Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-04-21 / 951. szám

4 BUDAI NAPLÓ Budapest, 1929 április 21. E BG90H0RM naponkint Igyék egy pohár KR1STAL9 VIZET I szültek, amelyeknek a tejjel érintkező felületét a tej nem támadhatja meg. A telep igazgatóságának szíves elő- j zékenységéből végigjárhattam azokat \ a határtalan tisztaságú helyiségeket is, ahol steril-gépekkel végzik a töl- ; tés. Érdekes volt megfigyelni, amint a töltés után azonnal bezárják, úgy a ; kannákat, mint a palackokat. Végigmentem a fölöző termeken is, ahol fölözőgépek segítségével teljesen | különválasztják a tej zsírtartalmát. E helyiségekből csak egy lépés s a kö- pülőgépek közé jutok. Öröm nézni, ahogy a valódi habtejszínt vajjá dol­gozzák föl. A hatalmas vaj tömbök innen a gyúrógépekbe kerülnek. Itt semmi sem megy kicsibe és végül az óriási arányok mellett már olyan kö­zömbösen haladok el, mintha min­denki számára ez megszokott dolog volna. A gyúrógépek szomszédságá­ban vannak felállítva a formáló gé­pek. Ezeken a gépeken állítják elő a különböző súlyú vaj adagokat, ahon­nan végül a esomagolóba kerülnek. Miközben kikerültem a vajat gyártó helyiségekből, már éppen munkába fogott az a fehérköpenyes munkás­csapat, amelyik a világhírű ,,Horto­bágyi Juhtúrót” készíti. A lüktető munka és a sikító zaj akkor érte el a kulminációját, ami­kor a sajtosztályba értem. Végig a fa­lak mentén,, ragyogóan tiszta, fehér faállványokon, meg középütt óriási asztalokon vannak felhalmozva a gyár készítményei, amelyek a kül­földi piacokon elsőrendű áruként vannak elismerve. Délfelé járt már, mikor visszatér­tem az igazgatósághoz! Sokat, na­gyon sokat kellene erről a telepről írni, mert amit itt látok, minden tisz­teletemet kivívta. Küzdelmes, fárad­ságos munka gyümölcsét aratja Bus­sing Miksa kormányfőtanáesos, a szö­vetkezet vezérigazgatója. Düssing Miksa céltudatos munkájának nyo­mait hirdeti az Országos Magyar Tejközponti Szövetkezet, amelynek ő a legodaadóbb munkása. A szövet­kezet egész fennállása, fejlődése, ha­ladása éppen a legnehezebb időkben Düssing Miksa polgári erényének kőbe vésett, vasba mintázott doku­mentuma. A szövetkezet naggyá és közgazda- sági jelentőségűvé tételéhez nem kis mértékben hozzájárult Schiller Jó­zsef ügyvezető-igazgató is, aki fárad­ságot és pihenést nem ismerő munká­jával, kiváló szaktudásával és hozzá­értésével azon igyekszik, hogy a tej­piacon radikális rendet teremtsen. Ferenczy László. KALAP ES JAPKA Hi |§L férfi és női, nagy válasz­ok tékban, szolid árban KERTÉSZ holaposmesternéi I. leér., ICrisztina-tér 3. sz. Üzemében elsőrendűen alakít és fest KÁLYHÁS1 Seres Ma * l.t LOGODI-UL 19* Tel.: L. 972-33. Mladen e szakisába Tágé monks ügyében foréaljon bizalommal e régi jóikra céghez. O-Bmto-Ullakl Tatcarékpénzlűrl Részvény Társaság Budapest, III. kér, Lajos ucca 148 szám. Telefon: Automata 624—57. Betéteket elfogad könyvecskékre is folyószámlákra a leg­magasabb kamatozás mellett. Kölcsönöket folyósít váltóra, folyószámlákra, értékpa- pirokraa legelőnyösebb feltételek mellett _____ Ho rtobágyi juhturó Mindenütt kapható! Termeli: ORSZÁGOS MAGYAR TEJ SZŐ VETKEZET* KÖZPONT röigsiíajíoimplO * Hegedűs Lóránt a Tébe elnöke által indított tárgyalások, amelyek a Világ-Tébe megalapítására vonatkoz­nak, úgy halljuk az utóbbi időben tovább fejlődtek. Hegedűs Lóránt legutóbbi külföldi útja alkalmával megbeszéléseket folytatott ebben a tárgyban Párizsban, Brüsszelben és Svájcban és megállapodás történt arra, hogy a Világ-Tébe kérdését a nemzetközi kereskedelmi kamarának június 8-án Amsterdamban kezdődő kongresszusának napirendjére tűzi. * Schandl Károly dr. ny. földmí- velésügyi államtitkár, az Országos Központi Hitelszövetkezet ügyve- zető-alelnöke a napokban fejezi be Zemplén megyében a 25-ik vármegyei propaganda-gyűlést, amit az OKH országszerte rendezett a vármegyék székhelyein. Schandl Károly államtit­kár, amikor az OKH vezetését át­vette,, kifejtette nagyarányú pro­gramme át, amelyben rámutatott arra a körülményre, hogy a hitelszövetke­zeti mozgalmat, úgy pénzügyileg, mint erkölcsileg teljesen restaurálni kell. Ez alatt Schandl azt értette, hogy a hitelszövetkezeteket, amelyek saját hibájukon kívül, főleg a deval­váció folytán szintén elvesztettéli tő­kéik túlnyomó részét, az önsegély elve alapján meg kell erősíteni. A puritán szövetkezeti szellem újból való meghonosítását tűzte ki ^céljául, hogy a polgárság, melynek zömét a hitelszövetkezetekben a földművelő gazdák teszik ki, átérezze azt a szoli­daritást, mely éltető eleme a szövet­kezésnek. Hogy ezt a célját megvaló­síthassa, már a múlt évi országos kongresszuson határozattá emeltette a propaganda-kőrútra való indulás ke­resztülvitelét. Schandl Károly dr. munkája sikerrel járt is és eddig 24 propaganda-gyűlést tartott és ápri­lis havában a 25-ik gyűléssel fejezi be országos körútját. * Szurdai Szurday Róbert a Magyar Pamutipar vezérigazgatója külföldi útjáról visszaérkezett. * A Liget-Szanatórium Rt. a na­pokban publikálta mérlegét, amely ismét tanúbizonyságát adja annak, hogy milyen fejlődő intézménye ez a magyar szanatóriumi vállalkozásnak. A Liget-Szanatórium Bt. tulajdonát képezi a pesti oldalon a belgyógyá­szati Liget-szanatórium és vele kap­csolatban a sebészeti, szülészeti Park-Szanatórium. Ugyancsak a Li­get-Szanatórium komplexumába tar­tozik a most már külföldön is legis­mertebb intézményünk, a Svábhegyi- Szanatórium. Mindezen nagy szana­tóriumi intézményeknek és a rész­vénytársaság tulajdonát képező bér­háznak és berendezéseknek értéke a mérleg szerint 5,646.000 pengő. A mérlegből kitűnik, hogy a szanató­riumi vállalat eddigi építkezési költ­ségeit most egy nagyobb, hosszúlejá­ratú amortizációs kölcsönbe konver­tálta és ezzel is a vállalat a maga üzletmenetének szolid bázisát bizto­sította. A kezeink között lévő mérleg­ből az tűnik ki, hogy az üzemek bruttó jövedelme 470.847 pengő, amit azon­ban jelentékeny kamat és nagy adók terhelnek, amelyek mellett a szanató­riumi üzem tiszta jövedelme 49.372 pengő. Az igazgatóság javaslata sze­rint a szanatórium ez évben minden jövedelmét az értékcsökkenési tarta­lék és a tartalékok erősítésére for­dítja, hogy a megnagyobbított válla­latnak saját tőkeerejét és vagyonát, minél erősebb bázisra fektesse. Az el­ért eredmény Jakab László dr., igaz­gató-főorvos céltudatos !munkájának évről-évre megmutatkozó fejlődését tükrözi vissza. * A Zagyvapálfalvai-i egész évi üvegprodukcióját, mint ismeretes, há­rom budapesti cégnek adta el, még­pedig kizárólagossági joggal és pedig a Forgó R í.-nak, Székács Imre ka­marai elnök,, Schwartz A. cég alatt bejegyzett üvegnagykereskedésének és ifj. Weisz Gyula cégnek. A keres­kedők és a Zagyvapálf alva-i megál­lapodása szerint a gyár mindenkor annyit kap az üvegért, mint ameny- nyiért a csehszlovák üvegkartell árulja azt. Közben azonban ,az tör­tént, hogy a belga üveggyárak várat­lanul felfedezték a magyar piacot és dumping árakon hatalmas mennyi­ségű üveget kínáltak a magyar ke­reskedőknek, aminek azután az volt az eredménye, hogy az árak lemen­tek. A belgák terjeszkedő szándéka ellen azzal a fegyverrel élt a cseh­szlovák üvegkartell, amelyet elsősor­ban érintett a belga üveg inváziója, hogy leszállította Magyarországra az üveg eladási árát. Ez a határozat azonban súlyosan érintette Magyar- ország egyetlen táblaüveggyárát, a Zagyvapálfalvait, amely mint mon­dottuk,, évekkel ezelőtt szerződést kö­tött egész termelésének értékesítésére. A Zagyvapálfálvai azonban nem haj­landó leszállítani az árait és nem is mérsékelte azokat, annak ellenére, hogy a tábla.üveg négyzetméteronkinti ára cseh kartell tagjainál 17x/2 fil­lérrel lett olcsóbb. Mivel pedig a drá­gább árakon a nagykereskedők nem voltak hajlandók átvenni a Zagyva­pálfalvai üvegét, úgy körülbelül egy évvel ezelőtt a gyár a szerződésben kijelölt választott bírósághoz fordult és első keresetével 52.000 pengőre perelte a három kereskedőt. * A Magyar Jelzálog Hitelbank az elmúlt esztendőben eredményesen folytatta azt ,a fejlődést, amely az utóbbi években az üzleteredménynek állandó jelentékeny emelkedését hozta meg. Az igazgatóság által most meg­állapított múlt évi mérleg 610.158.85 pengő tiszta nyereséget mutat ki, az előző évi 402.Í03.31 pengővel szem­ben. A tiszta nyereségnek ez a több, mint 50%-os emelkedése az üzletkör lényeges terjeszkedésének a következ­ménye, amelyet a nagy buzgalommal végzett munka vont maga után. A bank a hiteligényeket az elmúlt évben és elsősorban rövidlejáratú átmeneti kölesönökkel igyekezett kielégíteni, amit lehetővé tett az intézet gondjaira bízott idegen tőkéknek örvendetes szaporodása. Az Autóhitel Bt., ame­lyet két éve alapított a Magyar Jel­zálog Hitelbank, nagy lendülettel fej­lődik, amely Lux Vilmos igazgató egyedüli érdeme. * A Schwartzer-szanatórium Rt. az elmúlt üzletévben 110.000 pengő tiszta nyereséget ért el, a hivatalos lapban megjelent mérlege szerint. A mérlegben az ingatlanok 2.88 mil­lió pengővel, a berendezések és fel­szerelések a raktári készletekkel együtt egymillió pengővel szerepel­nek. A bruttó bevétel -573.800 pengő volt. A vállalat üzleti éve úgy a Siesta, mint a Schwartzer részen minden tekintetben beváltotta a hoz­záfűzött várakozásokat, ami főként Sugár Gyula ügyvezető-igazgató ^kö­rültekintő és óvatos üzleti politikájá­nak tudható be. Szerkesztő: FERENCZY LÁSZLÓ. Laptulajdonos: VIRAÁG és TÁRSA Kiadásért felelős: Viraág Béla. Nyomatott a Révai Irodalmi Intézet Nyomdájában, Bpest V, Ügynök-u. 8. — (Nyomdaigazgató: Linzer M.) ­HÁZ ÉS TELEK (Az alábbi hirdetésekre vonatkozó fel­világosításokat a kiadóhivatal levélbeli megkeresésre levél útján, de telefonon is (502—96) megadja. Hivatalos órák délután 4—6 óráig.) Tel&eU l HORTHY MIKLÖS-ÜTI saroktelek 245 öl, 70 m. hosszú, három utcára fronttal, ötemeletes bérháztervek- kel, á 200 P. Telefon: J. 338—82. HORTHY MIKLOS-UTI köröndnél cca 415 [J-öles bérháztelek, nagy utcai fronttal, 85.000 pengőért sürgősen eladó. HORTHY MIKLÖS-UTON, 97 □­öles bérháztelek, 22.000 pengő. HORTHY MIKLÖS-UTON, 300 □­öles saroktelek, csupa utcai front­tal, á 220 pengő. mums.! GELLÉRTHEGYEN, Ménesi-útnál, 6 szobás, komfortos villa, jremek parkban, autógarázs, ^ soffőr- és házmesterlakásokkal, ára 110.000 pengő. VILLANYI-UTNÁL, 6 szobás, kom­fortos villa, 350 Ó-öl kert és gyü­mölcsössel, 80.000 pengő. IfyérípúszeEJk ! BUDÁN, LÁNCHIDNAL, legszebb helyen, 6 emeletes, 30 érig adó­mentes, új bérpalota, luxus kivi­telben épült, központi fűtés, ál­landó melegvízszolgáltatás, 600 ezer pengő. Fele értékben amor- tizációs_ kölcsön van rajta. LIPÓTVÁROSBAN, ötemeletes, 30 évig adómentes, új bérház, netto 11 %-ot jövedelmez, ára 280.000 pengő, melynek fele amortizációs kölcsön. RÚZSADOMBI VIRÁG- ÉSTAJKERTÉSZET Budapest, 89. kér., Szemőftegy ucca 23. sz. Telefon: Aut. 529-70. TÁJ KERTÉSZET: Vállalja díszkertek, parkírozások, ablakdíszítések és villakertek ter­vezését és évi gondozását. VIRÄ GKER TÉSZET: Szállít egész éven át vágott és cserepes virágokat, csokrot, virág­kosarat, dísznövényeket, palántá­kat és dugványokat. ........... ..... —1 ■ " - - ■ 1 " •• LAKÁS 2 SZOBÁS, előszobás, hallos, összes mellékhelyiségekkel ellátott lakás, — Verpeléti-út és Lágymányos- utca közötti Vak Bottyán-utcai új házban — azojnnali beköltö­zésre ldadó. Évi bér 2500 pengő. Bővebbet a Idádéban. Tel.: 502-96. 3 SZOBÁS KERTI LAKÁS mel­lékhelyiségekkel I., Fadrusz-utcá- ban május 1-re való beköltözéssel, központi fűtés, melegvíz stb. kiadó. Évi bér 2500 pengő. Részletek a Ida dóban. Tel.: 502—96. 1-2-3 szobá s modern lakások és iizleth elyiségek I., Győri-út 4. sz. alatt épülő házban, gyönyörű kilátással májusra kiadók, bővebbet SZÉKELY MARCELL építőmesternél Király-u. 108 TE LE FŐM flUT. 214-97. udlúm II., Retek-utca 79. alatt a fogaskerekű va­sút alsó állomásával szemközt épülő házak­ban minden kényelemmel, a legmodernebb fel­szereléssel, központi melegfűtéssel és meleg­vízszolgáltatással ellátóit kisebb és nagyobb utcai és Kerti laUúsoK úgyszintén üxleiQelyí&égeK bérelhetők a helyszínen az Kpitésvezetőség- nél, valamint az Országos Építő Részvény- társaság Irodáiéban (V., Harmincad-utca 6, távbeszélő Automata 824—C6). indái álfaifliios TÉiripteln? rt. a taKaréKactétetmek kényelmesebb gyűjtése céljából takaréklapokat bocsájt a lelek rendelkezésére. Könyvecskékre elhelyezett betétek és folyószám­lára elhelyezett összegek után 7 százalék Kamatot térit a TBKarékpfozifir ff. Buda, II., Fő-Gtca 9. Pénziárí órák: 9 — 3-ig. Telefon : Aut. 524-00. Váltóüzlet és tőzsde- osztály ; Aut. 524-35. Tőzsdekirendeltség: V., Szabadság-tér 17. Telefon: J. 902-88 H A LWA SÁNDOR — PUSKAMÜVES Budán: I., Szt. János-tér 4. Tel.: 507—37. — Állami díszoklevél — Ezüstkoszorús mester — Nagy aranyéremmel kitüntetve. Vadászfegyverek, fegyver javítások, sportcikkeik, cserkészfelszerelések Hungária í GYÓGYFORRÁS Budán, az Erzsébet-hídnál SsénsavvaB SeSítwe: HARMAT-VlZI Magyarország legráűiumosabb gyógy­vize. Az Erzsébet-liíd budai hídfőjénél épült modern ivócsarnokban. Kadio- activ hatású lithiumos és calcium- hydrocarbonátos gyógyvíz. KÚRA Keserűsé-kúra. J äväsolvä VGSßbäntäl* inak, gyomorbajok, emésztési zavarok, álmatlanság és vérszegénység ellen. Poharankint 8 f., Karlsbadi sóval 16 f. Nyitva reggel 7 órától este 6 óráig. TELEFON: AUTOMATA 530-03. HUBERT IS ÜL mn Bndapest V1M Liszt Fereac-ter 4 Egészségügyi lerendezések. Csövek. Müssnkl cikkek. Fémgyártás. ZLAMAL 200 szakma, Viziforgalmi­Dunakikötő­Elektromossági­Motorjármű­Textil- és Bádió-csoportok. 50°/0-os utazási kedvezmény! Részletes felvilágosítás és vásár- igazolvány kapható Budapesten: a Vásárirodánál V., Alkotmány-utca 8., valamint az összes kül- és bel­földi tb. képviseleténél. (A vásárigazolvány ára 3 P 20 fillér.)1; (t f Háztatarozásnál előnyös feltételek mellett vállalkozik Nagy Pál bádogos gáz, vízvezeték, csatomé* zás, fürdőberendezé& és központi-fűtés vállalata II., FŐ-UTCA 20. Telefonh. Ami. 520-93 ÉPÍTEK családiliázakat és bérlakásos épülete­ket Budapesten és Budapest kör­nyékén csekély hozzájárulással teher­mentes telkekre. A hiányzó összeget olcsó kamattal folyósíttatom kíván­ság szerint hosszabb-rövidebb lejá­rattal. Tervezés, költségvetés díjta­lan. Budapest, V., Kálmán-ucca 16. I. 4. Lipót 985—85. Thermosíófh Központi fflté—fe ég szellőztetések, bioi» rfai szenyviztisztltiE zeték és csatom fflrdóberendeiésak &pflletbádogos im» k tervezése <1 k^- szTiésa. Szabadalma^ »ott kovácsod vt» „fheraioatóth*1 lüttC nők kizáriiagöé ---------k'ylriTl -----­Tó th Imre és Társ® V-, Katraa Jóssof^a. ®. 1 eleien : 223-93.

Next

/
Oldalképek
Tartalom