Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-07-07 / 962. szám

4 B U D A í NAPLÓ Budapest, 1929 július 7. BG90M0m naponkint Igyék egy pohár KMSTÁL9 VIZET! Budai pedagógusok: Heinrich Róza tanítónő és Olveezky Pál szakfel­ügyelő-igazgató képviselik a főváros tanítóságát a közoktatásügyi bizott­ságban. Tüdőbeteggondozó intézetet létesít a főváros 110 ezer pengő költséggel Kelenföldön, a Florthy Miklós-úti kö­rön dön túl, a Kökörcsin- és Zsom­bolya-utca sarkán lévő kétszáz négy­szögöles fővárosi telken. A sajtóhiba és a névcsere sok bosszúságot okoz a szegény szerkesz­tőknek és azoknak is, akiknek nevé­vel megesik. Volt idő, amikor illlusz- tris munkatársunk, dr. Fábián Gás­pár nevét két ízben) is „Flórián” Gáspárnak szedték, ami elkerülte a korrektorok figyelmét és végül a ki­váló építőművész is tiltakozott ellene. Amikor aztán jóvá akartuk tenni a hibánkat és helyreigazítást közöl­tünk, ismét megtréfált bennünket a sajtóhiba ördöge és Fábián helyett „Fádián” jelent meg nálunk. Ügy kellett külön leckeórát tartani a^ sze­dőkkel, hogy megtanulják a Fábián Gáspár nevét. Most hasonló hely­zetbe jutottunk Hegedűs Miidós dr. igazgató-főorvos nevével, akiről téve­sen azt írtuk, hogy „József” és félre­értésre adott okot az, hogy őt ügyv. igazgatónak címeztük a Budai Klub­ról írott tudósításban, aminek helyre- igazítását kérte a titkár azzal, hogy Hegedűs úr nem József, hanem Mik­lós és nem ügyvéd és nem igazgató, hanem a klubnak ügyvezető alelnöke, amely kívánságnak természetesen szí­vesen tettünk eleget. De ott is meg­tréfált bennünket a sajtóhiba, mert Miklós helyett ismét a József névvel szerepeltettük Hegedűs Miklós érde­mes főorvost. Mivel pedig a Budai Klubról ezentúl gyakran lesz szó la­punkban, mint Buda egyik agilis, fiatal egyesületéről, megint fel kell adnunk a leckét a szedőinknek és korrektorainknak, hogy a Hegedűs Miklós nevét tanulják meg jól. “SW ÜVEG Budán II, Széna-tér 7 és porcellán dísz­műáruk. Tisztvise­lőknek kedvezmény GÁL L. Állandóan panaszos levelek érkez­nek hozzánk a hegyvidékről. Leg­utóbb a Zugligetből írja egy olva­sónk, hogy a ZALAI-ÜTŐN" sem gyalog-, sem kocsiút nincs, úgy, hogy ott még szép időben is keserves a közlekedés, nem is szólva arról, hogy esős időben szinte lehetetlenség fel­jutni. A Zalai-út környékén abban reménykednek, hogy ezentúl a város­házán a Zalai-útat is szem előtt tart­ják az útépítések során. A budai dalárdák egytől-egyig gyö­nyörűen szerepeltek a debreceni dalos- versenyen s közülük a nagy és nehéz versengésben az első volt a kezdők cso­portjában dr. Manninger Vilmosné zászlóanya lelkesítő szavait beváltva, a kiváló Zugligeti Erdei Visszhang Da­lárda; a könnyebb műdalesoportban a BSzKRt budai főműhely Dalosegye­sület második s ugyanebben a csoport­ban a Budapesti Munkásdalárda har­madik lett. Külön megdicsérték az óbudai Dalkoszorú dalárdát pompásan fegyelmezett karáért. Nem rideg börtön, hanem napfé­nyes, kedves otthon a Rózsadomb különlegessége: Tóth Erzsébet ma­gániskolája, amelyben négyéves kor­tól nevelik, gondozzák a modern pe­dagógia minden értékének felhasz­nálásával a gyermekeket, a magyar kultúra —- a magyar jövő javára. A szabadlevegőn való állandó tartózko­dás alatt a közismereti tárgyak mel­lett a világnyelvek és a zene is gya­korolható a kiváló intézetben, neves mesterek vezetése mellett, ahová a város legszélső pontjairól is autóval szállítják a gyermekeket tanítónők felügyelete mellett. Az iskolát ve­zető Tóth Erzsébet nagy pedagógiai tudása, külföldi tapasztalata, gya­korlatiassága biztosítja a máris köz­kedvelt iskola nagy fejlődését. ORSZÁGOS MAGYAR TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT PALACK TEJ Az újdonság rangját elveszti a most nagy lendülettel tervezett fürdő­kórház, mert hiszen ez ezeréves intéz­mény volt már itt Budán s az Árpá­dok idejében több ilyen is virágzott, ahogy azt dr. Tausz Béla kimutatja. Fürdőkórház volt a Johannita-rend (János lovagok, ma Máltai lovagok) domus et liospitalis Saneti Spiritus-a (Szentlélek fürdőkórház), melynek helyét régi okmányainkból pontosan meg tudjuk határozni. Ez a fürdő­kórház a mai Római-fürdő előtti sík­ságon volt s nagy kertje lenyúlt egé­szen a Dunáig. Fekvését azok az ok­iratok, melyeket Fejér Codex diplo- maticus-ában és Wenczel okmánytárá­ban találunk, így határozzák meg’: „a kórház ott fekszik, ahol a források, töltések által egy tóvá szoríttatnak, mely tó ortus, vagy caput aquae ca- lidae-nek, hévízfőnek neveztetik. In­nen indul ki a lápis rotundum (ró­mai vízvezeték) s belőle ered az a pa­tak, amely mellett malmok állnak és amely egy kanyarulattal a Dunába ömlik.“ A Kelenvölgyi Polgári Kör június 25-én rendezett tisztújító közgyűlésén id. Hegedűs Józsefet választották meg elnöknek, míg alelnökök Fodor Ist­ván és Nemecskó Imre lettek. A margitszigeti autóbuszt július 1-én a Közmunkák Tanácsa vette át. Minden a régiben marad és sajnos az is, hogy Budáról nem jár autóbusz a szigetre. A szegény beteg budaiak csak járjanak gyalog. Uirágos Budapest­virágos Magyarország Ezzel a jelszóval újult meg dr. Manninger Vilmos vezérlete alatt ez a mozgalom, amely fővárosunk ter­mészeti szépségeihez és példásan gon­dozott közkertjeihez csatlakozva, iga­zi kertváros jelleget óhajt a fővá­rosnak adni, ahol az idegen is szí­vesen tartózkodik és az itt lakó is napról-napra újból örül, hogy Itt élhet. A virágos Budapest eszméjének megvalósítása szolgálatában máris értékes munkát végez a Magyar Mag­tenyésztési Rt., joggal oly népszerű Monori Magkereskedése, — hol a célt szolgáló magyarázó füzet 50 fillérért megszerezhető. — A „Monori Mag” a legnagyobb precizitással látja el a mozgalom résztvevőit az idényhez mérten palántákkal, kész cserepes nö­vényekkel, megbízható magvaival és a laikus közönség részére is könnyen érthető szaktanácsokkal. Aki elhatá­rozta, hogy résztvesz Budapest ki­csinosításában, gyors és kitűnő se­gítőkézre talál a Monori Magkeres­kedésben. Megkérdeztük a Monori nagykon­cepciójú igazgatóját, Ország Sán­dor dr.-t, aki budai otthonában m^ga is az ablak- és balkondíszítés régi példaadója, miként vélekedik a moz­galom jövőjéről és biztosítva látja-e a résztvevők zavartalan ellátását. A nyert felvilágosításokat a követke­zőkben közölhetjük: — Monori kertészetünk és üzleti szervezetünk révén a mozgalom kere­tein belül jelentkező igényeket min­den fennakadás nélkül a leggyorsab­ban kielégíthetjük. Sőt, mi már egy lépéssel tovább is megyünk és azt hisszük, hogy a mozgalom nem áll­hat meg a pesti és budai házak ab­lakdíszítésénél, hanem annak ki kell terjednie a kertkultúrára is, amely­hez a termés£etadta előfeltételek kü­lönösen Budán oly nagy mértékben megvannak. Budán, szűkebb hazámban, gyönyö­rű példáit látjuk annak, hogyan le­het paradicsommá varázsolni egészen kis területeket is, amiket előkelő kül­földi vendégeinknek mindig büszke­séggel mutatok meg. Tudatában e nagy idegenvonzó eszköznek és a kert­kultúra nagy fontosságának, oly irány­ban vezetem vállalatomat, hogy a kertészek és kertészkedők részére ké­szen adjon kézhez mindent, ami az előttük lebegő cél eléréséhez szük­séges. Megbízható kertészeket aján­lunk azoknak a kerttulajdonosoknak, akik magában a munkában aktív résztvenni nem óhajtanak. Az am- biciózusabbaknak és kisebb igényűek- nek kerttervezőket bocsátunk rendel­kezésre, másoknak, akiknek kertjük már megvan, kisegítő kertészeket, akik a nehezebb és nagyobb szak­értelmet igénylő munkát elvégzik. Végül, aki a maga ura és egyben szolgája, megkapja a szaktanácsokat, melyekre szüksége van, a Kossuth Lajos-utcai detailüzletünkben reggel­től estig pcrmanenciában álló szak­értőktől, amely tanácsok nemcsak ma­gára a vásárlásra, hanem a további kezelésre is kiterjednek. Aki kívánja, annak házhoz szállítjuk a megrendelt növényeket, rózsakarókat és egyéb eszközöket, amelyek beszerzésétől kü­lönösen a messzebb fekvő kertek tu­lajdonosai sok esetben a szállítási ne­hézségek miatt húzódoznak. — Nagyon jól tudom, mily nagy feladat vár még vállalatomra a „Budapest-kertváros“ megvalósítása érdekében, de szívesen és lelkesedés­sel állunk feladatunk szolgálatában és feltétlenül bízunk a sikerben. töZMOtfftlRUU * A Budapesti Takarék és Vásár- pénztár e hó 8-ára tűzte ki közgyű­lését, amikor tudvalévőén 4 millió pengőre emelik az intézet alaptőkéjét. A_ pártok, értesülésünk szerint, még mindig nem egyeztek meg teljesen a kiküldendő igazgatósági tagok szemé­lyében. Módosítani is akarják az alap­szabályokat oly értelemben, hogy az igazgatósági és felügyelő bizottsági ta­gok számát felemeljék. A közgyűlésen megváltoztatják az intézet cégszövegét s miután a Községi Takarékpénztár megalakulása óta banküzletekkel a vállalat már nem foglalkozhatik, a részvénytársaság új cégszövege: „Bu­dapest Székesfővárosi Vásárpénztár -őkü lesz. Ennek következtében módo­sítják az alapszabályokat is olyan ér­telemben, hogy az intézet takarékbetét­gyűjtéssel nem foglalkozhatik. Ugyan­csak a közgyűlés fogja megválasztani az új vezetőséget Eréky Károlylyal az élén. Az eddigi 1 alelnöki állási helyre 2 alelnöki tisztséget kreálnak, ame­lyet Kar eh Kristóf egyetemi tanár és Vájná Ede tanácsnok fognak betöl­teni. A vállalat meg fogja alapítani az önálló nyugdíjintézetet is. * A Magyar Textilgyárosok Orszá­gos Egyesülete a napokban tartotta 35-ik évi rendes közgyűlését. A köz­gyűlés iránt, mint minden évben, nagy érdeklődést tanúsítottak az egyesület tagjai. A közgyűlést Weiss Fülöp el­nök nyitptta meg. A közgyűlés első­sorban az igazgatóság jelentését tár­gyalta az egyesület 1928. évi működé­séről. A jelentés közli a Magyar Tex­tilipar 1928. évi részletes termelési statisztikáját, szembeállítva a hazai termelést a behozatallal, a kivitellel s a belföldi piac szükségleteivel a kü­lönböző textilárukban. A textilipari termelésünk brutto értéke az elmúlt évben 472.7 millió pengőt tett ki, míg a termelés netto értéke 212.4 millió pengőre rúgott. A közgyűlésen jelen voltak: szurdai Szurday Róbert iigy- vezető-alelnök, Schiller Ottó dr. főtit­kár, Ricliweisz Ferenc ügyv. titkár, Szász Ernő kormányfőtanácsos, vezér- igazgató, Freudiger Dávid és még szá­mosán. * A Községi Takarék biztosítási osztályának felállítása újból előtérbe került s a Városházán azzal a gon­dolattal foglalkoznak, hogy a Községi Takarék állítson fel egy biztosítási osztályt, amely hivatva lesz intézni a főváros biztosítási dolgait. Érdemleges döntés azonban csak a nyári hónapok­ban fog megtörténni. * A Földhitelbank rendezése ügjm- ben, mint ismeretes,, tárgyalások foly­nak, azonban még hosszú időt fog igénybe venni, amíg a státus és a jogi helyzet tisztázódik. Különösen az egyes birtoktranzakció lebonyolításának jogi része az, ami megnehezíti a helyzetet és meghosszabbítja a kibontakozást. Garthwaite alelnök a múlt héten visz- szautazott Párisba, míg a bank egy nagyobb birtokának eladása ügyében tovább folynak a megbeszélések egy külföldi pénzintézettel. Ezek a tárgya^- lások azonban a Budai Napló értesü­lése szerint nem vezettek még pozitív eredményre. A Földhitelbank égjük igazgatósági tagja az elmúlt héten le­mondott, míg maga az intézet vala­mennyi tisztviselőjének felmondott. * A Magyar-Holland Biztosító Rt. igazgatósága most tette közzé az 1928. évi zárószámadásokat, melyek úgy ada­taiknál fogva, mint ezen egyik leg­előkelőbb hazai biztosító intézetünk közgazdasági súlyára és szerepére való tekintettel is, olvasóink körében a leg­teljesebb érdeklődést fogják kiváltam. Az intézet nagyarányú fejlődését első­sorban az életbiztosítási ágazat jelen­téséből állapíthatjuk meg. Az 1927. december 31-iki mérleg 40,300.000 pengős életállományával szemben 3928. december 31-én már 62,210.000 pengő életbiztosítási állomány szerepel, mely messze túlhaladja a békeévelvbeli tőke­összegeket. Ugyanez az arányú emel­kedés tapasztalható az intézet többi ágazatainál is. Az Mitezet rendkívül szilárd megalapozottsága a díj-, tőke- és egyéb tartalékolt összegéből tűnik ki, melyek az 1928-as üzletévben 2,893.733 pengőre emelkedtek. Az 1928. évi Eredmény-számla 30.978.52 pengő tiszta nyereséget tüntet fel, melynek felosztása iránt a július 8-ára összehívott rendes közgyűlés fog ha­tározni. Szerkesztő: FERENCZY LÁSZLÓ. Laptulajdonos: VIRAÁG és TÁRSA Kiadásért felelős: Viraág Béla. Nyomatott a Révai Irodalmi Intézet Nyomdájában, Bpest V, Ügynök-u. 8. — -(-Nyomdaigazgató: Linzer M.) — Hűvösvölgy legszebb kirándulóhelye Hagyréll vemléslő Naponta cigányzene! tulajdonos MAttTH MIHÁLY RÓZSADOMBI VIRÁG- ÉS TAüKERTÉSZET Budapest, II. kér., SzemBőhegy-utca 23. sz. Telefon: Aut. 529-70. TÁJKERTÉSZ E T: Vállalja díszkertek, parkírozások, ablakdíszitések és villakertek ter­vezését és évi gondozását. Vili A G KÉR TÉSZET: Szállít egész éven át vágott és cserepes virágokat, csokrot, virág­kosarat, dísznövényeket, palántá­kat és dugványokat. SHöbás modern és fürdőszobás garzon lakások és üzlethelyiségek I-, Győri-úJ 4. sí. alatt épülő házban gyönyörű kilátással júniusra kiadók, bővebbet Székely Marcell építő­mesternél VI, ICircíly-u. lOb. s~. TELEFON AUT. 214—97. LAKÁSOK a Rfeusm déli lejtőjéh (a Statisztikai Hivatallal szemben) Kertek, villák között, ÖT TELJESEN MODERN BÉRHÁZ ÉS EGY SZÁLLODABÉRHaZ épül. — A bérházakba augusztus, ill. novem­ber 1-én, a szálloda- bérházba november 1-én lehet beköltözni. Tavas szobák, modern komfort. Hall és loggia (terrasz) minden lakáshoz. — Központi fűtés (a szükséghez képest, nem naptár szerint), melegvíz (egész éven át) A bérházakban 2-, 3- ÉS 4-SZOBÁS LAKÁSOK (HALLAL), a s z á 11 o d a-bárháxban 1- ÉS 2-SZOBÁS GAR» CON APPARTEMENT-OK kaphatók (előszobával és külön fürdőszobá­val, közös társashelyi­ségekkel, központi ki­szolgálással). Bővebb felvilágosítást ad : I dr- Lajos Ferenc ügyvéd (IV. kér., I Molnár-u- 10 — Tel.: Aut. 845-47. J> 4K4CON ti i k ,í r; i : Budapest, 1. Bicskei u. 3 a Horthy Miklós úti köröndnel. Tel. J. 408-95 Kétszáz kocsi férőhely, Benzinkui Úrvezetőknek öltöző és mosdószobák ✓ Bérautók éjjel­nappal! Háztata r ozásnál előnyős feltételek mellett vállalkozik Nagy Pál bádogos gáz, vízvezeték, csatomé- zás, fürdőberendezéíi és központi-fűtés vállalaté II., FŐ-UTCA 20. SZ Teíefonh. Aut, 520-93 Budai Általános TaKaréKnénztőr rt. n tnhürébbetéleknek kényelmesebb gyűjtése céljából Ukaréklapokat bocsájt a lelek rendelkezésére. Könyvecskékre elhelyezett betétek és folyószám­lára elhelyezett összegek után l 'f*százalék kamatot térit a Budai Általános Takarékpénztár rt. Butfo, II., Fc-utcn 9. Pénztári órák : 9 — 3-ig. Telefen : / ut. 524 00. Váltóüzlet és tőzsde- osztály: Aut. 524-35. Tözsdekirendeltség: V., Szabadság tér 17. Teleton: J. 902 88. I, Logodl-u. Minden szakmabeli ügyben forduljon a régt jóhírű céghez . »Béres Márton I..., 530-33 csövek Egészségügyi berendezések, Műszaki cikkek, fémgyártás VI,, Liszt Fersnc-tér 4. Telefon: 222—67 ésTsa B.T. Hubert ZUMAL Varrógép, kerékpár, gramophon raktár. Meghízható javítóműhely. Budán, ], Krisztina-körút ISI. Kapható mindenütt HALWA SÁNDOR — PUSKAMÜVES Budán: I., Szt. János-tér 4. Tel.: 507—37. — Állami díszoklevél — Ezüstkoszorús mester —- Nagy aranyéremmel kitüntetve. Vadászfegyverek, fegyver javítások, sportcikkek, cserkészfelszerelések Thermosíóth Szíjgyártó, nyerges és bőröcdös megbízható, régi üzlet FLIEGER, If, Fő-utca 10. Kgzpontf fgtéaofc ég Szellőztetések, bioiq£ TTai szenyvlartisztitó* >erendezések, vlzT<to zeték és csaton Ázás! ffirdóberenűcz^aeV&a épületbádogos mófl- CIF tervezésé*"S& k£° szftése. Szabadalma* zott kovácsolt raj Thermogtőth^ ~nok kizárólag»»”” gyártói “Z Tóth Imre és Társ® VÁ Katón** Józem-o. & Telelőn • 223-9^. Hungária GYÓGYFORRÁS Budán, az Erzsébeí-hídnál Szénsavval teütve: HARMAT-VÍZI Magyarország legrádiumosabb gyógy­vize. Az Erzsébet-híd budai hídfőjénél épült modern ivócsarnokban. Radlo- activ hatású lithiumos és calcium-1 hydrocarbonátos gyógyvíz. KÚRA Keserűsó-kúra. Javasolva vesebántal- mak, gyomorbajok, emésztési zavarok, álmatlanság és vérszegénység ellen. Poharankint 8 f., Karlsbad! sóval 10 f. Nyitva r- -* 7 órától este 0 óráig. TELEFON: AUTOMATA 530-03.

Next

/
Oldalképek
Tartalom