Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)

1929-01-07 / 936. szám

Vili BUDAI NAPLÓ Budapest, 1929 január 7. utcák, északon pedig a Szépvölgyi-út határol és felöleli a Rézmál, Vér- halom, Szemlőhegy, Pálvölgy alkotta hegyvidéket, olyan különálló, öncélú városrészt képez, melynek nagy jövője és fontos hivatása van. Meg­érdemli a külön közigazgatást, mert legközelebb esik az észak felé terjesz­kedő Pesthez és hegyvidéke ma már erősen lakott városrész. Árnyas, szép útjait pompás villák szegélyezik, a kilátása panorámaszerű, levegője egészséges és természetes kiegészítője a lábainál fekvő két nagy fürdőnek. De épen azok esnek tőle legtávolabb, mert a szerpentin út kivételével csak nehezen közelíthető és természetes fel­vivő útja: — a Kavics-utca — leg­nyomorultabb sikátor, vízmosta árok. Egyik érdekes különlegessége, a Zsig- mond-utca mentén fekvő, ínelegyizű tó, nem is látható, ami egyrészt jobb, mert szégyelni való pocsolyává és partját szemétdombbá tudták tenni. Felette barlang van, melynek csodá­jára járna más város népe, itt alig tud róla valaki. Örökemlékezetű nevet szerezne az, aki okosan és szépen megoldaná e nyílt meleg forrás kör­nyékének szabályozási és építési ter­vét. Egyike lehetne Budapest legszebb részeinek, olyan, mint a Halászbástya, melynek csodájára jár a külföld. Gülbaba sírhelye is hozzáférhetet­len és szent a hitünk, hogy mindez csak azért van így, mert a városházán e városrész hivatását nem is ismerték föl és természetellenes kapcsolatba hozták ezt az önálló fejlődésre pre­desztinált vidéket. Mint önálló kerü­let, Buda egyik legvirágzóbb, legvon­zóbb része volna s rövid időn belül azzá is lesz, ha fejlődését a központ is elősegíti. (1914 október 16.) A délivasút kihelyezése nem jöhet szóba a pályaudvarok végleges rende­zésekor, mert a déli vasút, a „szaba­dalmazott”: — állam az államban, idegen test Budapest ifjú testében, mely bénítja a jobboldali fejlődést. Buda közvéleményének fel kellene zú­dulnia, hogy a pesti rész pályaudvar- * rendezésével mért nem intézik el ezt a budai kérdést is. Gazdaságilag óri­ási fontosságú,. mert a Németvölgy jövője ettől függ. A déli vasúton túl fekvő rész gazdaságilag a legnyomot- tabb egész Budapesten. A telkek ér­téke nehezen emelkedik, az építkezés pedig teljesen elakadt, mert a lakások nagyrésze az új] bérházakban üresen áll vagy minimális bérek mellett ad­ható csak ki. A hullámzás folytonos, a lakók állandóan változnak, mert a baj nem tűnik azonnal szemben s csak a már beköltözött fél jön rá, hogy közlekedése nincsen, minden útja óriási veszteséggel járó kerülőút, ősz- tél-tavaszkor meggyötri a sár, nyáron a por, ablakot nem nyithat, mert be­tódul a mozdonyok füstje. Abban az illúzióban veszi ki a lakást, hogy ker­tek közt él nyáron, télen pedig öt percnyire a körúttól, — ám ott lakva jön rá, hogy füstre van téve, és télen nem tud hazavergődni se színházból, se máshonnan. Szó volt róla, hogy több helyen kellene áthidalni a pálya­testet, csakhogy ez ideiglenes megol­dásnál nem egyéb. Buda érdeke vég­leges rendezést kíván. Ezt a pálya­udvart ki kell helyezni Kelenföldre. Itt bent csak raktári jelentősége van. Mint személypályaudvar sohasem volt különös szerepe Buda életében. Már az indulási oldalhoz vezető utak is bi­zonyítják, hogy azokon valami szédü­letes forgalmat lebonyolítani nem le­het. Az érkezési oldal csak a város- rendezés révén jutott forgalmas út­vonalra. De az érkezőn ez nem segít. A farkasréti villamos használata új- 1 bóli átszállást kíván, ami poggyásszal szörnyen kedves dolog, holott Kelen­földről minden irányba közvetlen ko­csi jár. — Saját anyagi érdekeit te­kintve a kihelyezés még haszonnal is járna a déli vasútra, mert a fölsza­badult belső területek értékesítéséből befolyó összeg elegendő volna az új monumentális pályaudvar építésére, sőt jutna talán a zavarokkal küzdő nyugdíjalap számára is segítség. Igaz, hogy ezzel a Krisztinaváros veszít, mert a hivatalnokok legnagyobb része átköltöznék Kelenföldre, de két cél éretnék el. Kiépülne az új pályaudvar környéke Kelenföldön s odatelepülne át ez a szolid, nyugalmas hivatalnok status, a Krisztinaváros pedig meg­nyílna a belvárosi és lipótvárosi meg­állapodott existenciák számára, akik szívesen átköltöznének a csöndes Bu­dára, ha azt megközelíthetővé tesszük számukra. (1913 ápr. 2.) Klimatikus temető Ami kevés világvárosnak jutott, nekünk még ilyen is van. Vélet­lenül jutottunk hozzá, nem aka­rattal készült. És irigylésre méltók azok a boldog elhúnytak, akik ide kerültek, Budapest Meránjára, a legegészségesebb vidékére. Mi élők irigyeljük tőlük ezt a szép helyet. Az Orbánhegy, Mártonhegy és Sashegy övezte völgyben, ahol szélvihar nem jár, enyhén üde a levegő és még a tél sem oly zor­don, mint máshol — temető épült. E vidék hivatva volna meghosz- szabbítani a betegek életét, a meg­támadt tüdő itt új élethez jutna és mi odahordjuk a halottainkat, akiknek minden mindegy már. Sohsem volt kedves városfejlesztő tényező a temető s a Farkasréten sem fog annak bizonyulni. A Né­metvölgy nehezen indult fejlődé­sének mindenesetre gátat szab. Pedig be kár. Ez a városrész, ez a hegyvidék érhető el Pestről a Lánchíd és az Erzsébethíd révén a legrövidebb úton. Ez volna hiva­tott kerti lakóhelye mindazoknak, akik gyengélkedő egészséggel kény­telenek irodai munkát végezni akár P esten, akár Budán. Csakhogy ezek már késői sirámok! A far­kasréti temető már áll s újságcik­kek ezen nem változtatnak. S ha már meg van és odaépült a jövő legszebb kiránduló helyére, magát a temetőt is széppé kell tenni. A kerepesi temetőnek van egy mű­vészeti bizottsága, mely gondosan« ügyel arra, hogy bizonyos szem­beötlő paródiákon csak abszolút, művészi becsű és a keretbe bele illő síremlékek állíthatók fel. En­nek a bizottságnak a felügyelete alá kellene helyezni a farkasréti temetőt is. Ha már van klimatikus temetőnk, legyen művészien szép is. Kulturális célt is szolgálna ez, mert szaporítaná a budai szobrász művészek jövedelmét. Ilyen helyen nem mer a sírkőkereskedő idegen­ből hozott emléket állítani, mert tart a bizottságtól, hogy vissza­utasítja és kénytelen itthon, mű­vészembertől beszerezni azt. Mil­liókra rúg az összeg, ami síremlé­kekért 'külföldre megy nagyobb­részt hitvány másolatokért s ma­gában a farkasréti temetőben egy félmillió korona értékű síremlék áll, nagyon csekély részben hazai termés, holott a mi szobrászaink maradandó becsű s az elhúnyttal erős kontaktusban álló emlékeket vésnek ki oly összegért, amit ha­mar pusztulásnak induló utánza­tokért fizet a közönség. Ha már klimatikus temetővé tettük, tegyük egyúttal művészi temetővé. S ha már a levegőt és teret elvették a holtak, adjunk legalább kenyeret az élőknek. 1913. április 2-án. Ami kell Budának Sole értékes es&me, praktikus terv, aktuális kultúrpoli­tikai probléma, továbbá a gazdasági, szociális és városrendészeti kérdések megoldására, vagy legalább fejlesz­tésére alkalmas gondolat merül föl a politikai és publicisztikai köröktől távolálló társaséletben, a családi ott­hon meghitt bizalmas körében le­folyó eszmecserékben, az egyesületek, kaszinók és kedélyes asztaltársaságok sokszor igen becses szellemi nívón álló vitáiban, az ilyen gondolat köz- • életünk üdvös kialakulására és külö­nösen a budai polgári érdekek után­pótlására talán döntő befolyást gya­korolhatna, ha közismertté válnék. A budai társaséletben örvendetes je­lenség, hogy szívesen hajlik a komoly elmélyedést feltételező közügyek meg­beszélésére, kár volna ha a fölvetett szellemi értékek megnövekedésük he­lyett, az egynapos pillangó életre vol­nának kárhoztatva. Az értékek össze­gyűjtésére teret nyitunk szívesen la­punkban, hogy így a velünk közölt eszmét átadjuk a nagy nyilvánosság népszerűsítő kohójának. (1926. dec. 24.) Virágos Buda. Ami nem sike­rült Pesten, sikerülhet Budán. Mi itt jobban szeretjük a virágot, a kertet, jobban is becsüljük és csak elkezdeni kellene rendszeresen, ha­marosan általánossá válnék a vi­rágos ablak és erkély. Magánúton, hatóság nélkül egyesületet kellene alakítanunk, amelynek egyedüli célja volna rendszeres munkával, díjakkal, oklevelekkel ennek a szép szokásnak meghonosítása. Most ta­vasszal éppen időszerű volna föl­hívásban fordulni a háztulaj dono- sokhoz és lakókhoz, hogy ablakaik elé szerezzenek függő rácsot és rakják meg virággal. Nekik is gyönyörűség, a járókelőknek is. Az ilyen kiakasztható rácsos vi­rágtartót fillérekért készen kapni, néhány cserép akad minden ház­nál, a virágmag olcsó és kiki azt növeli, ami neki kedves. Nem is kell hozzá egyéb, mint egy kis jó­akarat. Budának kedves, minden szép iránt lelkesedni tudó — höl­gyeihez fordulunk a kérelemmel: Kezdjük el! Tegyük virágossá Bu­dát! (1908 ápr. 2.) Buda grófja. A székesfőváros köz- igazgatása papíron kitervezett alkot­mány, melynek alig van köze az egye­sített három város nagy múltjának ha­gyományaihoz, nem onnan gyökered­zett ki, azt nem ápolja sem belsőleg, ísem külsőleg. Amikor Budát és Óbu­dát Pesthez csatolták, mint egy szi­vaccsal eltörülték a múlt minden em­lékét, mely egy ezredévre vet fényt és ragyogást s e fényben fürösztené azokat, akik a város látható fejei. A város polgármestere — külsőleg épen olyan szürke polgármester, mint min­den ynás vidéki városé. Lényegben természetesen nem, csakhogy ezt kül­sőleg is dokumentálni kellene. Egy régebben közölt krónikánk alapján is­mét felszínre vetjük azt a tervünket, hogy a székesfőváros polgármesterét valami különösebb, a múltból átszár­mazó cínnnel kellene kitüntetni. Erre nézve elmondunk egy részletet Buda régi közigazgatásából: 1309-ben László városbírót Vencel király elfogatta és Prágában vetette fogságra, helyébe Petermant tévé a város tórájává. Két év múlva, 1305- ben meghajt Vencel s akkor megszaba­dult László is és Csákja seregével visz- szatért Budára, ^ahová éjjel bocsátot­ták be lopva régi hívei. Petermann meztelenül szökött meg, de bitorló cin­kostársai közül két városi tanácsnokot, Iiermannt és Martint, lófarkhoz kötve hurcoltatott halálra a visszatért bíró. Csontjaikat elégette és az egész ma­gisztrátus vagyonát elkobozta. Még azokat a papokat is elfogatta, akik a pápai ^átok dacára miséztek és a pá­pát csúfolták. Vasra verve küldte őket Esztergomba a hercegprímásnak, aki több budai polgárt vetett egyházi átok alá, mert óbudai földeket tulajdoní­tottak el. László városbíró buzgólko- dasara koronázták meg 1309 június 15-én Róbert ^Károlyt a budai Mária- templomban és az országgyűlés akkor adta meg Lászlónak, akit a. német for­rásmunkák Ladiszlaus-nak is neveznek, azt a kitüntető címet: Comes Budensis —- Buda grófja. Rámutattunk erre az egy esetre, mely egy különleges szép címet szolgáltat a székesfőváros fe­jének. (1918 szeptember 22.) A három város egyesítése óta kiala­kult már a mérleg, mely szerint Pest átfolyó élet, Buda a történelmi múlt városa. Pesten mindig ma van. Budán mindig tegnap, csak épen Kelenföldön lesz holnap. Pest a zakatoló élet, a haj­sza, a munka — Buda a csendes fürdő­város, a pihenés, a nyugalom. Ezt az­után úgy magyarázták, hogy minden közéleti, hivatalos dísz Pesté, a termé­szet szépsége pedig Budáé. Csakhogy — nem oda Buda! A közéleti dísz ha­szonnal jár s ebből ránk is férne egy kicsi. Adják nekünk azt, ami e díszben a történeté, ami nem függ össze erősen a folyó élettel s inkább reprezentatív dísze a fővárosnak. Ha Pesten van a városháza, ott uralkodk a mindenható polgármester, — legyen Buda a főpol­gármester széke, akit mint budai co- mest^már a címénél fogva is szék illet Budán. A megoldás is önként kínálko­zik. Az I. kerületi elöljáróságot úgyis le kell hozni a hegyről a völgybe s ez­zel fölszabadul a történelmi múltú bu­dai városház, mely méltó széke volna a budai comesnek, az egyesített három város főpolgármesterének. (1918 december 7.) A kerületi választmányok nyomo­rúságos ügykörét már több Ízben szóvátették lapunk útján azok, akik innen várták a kerületi élet föllendü­lését, a kerületi érdekek intenzivebb felkarolását. A választmánynak kel­lene eszméket termelni, kívánalmakat honorálni, a kerület számára öntuda­tosan célokat kitűzni, jövőjét kiépí­teni. Ezt a törvényben is lefektetett jogukat azonban a gyakorlatban nem érvényesíthetik, mert a főváros tör­vényhatósága lekicsinyli a választ­mány működését, indítványait, törek­véseit nem teszi magáévá, csak lát­szatnak hagyja meg körét, mert min­dent a közgyűlésnek tart fenn. En­nek egészségtelen voltát különösen a budai kerületek érzik meg azáltal, hogy a választmányba tömörült érté­kes polgári, iparos és munkás elemek megkötött kezüknél fogva nem űz­hetnek kerületi politikát és így a jo­gos kerületi — Buda különös — ér­dekei elkallódnak ,.a közgyűlési nagy kótya-vetyén. (1921. jun. 18.) A primási szék Budán. Körülbelül 25 éve annak, hogy először merült fel a terv, hogy a primási szék helyez­tessék át Esztergomból Budára. A „Neue Freie Presse” akkor e hír kap­csán azt írta, hogy: „Ein enormer Nutzen für Budapest!” Huszonötéves hírlapírói múltam alatt azt tapasztal­tam, hogy hinni kell a németnek, ami­kor így önkéntelenül elszólja magát. Most egy Budán megjelenő újság, mint befejezett tényt közli, hogy min­den előkészület megtörtént már a prí- mási szék áthelyezésére. Budának mérhetetlen hasznára válna. (1914 máre. 1.) Az DSáílatok tarkja a Zugligstben Némi fantáziával már elképzel­hető, hogy évtizedek, vagy talán századok múlva, a budai hegyvi­déken, miképpen alakulnak ki a parkok, a ligetelv s azokban csoda­szép szoborcsoportozatok, — a parkok mellett sportpályák, a ten- nisz, a footbal, a szki, a lovaglás és más sportnemek részére. Für­dőmedencék épülnek és a hegyvi­dék minden részének meg lesz a maga attrakciója. ügy képzelem, hogy ezt a pro- grammot a hegyvidék fejlesztésé­nél két részre kell osztani. Az első rész szolgálja és felöleli a hegyvi­déke]! és a villaterülcteken lakó polgárság érdekeit, — a másik rész szolgálja Budának világfür­dővé való átalakulását és az ide- Öizönlő idegenforgalom nagy érde­keit tartja szem előtt. A jó autóutak, a szerpentin- utakat röviden átszelő, kedves gya­logutak, hatásos világítás, víz, csa­torna, gáz, hegyi templomok, mes­terséges vízesések és tavak szépen összhangba hozhatók a kirándulók számára is készült parkok és lige­tekkel, kilátókkal, vendéglőkkel, túrista-házakkal, szállodákkal és a különféle atrakci ókkal. Az építkezésre nem igen alkal­mas helyek is értékesíthetők. A Hunyadi-orom körül föl kell épí­teni a Lendl Adolf által tervezett „ősállatok” állal kertjét. Csodájára járna az egész város, az ország és a nagyvilág, ha természetes nagy­ságban itt láthatná cementből al­kotva mindazokat az ősállatokat, amiket a tudomány már rekon­struált. Beállítva őket az akkori életviszonyok közé, egymással küzdve a létért. Valamely sziklás Pl dalon meg­valósítható a gyermekek örömére az összes kecskefajták állatkertje, ahol a zergétől a kőszáli kecskén át a fejhető házi kecskéig elevenen látná azokat a gyermek és ott ihatná a frissen fejt kecsketejet. A pálvölgyi csepkőbarlang kel­lően berendezve éppen úgy von- zaná a közönséget, mint a Gellért­hegyre tervezett nemzeti kálvária, vagy a Mátyás-hegyen megnyi­tandó Attila-park. Kedves harmóniába olvasztaná mindezt a kertek rácsán át kandi- káló nemes gyümölcs, a konyha­kertészet remekei, a minta méhe­sek, házinyúl esetleg ezüstrókát tenyésztő telepek. Az itt nyaraló villatulajdono­sok segítenék élelmezni Budapes­tet, ellátva azt finom főzelékkel, gombával, baromfival —- kettős célt szolgálva így. Az ilyen programúinak első ré­szére jogosan tart igényt a hegy­vidék lakossága, — másik részére pedig egész Budapest — sőt az ország -—- közönsége. (1917 november 5.) A Halászbástyát muzeális cé­lokra kell kihasználni és ott a Hu­nyadiak korából származó emlé­keinket kellene csoportosítani. A Halászbástya és környéke nincsen kihasználva, mint ahogy a nagy kontinentális városok ezeket a he­lyeket kihasználják. Nincs olyan idegen, aki a Halászbástyát és a Mátyás-templomot meg ne tekin­tené és ezért kellene ott bizonyos intézményeket létesíteni, amelye­ket a modern élelmesség más vá­rosokban sokkal kisebb jelentő­ségű dolgoknál, de sokkal na­gyobb mértékben megvalósított. Ott kellene valami kioszk-félét berendezni, sőt messzelátót is. Kü­lönösen nagy súlyt kellene he­lyezni arra, hogy ott képes leve­lezőlapokat lehessen kapni. Régi bűn, hogy ez a hely ott teljesen kihasználatlanul hever, az idege­néi? ott lepihenni sem tudnak, mindenki keresi a messzelátót, mindenki szeretné a külföldön megörvendeztetni az ismerőseit szép képes levelezőlapokkal, ame­lyek a Hunyadiak, Szent István korából származó emlékeinknek lehetőleg hű fotográfiáját tartal­mazzák. (1914. máj. 16.) Reflektorok A mi kigondoló hivatalunk — a tett ígérethez méltón — foly­tatja e helyen azoknak az eszmék­nek a megvitatását, közreadását, amelyek alkalmasak arra, hogy Budapestnek sajátságos, eredeti színezetet adjanak s ezzel az ide­genforgalmat szolgálják. Bizo­nyára előnyösen szolgálná ezt az ügyet az alábbi terv is: A budai királyi palota ritkán, jut abba a kedvező helyzetbe, hogy teljes pompával kivilágítva, hir­desse büszke szép voltát este és éjjel is. De ha már nem világít­ják belülről, megvilágíthatjuk kí­vülről. Nem volna nehéz a Lánc­híd jobb oldali pillérje tetején reflektort állítani, mely az est be­álltával hatalmas fényszóróval vi­lágítaná meg ezt a gyönyörű ki­rályi palotát és feledhetetlen tün­dén képet adna a pesti partról az; ilyen megvilágítás. Megdöbbentően szép lehetne- ugyanígy megvilágítva az Erzsé- bet-híd jobb pillérjéről a Gellért­hegy, sötéten árnyékolt szikláival és a Halász-bástya. Minden világ­város keresi az eszközöket, melyek maradandó szép emléket keltenek az idegenben s így nem kárba ve­szett pénz az, amit ilyen kísérle­tekre költené Budapest, mert cse­kély költséggel beigazolást nyerne, hogy nemcsak az idegen, de még a bennszülött is szívesen eljönne a Dunapartra, hogy e látványban gyönyörködjék. Néhány évvel ez­előtt Bécsben a szent István tor­nyát világították meg így néha napján és a közönség órákig gyö­nyörködött benne, nagy tömegek­ben hullámzott az utcán is, ami önkéntelenül növelte a kávéházak és vendéglők forgalmát. Még más üzletek is nyitva maradtak s bizo­nyára nem hiába. A város minden­esetre bevette fogyasztási adóban azt, amibe az a kis villamáram került, a közönség megvolt elé­gedve, a különös fényeffektusok­kal, — az idegnek pedig még évek múltán is emlékeztek reá, mint ahogy emlékezik e sorok írója. (1913 máj. 7.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom