Budai Napló, 1927 (23. évfolyam, 870-898. szám)

1927-02-19 / 873. szám

BUDAI NAPLÓ r Budapest, 1927 február 19. Óbudai Hegyvidéki Szövetség W hivatalos közleményei Királyok üdülő kertje az óbudai hegyvidék A Donáthi kápolna restaurálására a székesfőváros tainácsa 480 pengőt szavazott meg s így remélhető, hogy a Kápolna-egyesület áldozatkészsé­Buda, 192/ február 16. Irta: Szilágyi Károly Hajdanában a magyar királyok vadászterülete, tehát testi és lelki üdülésük eszköze, később ko­párrá ártott kisebb hegylánc, majd jó bortermő vidék —- a sző­lők pusztulásáig — utóbb pedig pompás gyümölcsösök sorozata, amelyeknek tulajdonosai felveszik a harcot a vidék megmentéséért az ezt pusztító téglagyárakkal és megindítják a vidék fejlesztésé­nek l munkáját, megalakítják az „Óbudai Hegyvidéki Szövetsé­get“, amelybe kezdetben csupán a Remete- és Táborhegy tarto­zott, de ezekhez csakhamar csat­lakozott a Testvér- és Üröm­hegy legutóbb pedig a Mátyás­hegyi tulajdonosok csoportja, úgy hogy most már teljes a társad al mi lánc a szép­völgyi választótól kezdve egé­szen Ürömig. A cél: visszaadni! ezt — a leg­szebb brixeni lankásokkal vete­kedő vidéket ősi hivatásának, hogy szolgáljon ez a vidék me­gint a test- és lélek üdítésére. A régebbi városi politika kiüldözte a Budapesten foglalatoskodó la­kosság egy részét a környékre, míg az Istennek ez a gyönyörű ajándéka, mely nem nedves és nem zord klimáju, szinte honfog­laláskori elmaradottságban várta a hegyvidéket szerető emberek figyelmét. ; Lassan szivárgott fel a hegyek­be a lakosság, de ma már egy kisebb városrész lakói nézik on­nan a füstös, sűrű levegőjű Pes­tet. Ma már ezekbe a hegyekbe is egy-két tűrhetően rendezett út vezet fel és hála a hatóságok meg­értő figyelmének, a fejlődés mun­kája folyamatos és immár meg nem állítható. A vidék fejlődésének irányát és megfontolt tervek szerinti fej­lesztését az „Óbudai Hegyvidéki Szövetség“ végzi immár évek óta a nagy feladathoz mért igyeke­zettel. Ez a munka a trianoni csapás óta még fokozottabb jelentőség­gel bír, hiszen ez a „béke“ leszabdalta hazánk gyönyörű hegyvidékeit és elrabolta tölünk mindazt, amit rajtok a magyar elme, kéz és főleg szív alkotott. Meg kell becsülnünk a meg­maradt magyar hegyeket, de meg kell nekünk Budapestieknek külö­nösen becsülni és felkarolni a mi — szigorú mérték alá állítva is — igen szép hegyvidékünket. Stírít- tessék ide a hegyvidék szeretete és legyen azzá a kincsévé Buda­pestnek a budai hegyvidék, mint Amerikának a „nemzeti park“ vagy azzá, ami már volt és amire érdemes is „királyi üdülő kertté". A hegyvidék fejlesztését felka­roló rovatunkat kísérje a „Budai Napló“ komoly közönsége azzal a jóakaraté figyelemmel és meg­értéssel, amit ez a fontos és szép ügy méltán megérdemel. Khayll Oszkár és számvizsg. biz. tag: Herczenik Gyula. — A Mátyás­hegy érdekeltségén kívül volt még új tagfelvétel, amelyekkel az Óbudai Hegyvidéki Szövetség taglétszáma 400-ra emelkedett. Tagavatás. Röviden csak je­lezni kívánjuk ez alkalommal, hogy március hó 7-én, a rendes választmányi ülés után, az ősz óta felvett új tagjaink tiszteletére tagavató est rendezését hatá­rozta el az elnökség. Jövő szá­munkban részletesen közöljük a szükséges tudnivalókat. A Vilanyvilágítás a Táborhegy és környékén az Elektromos művek igazgatósága által le tárgyaltatott és elfogadtatott a szövetségünk által beterjesztett igények teljes honorá­lásával. A jövő hét folyamán postán értesítés megy az érdekelteknek az áramigénylő lapok kitöltése és alá­írása, továbbá a még be nem fizetett hozzájárulási összegek befizetése tárgyában. LORGNON Zibrinyinél, I., Attila-u. 12. Vízvezeték a Remetehegyen. A Budai Hegyvidéki Szövetség elnök­sége értesíti az érdekelteket, hogy a csőfektetés technikai munkálatai fennakadás nélkül folynak és csak az ügy jogi oldala kíván még egy és más elintézést, ami azonban a meg­építést egy percig sem hátráltatja. Épülő utak. A Donáthi és Perényi- út megépítési munkálatainak költsé­geire a középítési bizottság 50.000 pengőt állított a költségvetésbe s minden remény meg va,n arra, hogy a Perényi és Donáthi-utak mihama­rabb összeköttetnek. Mátyáshegy csatlakozása A „Óbudai Hegyvidéki Szö­vetség“ e hó 7-én tartotta resides választmányi ülését, mely többek között a III. ker„ Mátyáshegy érdekeltségének a szövetséghez való csatlakozásával foglalkozott. A Mátyáshegy birtokos érdekelt­sége meggyőződött az Óbudai Hegyvidéki : Szövetség 'folytonos, agilis és eredményes munkás­ságáról s toberdói Breit Jó­zsef altábornagy vezetésével eddig 31 taggal a szövetséghez csatla­kozott. Ezzel a csatlakozással tel­jes lett az óbudai hegyvidék lánca, melynek érdekeltsége így telje­sen egybe forrva, egységesen mű­ködhetik érdekeinek megvalósítá­sáért. A belépettek között van: doberdói Breit József altábornagy, özv. Író Lajosné tanárnő, Németh János la­katosmester, Kaihvert Ferenc, Elek­tromos Művek tisztviselője, Ámon Rezső vállalkozó, Khayll Oszkár mér­nök, Czeizel János iparos, Stanek Alajosné magánzó, Gomba Károly, Suszt Lajos magán-alkalmazott, Glu- dovácz János őrnagy, Adámy József háztulajd., Gürtler Ignác gázgyári al­kalmazott, Hepper Károlyné, Schlag- müller Károly, Cséfalvai Móric, Csé- fajvai Vendel, Ritter Antal fuvaros, László Imre banktisztviselő, Marczel István szobrász, Weszerle János kő­műves, Puchala János malommunkás, Haromy Ferenc százados, Wuk'sohitz Frigyes, Kocsncr János vendéglős, Brandstein Arthur gyárigazgató, Dó­ra Andor mérnök, Phózer Sándor tá­bornok, Szikora Lajos szabómester, Nagy Sándorné és Herczenik Gyula lakatosmester. Az érdekeltség vezető­ségéül megválasztattak: társelnöknek: doberdói Breit József, alelnöknek: Brandstein Arthur, titkár: Haromy Ferenc, jegyző: Dóra Andor, választ­mányi tagok: özv. író Lajosné, Glu- dovácz János és Cséfalvai Vendel, választmányi póttagok: Gürtler Fe­renc és Marczel István, helyi pénz­táros: Kuszenda Gyula, ellenőr: Gazda-bál és ami a sajtóközleményekből kimaradt KÁLYHA» Márton I., LOGODI-U. 19. SZ. Teleteli: L. 972-33 Minden e szakmába rágó munka ügyében forduljon biza- ómmal e régi jóhirü cígkez A Budapesti Gazdálkodók Egye­sülete magában egyesíti a főváros különböző kerületeiben működő gazdaszervezetek teljes sorozatát. Kezdődik ez a sorozat az óbudai hegyvidéken az Óbudai Hegy­vidéki Szövetséggel, folytatódik az óbudai „Föld- és Szőlőmívesek Egyesületével“, tovább délre a Farkasrét és vidéke, a Kelenföld és vidéke, a pesti oldalon a IX., VIII., VII., kér., gazdasági szer­vezőtekkel, a kőbányai gazdál­kodó körzettel s befejeződik a Rákosfalvai Gazdakörrel. Ezek a külön külön dolgozó szervezetek, melyek több ezer +i- got számlálnak, néhány éve a szé­kesfővárosi tanács egyik agilis, erős szqrvező képességű tagjá­nak, dr. P u r e b 1 Győzőnek, nagyszabású agitátiójára egysé­ges, hatalmas, intenziven dolgozó szervezetbe: a Budapesti Gazdál­kodók Egyesületébe tömörültek. Ez az egyesület az Ódudai Hegy­vidéki Szövetség indítványára megrendezte az idén az első Gaz­dabált, hogy ez első lépésével a nagy nyilvánosság előtt mintegy megpecsételje a budapesti gazda- szervezetek egységes, harmo­nikus együttműködését. A Gazda­bál sikere, amint az lelőző szá­munkban részletesen megírtuk, elsőrendű volt, A mai, még min­dig nagyon súlyos gazdasági, de főleg közegészségi viszonyok mellett ezt az elsőrendű sikert csak a bál elnöke dr. Purebl Győ­ző tanácsnok egyéniségének köz- remunkálásával lehetett elérni. Minden akadályon, nehézségen keresztül segítette a bál vezetősé­gét, megszerezte az állami- és székesfővárosi hatóságok támoga­tását, fényes erkölcsi és anyagi sikerhez juttatta az egyesületet, a budapesti farsangi világot pedig egy új, kedves színes képpel gaz­dagította, melyet ezentúl minden esztendőben megimételnek. A bálról adott alábbi közlemé­nyünk és kimutatásunk a múlt lapunkból helyszűke miatt ki­maradt s így pótlólag e számunk­ban közöljük: Megjelent háziasszonyok: Ács. Ká­rolyné, Babrián Dénesné, Dörfler La­josné, Füredi Jenőné, üaál Ferencné, Goloday Kornélné, Gross Károlyné, özv. Grus Józsefné, Hanzély Ödönné, Hegedűs Gyuláné, Kuncze Gézáné, März Károlyné, dr. Purebl Győzőné, Pathó Istvánná, Pálffy Jánosné, Pe­rényi Lászlóné dr.-né, Pető Andorné dr.-né, Rabattin Dezsőné, Schwajcz Jakabné, Szervei Györgyné, Szibin- kits Györgyné és Szilágyi Károlyné. Asszonyok: Bayer Antalné (Buda­örs), Blazsek Gyuláné dr.-né Boros Béláné, Bartos Dezsöné, Brozmayer Jánosné, Bcincze Andrásné, (Buda­örs), Brand Izsöné, Buhász Ferencné, Bruzer Józsefné, Cziffra Béláné, Deigner Mátyásné, Ebner Mátyásné (Budaörs), Eberhardt Jánosné (Bu­daörs), Erdélyi Lászlóné, özv. Fischer Fmilné, Fuchs Kálmánná, Füzy Kál­mánná, Farkas Elemérné, Farkas Boldizsárné, Földy Mihályné, Frank Antalné (Budaörs), Gécs Jánosné, Gillich Andrásné, üoór Lajosné, özv. Gálffy Jánosné, Genzwein Jánosné, Goól Józsefné, Hegedűs Gyuláné, Heil Györgyné, Hajnal Antalné, Hart­mann Károlyné, Hannák Béláné, Hau- zer Andrásné (Budaörs), Jung Mik- lósné. Jung Ignácné, Ilosvay József­né, Ivancsik Józsefné, Kremniczky Lászlóné, Krifaton Györgyné, Keér Vilmosné, Klink Jánosné, Kuszere Gézáné, Kiss Imréné, Kiötzl András­né, Kaszás Jánosné, Kaltenecker Ja­kabné, Király Lajosné, Kranwetser Lipótné, Knechtl Józsefné, Kain Al- bertné, Kiss Sándorné, Leimann Fe­rencné, Ling Antalné, Molnár Endré- né, Mülbser Jánosné, Machter János- né, Mészáros Gyuláné dr.-né, Marti­novics Vendelné, Metzger Józsefné, Mérő Béláné, Mészáros Lajosné, Necker Frigyesné, Nagy Vilmosné, Orbán Mihályné, Pete Gyuláné, Pilon Vilmosné, Prazsenica Alajosné, Pi­cék Ferencné, Prezsniczky Andrásné, Pesz Józsefné, Pannek Lajosné, Pet­rányi Páiiné, ifj. Petrányi Györgyné, Petrányi Jakabné, Petrányi György­né, Purczelt Józsefné, Prosch György­né (Budaörs), Puchard Károlyné, Rizmayer Jánosné, Reibl Antalné, Richter Ignácné, Roboda Dénesné, Reibl Józsefné, Sáli Józsefné, Steier- mann Edéné, Scheuer Józsefné, Schmidt Jánosné, Schwartz Márton­ná, Schering Jakabné, Spiellenberger Ferencné, ifj. Sipos Imréné, Székely Imréné, Szabóky Mátyásné, Szár Re- zsőné, Szeder Lajosné, Szalay Gá- borné, Tábori Jánosné, özv. Tarján Arthurné, özv. Tar Kálmánná, özv. Teichert Józsefné (Dunaharaszti), Trümmer Józsefné, Takács Józsefné, Tóth Ferencné (Budaörs), Türk Györgyné, Trejer Antalné (Buda­örs), Treier Györgyné (Budaörs), Varga Gyuláné, Viraág Béláné, Vass Antaln'é, Váczy Gézáné, Vetro Sán­dorné, Wagner Györgyné, Wagner Istvánné, ifj. Wagner Jenőné, Wink­ler Andrásné (Budaörs), Wagner Ró- bertné és Zigo Mihályné. Leányok: Ács Babi, Babista Manci, Bácsik Gizella, de Battista Ada, Emma, Márie, Bader Mária (Buda­örs), Buzer Margit, Boross Annus és Ilus, Borai Margit, Behmann Elza, Busz Angella, Cziparek Franciska, Dobrovolszky Annus és Etus, Ercley Erzsébet, Epperlein Erzsébet, Farkas Denise, Füredi Ilona, Gillich Ilus, Grusz Ilike, Genzwein Annuska, Gru­ber Sári, Hajnal Ilonka, Hanzély Magda, Heller Irénke, Höffle Margit, Jung Annus, Király Vilma, Kiss Etus, Kiss Ilus és Manci, Kér Vilma, Ku­szenda Ilona és Margit, Kromsteller Boriska, Erzsi és Teruska, Krem- niczky Manci, Klink Ila, Klug Ilona, Lengyel Ottilia, Leimeister Margit, März Aranka, Metzger Mimy, Mészá­ros Bözsike, Molnár Aranka, Mayer Ilonka, Noszlopy Terus, Nyers Er­zsiké és Irénke, Nagy Mária, Nagy Alika és Erzsi, Neu Hermina, Orbán Baba, Bözsike, Rózsika, Pathó Ilon­ka, Prosch Mária (Budaörs), Paul Irma, Pető Évi, Purczelt Irmuska, Petrányi Boriska, Peskó Ilus és Irma, Pap Manci és Mici, Pichler Manci, Riedel Vilma, Richter Irénke, Rá- kóczy Manci, Rozner Irénke, Riez- mayer Katalin, Steiermann Ibolyka és Klári, Schlosser Amália és Irma, Schwarcz Terka, Schultz Teréz (Bu- örs), Spanitz Acla és Irénke, Schle- zak Manci, Szabadi Katalin, Szabó Annus és Jolán, Szalay Jolán és Márta, Szilágyi Klári és Mária, Tá- bory Gizik©, Tarján Krisztina, Ud- vardy Erzsébet, Vass Etelka, Wolf BUDÁN, //., Telefon 188—09. B íackenbacher SZENT “ wtr LUKACHURDG a magyar Pőstyén. Éhgyomorra naponkint igyék egy pohár KRISTALY-vizet! Erzsiké, Ziegler Lujzika, Zigó Kató és Zierkelbach Mária (Budaörs). A rendező-bizottság hálás kö­szönettel nyugtázza a következő' felülfizetéseket és az Óbudai Hegyvidéki Szövetség székház, alapja javára a bál alkalmából eddig eszközölt adományokat. Mayer János földművelésügyi mi­niszter 80 pengő, dr. gróf Almásy Imre 80 pengő, März Károly 50 P, gróf Teleki József és neje 48 P, Koós Mihály, Szibinkits György 40—40 P, Goloday Kornél, Karczag Vilmos, dr. Lugmayer József 25—25 P, Babrián Dénes, doberdói Breit József, báró Hatvány Endre, dr. Kozma Jenő,. Läufer József, Mauthner Alfréd, Nagjr Lipót, dr. Pető Andor és neje, dr. Purébl Győző, Weiss Fülöp 20—20 pengő, gróf Somssich László és neje 18 P, Dörfler Lajos, Gaylhofíer Ist­ván, Pilon Vilmos, Schwarcz Jakab 16—16 P, Bpesti kéményseprő ipar­testület, Purgly Emilné, Szilágyi Ká­rolyné, Varga Mártonná 15—15 P, Pathó István 12 P, Bernát István, Brandstein Arthur, dr. Brezovszky Emil, Dávid János, Dobes Károly, dm Fleischer Gyula, Gesztelyi Nagy László, Kiss Sándor, dr. Kossalka. János, Pállfy János és Szen.te Miklós 10—10 P, Bottá József és neje, Bpesti Turista Egyesület, Gaál Ferenc, Gécs János, Gross Károly, Jung Antalné, Jung Miklós, Jung Ignácné, Khayll Oszkár, Mutschenbacher Emil, dr. Pe­rényi Lászlóné, Térfi Béla, Ziegler István 8—8 P, Buday Gyula, rábián. Ignác, Hanzel Mihály, Karikás Bá­lint, özv. Pálmay Károjyné, Perl­mutter Samu, Zeísel István 5—5 P, Adámy József, Boros Béla, Dóra An­dor, Haromy Ferenc, Iványi Pám M_. István, Komlós Imre, Molnár János, Nessi Gyula, Varga János 4—4 P, Vörös Lajos 1 P, Schlick-Nicholson gépgyár 15 P, Chinoin gyógyszer és vegyészeti gyár. Nemzeti Baleset- biztosító rt. 10—10 P és Újlaki tégla- és mészégető rt. 4 pengő. Szerkesztő: FERENCZY LÁSZLÓ. Laptulajdonos: VIRAÁG és TAPSA Kiadásért felelős: Viraág Béla. vasbútort. Rézbútort, ágybetétet, összecsukható ágyakat legolcsóbban fáll%3fotáram Prohászka fennálló gyaram VI, Gróf Zichy-u. 46. Fiók : Üllöi-út 9 Thermosíóíh bádogos, gáz, vízvezeték, csatornázás, fürdőberendezés és központ! fűtés vállalata. giai szenyviztiszrltó” berendezések, vizve­zeték es csa'ornázás,, fürdöberendezések é® épületbádogos mun- kák tervezése és ké­szítése. Szabadalma­zott kovácsoit vas „Thermostóth“ kazA- nok kizárólagos gyártói w Tóth Imre és Társa V., Katona József-u. 3. el of on 23—93 Nyomatott a Révai Testvérek Irodalmi Intézet R. T. Nyomdájában, Budapest, V., Ügynök-u. 8. — Nyomdaigazgató: Sziklai Pál. I gével együtt mihamarabb rendbe jön I a kápolna tatarozásának ügye, úgy,. I hogy húsvétra az első ünnepi szent- I séges mise már ott mondható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom