Budai Napló, 1927 (23. évfolyam, 870-898. szám)

1927-04-07 / 877. szám

4 BUDAI NAPLÓ Budapest, 1927 április 7. ■■ 9P SZENT LUKÁCtfílRDO a magyar Pősftyén. Éhgyomorra naponkint igyék egy pohár KRISTÁLY-vizet! 16? WWWTinHWHMWWW» MHWM —IMW»» Anakronizmusnak látszik egyik ve­zető kormánypolitikus kijelentése, amit egy nála járt deputáció előtt tett, hogy nálunk az antiszemitizmus csak akkor fog megszűnni, ha meg­szűnik a demokratapárt. Buda-Alsóvárosi Egyesület cí­men a Fehérvári-út és környéké­nek érdekeltsége szervezkedik. Göm'öri Győző vezetése alatt, aki a Hazai Ált. Biztosító R.-T. igazgatója. Benne összpontosult ez elhanyagolt városrész polgárai­nak bizalma és az érdeklődők közvetlenül hozzáforduljanak: IV. Vigadó 1. sz. vagy telefonon T. 233—86. — Az alakuló közgyűlést április hó 7-én csütörtökön este 7 órára hívták össze I., Bártfaí-ti. 9. szám alá, a Füredy-féle vendég­lőbe. A Fehérvári-út két oldalán elte­rülő városrész elhagyatott, tűrhetet­len állapota készti az ott megtelepe­dett polgárságot, hogy tömörülve igyekezzék e nagyra hivatott vidék érdekeit szolgálni, ázsiai állapotát megváltoztatni. A város határán be­lül nélkülözik a közúti vasutat, mert csak a HÉV. jár erre, de az átszálló­jegy ára ide oly magas, hogy azt a polgárság nem bírja. A kereskedelem­ügyi miniszter szívesen vette párt­fogásába az érdekeltség ügyét és Bódy Tivadar vezérigazgató is jó­szívvel segítene a bajon, amit ma egyedül az a körülmény gátol, hogy a Beszkárt-nak nincs vezérigazga­tója. Az új egyesületben képviselt érdekeltség kérvénye alapján most folynak a tárgyalások, befolvásos kelenföldi vezérember támogatásával. Mert hihetetlen, de úgy van, hogy itt a Belvárostól egy ágyúlövésre eső utakon, még a Fehérvári-úton sincs gyalog-járda s így a gyalog­lás sem lehetséges, pedig itt ezrével járnak a munkások a gyárakba. A többi út és utca is silány, mert a szén­salak porrá lesz, holott azelőtt murvá­val töltötték fel a gyalog-járdákat. Az utcák sötétek, világítás nélkül valók. Az új „Buda-Alsóváros Egyesület“ panaszait (is azok kielégítéséit sür­gető beadványokat alátámasztja a „Sósfürdő-Környékbeliek Érdekelt­sége“, mely a tanácshoz beadott számos aláírással ellátott beadványá­ban szintén felsorolja mindazokat a panaszokat, amelyek ma e vidék la­kói számára tűrhetetlenné teszik az életet és szítják az elkeseredést. A tömörülő polgárság érdekei elől nem térhet ki a tanács. TÁVCSŐ Zibrínyinél, I., Attila-u. 12 Jubiláló óbudai cég. Ünnepi állo­máshoz érkezett az óbudai Gittinger cég, amely most ért a huszonöt éves fennállásának jubileumához. Gittinger György a cég megalapítója közvetlen, előzékeny modorával, a fűszer- és gyarmatáru kereskedelem terén meg­szerzett nagy tudásával, kiváló üzleti érzékével, — azonban szemelőtt tartva a vevők érdekét is — nagy szeretet­nek örvend Óbudán. A társadálmi életben is jelentős szerepet játszik és ismert cégének 25 éves fennállása al­kalmából elhalmozzák szerencse kivá- nataikkal. A pestújhelyi fecskendő. Nem csoda, ha a kormány belenéz a vá­rosok, községek gazdálkodásába s azt szigorúan ellenőrizni kívánia. Ahogy az „Újpesti -Napló“ egyik legutóbbi száma Pestújhelyről írja, az ottani elöljáróság az együgyüsé- géről híres Rátót-ot is lefőzte. A pestújhelyi polgárság mindig úgy tudta, hogy a tűzoltóság felállítása és üzembe helyezése azzal kezdődik, hogy előbb kitanítják az arravaló embereket pl. a fecskendővel való bánásra s csak azután állítják tény­leg a fecskendők mellé gyakorla­tozni. Náluk mégis fordítva történt. Ott először vettek fecskendőt, az­után elküldték a tűzoltókat gyakor­latozni, akik a gyakorlat végeztével azt kemény tél idején vízzel telten otthagyták és csak a másnapi gya­korlatozásnál vették észre, hogy a víz a fecskendőbe belefagyott. Tü­zet gyújtottak tehát a fecskendő alá, kiolvasztották a jeget és a fecskendő újra alkalmas volt a gyakorlatozás­ra. Csakhogy nagyobb tüzet találtak csinálni a kelleténél és nemcsak a fég olvadt el, hanem elolvadt a fecs­kendő is. Jelentették az elöljáróság­nak, hogy nem jó fecskendőt vettek. A község bölcseinek szinte fájni kez­dett a lelkűk, hogy a polgárság adó­ját komisz fecskendőre költötték el. De megvígasztalódtak. hogy tévedni emberi dolog. Vettek hát 85 millió koronáért új fecskendőt. Eszükbe sem jutott, hogy 10—15 millió költ­séggel a régit ki lehetne javíttatni. Meg aztán — szinte nevetséges az eset, ha nem lenne olyan zsebbevá- góan szomorú. És Pestújhely nem is olyan messze esik Pesttől. Itt néha Európa legforróbb artézi forrása is befagy walla. A Kaíhofikus Leánykor Óbudán áp­rilis 3-án rendezte fényes sikerű kul­túr délutánját az egyházközség új székházában. A műsoron L a u r i s i n Lajos és P e t r y Kató a Magy. Kir. Operaház neves tagjai. Kovách Ferenc tanár, Dvorszky Antal előadó- művész, Csergőffy István, Blaha Ilona és Repcsák Hona zongoramű­vészek működtek közre gyönyörű művészi előadásukkal. Az ünnepi be­szédet Krebs Ferenc a Leánykor lelkiigazgatója mondotta. Az érzés­ben gazdag és gondolatokban maga­san szárnyaló beszédet a zsúfolásig telt tereim hálás közönsége elismerő nagy tapssal fogadta. Színre került még a „Claudin“ című vallásos szín­mű, melynek szereplői kiváló elő­adásukkal az est sikerét nagy mér­tékben emelték. Első jubilumát. öt éves fennállását ünnepli most az óbudai Törekvő Dal­kör, amelynek alapítói fiatal, dalt szerető, dalért rajongó, hazafias ér­zésben gazdag, de egyszerű emberek voltak. Meleg egymást szerető szív­vel találkoznak a Kiskorona-u. 68. sz. alatti kedves helyiségükben, ahol a magyar dalkultúrát lelkesen szol­gálják. Eddig sok hangversenyt, mű­kedvelő előadást, kirándulást és pom­pás estélyeket rendezett nagy siker mellett a dalkör, amelynek egyik leg­kedvesebb emléke az az örökbecsű bronzszobor, amelyet egy hivatalos kerületközi versenyen, mint má­sodik díjat dr. R i p k a Ferenc fő­polgármester ajándéka gyanánt nyer­tek. Az egyesület lelke M e 1 b e c k József, ügyvezető elnök, aki önzetlen agilitással dolgozik az egyesület fej­lődéséért, buzgó munkatársaival: Butira Lajos alelnök, Tóth János vig. biz. elnök és gazda, Dietz József jegyző. Zsedö Gusztáv pénztáros és a^ fáradhatatlan Balkó Imre titkárral. Ez évben még lebonyolítandó Pro­gramm legkedvesebb eseménye lesz az április 5-ére megrendezett Hőig y- estél y, melyet nagy érdeklődéssel várnak Óbudán. Május elején rendezi a dalkör szenzációsnak ígérkező hangversenyét, amelyen a nemrég itt szerepelt Don Kozákok nagyszerű kórusának remekét: a Volgahalászok dalát is bemutatják. Az öt éves fenn­állást pedig a nyár folyamán nagy­stílű zásziószentelési ünnepséggel kí­vánja megülni a sikeresen munkál­kodó és támogatásra méltó Törekvő Dalkör. Szezónzáró vacsoráját rendezte a Kér. Nemzeti Liga 11. Kér. osztaiya márc. 26-au a budai Katii. Körben. A vendégeket Laurentzy Vilmos dr. aieinóK üdvözölte, ezután K e n r 11 n g Károly dr. tréfás felköszöntője kö­vetkezett, mely után Kaszás JQÖske énekelt P r onay Margit zongora kí­séretével. K. Pali us István a tor- dai diákokról szóló egyik irredenta novelláját olvasta fel; majd F. Bod a istván adott elő két hegedűkoncertet feleségének zongorakíséretével. Sze­repelt még: Jambrik Ilona, P o- p i t y Imre, Vásárhelyi György és Réthy Gyula. — A III. kerületi osztály ápr. 7-én csütörtökön rendez kultúr-estét a III. kér. Keresztény I ársaskörben, amikor Topcrczer Ákosné tart előadást a XVIII. század nagyasszonyáról. — Az I. kér. osz­tály márc 27-én tartotta rendes köz­gyűlését a budai Kath. Körben, ami­kor Wolff Károly a Liga ügyvezető elnöke mondott nagy beszédet. A III. kér. Ref. Nöegylet április 3-án a kisceiliutcai iskola nagytermében jól sikerült előadást rendezett, amely­nek műsorán három pompás vígjáték volt, tehetséges szereplők, kedves előadásában. Ujváry terstvérek hege­dűn a legszebb magyar dalokat ját­szották meleg érzéssel, melyet Tar­lós Sári kísért ügyesen zongorán, a Magyar Miatyánk-ot pedig ifj. Kontra Aladár mondotta el. A közönség so­kat és lelkesen tapsolt a szép elő­adásnak, amelynek rendezése S. S o ó t h y Ica érdeme. Szomorú hírt hoz a felvidékről a fekete keretes gyászlap: kvassói és brogyáni Kvassay Ede, cs. kir. ka­marást. ny. min. tanácsost és írót, aki egy hónap előtt hunyt cl, most követte özvegye, szül. viszocsányi és brogyáni Brogyány Mária már­cius hó 25-én, életének 61. évében, hosszú szenvedés után hunyt el. A viszocsányi családi sírboltban te­mették ősei mellé. Halálát gyászolja családján kívül a Lénárt család , is, köztük dr. Lénárt Zoltán, egyetemi tanár és a Rókuskórház nagy nevű főorvosa, mint rokon. Tragikus eset hozott gyászt több ; közismert és tisztelt budai családra, j Bauer János paszománygyáros szívbajával Balatonfüreden keresett gyógyulást, ahol betegsége rosz- szabbra fordult és aggódó hitvese i Bauer Jánosáé született Bizony Má­ria gyöngélkedő férje ápolására Fü­redre utazott. Az izgalmak annyira megviselték, hogy beteg férje mel­lett szívszélütés érte múlt hó 13-án. A hirtelen elhunyt úrnőt Budára szállították és múlt hó 15-én temet­ték nagy részvét mellett a farkas­réti temetőbe. Özvegyen maradt beteg férjét a gyászeset súlyosan megviselte, de szerencsére már a tartós gyógyulás útján van. Az el­hunytat az Ostián, Hiesz, Parties, Bizony, szepesi Kuszka, Teefeldes és Vajda családok gyászolják. Huszonnyolcadik közgyűlését tar­totta a szokásos tárgysorozattal a Szabadpolgári Kör ápr. 2-án este sa­ját helyiségében. I., Szebeny Antal­ié r 2. Keleniöld hivatásáról és fejlődésé­ről tartott érdekes előadást március 31-én este a Kelenföldi Polgári Kör­ben R e i t z e r Emil, mely előadásra jövő számunkban visszatérünk. A Magyar általános Taka­rékpénztár közgyiíiésé Március oi-en dr. Horvain jLipot el- nöK vezérigazgató einoKiete arait tar­tott 4o. renctes Közgyűlésén megálla­pította az lyzü. uzietevre vonaiKozo tiszta nyereségéit, amely 8uy.4zl.u2 P., azaz iü.il /,/oZ.75ö K-t tesz ki, mi­után mar a nyugdíjalap intern zoü.Uüd P., azaz ó.zou.uuu.uuü K-val dó tál lá­tott. A Közgyűlés egyhangúlag elha­tározta, hogy ezen tiszta nyereségűül részvényenként ö P, azaz /5.UUU K, azaz Íz százalék (ly25-ben 5 P, azaz uz.buU K, azaz 1U százaiék) osztalék fizettessék 192/ április 2-töí kezdodó- leg. A Közgyűlés egyidejűleg ieihatal- mazza az igazgatóságot arra, hogy a tisztviselők nyugdíjpénztárának sza­bályzatát tekintettel arra, hogy a rendkívüli dotáció révén erre most már megvan a fedezet — olyképpen módosítsa, hogy 5U százalékos nyug- aijtizetés legyen eszközölhető. Elha­tározta egyúttal a közgyűlés, hogy az alaptőkét 8 millió pengőre emeli fel, olyképpen, hogy a régi részvények arányában meg nem osztható dara­boktól eltekintve, az összes új rész­vények a régi részvényeseknek ajáni- tatnak fel. Minden 3 darab régi, 50 petlgö n. é. részvény 1 darab új, mar az ly27 jamuár 1-vel kezdődő uzletév eredményében részesülő, 50 P n. é. résvény átvételére jogosít, 80 P kibo­csátási ar betizetése elleneben, amely­hez még — részvénykibocsátási ille­ték fejeben — 1.26 P és folyókama­tokért 192/ január 1-től kezdve, vala­mint költségekért 3.74 P járul. Az elővételi jog 1927 ápriiis 2-tól 8-ig be­zárólag gyakorolható, Budapesten a társaság főpénztáránál, Triesztben a Trieszti általános biztosító társulat­nál (Assicurazioni Generali), vagy á Banca Commerciale Triestina-nál, Bécsben az Allgemeine Österreichische Bodencredit-Anstaltnál. Az alaptőke- emelés sikerét egy tőkecsoport biztosí­totta, amely mindazon részvényeket, amelyeket a részvényesek át nem vesznek, valamint az általuk eladott elővételi jogokra eső részvényeket egymás között felosztva, több évi zá­rolással átveszi. Ezen tőkecsoport tagjai: a takarékpénztár anyaintézete, az Assicurazini Generali, továbbá a Schweizerische Rückversicherungs- Gesellschaft, Zürich, a „Schweize- I rische Gesellschaft für Anlagewerte, Basel“, a Schweizerischer Bankverein j holdingtársasága és a Schweize­rische Bank für Kapitalanlagen, Zü­rich“, az Akt.-Ges. Leu & Co., Zü­rich holdingtársasága. Az alaptőke- emelés keresztülvitele után a takarék- pénztár alaptőkéje és nyílt tőketarta­léka ca 13,500.000 pengőre fog rúgni. A közgyűlés végül lelkes közfelkiál­tással megválasztotta az igazgatóság tagjává dr. Ripka Ferenc urat, Buda­pest székesfőváros főpolgármesterét, a magyar országgyűlés felsőházának tagját. Az elnök meleg üdvözlő sza­vaira a főpolgármester válaszolt és köszönettel elfogadta az igazgatósági tagságot, amelyhez már előzőleg el­nyerte a m. kir. kormány hozzájáru­lását. A felügyelőbizottság tagjává a közgyűlés Ziegler Géza m. kir. kor­mányfőtanácsos, építészt választotta meg. Érdekes adata külkereskedel­münknek, hogy cséplő-gépekben erős kivitelünk van Franciaor­szágba, ahol a mi gyártmányun­kat jobban keresik, mint a néme­tet, vagy angolt, oly annyira, hogy a franciák maguk emelték föl a beviteli engedélyt 1500 ton­náról 5000 tonnára. A Lipótvárosi Takarékpénztár közgyűlése A Budapest-Lipótvárosi Takarék- pénztár, e hónap 4-én tartott közgyű­lése a 88,761.55 pengő tiszta nyere­ségből 1.30 P (a múlt évben 1.20 P) osztalék kifizetését határozta el. Az esedékes szelvény április 5-től kezdve kerül beváltásra. A Lipótvárosi Takarékpénztár mér- legszámlája az intézet további erő­teljes fejlődése- mellett tanúskodik. Ugyanis a takarékpénztár egymillió iui.ü alaptőke mellett 88.761 pengő tiszta nyereséget mutat ki, ami a részvénytőkének 8.88 percentes ka­matozásának felel meg. A szép ered­mény elérésében kétségkívül nagy szerep jut a kezelésére bízott idegen tőkék lényeges emelkedésének, amennyiben az általa kezelt idegen tőkék összege a múlt év végén a két és félmillió pengőt megközelítette. A saját és idegen tőkék eme.kedésével párhuzamosan gyarapodtak a kihe­lyezések is és a váltótárcában több, mint egymillió pengő, az adósok számláin pedig körülbelül 1.2 millió pengőt mutat ki. A tőkék túlnyomó része elsőrangúan mobiiis anyagban varinak kihelyezve, úgyhogy a lu- dapest-Lipótvárosi Takarékpénztár száz szazaiéiig mobiuzáitnak te­kinthető. Magyar Forgalmi Bank Részvény- társaság Madarassy Beck Marcell dr. báró elnöklete alatt tartott igazga­tósági ülésen az 1926-os üzletév zár­számadása került bemutatásra. Az intézet mérlege 3.418,102.260 korona = 273.448.18 pengő tiszta nyereség­gel zárult. Az intézet évi rendes köz­gyűlése e hó 12-én fog megtartatni. Az osztalék —.40 pengő. = 5.000 ko­rona lesz, szemben az 1925. évre fize­tett 3500 koronával. Üzenet JK. P, Városmajor. Mi is olvastuk Cs. A. budai ügyvéd balesetét, meiy őt azon a katasztrofális napon érte a templomban, mikor Prchászka püs­pök mondott utolsó beszédet. Az ügyvédet azzal a karosszékkel ütöt­ték meg, amelyben a rosszul lett püs­pököt vitték. Hogy az illető ügyvéd, hogy érzi most magát, nem tudjuk, de hogy sokáig fog sántítani ettől, az bizonyos. Többeknek, akik közérdekű kérdé­sekkel fordultak hozzánk, vegyék vá­laszképen az alábbi híreket: A két legnagyobb iparág a fém és szövő-fonó (textil) ipar. Ezek fog­lalkoztatják a legtöbb munkást. Ná­lunk érdekesen alakul az ipar és a földműves osztály arány száma; min­den ezer dolgozó földművesre 254 iparos jut. Olaszországban az utóbbi szám 495-re, Svédországban 810-re, Franciaországban 880-ra, Németor­szágban 1100-ra (tehát százzal meg­haladja a földművelők számát), az Unióban 1300-ra, Belgiumban 3050-re és Angliában 6850-re emelkedik. A könycseppek Linhal dán orvos szerint erős mérget tartalmaznak, te­hát nemcsak sósvíz és foszforkeve­rékből állanak. Kísérletei során bak­tériumokat ölt meg könnyékkel. Szerkesztő: FERENCZY LÁSZLÓ. Laptulajdonos: V1RAÁÜ és IARSA Kiadásért felelős: Viraág Béla. Hirdetmény a lóversenyt iáiog tó közönség figyelmébe A Budapesti Helyiérdekű Vasutak lóversenytéri kiilönvonatai a keleti pályaudvar mellett levő Budapest— Kerepesi-út hév. állomásából 14 óra 42 perckor és 15 óra 02 perckor in­dulnak úgy az I. és II. helyre, mint a 111. helyre. A futamok befejezte után szükség szerint indulnak különvonatok úgy az I. és II. mint a III. helyről a keleti pályaudvarhoz. A vonatok menetideje 10 perc. E vonatokra érvényes átszállójegyek a Bszkrt. bármely kocsiján válthatók 36 fillérért, mely jegyekkel a város területéről kétszeri átszállással is ki lehet jutni a lóversenytérre. A különvonatokon a helyijegyek (csak a keleti p. u.-tól a lóverseny­térig vagy viszont) ára 24 fillér, a menettértijegy ára 40 fillér. SZfCHEMl G9ÖG9FÜ8DÖ a tv. odem orvosi tudomány min I den eszközével és a külön- I böző gyógy el jár ónokhoz szükséges fölszerelé­sekkel ellátva. A város tu in den pontja tói j könny e n ni e q kő ze lit he tő. j Háztata r ozásnál előnyös feltételek mellett vállalkozik Nagy Pál bádogos gáz, vízvezeték, csatorná­zás, fü rdőberendezés és központ fűtés vállalata II., FŐ-UTCA 20. SZ. Telefonhsvó 179—42. KÁlYHát! Béres Martén 1., LOGCDI-U. 19. SZ. Teletel; L, 972-33 Minden e szakmába vágó munka ügyében forduljon biza- ommal e régi jóhirii céghes. Szíjgyártó (fift nyerges és bőrőndös JjJ üffEE* FtiteeeR nátiDOR II. kardiét, Fő-utoa 10. tz. € 1 ré k Báli-, selyem-, brokát-, lakk-, speciális vadászcipők és egyéb cipőkülönlegességek leg- juíányosabb beszerzési helve ZVEItHÓ (Budai Vigadóval szemben) —:t,ts' - Többszörösen kitüntetve ;==• KRAMER ADOLF | festő- és mázoSómesier L, Lágymányosi««, 4 [ Telefon : József 82—57 Thermosíóíh gyártol Tóth Imre és Társa V.f Katona József>u. 3. elefon 23—93 •* : í E RZSEBETHÍD SZÁLLÓ Telefon 108-45. Budán, I. Kökény-u. 14. Ráczftirdő mellett. ­BÚDAti, II., FŐ-UTCA 7 fe/e/on 1e88-°9­c JmhenbacherGyörgy bádogos, gáz, vízvezeték, csatornázás, fürdőberendezés és központ/ fűtés vállalata. Nyomatott a Révai Testvérek Irodalmi intézet R, T. Nyomdáiéban. Budapest, V.. 0gynök-u. 8. Nyomdaigazgató: Szikla! Pál,

Next

/
Oldalképek
Tartalom