Budai Napló, 1929 (26. évfolyam, 936-978. szám)
1929-06-02 / 957. szám
XXVI. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Felelős szerkesztő : Hirdetések ára: Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 40 fillér. 20 mm. 1929 évfolyam. 957. sz. Előfizetése egy évre 24 pengő', félévre 12 pengő'. Egy szám 50 fillér. Szerkesztőség és kiadóhivatal; I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon : 502—96. V1RAÁG BÉLA magas hirdetés 8 pengő. Szövegsor ára 4 pengő. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. A hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. junius 2. Koldusok legyünk? írta: Dr. THURY ZOLTÁN, közigazgatási bíró» a il. kér. Közjótékonysági Egyesület elnöke A jótékonyság helyes iránya Csalódni fog’, aki azt hiszi, hogy ebben a cikkben néhány szívhezszóló akkorddal valamiféle nemes cél érdekében adakozásra akarom felszólítani az olvasót, Az ilyen érzelmes hangzatoknak rendszerint efemer hatásuk szokott lenni, már pedig én az alábbiakban tartós eredményekre törekszem. Ezért nem az érzelem húrjait pengetem, hanem az értelemhez szólok. A háború előtti boldog és napsugaras időkben ugyan kinek volt valami köze ahhoz, hogy az, — akinek szívében megcsendült a szeretet húrja és áldozatot hozott, a maga áldozatkészségének könnyetszárító gyümölcsét — hol és kinek aprózta fel. Nem volt senkinek köze ahhoz, hogy ki, hol és mennyit adakozott, sőt ahhoz sem, hogy ki nem adakozott. Nem kötelesség volt ez, csak nemes gesztus, amelyik még társadalmi szempontból sem került ^ ellenőrzés alá. Ezzel a korábbi aranysugaras állapottal szemben de megváltozott az idők járása, Épen az a középosztály, amely a maga hatalmas tömegében a jótékonysági urnák legbuzgóbb töltögető je volt, az életstandard lejtőjének a mélypontjára zuhant; ezzel szemben szédítően megnövekedett a nyomorban vergődők és segélyre szorultak száma. A munkanélküliség, az értékek devalválódása, a konjunkturális bukások, mindannyian borzalmasan növelték a segélyt kérő, kiszáradt karok légióját. Megfogyatkoztak az eszközök. Megszaporodtak a célok. Aki egy nyugodt órában tiszta szemmel belenéz abba a sötétbe, ahonnan a segélyért kinyújtott kezek ezrei meredeznek feléje, aki egyáltalában hajlandó gondolkozni a társadalmunkra rászakadt nyomoron és ennek orvoslási lehetőségein, annak látnia és éreznie kell azt is, hogy ennek a nyomornak a szíveket tépő hatásán túlmenően társadalompolitikai hatásai is vannak. A nyomor ma már nem egyszerű probléma, amely felett feketekávé közben eldiskurálgatunk, hanem szédítő mélységű örvény, amelybe egy vészes kitöréskor osztályok, társadalmi előjogok és politikai felfogások is belezuhanhatnak. Ezért a jótékonyság kérdése ma nem feketekávé, hanem közügy, annak gyakorlása pedig nem egyéni hangulat, hanem közkötelesség. Ezt a tételt el kell fogadnunk, mert egyedül ez szolgálja a társadalmi megnyugvás és kiegyenlítődés gondolatát. El kell fogadnunk azt az elméletet, hogy aki önhibáján kívül a társadalom segítségére szorul, az erre a segítésre igényt is tarthat, aki pedig a sors kegyéből segíteni tud, az ezt a segítséget megadni is köteles. Egyfelől áll tehát a segélyre jogosultság, másfelől áll a segélyezésre való kötelezettség. A nagy probléma mikéntjének megoldására előttünk, budaiak előtt két út van. Mindkettő egymás mellett vezet, mindkettő önállóan és egymástól függetlenül egyazon célhoz visz. Do megjárni és taposni kell mind a kettőt, mindegyik önmagában csak fél- eredményhez vezet; a kettő együtt teljes eredményt és békés harmóniát teremt. Az első út láthatatlanul vonul és csak a végén jelentkezik a jótékony hatás; a másik út közvetlenül adja a segélyt és láthatóan szárítja a könnyeket. Az első úton névtelen harcosok áldozat nélkül segítenek személytelen ezreket; a másodikon személy szerint nyújtott segélyek személy szerint segítenek. Az első út csak Budának az utcáin kanyarog. Betér a műhelybe és a boltba; betér a kocsmába és a könyvesházba. Ez az út az az elv, hogy Buda a budaiaké és Buda a maga szükségletét Budán fedezze és a maga jövedelmét Budán költse el. Nincs az a logarithmus- tabella, nincs az a statisztika, amellyel ki lehetne számítani és nincs az a szám, amellyel ki lehetne fejezni azt az összeget, »amely a hidakon, a villamosokon, az autóbuszokon, ezeken az ellenőrizhetetlen csatornákon keresztül Budáról Pestre megy és sze- gényíti Buda szegénységét és gazdagítja Pest gazdagságát. Ha ennek az elképzelhetetlenül nagy összegnek csak a fele, csak a negyedrésze Budán maradna, hogy öntözné az Buda iparának, kereskedelmének kiszáradt virágát és hogy szárítaná az fel a munkanélküliség okozta nyomor fájdalmas könnyeit! — ha Buda társadalmát össze lehetne kovácsolni erős és megtörhetetlen akarattal arra a végleges és meg nem döbbenő elhatározásra, hogy a maga pénzét csak a hídon innen költse el, ha az a pénz, ami nem menne át, hanem itt maradna, itt csinálná meg a maga életadó százszoros körforgását, itt ömlene végig a kis görbe Utcákon, a kisipari műhelyeken, a kis boltokban, a kis vállalkozásokban, — elhiszik-e nekem, hogy ezeken a csatornákon keresztül, a végén minden fillér odajutna, ahol a nyomort, a munkanélküliséget szünteti meg; — elhiszik-e nekem, hogy akkor ez a probléma, amelyről ma itt írok, tizenöt esztendő múltával Budán már nem lenne probléma, mert elpusztítaná azt az a vitamin, amely abban a gondolatban nyugszik, hogy Buda a budaiaké. Magam legjobban tudom, hogy Buda kereskedelme és ipara ma hátramaradottabb, mint Pesté; ennek nem a kereskedelem és az ipar az oka, hanem az, hogy Buda két évtized óta hűtlen lett önmagához. De azt is tudom, hogy ha Buda társadalma megtalálja ezt az egyedül helyes utat, a kereskedelem és ipar egyszeribe fogja produkálni tudni mindazt, amit tőle igényelnek, mert taz az életrevalóság, képzettség, kézi ügyesség, lelkiismeret és képesség, ami Pesten megvan, Rnegvan Budán is, csak kihasználatlanul a porban hever. Ila ellenben Buda nem találna önmagára, ha nem állítja meg ezt az állandó és végzetes vérveszteséget, akkor a budai vásárcsarnok elnéptelenedését rövidesen követi az üzletek és a műhelyek elnéptelenedése, a munkanélküliség fokozódása és bezárt boltok és néma műhelyek, meg kihűlt kémények fognak, arról iskolapéldát szolgáltatni, nogy egy 200.000 lakosú város miképen tudta három évtized alatt kereskedelmét, iparát és önmagát e-pusztítani, semmivel mással, mint felületességgel, nemtörődömséggel és a divattal. A fordított város gyarmattá alakul át. A másik út: a jótékonyságnak, mint közkötelességmek megszervezése. A Kerületi Általános Közjótékonysági Egyesületek hivatottak ennek a problémának a megoldására. Ezeknek az egyesületeknek működését azonban megnehezíti egy lényeges körülmény: A háború zajának elcsitulása után abban volt nagy és nagyszerű ez a koldussá tett kis ország, hogy mindenki eltakarta, elmelengette a maga fájó sebét és azt kereste, mi fáj a másiknak. Soha nem volt a magyar szív olyan nagy, olyan jóságos, olyan nemes, olyan résztvevő és olyan adakozó, mint a háború rettenetéi után. A háború borzalmas csapásainak súlya közelebb tolta a lelkeket Istenhez és egymáshoz. Mindenki azt kereste, hol segíthet, hol enyhíthet, hol pótolhat, mert mindenki érezte, hogy egy- egy jóságos cselekedetével a saját sebére is csöppent gyógyító balzsamot. És egyházak és testületek és társadalmi egyesületek önként siettek a szegények és az elesettek segítésére. És ez a lelki verseny nem lobbanó szalmaláng, nem lohadó venyigetűz, hanem a lelkeknek valóságos, állandó melege, amit igazol az, hogy minden budai kerületben a társadalmi egyesületeknek egész sora alakult, amely egymással versenyezve fejti ki a legszebb tevékenységet. Épen ez a tünet adja meg a Közjótékonysági Egyesületnek, mint fé- lig-meddig hatósági szervnek a létjogosultságát, hogy legyen a sok jóságos kéz mellett egy, az egész kerületre kiterjedő szervezet, amely felkeresi, számba veszi és felemeli azokat, akik az egyes testületek .szerető áldásosztásából kimaradtak; keresse és pótolja a hiányokat, hogy rendszert adjon a legnemesebb indulatnak. A közjótékonysági egyesület tehát nem riválisa a magánjótékonyságnak, nem tizedik a kilenc után, hanem segítőtárs, amely a maga félhatósági jellegével ezt a kilencet támogatja. A rendszert illetően a II. kerületi Egy'. „ ^ választmánya által megállapított Programm első tétele az, hogy az Egyesület nem közvetlenül, hanem a már beváltan működő magánegyesületek útján segélyez; ezeket az egyesületeket támogatja anyagi és erkölcsi erejével és gyűjtéseit ezek között az egyesületek között osztja fel. Felállítja a hatósági és az autonom szervek segélyével a szegénykatasztert, a szegényeket pedig felosztja a magánegyesületek között; ezzel kizárja azt, hogy egyesek a különböző magánjótékonysági egyesületektől többszörös segélyezést vegyenek igénybe. Természetes, hogy a segélyezendők felosztásánál az egyes magánegyesületek előterjesztése alapján jár el, viszont annak, hogy a ma- gánegycsületek az Egyesület pénzbeli támogatásában részesüljenek, az az előfeltétele, hogy csak annak nyújthatnak segélyt, akik nála katasztrál- tattak. A szegénykataszter felállítása után következik a gazdagok kataszterének összeállítása. Ez teljesen megbízható adatok alapján történik; teljesen megbízható adatok alapján nyer megállapítást az, hogy a kerület polgárai közül kik és milyen mértékben vonhatók be a jótékonyságnak, mint közkötelességnek szolgálatába. Az Egyesület meg fogja találni a módokat arra, hogy ennek a közkötelességnek minden polgár megfeleljen. Ebben a munkájában a magánegyesületek olyképen támogatják úgy az Egyesületet, mint a saját pártfogóikat, hogy kimutatják azokat, akik adományaikat náluk beszolgáltatták. így lesz módjában az Egyesületnek megállapítani azt, hogy kiki eleget, illetve kellő mérvben eleget tett-e ennek a közköt.elesiségnek és a szükségesnek mutatkozó intézkedéseket csak azokkal szemben fogja megtenni, akiknek szíve semmiféle kopogtatásra meg nem nyílik. Ezekben vázlatosan mutattam be a II. kerületi Közjótékonysági Egyesület választmányának Programm ját, annak az elvnek igazolására, hogy ma a jótékonyság és szegénysegélyezés nem privát pasz- szió, hanem közügy, amelynek jelentősége messze túllép a pillanatnyi meghatottság ösztönszerű cselekedetén és a polgári kötelesség teljesítésévé magasztosul. Vi&eí . ../ Vizzet i Különös módon kezelik a Városházán a kertészeti ügyeket. Fordítva. Egyszer már levizsgázott a székesfőváros a parképítés terén, amikor 30 évvel ezelőtt a Népligetet építtette. A tétel akkor is nagyon egyszerű volt. Adva van egy trágyadomb és egy fiatal akácos s a Tisztviselőtelepen till a vasúti töltésig terjedő terület. Nem is kell hozzá egyéb, minthogy a trágyadombnak is beillő szemétdombot szétszórják a futóhomokon és a girbe-görbe csenevész kis akácost szétültessék s behintsék az egészet fűmaggal. Három kút is volt a területen; az egyikben egyáltalában nem volt víz, a másikban néha- néha, csak a harmadik, az adott vizet rendesen. Öreg jó Kulcsár Ferenc mérnöknek jutott a feladat, hogy az így kitermelt parképítés tervét valóra váltsa. Csakhogy akkor derült ki, hogy a trágyadombnak mondott szemétdomb, tulajdonképen városi kulturszemét: tört cserepek, ócska cipők, öreg kalapok, ringy-rongy és ami más a ház körül a szemeteskocsira kerül. Főleg pedig a lakásokból kisepert légypete. Szóval legalkalmasabb talaj, hogy abban pompázó növényzet fejlődjék. Az egészet el kellett hordatni, helyére jó földet hozatni, a csenevész akácokat kivágatni, hogy így valahogy meginduljon a kertészmunka. A fűmag nyomán kisarjadt fűhajtást beköpte a milliárdnyi légy. Azután jöttek^ a közgyűlés bölcsei és elhatározták, hogy tízezer fiatal fenyőt rendelnek Körmöcbányán, ahol a sziklás fekete talajban pompásan fejlődtek és átültették őket ebbe a forró futóhomokba úgy, hogy őszre kilencezer kiveszett belőle. Idővel elpusztult a többi is, alig maradt belőle mutatónak egy pár. A park, nagy körútját öreg nagy platánokkal szegélyezték, de víz hiányában épen egy hónapba tellett, amíg azt a fát újból meg tudták öntözni, ahonnan az öntözés kiindult. Nyáron mindegyiket megütötte a hőguta. A Budapesti Hirlap akkor meg is írta, hogy így csak Abdera épít parkot és 8 nap múlva a rendkívüli közgyűlés megszavazta a vízvezetéket, a költségeket és megindult a természetes, a rendes munka. . . Azt hihetne mindenki, hogy 30 év óta okultak a Városházán és ha parkot kell építeni, legelsősorban vízvezetéket visznek oda, azután földet és így kezdődik a parképítés. Sajnos, nem így van. A fürdősétánynak készülő VÁROSMAJOR parkját most harmadik éve építi a város, de a vízvezetéket még ma sem építette ki. A területet planirozták ugyan, feltöltöttek vadfölddel, úgy ahogy azt az új házak alapozásánál a fundamentum ásásoknál kitermelték, a kertészek meg is trágyázták, de nem érhetett meg termőfölddé, mert nem kap vizet, de nem kap napsugarat sem. A Városmajor nyirkos dohos park marad mindaddig, amíg ott a roppant sűrűn ültetett fákat mUg nem ritkítják, mert azoktól most nem éri az áldott napsugár a pené- szedő földet, hogy felszárítsa és meggyógyítsa. Ha így marad, lehet belőle szép park, de egészséges park nem lesz soha. De meg? szép park sem lesz, ha sürgősen nem kap vizet. Budán, IQ2Q. junius I Anjou-korabeli ház a várban az Országház-utca 20. számú gótikus épület, melynek emeleti homlokfala szépen tagozott kiugró csúcsívsoron nyugszik. Sajnos a ház külseje több kor átalakításának viseli a nyomait, de teljes eredetiségében maradt meg faragott kővel boltozott kettős pincéje, ahol faragott kőkereteket mutatnak a pinceajtó nyílásai is. Az ingyenes hangversenyek Pesten megkezdődnek a Városligetben a székesfőváros népművelésügyi bizottsága és a fővárosi szimfonikus zenekar rendezésében. Még a télen interpellációt intéztek a főváros közgyűlésén a polgármesterhez, hogy Budán ugyanilyen módon, a Városmajorban is rendezzenek ingyenes hangvei’senyeket. A ké= rés pusztába kiáltott' szó volt, zenét csak a pestiek kapnak, holott a zene- értők Budán laknak.
