Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-10-14 / 971. szám

XXVI. évfolyam. 971. sz.

Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Előfizetése egy évre 24 pengő, félévre 12 pengő. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal ; I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon : 502—96.

Felelős szerkesztő ;

V1RAÁG BÉLA

Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. magas hirdetés 8 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő.

1929

október

14.

A legnehezebb kérdés

A budai vár

Nehéz ezt a kérdést .jól megfogni, még hozzányúlni is nehéz.

Budavára, bármennyire is megáldotta a természet gyönyörű fekvéssel és pompás kilátással, távolról. sem mutatja azt a lebilincselő, hangulatos és patinás külsőt, amelyet főleg a külföldiek képzeletükben róla bizonyára megalkottak. A Vár már nem vár, nem is óváros, de nem is lüktető szíve a fővárosnak. Leszámítva néhány remek középületét, — ahány, annyi stílus — és leszámítva hangulatos magánpalotáit, benne általában a közép- szerűség, néhány utcájában pedig egyenesen a kispolgári vékony pénzű- ség uralkodik.

Tekintve ezt az összevisszaságot, amely összehangolás, kiegyenlítés és elsősorban is szigorú és céltudatos tervszerűség után kiált,

ihletett városrendezőre volna égetően szükség,

aki a Vár építkezését helyes irányba téríti, a Vár külső képe további rontásának, amíg nem késő, gátat vet és aki meg tud indítani a Várban mielőbb egy oly építkezési — átalakító, megújító — folyamatot, amely Budavára visszavételének 250 éves, 1936-ra tervezett világünnepére már eredményekkel örvendeztethetne országot- világot.

A hátralévő hét esztendő a Vár képének nagyobbmértékű átalakításához talán kevés. Az állam, a székes- főváros, az egyház takarékoskodni kénytelen. A magánosok helyzete sem rózsás.

Viszont •kétségtelen, hogy miként a házadómentesség hatása alatt a székesfővárosban most is egész utcák képe megváltozik és azokban bérpalota bérpalota mellé épül, akként egy,

a Vár különös helyzetével számoló és kizárólag a fentebb vázolt célt előmozdítani akaró házadómentesság hatásaként

a Várban is megindulna az annyira kívánatos átalakulási folyamat. Egy

„Lex 1936“

meghozatalára volna sürgős szükségünk, hogy ez a folyamat mielőbb meginduljon és 1936-ra eredményei már előttünk is álljanak.

Mert a rendkívüli, ideiglenes ház- adómentességről szóló 1929: XXIX. te. a Várat hidegen hagyja. Hiába ad ez a te. 30 éves adómentességet az eddig be nem épített területeken emelkedő új házakra, mert ily terület alig-alig akad a Várban. Elavult vagy düle- dező állapota miatt hatóságilag veszélyesnek minősített és emiatt kiüríteni rendelt épület helyére emelt áj épület 30 éves adómentessége sem lendít a Vár ügyén, sőt inkább azzal a veszéllyel jár, hogy eltűnik egy-két „elavult", de alapjában véve egy óvárosi utca képébe beillő és ott fenntartandó régi, patinás magánház. Egy oly 30 éves adómentesség is nagyjában tárgytalan a Várban, amely oly új házaknak jár ki, amelyek város- rendezési okokból lebontott épület helyére emeltetnek, mert ments Isten attól, hogy a Várban ily városrendezési bontások áldozataivá váljanak egész házsorok. 30 éves adómentesség jár, de csak az így elért jövedelem- többletre akkor is, ha valamely, különben még használható állapotban lévő épületet a mai kor követelményeinek megfelelően lényegesebb költséggel átalakítanak, ami megint csak nem hozza a budai Várat közelebb a célhoz, mert az épületnek beLő modernizálása nem jelenti szükségképpen a külsőnek kívánatos módosítását is.

Azt a 30 éves adómentességet pedig, amelyet a törvény egy lebontott épület helyére emelt új épületnek csak akkor ad meg, ha az új épület eléri a lebontott ház terjedelmének négyszeresét, a Várban, úgy hisszük,

már azért sem tudná senki igénybe- | venni, mert ily terjedelmű épület , emelését ott nem is engedélyeznék, — a régi lebontása pedig, hacsak nem teljesen értéktelen ebből a szempontból, általában nem látszik kívánatos- I nak; —• a régi terjedelmének négy- j szeresét el nem érő új ház pedig csak , 10 évig adómentes, ami a mai viszo- | nyok közt nem eléggé csábító.

15 éves adómentességben részesülhet az olyan műemléknek minősített j épület, amely a mai kor követelmc- : nyeinek megfelelően, de az épület mü- ■ emléki jellegének megóvása mellett , lényegesebb költséggel átalakíttatik. j Ebben volna a célnak megfelelő ! egészséges csíra; —- de hol vannak a I Várban a műemlékeknek minősített | magánépületek?

! A törvény a fentebb említett jö- j vedelemtöbblet utáni 30 éves adómen- j tesség közelebbi feltételeinek megha- | tarozását különösen, hogy az milyen j átalakítás esetében legyen igónyel- j hető, pénzügyminiszteri rendeletre í bízza. Legfeljebb egy ily rendelet ír- : hatná tehát elő, hogy adott esetben j az épület külseje is miként fessen, i illetve ily rendelettel lehetne csak ! elérni, hogy egyes várbeli átalakítá- j soknál az arra illetékesek a végcél ; szemmeltartásával kötelezően írjanak I elő ilyen vagy olyan külsőt, illetve ! előírják a régi külső megtartását, j Egy „Lex 1936“ meghozatala tehát j elengedhetetlen, ha a Várból 1936-ig azt akarjuk csinálni, amivé addig fejlődnie kell. De erről a „Lex 1936"-ról í majd máskor.

\ székelykevei Christian Rezső dr.

Budán, 1Q2Q október 14

! AUIK nem legyezte!!...

I A napisajtó szóvátette, hogy az új fővárosi törvényt ismertető ér- I tekezieten a főpolgármester által meghívott országgyűlési képviselők és főrendiházi tagok közül hárman: Bárczy István v. miniszter és v. főpolgármester, Bódy Tivadar volt polgármester és dr. Kozma Jenő nem csináltak jegyzeteket, tehát ismerték már a tör- i vény javaslat tervezetét. Hát —

! kérjük tisztelettel — ez igazán ; megróni való cselekedet. Igaz, j hogy ezeket az urakat meghitt ! baráti viszony fűzi Ripka Ferenc- i hez s így gyakrabban beszélhettek erről, sőt —- esetleg — erősen bele I is folytak a tervezet megszerkesz- ! tésébe. Elítélendő cselekedet, hogy í értékes tudásukat és tap ászt ala- ! taikat a törvény tervezőknek ren- j delkezésére bocsátották. Csakhogy I — és itt ismét engedelmet kérünk [ — eltekintve attól a 200 embertől, aki már tudja, hogy az új törvény miatt talán soha többé nem jut be a városi közgyűlésbe,

I — a polgárság nagy többségének I I éppen az szolgál megnyugtatá- I sül, hogy ennek a törvény javas- : latnak a megszerkesztésében ép- I pen ez a három vezérember vett j aktive részt, — akik igazán tud- j ják, hogy a városházán mire van i szükség, — a tanács és az egész ! adminisztráció tehetetlenségének ’ mi az okay — munkájának mi a j kerékkötője, — gazdálkodásának mi a rákfenéje? Egy-két év előtt I még Bárczy István volt a polgár- í mesterek mintaképe a most fel- I zúdulok szemében — és ha ő mondja, hogy a mai törvény el- ; avult, rossz, új kell helyébe és — ugyanezt bizonyítja Bódy Tiva- j dar is, — akkor ez a berzenkedő, i halálra ítélt társaság is elhihetné,

ahogy azt a polgárság is szívesen elhiszi. Hossz tróíaszámba menne annak a kérdésnek még a feltevése is, hogy... talán Friedrich István úrnak higyjen-e inkább Budapest polgársága? A legmulatságosabb, hogy- most ezek a lándzsa-tö rő urak önmagukat cáfolják, mert — ahogy a „Fővárosi Közlöny” évfolyamai bizonyítják -— éppen ezek az urak voltak azok, akik apróra bebizonyították, hogy: — itt minden rossz, hibás, avult s így nem mehet tovább! Kozma Jenő előtt még nagy jövő áll, munkabírása teljében van, várospolitikai érzékét még ellenfelei is elismerik és éppen ezért nem tehető fel róla, hogy olyan törvényt szerkeszt, amellyel esetleg őt sújthatják ellenfelei, ha uralomra kerülnek! Érthető, hogy — az a kétszáz kimaradó ember most az egész várost, de az egész országot harcba szeretné vinni e törvénytervezet ellen, — és menteni a mandátumát, — hogy Friedrich István ismét szeretne felvonulni beláthatatlan tömegek élén, csakhogy azok a jó, lobbanékony idők elmúltak régen és a polgárság nagy tömegei ma megbíznak a Bárczyakban, Bódyakban, Kozmákban és föltétlenül megbíznak Ripka Ferenc főpolgármester becsületes, jó szándékában. Ezen a mai lehetetlen, demagóg helyzeten változtam kell, — ezen a városon segíteni kell és éppen ezért nem csináltak jegyzeteket sem Bárczy, sem Bódy — sem Kozma.

Dubonai Pál.

Iskola, ahol nem tanítanak. A világháború idején, amikor minden tényező igyekezett azokat a sebeket gyógyítani, amiket a háború ütött: — de főleg a nagy összeomlás után, amikor ezrével menekültek véreink a megszállott területekről, város és állam, valami ideiglenes elhelyezésükről kellett hogy gondoskodjon. A III. kerület egyik iskolája is akkor lett menekültek otthona, akik ott tengették nyomorúságos életüket. Egy évtizednek kellett elmúlnia, hogy e téren valami rend álljon be, a menekültek elhelyezkedjenek és a középületek visszakerüljenek azok kezébe és arra a célra, amelyek számára épültek. Ez volt a sorsa a III. kerületi Lajos-utca| eh mi iskolának is és tagadhatatlan tény, hogy amikor a menekültek elhagyták, siralmas állapotban volt ez az épület. A régi gazdag, nagy Budapest bizonyára szó nélkül a saját költségén állíttatta volna helyre ezt az iskolát, de ma néhány százezer pengő nagy összeg, állam és város egyaránt nehezen tudja adni. Mintegy három év óta folyik az alkuvás állam és város között, hogy a helyreállítás költségeit ki viselje és állandóan napirenden tartják ezt a kérdést a III. kerület tanügyi vezéremberei: JReisinger Gyula és Móra István, akiket hathatósan támogat ebben a törekvésükben, hogy ezt az iskolát visszaadják rendeltetésének, Andréka Károly. A III. kerületi Egységes Községi Párt és annak társasköre szeptember havi választmányi ülésén ismét letárgyalta ezt a kérdést és a sürgős megoldás érdekében Andréka Károly pártközi konferenciát hivatott össze a III. kerület elöljárója útiján. Nem mint pártkérdést, hanem mint kerületi kérdést kezelte ezt a kormánypárt és ezen az értekezleten, amelyen csak a szociáldemokrata párt nem vett részt, megbízták Yörösvár-y Miklós dr.-t, hogy a közoktatásügyi bizottság ülésén sürgesse meg ennek a kérdésnek az elintézését. Purébl Győző dr. tanácsnok, aki a maga. részéről ennek a kérdésnek a megoldását évek óta sürgeti és valóságos harcot vív azért a pénzért, mely a restauráláshoz szükséges, sőt az eleinte 800.000 pengőre tervezett átalakítási költségeket, már csaknem a felére redukálta, szívesen fogadta

ezt a polgárság részéről kiinduló sürgetést, de meg is nyugtatta egyúttal a bizottságot, hogy a kormány is jóakarattal kezeli ezt az ügyet és meg van a reménység, hogy rövidesen el is intézik és ebben az iskolában megint tanítani fognak.

Az új Hátyás-emlék

Megírtuk akkor, hogy a „Székesfővárosi Műemlékekre Felügyelő Bizottság” 1929 július 17-ikén tartott ülésén többek közt Mátyás király emlékének ápolásával is foglalkozott; nevezetesen Bautzen német város igen becses Mátyás-emléket őriz a várostorony falán, egy nagyszabású dombor- müvet Mátyás portréjával, amely- nek pontos másolatát Lux Kálmán egyetemi tanár már el is készítette. Most arról van szó, hogy ezt a kilenc méter magas facsimilét vagy a budavári Mátyás-főtemplom, vagy pedig a „csonka’’-torony falára szereljék fel.

Mátyás bautzeni emlékműve, amely az ortemburgi várkapu felett ma is hirdetője régi dicsőségünknek, feliratában a

„MCCCCLXXXVI” évszámot mutatja. Azt Mátyás király sziléziai helytartója, Stein György, tényleg 1486-ban készíttette; hogy pedig a nagy király arcvonásai híven legyenek feltüntetve, a szobrászt Budára küldte, ahol művét a király színe előtt fejezte be. Az eredeti szobor tehát 1486-ban Budán kapta végleges művészi megmintázását. Ezt kevesen tudják, de ezt kell a nagyvilágnak megtudnia.

Az az erkölcsi töke, amelyet a törökverő Hunyadiak gyűjtöttek nemzetünknek és amelyet Mohács elvérzett hősei, Szigetvár, Kőszeg, Drégely, Eger védői Öregbítettek, nemzedékről nemzedékre ott élt súlyos adósság tudataként a keresztény Nyugat lelkében és hogy ez 1686-ban végre megmozdult és Buda visszavételével egy régi erkölcsi adósságát rótta le, ebben az erkölcsi világrend diadalát kell látnunk, a keresztény Nyugatért küzdő-vérző Hunyadiak, Zrínyiek és más hőseink ércnél maradandóbb emlékének gyümölcsét,

Szeretnők, hogy az 1936-ra tervezett budavári emlékünnepen ez a gondolat kidomboríttassék. 1486- ban még Bautzenben ragyog a magyar dicsőség, majd lehanyatlik és öldöklő két századon át küzdve, vérezve, elhagyva, tépelődve, önmagát marcangolva, fel-feltörve, majd visszatorpadva keresi a nemzet a jobb jövőt, míg Budavára visszavételével 1686-ban lezárul a ' török uralom kora és a nemzet, bár újabb szabadságharc árán, de megkezdheti Szent István szétesett birodalmának új felépítését és egyesítését.

Nem vagyunk hívei a kész tervek, illetve kivitelük elhallgatásának. De trianoni elhagyatottsá- gunkba.il talán nem tévedünk, ha azt ajánljuk, hogy halasszuk a Mátyás-emlékmű leleplezését 1936- ra. Ügy szeretnők, hogy egyszerre kcnduljanak meg a budavári főtemplomnak „Te Deum”-ra hívó hangjai azok fülében, de lelkében és lelkiismeretében is, akik előtt egy órában leplezik le a főtemplomtól jobbra XI. Ince pápa, balra pedig Huny ad vére emlékművét, székelykevei Christian Rezső dr.

Bódy TI vadai*

A publicistának jólesik, hogy a hasáb homlokára tett névvel a polgárok ezreinek elösmerését és háláját tudja kifejezni.

Akik nap-nap után utaznak a ITEV vonalon, Bódy Tivadartól, a vasúit vezérétőú kedves, meglepő' ajándékot kaptak: az akvinkumi állomás tiszta görög stílusban tartott állomásépületét. Mintha csak a nemsokára kibővítendő múzeum előcsarnokában érezné magát mindenki, amikor a pompásan tagozott, klasszikus épület fényes- zománcú termeibe lép. A múzeum- látogató idegen szemének valóságos gyönyörűség a helyes, arányos, nemesvonalú oszlopokkal körülszegélyezett állomásépület.

És Iám! Hogy mit tesz a ruha: mintha az akvinkumi állomáson fel- és leszállók száma meggyarapodott és mintha az átlagkülsejük is javult és emelkedett volna.

Milyen műérzék lakhatik abban az emberben, aki a rendszerint legköznapibb kiállítású állomási épület helyén egy szem- és lélekderítő alkotást akart és tudott teremteni.

És a boldog közönség — ez az egyébként lehangolt embersereg —- a szép ház ingerére máris álmodozni kezd.

Híre jár, hogy Bódy Tivadar a most lerakott kettős sínpáron tízperces közlekedést indít és ezzel megajándékozza utasait azzal, ami nekik a legértékesebb: a napnak utáni idővel.

És találgatnak és rebesgetnek és tudják is, hogy a Dunapartot a Margithídtól a Római-fürdőig a fővárossal karöltve, szép sétány- formára kirendezi, —

hogy a világhírre méltóan átépített Római-fürdő helyén kaszinó-palotát és csodafürdőt is épít, —

és kombinálnak: hogy az újpesti vasúti híd segélyével hamarosan összeköti Újpestet Óbudával, az Árpád-utat a Bécsi-úttal és hogy a Vörösvári-úttól „Stadt- Bahn' -t csinál a nyugati pályaudvarig és azzal mekkora, számokban ki sem mondható ajándékod ad Újpestnek, Óbudának és az egész vonalnak. Az a töltés mellé kanyarodó sínpár már azért van.

És éltetik és a nagy tervekhez erőt, egészséget kívánnak a szépérzékéi, a nagylelkű, a praktikus eszű vezérigazgatónak:

Bódy Tivadarnak.

Bizonyára imádkoznak is érte! #

így írják ezt nekünk Akvin- kum vidékéről a lelkes emberek.

De írják nekünk a hegyvidékről is, az Istenhegyi-út mellékéről, hogy ott gyarapodik a világ szépségben és földi javakban.

Bódy Tivadar erős akarata, erős keze ott otyan arányú közmunkát tudott megindítani, amely egy elmaradt századot pótol. A Svábhegy hangulatos poéziséhez most írja a szépprózát. Utak épülnek, sikátorok tágulnak, szépülnek, új kilátsok nyílnak. Üj életre kél a hegy!

Önmagának • állít örök emléket!