Budai Napló, 1928 (25. évfolyam, 899-935. szám)

1928-12-23 / 934. szám

4 BUDAI NAPLÓ Budapest, 1928. december 23. ÉhqvohorraS naponkint igyék egy pohár KRISTÁLy VIZET! szerkesztőjét és felhívta a tagokat, hogy saját érdekükben álljanak a Budai Napló előfizetői sorába, amit Viraág Béla szerkesztő tréfásan meg­köszönt. Még Oszoly Kálmán éltette a jelenlévő hölgyeket, akik kedvessé teszik ezeket az összejöveteleket. Budai gyógyszer, de elismerten elsőrendű tápszer a cukor- és gyomor­betegek számára az országszerte hasz­nált és orvosilag is méltatott Neumann Béla ezüstkoszorús mester tápszer­üzemének gyógyvízzel készült süte­ménye (Budán, II., Margit-körút 16.) amelyért úgy a Nemzetközi Ember­védelmi Kiállítás, mint pedig a Kéz­műipari Tárlat zsűrije egyhangúlag a nagy aranyéremmel tüntette ki. Hir­detésére felhívjuk olvasóink figyelmét ! Karácsonyfa ünnepek. A karácso­nyi jótékonysági akciók sorában első helyen áll a Tébe gyermek és nem­zetvédelme, amelynek során 2200 gyermek részesült gazdag adomány­ban . A kiosztás a tőzsde épületében történt s azon jelen volt Hegedűs Ló­ránt elnök, Hr esz Károly dr. és Né­metiig igazgatók, akik Jármay titkár­ral a megjelent vendégeket fogadták. — A kapucinus egyházközség kará­csonyi ünnepén dec. 16-án jelen volt di-. Kozma Jenő, Wolff Károly, Pu- rébl Győző és Liber Endre tanácsno­kok, Túri/ Zoltán iskolaszéki elnök, Emmer Komélné és sok más előke­lőség. — A Hengermalom-uti Kise­gítő Kápolna Egyesület dec. 22-i ün­nepén Orsenigo Cesare pápai nuncius is részt vesz. — Az óbudai r. k. egy­házközség karácsonyfa ünnepén, dec. 23-án kétszáznegyven gyermek része­sül ruha, cipő és egyéb értékes ado­mányokban, amire az egyházközség kétezer pengőt fordított. Az ünnepet Leiner Mihály segédlelkész rendezi. —• A kelenföldi r. k. templomépítő egye­sület 53 iskolás gyermeket ruház fel dec. 23-án. — A III. kér. Raktár-u. elemi iskola háromszáz gyermeknek ad bájos karácsonyi ünnepély kereté­ben dec. 23-án gazdag ajándékot. Negyven pár cipőt és ugyanannyi ru­hácskát pompás jó anyagból, kiváló kivitelben a Leipziger-féle szeszgyár adott. A „Hólyag” asztaltársaság néven ismert első budai jótékonycélú spor­tügyiét, II., Kacsa-utca 18., Csokonai Lajos vendéglője külön helyiségében e hó 22-én este 7 órakor 16 szegény- sorsú gyermeket ruház fel. A tbcés gyermekek száma ijesztő módon emelkedik. 1926-ban ötezer ilyen iskolásgyermek volt s 1927 év első felében már 7118 tüdőbeteg ta­nuló volt a fővárosban. Ennek a bor­zalmas népbetegségnek leküzdésére a főváros most az Új Szent János- kórházban gyermek tüdőbeteg pavil- lont létesít. Tündérlaki mély út lett a neve a Szirtes-út és Lant-utca találkozásá­nál lévő névtelen utcának. Az Esz- ter-utca és Vérhalom-utca találkozá­sánál kiinduló névtelen utca Török­vész nevet kapta és a Pasaréti-út­ból a Hidász-tér mellett húzódó név­telen utca Fenyves-utca lett. Nem sejtjük, hogy az utóbbit a fenyves madárról, vagy a Fenyves tanárról nevezték-e el? Az első, az jó, de a második... az nem jó, mert nyara­lási panamákat csinált. Egységes tarifái — léptet életbe a HÉV — Gyökeres revízió alá vette az eddig érvényben volt személytarifát a Bu­dapesti Helyiérdekű Vasutak Rész­vénytársaság, amelynek a főváros te­rületéről kiinduló négy vonalán eddig egy és ugyanazon kilométertávol­ságra különböző menetdíjak voltak érvényben. Ennek kiküszöbölése cél­jából a vasút egységes tarifarend­szert készített, amely mind a 4 vo­nalra 1929 jan. 1-től kezdve egyenlő menetdíjakat állapított meg. A tarifa megállapításánál különös súlyt helye­zett a társaság arra, hogy a vonalai Hortobágyi juhturó Mindenütt kapható! Termeli: ORSZÁGOS MAGYAR TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT mentén lakó és a vasutakat naponta állandóan igénybevevő közönség kí­vánalmai a legmesszebbmenően figye­lembe vétessenek. Az új díjszabásban jelentékenyen leszállította a havibér­letjegyek árait. Ezentúl a havibérje­gyek napi akárhány szőri utazásra jo­gosítanak. A havibérlet jegyeknél —• havi 60 utazást számítva — a ren­des jegyek^ áraiból 50—70 százalék, a tanuló-bérletjegyeknél 40—90 szá­zalék, a munkás hetijegyeknél pedig 40—80 százalék kedvezményt ad a vasút. A havi bérletjegyek kiadására a vasút egyáltalán kötelezve nincs, a tanuló bérletjegyeknél 33 és egy har­mad százalék, a munkás hetijegyek­nél csak 40 százalék kedvezmény adá­sara van kötelezve. Az egyszeri uta­zásra szóló menetjegyek árai 10, 15 és 20 kilométer távolságban némi­leg emelkednek ugyan, de ezzel szem­ben a főváros területén és 20 kilomé­teren felüli távolságban lényegesen alacsonyabbak lettek. E kedvezmé­nyen felül továbbra is érvényben maradtak a főváros területére szóló BSzKRT átszálló1 menet-, menet­térti-, havi és heti bérletjegyek is, amelyek az életbelépő új díjszabással szemben további kedvezményeket nyújtanak a székesfőváros területén lakó közönségnek. k9zgizda;Awli! * Dr. Plathy György lesz a föld­reformot végrehajtó közös szervezet intézetének ügyvezető elnöke, amely 1 millió pengő alaptőkével alakul meg’. * Radó Ödön, a Hermes Biztosító Társaság vezérigazgatója, az elmúlt héten utazott el az osztrák, csehszlo­vák és magyar biztosítók Pozsonyban tartandó tárgyalásaikra. A pozsonyi konferencia határozatait és tárgyalá­sait nagy érdeklődéssel várják bizto­sítási körökben. * Óbudai Freudinger Dávid kül­földre utazott. * A Kisbirtokosok Országos Föld­hitelintézete január 2-án tartja rend­kívüli közgyűlését, abból a célból, hogy határozzon a földreform pénz­ügyi lebonyolítása céljára alapítandó közös szerv részvétele tárgyában. * A Köztisztviselők Fogyasztási Szövetkezetnek az idei iizletéve a Budai Napló információja szerint jó eredménnyel zárul és a tagok ugyan­azt a visszatérítést fogják kapni, mint az előző évben. Ezen a címen kb. 1/2 millió pengőt térít majd vissza tagjainak a szövetkezet, amelynek vezetése báró Perényi Zsigmond elnök irányítása mellett, dr. Borbás és Tar­ján Vilmos ügyvezető-igazgató kezé­ben van. Mint ismeretes, a Köztiszt­viselők Fogyasztási Szövetkezetének vezetésében döntő jelentőségű sze­mélyi változások állottak be. A sze­mélyi változásokon kívül egyéb jelek is arra mutatnak, hogy az intézet, amelynek élére most egészen új veze­tőség kerül, közelebb akarja hozni a köztisztviselők tagjait a szövetkezet­hez. A szövetkezeti el árusítás a je­lenleginél is olcsóbbá, rationalisabbá és altruistábbá akarják tenni és mint minden szövetkezetnél, úgy ennél az intézménynél is, teljes beleszólást kí­ván biztosítani a szövetkezeti tagok­nak. Megszűnnek tehát a különféle majoritási csoportok, egyes érdekelt­ségek különálló harcai és ehelyett egy közös cél lesz: fejleszteni a szö­vetkezetei, a tagok közreműködésé­vel, a tagok érdekében. Báró Perényi Zsigmond és az új vezetőség pro- grammjának megvalósítását érdeklő­déssel várjuk és nagy reménységgel és örömmel várják az eljövendő jobb időket a szövetkezet tagjai, akiket immár bekapcsolnak szorosabb szá­lakkal a szövetkezethez. * Az Ipari Hitelintézet tudvalevő­leg december' első napjaiban már megkapta 5 millió dolláros kölcsöné- nek ellenértékét. Azóta az intézet már meg is szavazott ipari Inteleket és az iparvállalatok eddig 7 millió pengőt kaptak az Ipari Hitelintézet­től. A következő végrehajtó bizottsági ülésen is körülbelül 7 millió pengő bejelentett igény ügyében fognak dönteni és határozni. Összesen a, ha­zai iparvállalatok közel 80 millió pengő igényt jelentettek be. * A Részvénytársaság Villamossági és Közlekedési Vállalatok számára (Tröszt) 1928-ra 1927. évi osztalékát, részvényenkint 2 pengőt változatlanul fenntartja. * Az Altruista Bank néven ismert Magyar Földhitelintézetek Országps Szövetsége, folyó hó 21-én tartotta meg rendkívüli közgyűlését, amelyet abból a célból hívtak össze,^ hogy az alapszabályok megváltoztatásával az Altruista Bank is üzletkörébe vegye a jelzálog kölcsönök folyósítását és a záloglevelek kibocsátását. * A Nemzetközi Gép részvényei­nek a tőzsdére való bevezetése újabb határozat szerint a karácsony ünne­pek után, december 27-én történik meg. ____________________________ Szerkesztő: FERENCZY LÁSZLÓ. Laptuiajdonos: V1RAÁQ és TÁRSA Kiadásért felelős: Viraág Béla. BOHUNICKY BANK RT. I (II. Margit körút 87) I I f i z e t i H B u d á n A LEGMAGASABB betéti kamatot KOPFMANN JÁNOS CUKORGYÁRA I., Krisztina kö út 91 cz. tiükja I., Margit körút 35 karácsonyra és far sangra ajánlja köz­ismerten elsőrangú készítményéit HÁZ ÉS TELEK (Az alábbi hirdetésekre vonatkozó fel­világosításokat a kiadóhivatal levélbeli megkeresésre levél útján, de telefonon is (502—96) válaszol. Hivatalos órák délután 4—6 óráig.) FERENCVÁROSBAN 2 emeletes 28 évig adómentes bérliáz, melynek nyers jövedelme 27.600 P, 220.000 pengőért eladó, 100.000 pengővel átvehető. ERZSÉBET KIRÁLYNÉ - ÚTNÁL adómentes emeletes ház üzlettel, 3 lakással, mely évi 2500 pengőt jövedelmez, 13.000 pengőért eladó, 9000 pengével átvehető. KRISZTINA-TÉRTÖL 52 lépésre. Emeletes villaszerű családi ház, 5 és 4 szobás modern lakással 120.000 P-ért eladó. HŰVÖSVÖLGYBEN egy szépen be­rendezett 18 szobás pensió 1100 négyszögöles telekkel igen jó masz- szív építkezés, teljes berendezéssel együtt 90.000 pengőért eladó. RUZICSKA PÁL sütemény és kenyérgyára ti., Horváti-utca 29 Te'efon /Ou’ona'a 5)8-23 Thermosíóth Központi ffltéggk éj szellőzte ősek, biolpl giai szenyviztisztiT? berendezések, vizv» zeték es csatom^zJsj fÚrdöberendezések éti épületbádogos man» Icák tervezése és TI szttése Szabadalma« zott kovácsolt vaa „Thermostóth** TZZ nők kizárólagos gyártói n Tóth Imre és Társa V., Katona Jósáét*«, 1 Tele on 22Ü-93. Szíjgyártó Oft nyerge* és bőrőnáös ÜLJJjJ 5X22* FLI66ER nánDOR H. kerfllet, Fe-utea 10. u. LOHft IRMA udvari szállító utóda NAGY IMRE LÁSZLÓ élővirúglcereslcedése I., Fő-utca I Telefon: 41-87 Menyaszonyi és alkalmi csokrok. Igen jutá nvos árak lelkiismeretes kis'olgá'ással DÉL1VASUT KÁVÉHÁZBAN e ténkint továbbra is a közkedvelt tenorista $ ZERGEJ ének- és zenekarával hangversenyez Minden szombaton hajnalig zene Meleg vacsora Vali Gábor és Csa Első Mai cimtőiilű- festészete ' Telefon T. 149-46 II,, Iskola-utca 16 RÓZSADOMBI VIRÁG- ÉS TAJKERTÉSZET Budapest, SL kér. Szemlőhegy ucca 23. Telefon: Aut. 529-70. TaikopfpoTot' Vállalja diszksrtek, Idjívci luoLul« parkírozások,ablak­díszítések és villakertek tervezéséi es évi gondozását. Virágkertészet: SXS repes virágokat, csők ot, virágkosarat, dísz­növényeket, palántákat és dugványokat. j Botfa! áltclfinos TnitnréKpénztdr rt. q tekorf KHetéfehneH kényelmesebb gyűjtése céljából takaréklapokat bocsájt a felek rendelkezésére. Könyvecskékre elhelyezett betétek és folyószám­lára elhelyezett összegek után 6 sziiznlék tnmntíit tűt a Budai Álfpi6nos ToKüréKpfozíár rt. Buda, II., Fő-ut.a 9. Pénztári órák : 9 — 3-ig. Telefon : T. 2I4-2I, — Váltcözlet és tinsde- osztály : T. I33-50. — Tözstekirendeltség : V.. Szabadság-tér I7. Telefon: i. 902 88. HALWA SÁNDOR PUSKAMŰVES BUDAPEST, Üzlet és műhely: l„ Szent János-tér 4 Telefon: Kr. 507—37 Állami díszoklevél. Eziistkoszorús mester Nagy aranyéremmel kitüntetve VADÁSZFEGYVEREK * * a FEGYVERJAVÍTÁSOK • • • SPORTCIKKEK • « • CSERKÉSZ-FELSZERELÉSEK E RZSEBETHID SZÁLLÓ Telefon i 108-43. Budán, B. Kökóny-u. R Ráczfürdö mellett. KÁLYHÁS 1 Béres Marion I., LOGÖDI-U. 19. Tel.: L. 972-33. Minden e szakmába vágó mankst ügyében forduljon bizalommal e régi jóhirű céghez. 9 Varrógép, kerékpár, gramophon raktár. Megbízható javítóműhely. Budán, I, Krisstina-körút isi* Háztata rozásnáf előnyős feltételek mellett vállalkozik Nagy Pál bádogos gáz, vízvezeték, csatorná­zás, fürdőberendezéo és központi fűtés vállalat» II., FÖ-UTCA 20. SZ. Telefonh. Aul. 520-93 0-Budq-DjlnRi Takarékpénztár! Részvény Társaság Budapest, !ll. kér. Lajos ucca 148 szám. | Telefon: Automata 624—57. Betéteket elfogad könyvecskékre | is folyószámlákra a leí­rna asabbkomatozás m ii tt. Kölcsönöket folyósít váltó a, folyószámlákra, értékpa­pírokra» lesrelő ösebb feltételekm llett I Believue .,.ll...ÉTTEBMEI Budán, I. Attila-utca 53 -- igazg. Telefon: Lipót 986—8ö Minden este és a délutáni teákon Budapest elismerten legjobb la«- és tangoienekara Kivaló konyha és italok ^ Mérséketl árak Asztalrendelés telefonon is. Lipót 986—84 €SÁ !§ZÁ 16- FÜRDŐ Előkelő éttermek. Kitűnő konyha. Zárt veranda nagy társasestékhez. Tulajdonosa CSIRSZKAKONRÁD HU1ÍGÁRIA-G90C9F0RRÁS szénsavval telítve HARM AT-VIZ! Magyarország legrádiumosabb gyógyvize. Az Erzsébet-hid budai hídfőjénél épült modern ivó­csarnokban Radioactiv hatású lithiumos és calcium-hydrocarbonátos gyógyvíz IVÓ-KURA Keserűsó-kura. Javasolva vesebántalmak gyomorbajok, emésztési zavarok, álmatlanság vérszegénység ellen. Poharankint 8 fillér Karlsbadi sóval 16 fillér Reggel 7 érától este 6 óráig Nyomatott a Révei Irodalmi Intézet Nyomdájában. Budapest. V.. Ügynök ucca 8. — íNyomdaigazgató: Szíkiai Fái.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom