Budai Napló, 1926 (22. évfolyam, 844-869. szám)

1926-10-03 / 862. szám

XXII. évfolyam. 862. sz. Buda érdekeit a várospolitika, a közgazdaság, tár­sadalom, művészet és sport terén szolgáld újság. Előfizetése egy évre 200.000 K, félévre 100.000 K. Egy szám 5000 K. Szerkesztőség és kiaddhivatal: I., Bors-utca 24. Délután 5—7-ig. Telefon : K.502—96. Felelős szerkesztő : VIRAÁG BÉLA Hirdetések ára : Egy hasáb széles, egy milliméter magas sor, egyszeri közlésnél 6000 korona. 20 mm. magas hirdetés 120.000 K. Szövegsor ára 45.000 K. Közgazdasági közlemények megállapodás szerint. Ä hirdetések dija mindenkor előre fizetendő. 1926 október 3. A POL GÁRMES TE R VÁLASZTÁSNÁL a Községi Polgári Párt és az Egys. Kér. Községi Párt jelöltjével szemben kisebbségben maradt a szo- cíálisták, a radikálisok és a demokraták jelöltje: Bárczy István ny. miniszter, a kegyelmes úr. Le a rolókkal! . . . A kegyelmes úr vörös ököllel megdöngette Budapest kapuit! * Fázik Buda. Ami virág még nyí­lik az erkélyeken, — beszedtük. Szívesen ápoltuk, valaki számá­ra szeretettel tartogattuk és örömmel készültünk felvirágozni Budát. Örömünkben elfeledtük, hogy jönnie kell még egy télnek s a Vérmezőre boruló ködön át is, a szebb, a jobb jövőt láttuk: — Buda virágos jövőjét. Pest már szép. Kiépült. Európai színvonalon állanak nagy útjai. A pompás Andrássy-út, a fényes körutak. Dunapartja ragyogó. Szobrok a tereken. ívlámpák fé­nye világít be mindent. Ott már elpihenhet egy időre a munka. Mi szegények vagyunk itt Bu­dán. Viskók szegélyezik körutain- kat. Buda két sugárútja csak a gondolatban él. Szobraink nincse­nek. Poétikus, művészi szobrok, mint ahogy az egy csendes für­dővároshoz illenék. De megvan minden, ami más­képpen lehetne. A Vérmező ma is a világ legdrágább kaszáló rétje. Száraz avar nyáron. A Margit-rakpart üres aszfalt-siva­tag. A Dunapart egyik legszebb része, utálatos homokgyűjtő, kő­törő, kavicsrakodó, Hegyvidékünk elhanyagolt, hozzáférhetetlen. Harmadrendű polgárok lakják, ezerféle községi teherrel, de víz nélkül, út nélkül, világítás nélkül. Budán még sok helyen petróleum­lámpa világít. Színházunk nincs. A Tabán pedig rom. Lerombolta a kegyelmes úr ... Erkélyeink virágját annak tar­togatjuk, aki megvált minket, aki mindezt látja, érzi, tudja. Aki bu­dai erkölcsön nevelkedett, aki­nek mindaz fáj, ami Budának fáj. Akit régen várunk, s akit végre jönni láttunk. Akit a virággal vártunk. Az ősz hamarább jött meg, mint ő. Szélviharok rázzák a ka­pukat. Vagyhogy talán a kegyel­mes úr döngeti azokat vörös ököllel? * Hálásan, örömmel mondogattuk egymásnak: — Végre fölvirrad Budának is! A polgári erények felvirágoz­tatják. A gazdag polgár majd se­gít a szegényebb polgáron, mind­nyájunkat pedig megsegít a nagy­úr: — Bethlen István! A Várba föl a Vérmező vadvirágillata száll. Budai öreg hegyek integetnek fe­léje barátságosan. Az öreg Gellért, a szent hegy, áll őrt felette. Pol­gári erények rakják alája az er- kölcs-talpkövet. De odasír fel a koldus Tabán minden polgári nyomorúsága is. A nagyúr megér­tette Buda szavát. Az ő magyar szíve megérezte, hogy Budára néz minden magyar. Itt a kö­vekben is él a honszeretet, amely­nek melegétől felforr a föld mé­lyén a víz. Vállainkon vittük eléje Buda legjobb fiát. Kemény koponya, lágy szív, tiszta kéz. Patinás bu­dai polgár. Mintája, mestere a pol­gárnak. A nagyúr magához ölelte. De kívülről a kegyelmes úr vörös ököllel megdöngette a város ka­puit és a régi őrség riadtan kapott fegyverhez. Ide magyarok! És mi budai hűséggel, polgári becsü­lettel álljuk az őrséget, álljuk az ostromot. Ha fázunk is. Az orosz hómezőkről zúgva tör reánk a hideg szél. Az ablakokból a virágot eltesz- szük tavaszra, amely meghozza Buda tavaszát is. Most ismét há­borúban élünk. Most megint so­rozni kénytelen a régi őrség, a maga rendje szerint: — a pol­gárt a faja szerint, a hite szerint. Nem mindenkit ereszt a várfa­lakra, nehogy árulója akadjon. Az ádáz harcban megint csak pusztul a város, pusztul a pol­gárság és a kapuban, a főhelyen, könnyes szemmel, rendületlenül áll őrhelyén a budai vezér ... A túlsó parton még nem forrott ki a forradalmi salakból a polgári erények aranya. Még nem érett meg a béke, a megértés. A harci készülődésben elhallgat a mű­hely pörölye. Ez még nem az ő ideje, és a neki szánt virágot te­gyük el a szebb, a jobb tavaszra. Kékebb lesz akkor a nefelejcs, pirosabb a rózsa, sárgább a napra­forgó. Virágos színei a magyar­ság várának. Most még rémít a kiáltás: — Le a rolókkal! A kaput kívülről döngetik. Vörös ököllel döngeti a kegyelmes úr. Dubonai Pál. Budán, IQ2Ó. október 2 — Ripka Ferenc dr. névünne­pét kedves családias körben óhajtja megülni a Budai Társas­kör és ez alkalomból az alábbi meghívót intézte tagjaihoz: — MEGHÍVÓ. Értesítjük t. Tagtár­sainkat, hogy október hó 3-án, va­sárnap este 8 órakor a Délivasút ét­terem földszinti helyiségében szeretett elnökünk nevenapját megelőző este Ferenc-napot ülünk, társasvacsorával egybekötve. Az eset­leges torlódások elkerülése végett szíveskedjenek vagy egy levelező­lapon, vagy pedig telefon útján leg­később október hó 1-ig a vacsorán való részvételt bejelenteni. Hazafias üdvözlettel az Elnökség. — Visszajött Budára — a budai vidám esték derűslelkű szórakoz­tatója. az ünnepségek nemes pát- hoszú szónoka, hol tilinkozó, hol tá- rogatozó Buda-szerető lantosunk, sokdolgú, nagydolgú, de minden ki­csiségre is mindig ráérő, ötletes, munkásközéleti bajtársunk: Szá­va y Gyula. Három esztendőt töltött kinn a pusztában, Szentlőrincen, ahol egy szép kis villát rakott íel magának, hogy majd abban rendre megöregszik a szerzetesi magány­ban. de bizony ez nem sikerült s egyszer csak meglepte a honvágy és hazajött. Ügy van Szávay Gyula ezekkel az ő városon kívüliségre törekvő villával éppen, mint az ö annyira szeretett kisiparos népe, aki nem is érzi magát addig teljes em­bernek, amíg meg nem szerzi a ma­ga környéki szőlőjét, ahol azután a természet ölén elfúrja-faragja, ássa és kapálja gyöngyéletét s mélyen le­nézi a várost. Szávay Gyulánk is első dolgának tartotta, hogy még győri fiúkorában megszerezze a ma­ga híres csanaki szőlőjét s azt addig építette, oszlopozta. tornácozta, tor­nyozta, míg csak fért reá. Nagy élet is folyt abban nyaranta s részes volt benne az egész irodalom és művé­szet. Mikor aztán Győrből a debre­ceni Kamarához hívták el, ment, de vitte a villáját és ott meg a nagyer­dőben rakta fel, mert ott sem akart benn a városban lakni. Azután meg az ország kamarái hívták el onnan igazgatójuknak, ment, de a villát vit­te magával s felrakta Szárszón, a Balaton partján. Ott érte a hír, hogy a budapesti Kamara főtitkárnak vá­lasztotta meg. Jött és Budára tele­pült, de ezt se tartotta egészen vi­déknek, kirakta tehát a villáját Szentlőrincre, íel is építette, tor­nyozta, tornácozta ott is. rníg ki nem fogyott a telekből. Ekkor azután meglepte a honvágy s most — úgy mondja — megtalálta végre itt. amit mindig keresett: egy régi bástyás várkastélyt a Rózsadomb homlokán és Szentlőrincről ide vándorolt. Ne­hezen jött pedig, mert Lőrinc váro­sában nagyon szerették. De hogy is nem eszmélt már korábban erre? — szörnyülködött fel — mikor itt Budán elhagyatva, őrizetlenül áll a Giil baba sírja. Mellé települt és ezt vállalta utolsó hivatásul. Jó gondolat volt ez a mi jó barátunktól, a Hollós Mátyás-társaság főtitkárától, mert bizony erősen éreztük már hiányát. Isten hozta nálunk, legyen bekap­csolva ismét sok szép dolgainkba, vitéz küzdelmeinkbe, Buda világvá- | ros szép reménységeibe és ami a legfőbb: igaz szeretetünkbe. — Sümeghy László dr. közjegyző, kormányfőtanácsos gyógyulást keres Baden-fürdőben és csak október hó 10-én tér vissza. — Uszoda a Svábhegyen. A főváros nagy fürdőügyi programmja és az ezzel járó beruházások elbírják azt a költséget, amibe egy uszoda felállí­tása a Svábhegyen kerül. A budai hegyvidék vízszegény s úgy a kul­túrának kell pótolnia ezt a hiányt. A Svábhegyi Egyesület agilis vezető­sége most azon fárad, hogy a jövő évi építési programmba vegye fel a város a svábhegyi uszoda építését is. — Nem tud úgy fejlődni a Farkasrét és vidéke, ahogy azt ez az istenál­dotta hely megérdemelné, mert a Közmunka-Tanács által a városhoz átküldött rendezési tervek 24 év óta hevernek elintézetlenül. — Sényi-Schrantz Pált, a Központi Sajtóvállalat igazgatóját, a nagy ké­pességű hírlapírót súlyos csapás érte. édesanyja: özv. Schrantz Nándorné született Fekete Eleonora váratlan elhunytával. E hó 25-én temették a Farkasréti temetőben, a család nagy­számú tisztelői és barátai kegyele- tes kíséretében. Az irodalom és hír­lapírás számos jelese vett részt a gyászszertartáson és osztozott a ro-' konszenves kartárs gyászában. — A Sarló-utca nevezetes utca lesz rövid időn belül, pedig ma kevés ember tudja Budán, hogy merre van. Olyan ez, mint a Had­úr-utca, vagy a Palota-tér, mely utóbbiról csak a Beszkárt különös beosztású szakaszrendszere ré­vén nyert tudomást a nagykö­zönség. A Sarló-utca pedig a Verbőczy-gimnázium mellett megy fel a Szent János-térről, illetve az Attila-utca sarkáról a Váralja-ut­cába. Egyelőre szűk sikátor, de arról nevezetes, hogy a szabad­ságharc idején oft esett el Buda­vár ostroma alatt Kleinheintz Oszkár vezérkari őrnagy, Nagy Sándor tábornok vezérkari főnö­ke. Aggházy Kamii, a Hadimú­zeum li. igazgatója által kifejtett lelkes agitációinak kedves ered­ménye, hogy ezt a helyet is em­léktáblával jelölik meg, amihez a szükséges anyagi áldozatot Vágó László műépítész, az egyik szom­szédos palota tulajdonosa aján­lotta fel hazafias készséggel. T— A Budai Társaskör csütörtöki társasvacsoráján Hoor Tempis Mór a tagok lelkes helyeslése közben azt indítványozta, hogy a Kör fejezze ki vezére, dr. Ripka Ferenc főpolgár­mester előtt változatlan szeretetét és iránta való rendületlen bizalmát. E célból pénteken délben 1 órakor tes­tületileg tiszteleg nála, hivatalában. Szombathy Kálmán buzdító szavai után Rupcza Imre és dr. Hank József tettek indítványokat Ferenc napjának minél kedvesebb ünneppé való kiala­kulása ügyében, amit Hódy Lajos háznagy és Hcrltzspach Nándor hozzá­szólása egészített ki. — Hegyközségek Budán. A budai hegyvidék elhanyagoltságát semmi sem jellemzi jobban, mint az a szo­morú körülmény, hogy a város év­tizedes nemtörődömsége miatt, hegy­községekbe akar tömörülni az egyes hozzáférhetetlen vidékek lakossága, ahogy ezt a „Budai Ingatlantulajdo­nosok Egyesületének'1 vasárnapi ülé­sén Lugmayer József dr. indítvá­nyozta. A Pálvölgyben, a Csatár­kán nincs víz, szamáron hordják a vizet s ez méregdrága. A hernyót itt hiába irtják, ha a főváros saját terü­letén tenyészti, mert ott senki sem irtja. Sok baján segíteni is lehetne, ahogy Earnady Géza kútmester ki­fejtette, mert az ö terve szerint, új medence nélkül, átvezető csővel vi­zet lehetne szolgáltatni a Zöldmáinak és Pálvölgynek. Csakhogy e terveket ad akta tették a városházán. Panaszos szóval beszéltek e tűrhetetlen helyze­tekről Lőry Imre, Beregi Endre dr. Farkas Mihály, Mikics Sándor, Bónis István dr. főkapitányhelyettes, Cintói Demeter, Radlóczky Ferenc, Bokor József, Ramháb József és a sok pa­naszt alig tudta biztató szóval ellen­súlyozni az elnök: Bárdos György dr., aki végül azt ajánlotta, hogy az új polgármesterhez memorandummal forduljanak. A Pfeiffer-féle bécsi-úti vendéglőben tartott népes gyűlésen résztvettek a felszólalókon kívül töb­bek közt: Bokor József, László Vin­ce, Jajczik József, Nagy József, Reisz Péter, dr. Füredi Leó, Gámsz Oszkár, Pelle Károly, Kerekes Henrik, Futó Lajos, Vargha Imre, Berháb János, Hajdú Zoltán, Ács András és szá­mos telektulajdonos. — Fóthi Vilmos, ismét aktív tagja a városi közgyűlésnek s ezzel is eggyel több budai ül az új városház dísztermében. Fényes László szöké­se nyitotta meg előtte a közgyűlés aj­taját, ahol már régebben is volt sze­repe. Fóthi a régi függetlenségi párt tagja volt és úgy sodródott egy ideig a párttal együtt a szélsőséges oldalra. Most mint pártonkívüli foglalta el helyét. Kedves egyénisége, úri mo­dora számos barátot biztosított neki még az ellentáborokban is. — Ä „hatvanas“. Általánosan há­rom szempont szokott mérvadó lenni a nagyvárosok közúti közlekedésé­nek berendezésénél: — először a nagy közönség napi szükségletének kell megfelelnie, amit számtalan vo­nal szolgál jól-rosszul, — másodszor a polgárság élelmezési lehetősége, tehát a nagy élelmező piacokat kell hozzáférhetővé tenni, — harmadszor pedig a város létadó tényezőit kell lehető rövid úton összekapcsolni, amit nálunk a 3 vasúti nagy állomás és a fürdők képviselnek. Az első pont nálunk gyöngén van ellátva, sok az átszállás és nagy útvonalakon, kevés a kocsi. A Krisztina-körúton alig van kocsi, mely a Margit-körúton is jár és tovább meg Kelenföld felé. Mint új vonalat nagy nehezen a 60-ast ve- rekedte ki Kozma Jenő dr., de ezt is olyan kacskaringósan, teker- vényesen és oly szerencsétlen vég­állomással állította be a BESzKÁRT, hogy nem is használja a közönség, mert nincs tisztában vele, A Rukóczi- útról jön a Déli vasúthoz, de a Szarvas- térről lekanyarodik a Dunához és a Királyhegy-utcán át fut a Délihez, hogy onnan úgy visszamenjen. Egy kis praktikummal ez a vonal elvihet- né a Víziváros és Krisztina háziasz- szonyait a Közpünti vásárcsarnokhoz és jöhetne a Kalvin-térről a Kecske­méti-utcán át vissza a Dunapartra. Mert most nincs közvetlen kocsija a budai háziasszonyoknak a Nagyvá­sárcsarnokhoz, ami sok panaszra ad okot. Ez egy hasznos körforgalom volna. De nincs közvetlen összeköt­tetése a budai hegyvidéknek (Sváb­hegy. Hűvösvölgy, Zugliget) a budai fürdőkkel. A hegyről jövő kocsiknak a Pálffy-téren kellene jobbra és balra fordulniok, hogy a hegyek közt üdülő reumás betegek átszállás nél­kül jussanak a fürdőkbe. A nagy vas­úti állomások sincsenek praktikusan összekapcsolva. Az egyetlen 15-ös érinti a Keletit, Nyugatit és a Délit, csakhogy rettentően hosszadalmas kerülővel. Most a 46-os relációt, mely a keletit kötötte össze a nyugatival tovább vitték a Báthory-utcába. Mi­ért nem a Déli vasúthoz? még pe­dig az érkezési oldalára, ahol az Enyedy-utca sarkán megépíthető a hurokvágány és rövid, egyenes vo­nalban kötné össze a Délit, a Nyuga­tival és a Keletivel. A hurokvágá­nyon kívül csak azt az arasznyi vo­nalat kellene kiépíteni a Krisztina- körút 101. számú háza előtt, hogy így a Déli vasút érkezési oldaláról egyenesen futhasson a kocsi a Nyu­gatihoz és tovább. Az utazó közön­séget örök hálára kötelezné ezzel a BESzKÁRT és ezen a vonalon magas kocsik járhatnának, hogy fent a há­lókban elférjen a kézi podgyász. Egyszerű dolog az egész — ugye? — Közgyűlését az I. kér. Iparos­kor október hó 10-én, vasárnap délelőtt fél 10 órakor tartja a Krisztina-téri iskola tornatermé­ben. — Jár már a csavargözös Óbuda és Újpest között, ami általános örö­met keltett innen is és túl a Du­nán is. — A Szent Alapos Kör Óbudán a Kiscelli—u. iskolában okt. 3-án este fél hat órakor tartja II. nyilvános hangversenyét. SZEMÜVEG Zibrinyinéi, I, Attíla-u. 12. — A szent hegy. A Gellért-hegy kövei beszélnek. Megszentelte azokat a vértanú püspök vére. A magyarság ősvallása nem volt pogány, mert mágushite, — Ma­gog vallásalapító tanaiban — egy Istent hirdetett, itt e hegyen rob­bant ki utoljára és ekkor cserélte fel ősi szent szimbólumát, a na­pot a kereszttel. Szent Gellért szobrát, mint védőszentjét, a szent hegy oldalába állította a város és kezébe adta a ragyogó keresztet. A hegy kultuszát ápol­ja az Orsz. Szent Gellért Egyesü­let s annak elnöke és alapítója, Kamenszky Gyula dr. Buzgó társa ebben Angyal Kálmán ta­báni apátplébános. Az egyesület patronusa József főherceg és fenséges családja, fővédnöke Ripka Ferenc dr. főpolgármes­ter. Szeptember 22. 23, 24. 25 és 26-ik napján külön ünnepeket ren­dezett az egyesület, amelyen köz­életünk számos jelese vett részt, köztük Erba Odescalchi Amelie hercegnő, mint XI. Imre pápa csa­ládjának egyenes leszármazottja, mely pápa egyedül támogatta a magyart a török elleni harcban, így kapcsolódott a Szent Gellért ünnepekbe Mohács emléke. Szep­tember 22-én volt az Egyesület díszközgyűlése a Gellért-szálló- ban, amely alkalommal Ka­menszky alapító elnök számolt be az egyesület működéséről.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom