Budai Napló, 1927 (23. évfolyam, 870-898. szám)

1927-11-12 / 894. szám

4 BUDAI NAPLÓ Budapest, 1927 november 12. SZENT LOKÁCHÜRDŐ a magyar Pősfyén. Éhgyomorra naponkint igyék egy pohár KRIST ÁLY-vizet! 16» ■jjopaauüBaiMiiaMBiaaaaawaBWBMnffaMaiiMigiia Ünnep készül, a budai iparosok ünnepe, mellyel jövendő boldogulá­suk alapjait teszi le, amely áramlás magával fogja ragadni a kereskedő­ket, az egész középosztályt. Az első magvetés e hó 5-én volt a „Budai Iparosok és Kispolgárok Pártjáéban és most teljes egészében bontakozik ki a II. kér. Iparoskörben. E hó 10-én tartott választmányi ülésen Beré- n y i János elnöklete alatt határozta el az Iparoskor, hogy egv iinnepies nagygyűlés keretében viszi a budai iparosság elé azokat a lehetőségeket, amiket a budai polgárságnak nyújt, ha Buda világfürdővé lesz. A nagygyűlés szónoka V i r a á g Béla, lapunk szerkesztője lesz és vendégül meghívja az elnökség mind­azokat. akik e mozgalom élén álla­nak. — A választmányi ülés az elnök bejelentése révén tudomásul vette a sikert, amit a kör kiálló cégtáblák díjának drágítása ügyében elért és azt. hogy a hazafias irányú „Buda­pesti Munkás Dalárda“ ötvenéves jubileumán képviselteti magát Szabó Gyula, Váli Gábor és Dörnbach Jakab által. A titkári, pénztári és gazdasági jelentés tudomásul vétele után, vidám együttlétben beszélték meg az aktuális politikai kérdéseket. Nemzetközi baromfikiállítást ren­dez „A Baromfitenyésztők Országos Egyesülete“ december hó 8—11-én, Budapesten, az Országos Tenyész- állatvásártelepen. amelyet ajánlunk igen tisztelt olvasó közönségünk figyelmébe. Baromfikivitelünk az el­múlt évben 75 millió aranykoronára emelkedett s így a baromfitenyész­téssel érdemes foglalkozni. A te­nyésztők mutassák be a magyar fajtákat, mert sok igen szép díj áll rendelkezésre. A rendezőség élén gróf Teleki Józsefné. a bíráló-bizott­ság élén Békessy Jenő m. kir. gaz­dasági főtanácsos áll. LORGNON Zibrinyinél, I., Attila-u. 12. A Budai Ingatlantulajdonosok Egye­sülete e hó 13-án, délelőtt fél 11 óra­kor közgyűlést tart II.. Szilágyi Dezső-tér 5. szám alatt. Érdeklődő­ket is szívesen látnak. VILLA ELADÓ a Bimbóutcában, 2100 négyszögöl, 600 gyümölcs- és díszfával, 48 ezer pengőért. Cím megtudható a szerkesztőségben. Telefon: Kr. 502—96. Kitűnő vétel. Ötmillió hsui löuedelem (3 millió fix — 3 millió jutalék) juthatmegbízható, szorgalmas, erkölcsi garanciát nyújtó úri embernek egyszerű munkával, régi ügyfelek látogatásával, jól bevezetett régi lapvállalatnál. Egy havi próbaidő — jutalék­kal. Beválás esetén szerző­désileg biztosított állandó egzisztencia. Ízletes házi- vagy diétás-koszt kapható tisztviselő családnál II., Alagut-utca 1. 1/7 Hegyi Imrének, a MÁV. igazgató- helyettesének a kormányzó a minisz­terelnök előterjesztésére buzgó és eredményes köszolgálata elismeré­séül a kormányfőtanácsosi címet adományozta. Hegyi Imre a magyar közgazda- sági élet egy igazán kiváló vezető egyénisége, akinek neve szorosan kapcsolatos azokkal a nagyszabású díjszabási reformokkal, amelyek az összeomlás óta szükségessé váltak az államvasutaknál. Magas elisme­résének a híre jóleső megelégedést keltett nemcsak idehaza, hanem kül­földön is, ahol számos nagyfontos­ságú értekezleten ért el számottevő sikereket. FÉNYKÉPÉSZETI CIKKEK Zibrinyi, Budán, I., Attila-utca 12. KÖZGAZDÁIG! NAPLÓ A budai gazdasági helyzet teljesen konszolidált Buda gazdaságilag ma teljesen konszolidáltnak mondható. Na­gyobb kilengések az ipar és ke­reskedelem terén nem fordultak elő s azok a kereskedők, akik gyenge lábon álltak, a válság so­rán teljesen elhullottak és így ma Buda piaca jólfundált. A Budai Általános Takarék- pénztár vezérigazgatója, Friedländer Andor, a következőkben ismertette a helyzetet: — Buda gazdasági életében na­gyobb emóciók nem fordultak elő, mert a budai pénzintézetek a jo­gos hiteligényeket igyekeznek a legszolidabban kielégíteni. Külön­ben is az ipar és kereskedelem szolid és tőkeerős kezekben van letéve és így a piac teljesen kon­szolidált. — A vezetésem alatt álló intézet tisztán banküzletekkel foglalkozik. A szokásos üzletágak: váltó- eszkompt, deviza tőzsde. Klien- télánk főleg kereskedők, azonban a kisiparosság jogos hiteligényeit sem hanyagoljuk el. — A tőkeképződés fokozatosan kezd megindulni. A kamattételek betét után maximálisan 8, kihelye­zéseknél 13—14 százalékot tesz­nek ki. Az 1910-ben alakult Budai Álta­lános Takarékpénztár Buda leg­régibb pénzintézeteinek egyike. Saját tőkéje kettőszázezer pengő, tartalékai pedig jelentékenyek. Üzletmenete annyira eleven és élénk, hogy a betétállománya majdnem ötnegyed millió pengő, váltóállománya pedig másfél millió pengő. Állományai állandó MÁRIA-GyÓG9F0RRÁS szénsavval telítve: H A R M AT-VIZ! Magyarország legrádiumosabb gyógyvize. Az Erzsébet-hid budai hídfőjénél épült modern ivó­csarnokban Radioaciv hatású lithiumos és calcium hydrocarbonátos gyógyvíz IVÓ-KÚRA Keserüsó-kura. Javasolva vesebántalmak, gyomorbajok, emésztési zavarok, álmatlanság, vérszegénység ellen. Poharankint 8 fillér Karlsbadi sóval 16 fillér ietetőn: t. 286-76 Reggel 7 órától este 6 óráig fokozatos fejlődést mutatnak, úgy a kihelyezések, mint a betétek egyre emelkednek. Az intézet 17 év óta működik a budai piacon és itt a bankok sorában vezető poziciót tölt be. A m. kir. honvédelmi miniszté­rium nagyobb szövetmennyiség szál­lítására nyilvános versenytárgyalást hirdet. A szállítás odaítélése felett e hó 12-én fognak dönteni. Erre a szál­lításra természetesen elsősorban a Magyar Kender és Lenipar jöhet számításba. Az Európai Áru- és Podgyász- biztosító Részvénytársaság november 5-én impozáns keretek között ünne­pelte meg a társaság alapítójának, cserkuti Enge 1 Miksa alielnök ve­zérigazgatónak hetvenedik születése napját. A díszülésen Rákosi Jenő elnök az igazgatóság nevében üdvö­zölte az ünnepeltet. A Hungária szál­lóban .rendezett vacsorán resztvettek többek között: Rákosi Jenő, dr. Horváth Lipót. újlaki Müller József. Z i 1 a h y Dezső, újlaki M ü 1- ler Pál dr. stb. és az Európai Áru- és Podgyászbiztosító Részvénytársa­ság kiküldöttei, valamint Szőnyi József és Kemény Simon az inté­zet itteni igazgatói. Gyáripari körökben olyan hírek terjedtek el, hogy a főváros közleke­dési bizottsága egységes tipusu autó­buszok készítése mellett foglalt állást és ezen az alapon az egész munkának az Állami Gépgyár számára való odaítélését javasolja. * Dr. Móhr Béla. a N o v a szalámi­gyár vállalatnak a megalapítója és vezetője a gyár üzembe helyezése végett tárgyalásokat folytat Nyitrán és Prágában. Tudvalévőén ez a nagyjelentőségű iparvállalat Nyitrán létesül és erre a célra megvették az ottani maláta- és sörgyárat. A gyár a legmodernebb gépekkel van fel­szerelve. Szurdai Szurdav Róbert, a M a ­gyár Pamutipar vezérigazgató alelnöke és a pamutszakosztály el­nöke a statisztikai ármegállapító­bizottságban az export fejlesztéséről mondott nagyszabású beszédet, szur­dai Szurdav Róbert már több mint negyedszázada harcos munkása a magyar textiliparnak. Mint egé­szen ifjú ember került a Magyar Pa- mutipar Rt. élére, amelyből az ő ha­talmas energiája és kiváló szervező- képessége az ország legnagyobb tex­tilipari vállalatát teremtette meg. Olyan vezető egyénisége ő ma a textiliparnak, hogy minden megnyi­latkozása az egész ipar szempontjá­ból bír jelentőséggel. + A Budai Napló egyik elmúlt szá­mában már közölte, hogy a Salgó­tarjáni meg fogja valósítani régi szándékát és az ország területén mű­ködő villamostelepeit önálló rész­vénytársaságba fogja össze. A Salgó ezidőszerint mintegy 5—6 irányban folytatja az ország villamosítását1, egész sereg villamosítási terve készül a vállalatnál, amelyet számos cen- trálé és távvezeték kiépítését fogják eredményezni, rövid időn belül. * Előkészületek a Budapesti Nem­zetközi Vásárra. A Budapesti Nem­zetközi Vásár igazgatósága már kezdte a jövő évi — minden való­színűség szerint április havában megnyíló — Budapesti Nemzetközi Vásár szervezését. A vásár igazga­tósága elhatározta, hogy mindazok­nak, akik folyó évi december 31-ig jelentkeznek. 5 százalékos helypénz- mérséklést ad. Az érdeklődőknek a titkárság (V., Szemere-utca 6.) ad felvilágosítást. Szerkesztő: FERENCZY LÁSZLÓ. Laptulajdonos: VIRAÁQ és TÁRSA Kiadásért felelős: Viraág Béla. FÉRFI ÉS NŐI KALAPOK legújabb divat szerint, állandóan raktáron Átalakítás Javítás Festés a leg- ]utá- nyosabb áron FOJT ISTVÁN fiai (Alapítva 1858-ban) I., Krisztina-körút 139. és IV., Régiposta-utca 2. sz. MATHE FERENC MÁZOLÓ MESTER S, Márvány-u, 11. Vállalja; kávéházak dísztermek és lakások modern festését Érdeklődök nézzék meg a Pozsony kávéházat IHALWA SÁNDOR PUSKAMŰVES BUDAPEST, Üzlet és műhely: l„ Szent János-tér 4 Telefon: Kr. 507-37 Miami díszoklevél. Ezüstkoszorús mester | Nagy aranyéremmel kitüntetve VADÁSZFEGYVEREK • • • FEGYVERJAVÍTÁSOK ^ • • • SPORTCIKKEK • • • CSERKÉSZFELSZERELÉSEK Nem fizet soha lakbért ha 1—35 évi törlesztésre 2-3-4-5 szobás modern, kényelmes, saját tulajdonú ÖRÖKLAKÁST vesz az „ÖRÖKLAKÁS“ R.-T.-tól IV. Városház-u. 4. (Kossuth Lajos-utca mellett) SCHAFFER GYÖRGY útépítő­és kövező mester I!., Tulipán-utca 18 Telefon : T. 255—24 VALÓDI szentgyörgyi és badacsonyi BOROK, hideg konyha, sör HABERMANN ANTAL vendéglőjében l„ Maros-utca 18. sz. volt SZIGETHI-féle vendéglő. ÁMON ANTAL ÉS FIAI kövezőmesterek, út, csatorna- és betonépltési vállalkozók Föld­munka Vágányfektetés Mészkő­bánya — Telefon : J. 303-85. Vili., Futó-utca 10. szám. Butim Általános TatinréKpénztár rí. n tnknréhliGtéteknek kényelmesebb gyűjtése céljából takaréklapokat bocsájt a lelek rendelkezésére. Könyvecskékre elhelyezett betétek és íolyószám­lára elhelyezett összegek után 6 százalék fcgmntot térít n Butiul Általános TnRuréRpénztnr rt. Buda, 11., Fö-utca 9. Pénztári órák: 9 — 3-ig. Telefon : T. 214-21. — VáltóUzlet és tőzsde- osztály : T. 133-50. — Tözsne kirendeltség : V,. Szabadság-tér 17. telefon : J. 902 88. Hölgyek és Urak! fjom Ml sem Karlsbad, I1CIII null sem karlsbadi só, HIBA glaubersós gyógyvíz minden mesterséges só nélkül soványít és gyógyít BKtosTTj Buliai lerakat: tmee'o Kérdezze vosá' PÉCZELY ANTALNÁL II., Margit-körút 50 Telefon : 240—97 Telefon : 240—97 KRAMER ADOLF festő- és mázolómester l.v Lágymányosi-u. 4 Telefon: József 82—57 KÁLYHÁSt $3 Béres Márton I., LOGODS-U. 19. Tel.: L. 972-33. Minden e szakmába vágó munka ügyében forduljon bizalommal e régi jóhírü céghez. Házfala r ozásnál előnyös feltételek mellett vállalkozik Nagy bádogos gáz, vízvezeték, csatorná­zás, fürdőberendezés és központi fűtés vállalata II., FÖ-UTCA 20. SZ. Telefonhívó 179—42. ROZII BŐRFEDÉL. LEMEZ erős, tartós, vihartálló aszfaltozás, tetőfedés, tnlaloizszléetelés GROZIT asztalt és kátrány vegyitermékgyár Budapest, VI., Berlini-tér 3 Tele on : 267—96 RZSEBETHID ] SZÁLLÓ Budán, I. Kökény-u. 14. Ráczfürdő mellett. Telefon: 108-45. Thermostóth Központi fűtések éti szellőzte ések, bioló­giai szenyviztisztitó^ berendezések, vízve­zeték és csatornázás, fürdőberendezések ás épületbádogos mun­kák tervezése és ké­szítése. Szabadalma- zott kovácsolt vas Thermostóth“ ka z£ nők kizárólagos gyártói m Tóth Imre és Társa V., Katona József-u. 3. eleton 23—93 Nyomatott a Révai Testvérek Irodalmi Intézet R. T. Nyomdáiéban. Budapest. V„ Ügynök-u. 8. — Nyomdaigazgató: Sziklai PáL

Next

/
Oldalképek
Tartalom