Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-09-22 / 968. szám

I

}

i:

'

XXVI. évfolyam. 968. sz.

Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 24 pengő, íélévre 5 2 pengő. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal : I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon : 502—96.

Felelős szerkesztő:

VIRAÁG BÉLA

Hirdetés, ek ára : Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengő. Szövegkor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő.

1929

szeptember

22.

E]íif]bei*loiizás

Alig néhány hónapja, hogy az angol egészségügyi miniszter rámutatott Nagybrittania valóságos átkára, — amint ő mondotta — nemzeti nyavalyájára: a tuberkulózissal versenyző reumára.

„Ez a konok betegség — mondotta ő — különösen a munkások százezreit teszi munkaképtelenné. Megállapításaink szerint évenként 2 millió font sterlinget fordít Angjlia ia reuma úttal munkait képtelenné vált emberek támogatására. Ám, hála az angol vörös- kereszt 40.000 font sterlinges alapítványának, immár meg van vetve egy olyan klinikának az alapja, amely kizárólag a reuma tanulmányozásával és a reumások gyógyításával fog foglalkozni. Ehhez a kezdeményező munkámhoz eddig is számtalan ipari vállalat, jótékony egyesület, szak- szervezet és orvosi társulat csatlakozott“ .

A miniszteri nyilatkozat megállapítja, hogy szinte érthetetlen, hogy Anglia, amely a nedves éghajlat és az egész nép speciális táplálkozási módja miatt leginkább szenvedett a reumától, eddig egyáltalán nem vett komoly tudomást erről az országcsapásról és nem kereste annak orvoslását. Éppen ezért ő bizottságokat küldött Németországba, Franciaországba, Hollandiába, hogy ott tanulmányoztassa a reuma gyógyításának lehetőségeit és módjait.

A bizottságok egyetlen segítőnek a német példák utánzását ajánlották és pedig a rerana- fürdőkórházak és klinikák felállítását, aminők természetes hőforrásokra építve, különösen nagy arányokban tartva, a németeknél már megvannak. (Különösen nagyjelentőségű Aachen városának hőforrásból táplált 2000 ágyas fürdőkórháza! A szerk.)

A mi „Budapest-Fürdőváros“ egyesületünk remek gyakorlati érzékkel, más illetékesek helyett is, állandóan napirenden tartja a főváros valamelyik hévforrására építendő reuma,-kórház kérdését.

Ez az egyesület a minapi választmányi ülésén újból tárgyalás alá vette a budapesti reumakórházat.

Csodálat és hálás elismerés illeti az egyesület magas elnökét, József Ferenc dr. őfenségét, aki szinte professzori szakértelemmel, a tudós szívósságával és az emberbarát lelkesedésével tartja ébren a budapesti reuma-kórháznak ügyét.

Tudvalevő, hogy az immár euró- 1 pai vésszé vált reuma-kórság leküzdésére nemzetközi bizottmány alakult, amely jövő hónapban itt nálunk, Budapesten fogja tartani összejövetelét, éppen a „Budapest-Fürdőváros Egyesület“ nagy orvosalakjainak, báró Korányi, dr. Vámossy, dr. Dalmady stb. tanárok meghívására és irányítása mellett.

Remélhető, hogy megint ellátogat hozzánk ennek a nemzetközi reuma-bizottságnak nagynevű el- I nöke is, Yan Breemen professzor, akinek, most két éve tett.inyilat: kozatát „Budapest - Fürdőváros

Egyesület“ archívumába foglalta: „Ami Budapestet illeti, nagyszerűen alkalmas ez a szép és forrásgazdag város a reumaellenes világküzdelem gyakorlati megoldására! Csodálkozom rajta, hogy itt nincs külön reumeu-kórház és laboratórium“.

Azóta is hallottuk dr. Korányi professzor ajkáról Van Breemen hollandi tanár ama nyilatkozatát, hogy Hollandia, amely reumagyógyító hévforrásokkal egyáltalán nem rendelkezik, igen szívesen küldené tömegben államilag kezelt betegállományát egy direkt Hollandia részére berendezendő budapesti, eminensen gyógyító fürdő-kórházba, pláne ha a betegeket klinikai gyakorlatra beosztott hazájukbeli orvosok kezelhetnék.

Hogy mit jelentene egy ilyen elhelyezkedés a „Budapest-Fürdőváros“ jelszó jövő propagandájának, azt fölösleges hangsúlyozni.

Azt hisszük, a nemzetközi reuma-bizottság látogatása megérleli a budapesti fürdő-kórház ügyét, a „Budapest-Fürdőváros“ legkomolyabb, leghumánusabb és legértékesebb kezdetét.

Köztudomású, hogy Yass miniszter és fáradhatlan államtitkára a kormány részéről, Bérezel Jenő alpolgármester pedig a város részéről már régebben lekötötték magukat a reuma-kórház mellé; a Társadalombiztosító Intézet elnöke, dr. Huszár Károly pedig bizonyára örömmel üdvözli majd az ő védenceinek jutó intézményt. és kiveszi a megoldásból őt illető nemes részt.

Mi pedig szívünkből kívánjuk, hogy a budapesti reuma-fürdőkór- ház mielőbb meglegyen és hogy Budán legyen!

Dr. R. L.

Budán, 1Q2Q szeptember 2i

Nincs szó Budáról! A városházán minden embernek a feje fő, — olyan sok probléma vár megoldásra. Minden ügyosztályon minden vezető embernek oly sok a megfejtendő keresztrejtvénye, apró vásári és piaci kérdésektől kezdve, föl a kórházépítésig, a kikötő 14 milliós ügyéig. A napisajtó hasábokon foglalkozik ezekkel és —- csodálatos — mindenről szóó esik, csak éppen Budáról nem. Pedig nekünk is volna sok nagy kérdésünk, többek között a kiállítási terület rendezése a fertőző lágymányosi mocsáron, ami fontos közegészségügyi kérdés, a növénykert építése, a reuma-kórház, a női kórház kérdése, átlós utak kiépítése, a diáknegyed, a farkasréti temető falánksága elől való menekülés, a Sasad bekapcsolása a városba, mert azt vasúti sinek és utak hiánya teljesen elzárja tőlünk, a Vérmező ügye, a vízivárosi kispolgárok lakásmizériája, a Zugliget rendezése, a Pasaréti művésztelep, az Ákos-utcai átlós út Újlakra, a Rózsadombnak a fürdők felé lejtő csúf oldalának végleges rendezése, a Szép völgy, megnyitása, a dunaparti autostrada a Római-fürdőig és a — fürdőügy. Ez mindennél fontosabb, mert

Budapest gazdasági rendjének, Buda polgárai jólétének a tengelye. De minderről nincs sző, mindez másodrendű kérdés, mert előbb jön a régi ló verseny tér szabályozása, a Zugló, a Hermina- mező, a Rákos, Pestújhely és az egész hinterland Szolnokig, csak azután jön a jó öreg elmaradt Buda!

Érdekes memorandumot készül az

illetékes fórumok elé terjeszteni a „Budai Ingatlantulajdonosok Egyesülete”, amelynek augusztusi értekezletén Bárdos György dr. elnök ismertette azt a mozgalmat, amely a főváros környékén levő városok részéről indult meg a Budapesthez való csatlakozás érdekében. Fontosnak tartja ebben az ügyben az egységes állásfoglalást. A maga részéről a leghatározottabban a csatlakozás ellen van. Buda fejlődését ez örök időkre lehetetlenné teszi. Bizonyára mindenkit érdekel ennek az álláspontnak a megokolása.

Vílásünnep 1936-bnn

Budavára felszabadulásának 2i>0. évfordulóján

Nemzeti öntudatunk követelménye, hogy Budavára visszavételének 250. évfordulóján a már meglévő és XI. Inee^ pápának még emelendő emlékművén kívül még más emlékműre is gondoljunk.

^ A Kapisztrán-téren lévő emléktábla, amely nekünk is, az idegeneknek is emlékezetbe juttatja az 1686-os diadalmas ostromot, megemlíti I. Lipót királyt, Lotharingiai Károlyt és Bajor Miksa Emánuelt, mint akiknek köszönhetjük Budavára visszavételét.

^ Károly és Miksa Emánuel érdemei tényleg hervadhatatlanok és valóban nemes és lovagias gondolat volt a magyar fővárostól az ő nevüknek kőbevésése. De miféle ibolyaszerénység tiltja, hogy ama magyar hősök nevét is emléktáblán hirdessük saját nemzetünk és idegen népek fiai előtt is, akik az 1686-os ostromot közvetlenül megelőző hadjáratban tevékenykedtek, az ostromműveletekben resztvettek, a magyar rohamesapatok élén egyikük-másikuk az elsők közt hágta meg a falakat, vagy a diadalmas ostromot nyomon követve, az eredmény hadászati biztosítására mesz- sze földre portyáztak, űzve az ellenséget? Köztük egy-egy Barkóczy, Batthyány, Bercsényi, Bottyán, Esterházy, Fiáth, Koháry, Petneházy, Rcimocsaházy, Serényi és mások; csupa nemesveretű, patinás, ragyogó magyar név!

Az osztrák történetíróknak köszönhetjük, hogy elterjedt az a tévhit, hogy Budavára visszavételénél édes-kevés magyar vér folyt és így a felszabadítókat az idegenekben kell látnunk. A „kuruc-labanc” ellentét is, amely szinte napjainkig kihat, eredményezte, hogy a nemzet egy része a törökkel Bécs ellen törő Thö- kölyben, az Erdélyben tétlenül alkudozó Apafyban és Telekiben látta ama kor igaz magyar hazafiait, míg a Budavára visszavételéért hevülő magyar hősökben inkább csak vitéz labancokat látott, akiknek nevét tisztelettel említhetjük, de kőtáblába nem véssük! Pedig ők voltak azok, akik megértve a történelem hívó szavát, az igaz magyar politikát csinálták — nem labanekodásból, mert hiszen alig 7 évre rá közülük nem egy

II. Rákóczi Ferenc kurucainak élén vezérkedik.

Történetíróink szerint valami huszonnégyezer magyar vett részt a felszabadító hadjáratban; Buda alatt ezekből 15.000 vitézkedett.

Ideje volna tehát, hogy történetíróink hiteles adatok és a szájhagyomány alap ián megái apítsák a magyarság érdemeit Buda visszavétele körül és megállapításuk alapján azután 1936-ra méltó emléktábla hirdesse ország-világnak mindama magyar hősök nevét is, akik Budavára visszavételekor magukat kitüntették.

Ezzel tartozunk emléküknek, de nemzeti öntudatunknak is.

Dr. Christian Rezső.

Az óbudai tanya világ- jövendő sorsa mind égetőbbé válik, mert nemcsak önmagát bénítja fejlődésében, de gátolja az egészséges fejlődést a felső medencében, Óbuda és Csillaghegy között. Valamikor régen, a Filatorigáton túl, ezeken a vizenyős réteken, szénát termeltek az óbudai tehenes gazdák és tanyaszerüen az ott levő szérüsker- tekben építettek maguknak apró házakat. Amikor tönkrementek az óbudai szőlők és tönkrementek a szőlőbirtokosok, eladogatták óbudai házaikat is és megtoldozott szérüskerti házaikba vonultak, ahol nem szénát, hanem kerti ve- teményt kezdtek termelni, rend- szertelen összevisszaságban. Az alföldi nagy tanyaterületek képe volt ez kicsinyben, úgy éltek itt az emberek, akárcsak ott, se iskola, se templom, se orvos, se bába. A város pedig nőtt könyörtelenül kifelé és végül is szabályozni kellett ezt az összekuszált tanyavilágot, amiből furcsa helyzetek keletkeztek. Van olyan szérüskerti háztulajdonos, aki sehogy sem tud majd a házához jutni, ha a szabályozás megtörténik és a vidék kiépül. Minden szomszédja utcai fronthoz jut, csak közöttük a középen lesz néhány olyan tanyai ház, ahova majd repülőgépen kénytelen haza járni a gazda. Pedig ez a vidék utóbb ki fog épülni, mert a Római- I fürdő sem marad meg örökké a mai ősállapotában és ha fölépül, körülötte új fürdőváros, új villarajon nő ki a földből, — akár kívánják ezt a Városházán, akár nem.

Húszezer ember fürdik vasár- naponkint a Duna rómaifürdő partján, ahol szelíd hajlással fordul a Duna és öblöt alkot, amelyet állandóan ver a hullám, bársonyos homok fenekét, partját állandóan mossa, tisztogatja és ahol száz lehetősége van vállalkozásnak, sok száz ember juthatna keresethez, a város pedig új fürdőváros-negyedhez. A Római-íürdő- mintha valami ős latin átok fogta volna meg, mozdulatlanul terpeszkedik. És a város? Nos, a város egyszerűen megoldotta a kérdést budapestiesen. Szabályozta a partot, még pedig különös módon. Három szabályozási vonalat állított fel: — a véglegeset, a sporttelepit és az önkényeset. Tehát legrosszabbul jár az, akinek ott telke van, mert az sehogysem építkezhet, amennyiben eléje építhet a sport és az elé az ideiglenes építkező. Véglegesen ott nem mer építeni senki. így nézünk ki azon a strandon, mely ma egyik látványossága Budának, de a városházáról alig járt ott valaki nyáron, vasárnap.

A szemetesláda

A Délivasút Krisztina-körúti oldalán, az 59-es végállomása mellett, a körutat díszíti egy pázsitos háromszög, amelyet fák és bokrok szegélyeznek. A kertészet nagy gonddal ápolja a gyepet, amelyet élő sövény választ el a gyalogjárdától. Kedves, szép hely.

A zöld gyep közepén pedig áll egy ... nem szobor, nem is valami művészi virágváza, hanem — restellem leírni — egy szemetes-láda. Idétlen, ormótlan, nagy szemetes- láda. Pont a pázsitos háromszög közepén.

Hát kérem, ez a szemetesláda jellemzi Budapestet. Ez mindenütt ott van, akármit csinál ez a város.

Átvette a Fogaskerekűvasutat és a Beszkárt óriási befektetéssel, átalakította villamos üzemre. Rendbehozták az egész pályát, a megállóhelyeket, magát a két végállomást csinosították, csak — és most jön a szemetes- láda —- csak éppen a Városmajor felé hajló hátsó részét a teleknek hagyták piszkosan, rendetlenül, éppen ott, ahol a Városmajor már világszép parkká alakult át.

A Városmajor nagyrésze posvá- nyos, mocsaras, lihegi magából a maláriát. Ezt fel kell tölteni és az egész Városmajort alá kell csatornázni. Ez a munka meg is indult. Töltenek, ásnak és megépítették a rácsos lefolyónyílásokat is, sőt azok környékét betonnal alapozták meg, hogy a víz ott meg ne álljon és újból elposvánvo- sítsa ott a csatornanyílás környékét. Hogy itt hol van a szemetesláda ? Hát ezt a betont a vállalkozó úgy csinálta meg, hogy mélyebben fekszik, mint a csatomanyílás és eső után a víz ott áll a betonlapon.

A Böszörményi-utat rendezték, mert erősen épül. De szűknek szabták.

A járdákat is rendezték, úgy, ahogv. -Ai út végén, a domboldalban áll egy kertes ház. Az utat leásták előtte, de a járdát nem. Az út szélére támfalat emeltek és a járda itt a ház elején félemelet magasra felszalad és a ház végén nmét leszalad. És a szemetesláda? Hát ezt a támfalat a ház kerítése helyén kellett volna fölépíteni és nem az utca szegélykövén, hogy a i járda simán folytatódjék és bent a !

kertben kellett volna építeni lépcsőt, mert a háztulajdonosnak mindegy, hogy az utcán megy-e föl a házhoz, vagy pedig a kertben. De az arra járó-kelőknek nem mindegy.

Ezek azonban csak az „apróbb” szemetesládák.

A nagy szemetesládák ott vannak minden nagy ügyben, amely Buda jövőjét volna hivatva jobbá és szebbé tenni. Ott van a Vérmezőn, amely évtizedek óta csak kaszálórét, a világ legdrágább kaszálórétje és nem tud azzá lenni, amivé lennie kell: — a budai fürdőváros központi parkja, amelynek déli részén áll a néprajzi múzeum, mögötte a néprajzi falu, északon befejezné az állandó színház és a vele kapcsolatos koncertterem, közbiil pedig a világ legszebb parkja, középen csobogó szökőkúttal és lan- gyosvízű strandfürdővel. — Ott van, ez a szemetesláda a Gellérthegyen, ahova negyven év óta épül a lift, mert a Városházán 1892 óta nem tudták elhatározni, hogy víz, gőz vagy villany bajtsa-e azt a liftet. — Ott áll a Margit-rakpart aszfalt-sivatagján, a budai rakodópart homokszóró kotrógépei előtt, a Lukács- és Császárfürdő dunaparti parkjai előtt, mint kavicslerakábely, ott kísért mint szabályozási terv a Rómaifürdő Dunaparti án önként kialakult tömegstrandfürdőben, amelynek építkezését megakasztotta ez a szabályozási terv, ott bűzlik ez a láda a lágymányosi pocsolyában, ahol már állania kellene jövendő kiállítás néhány nagy csarnokának, ott ásít a Nádor-kertben, amely egv évtized óta hever parlagon, ott láthatatlankodik a Zsigmond-utcában, aho1 nem férnek egymás mellett a torlódó kocsik és ■—■ ott ékteleníti el a Bécsi-utat, ahol órahosszat kutyagol a gyászoló család, hogy siratott halottja temetésén rósztvehessen. Ott tátja a száját ez a szemetesláda a budai hegyvidéken, a farkasréti klimatikus temető képében — és ott van a Jánoshegyen, nem is mint szemetes- láda, hanem egyszerűen mint szemétdomb, hogy megrontsa a kilátás gyönyörűségét.

Annyi itt a szemetesláda, kicsiny és nagy, hogy attól koldul Buda.

Olpán.