C. hires ze­nekara hangversenyez. TÜNDÉRLAK na^yvcndéglö I., Szirtes-ut 11. Idillikus kilátás. Kellemes vacsorázd hely. Pompás konyha, jó borok, Igész nap zene. Tulaj­donos: TAXNER ISTVÁN volt hajóvendéglös. MIELŐTT NYARALNI MEGY TARTÓSAN ONDOLÁLTASSA haját, mely hónapokig megmarad és a vízben még hullámosabb lesz. Henne hajleitést speciálisan, garantálva készt« Telefon: Automata 890-40. sz. Krániisz A. hölgyfodrász Párisi u. 5. Főpostával szemben KÖZdAZdAJÍGinflPLt * Láng Józsefnek, a Gazdák Biz­tosító Szövetkezete vezérigazgatójának augusztus 31-én ünnepélyes keretek között zajlott le 25 éves szolgálati jubileuma, amely alkalomból kifolyó­lag a rokonszenv minden jelével hal­mozták el a jubilánst. * Óbudai Freudiger Dávid, a Freudiger Mózes és Fiai cég junior főnöke a szalonikii mintavásárra uta­zott. * Kammer Vilmos, a Nagytétényi Sertéshízlaló vezérigazgatója a közel jövőben megválik a vállalattól, amely­nek élére egészen új vezetőséget fog kreálni a Vásár pénztár, amelynek ér­dekeltségéhez tartozik. * A téglakartell körül nagy zűr­zavar van, amelynek folyományakép­pen a téglaiparban nem mindennapi események zajlanak le. A helyzet sig- naturája ma az, hogy amíg a tégla­gyárak vezérigazgatói kedvezően nyi­latkoznak, adelig, ha közelről nézzük a dolgok folyását, akkor azt látjuk, hogy teld vannak gondokkal és bajok­kal. A vállalatok helyzete igenis az, hogy a téglafogyasztás meglehetősen visszahanyatlott, ami nagyon termé­szetesen az építkezések megcsappaná­sára vezethető vissza. A kartell je­lenlegi formájában egyáltalán nem mondható teljesnek és ezért történ­hetik meg, hogy egyes gyárak titkos engedményeket adnak, amellyel lénye­gesen lerontják az árnívót. Nem lehe­tetlen ezek után, hogy még ebben az évben felbomlik a téglakartell. * A Budapesti Kisipari Hitelinté­zet, mint tudvalevő, néhány év előtt nagy sikerrel lancírozta a kereskedő- és iparostanonciskoláldván a betét­gyűjtést s kezdeményezésével jelentős eredményt ért is el. A kitűnő organi­zációnak köszönhető, hogy ma alig található uqlyan tanonc, aki ne kap­csolódott Aoína Bele az intézet akció­jába és ne rendelkezne némi megta­karított készpénzzel. Tekintettel a Budapesti Kisipari Hitelintézet által elért jelentős eredményekre, a főváros tanügyi osztálya elhatározta, hogy az összes iskolákban bevezeti hasonló szisztéma alapján, a takarékossági el­vet, ametynek keresztülvitelére a Köz­ségi Takarékot kérte fel. A Takarék­pénztárnál nagy lelkesedéssel fogad­ták az eszmét és szívesen vállalkoztak annak keresztülvitelére. Szombaty Kálmán aligazgatót, a Háztulajdono­sok Országos Szövetségének volt igaz­gatóját bízta meg az intézet a terve­zet kidolgozásával, amely értesülésünk szerint el is készült s ennek alapján a tanács egyik legutóbbi ülésén hatá­rozatot hozott, mellyel engedélyezte az általános takarékgyüjtési akció le­bonyolítását. * Az Erzsébet Sósfürdőt, amely a Bohunicky Bankház érdekeltsége, fel­ajánlották eladásra a városnak. A fürdőért, amely közel 21.000 négy­szögöl parkírozott belső földterületet reprezentál, 2,500.000 pengőt kémek. Ezenkívül felajánlják azt is, hogy a környező és szintén keserű gyógyvizet rejtő 23.000 négyszögöl telekkomplek- szumot is vásárolja meg a főváros, amelyért a parcellázási árnál jóval kevesebbet, négyszögölenként mind­össze 50 pengőt kérnek. Eszerint nem jelentene valami nagy megterhéltetést a fővárosra nézve a fürdő átvétele, mert, mint ismeretes, a hollandi Bur­gers Bank 850.000 hollandi forint kölcsönt folyósított már a fürdő régi tulajdonosainak 8%-os alapon és ezt a hitelt átvehetne az új tulajdonos is. Szerkesztő: FERENCZY LÁSZLÓ. Laptulajdonos: VIRAÁG és TÁRSA Kiadásért felelős: Viraág Béla. Nyomatott a Révai Irodalmi Intézet Nyomdájában, Bpest V, Ügynök-u. 8. — (Nyomdaigazgató: Linzer M.) — Takarékbetéteknek kényelmesebb gyűjtése cél­jából takaréklapokat bocsát a felek rendelkezésére. Könyvecskékre elhelyezett betétek és folyószámlára elhelyezett összegek után TL százalék kamatot fizet míg a 3 vagy 6 hónapra lekötött betétek után magasabb kamat ! térít a Butiul Általános TcksréKpénziór rt, Buda, ll., fő-utca 0. Pénztári órák: 9 — 3-lg. Telefon : Aut. 524- 00. V4Müzlet és tőzsde­osztály: Aut. 524-35. Tözsdekirendeltség: V., Szabadság-tér 17. Telefon: J. 902-88. RÚZSADOMBI VIRÁG- ÉS TtJKERTÉSZET Budapest, II. kér., Szemlöhegy-utca 23. sz. Telefon: AuL 529-70. TÁJKERTÉSZET: Vállalja díszkertek, parkírozások, ablakdíszítések és villakertek ter­vezését és évi gondozását. VIRÁ GKEM TÉSZET: Szállít egész éven át vágott is cserepes virágokat, csokrot, virág- kosarat, dísznövényeket, palántá­kat és dugványokat. II., KÉR., MARGIT-KÖRÚT 56. szám alatt épülő új bérpalotánkban Z és 3 szobás lakások, hallal, a legmodernebb kivitelben központi fűtéssel és melegvizszol- gáltatással, továbbá üzlethelyiségek nov. 1-re kiadók. Bővebbet: „Cyklop“ Építő Rt. IV., Régiposta-utca 7—9. sz. Telefon: Automata 879—84. szám. O-Buda-mmkl Takarékpénztár Részvény Tináiig Budapest, III. kér. Lajos ucca 148 szám. Telefoni Automata 624—57. Betéteket elfogad könyvecskékre is folyószámlákra a leg­magasabb kamatozás mellett. Kölcsönöket folyósít váltóra, folyószámlákra, értékpa- pirokraa legelő .yösebb feltételek mellett BűconaszcaLOSCAL: hálók, ebédlők, uriszobák, saját készít­ményt! kárpitos bútorok, úgyszintén vas- és rézbútor raktáraimban rend­kívül olcsón. — Hitelképes vevőknek fizetési kedvezmény. 100 pengős havi törlesztésnél teljes kamatmentesség. MÜTTER TAJOS „Margit“ fióküzlet: II., Margit-körút 54 Főüzlet: VII., Dohány-utca 37. 70 éves cég Tel. J. 373-18. 70 éves cég Heinrich és Társa KERTÉSZET ,.Kumalauaa. Tel. hivó 643—33 Modern kertépítés parkírozás, mindenféle növények. Specia­litások; Rózsa, szegfű, dálya, chrisanthe- mum ® 31 kitüntetés P ARAGON GAKAGE. Budapest, I., Bicskei-u. 3 a Horthy Miklós-uti köröminél. Tel. Lá. 16-65 Kétszáz kocsi férőhely. Úrvezetőknek öltözó- és mosdószobák. Benzinkút. Bérautók éjjel-nappa!! Háztata rázásnál előnyös feltételek mellett vállalkozik Nagy Pél bádogos gáz, vízvezeték, csetumá zás. fürdőberendczéí és központi-fűtés vállalat« 11., FŐ-UTCA 20. SZ. Telefonh. Aut. 520-93 «>V>e Kapható mindenütt! X \ CIPŐT ízléses divatosat a készít első- DETD 1*1 rangú mester wr C I K II, kerii et, Zsigmond utca 5. szám T9 KAKUK‘ 4 ÉTTEREM VENDÉGLŐ kerthelyiség, ktilönszobákl, Kereszt-utoa6(Tabán) előkelő, intim. Hangulatos Blapysr, francia konyha. Estén- k nt Mursi Elek muzsikál. BELLEVUE SZÁLLODA ÉTTERMEINEK FÜGGŐKERTJE a Várhegy vérmezői oldalán a főváros legszebb nyári szóra­kozóhelye, mely közismerten Európa legfinomabb kerti vendéglői között foglal helyet. Füst- és pormentes levegő. Elsőrangú koncert- és tánc-zene. Tánc. Este kétféle menü: 3 és 6 pengő. Déli menü P 2 50 PHILADELPHIA! Kiváló fekete, pompás fagy­lalt, nagyszerű szellőztetés, kitűnő zene. Terrasz a Szín­körrel szemben. SZABÓ SÁMUEL KAVÉHA2A HALWA SÁNDOR — PUSKAMÜYES Budán: I., Szt. János-tér 4. Tel,: 507—37. — Állami díszoklevél — Ezüstkoszorús mester — Nagy aranyéremmel kitüntetve. Vadászfegyverek, fegyver javítások, sportcikkeik, cserkészfelszerelések Lakos Laps takaréktűzhelygyár R„ T. IMI Budapest M Gyár: V, Katona József uc<ca 3 Telefon : 223—95 Iroda és mintaraktár: IV, Veress Pálné ucca A Telefon : 857—24 Egészségügyi SS'“4**’ Műszaki cikkek, fémgyártás VI., Liszt Ferenc-tér 4. flßilßn Telefon: 222—67 ésTsilB.T. S É &S Y BC É P Remek felvételek gr Ki aH I rv & ■ műtermen kivül is II, Fő-utca 18. sz. 3LAH0S Rudolf LMWL Varrógép, kerékpár, gramophon raktár. Meghízható javítóműhely, fiuddn. I. Kri.cnfina-körűt rjjl. Hungária GYÓGYFORRÁS! Budán, az Erzsébet-hfdnál Szénsavval teSítve: HARMAT-VÍZ! Magyarország íegrádiumosabb gyógy- vize. Az Erzsébet-híd budai hídfőjénél épttlt modern ivőcsarnokban. Radio­aktív hatása llthlumos és calcium- j hydrocarbonátOH gyógyvíz.- ar KÖM Keserflsó-kűra. Javasolva vesebántal- mak, gyomorbaj , emésztési zavarok, i álmatlanság és ^szegénység ellen. Poharankint 8 í., Karlsbad! sóval 18 f. | Nyitva reggel 7 Arától este 6 áráig. TELEFON: AUTOMATA 530-

Next

/
Oldalképek
Tartalom