Budai Napló, 1924 (20. évfolyam, 796-818. szám)

1924-04-12 / 801. szám

2 BUDAI NAPLÓ 1924. április 12. Németh József a II. kér. Iparos­kor ügyv. elnöke, volt városi bi­zottsági tag évtizedes betegsége következtében e hó 6-án reggel elhunyt és 8-án d. u. temették impozáns módon a farkasréti te­metőben, az iparos polgárság óriási részvétele mellett. A halot­tas házban Haypál Benő búcsúz­tatta magas szárnyalásu beszéd kíséretében, utána pedig Horváth István mondott gyászbeszédet a II. kér. Iparoskor nevében. A sír­nál az Iparoskor dalárdája éne­kelt gyászdalokat, Gombos Lajos s. lelkész beszéde után Müller Antal keresk. tan. a KIOSz. és a szabóiparosok szövetkezete, dr. Juhász István volt városi bizott­sági tagtársai, Lithvay Alajos az iparos köri dalárda, Kabakovics Rezső a Szittya cserkészcsapat nevében búcsúzott az elhunyttól. Ez volt az első akció, amelyen dicséretesen szerepelt a kör Szittya cserkész-csapata. A gyászoló kö­zönség sorában ott voltak dr. Guth László elöljáró helyettes, Becsey Antal, dr. Lendl Adolf, Szombathy Kálmán, Tóásó Pál és az elhunyt számos barátja és tisztelője. KoTács Alajos dr. aligazgatót bizta meg a kereskedelemügyi miniszter a köz­ponti Statisztikai Hivatal vezetésével. Az aligazgatói teendőket Torrnay Béla min. tanácsos intézi. Böjti mulatság. A főváros Egy­éves Kereskedelmi Szaktanfolya­mának hallgatói március 14-én a Budai Katholikus Körben rendez­tek König Béla ügyes vezetésével igen szépen sikerült műsoros tánc­estélyt. A táncot megelőzte a jól sikerült műkedvelő előadás, mely­nek szereplői Pilinszky Lulu, Márffy Valéria, Scheid! Miklós, Taubinger Nelly, Mattasovszky Béla, Pildner ílus, Fekete József, Záborszky Árpád és Budanovich László szép sikert arattak. Anguszt E. József közismert cukrász­szalon tulajdonosa, akit jókedvű adomái révén is kedvesen megbecsült a budai tár­saság, agyvérzés következtében súlyo­san megbetegedett. A Csokonai dalkör — a dalárda alapja javára — március hó 16. napján (vasárnap) a III. kér. Kis- celli utcai iskola tornatermében alkalmi műsor keretében rendkívül szépen sikerült hazafias ünnepélyt rendezett, amelyre nagy számban megjelent az óbudai intelligens közönség és elismeréssel adózott az előadóknak. Böhm Alajost, a Budapesti Hírlap lap­vállalat igazgatóját nehéz csapás érte azzal, hogy köztiszteletben álló édesanyja elhunyt. A Budai Margit-Mária kongregáció gyermekotthonának vezetősége a gyermek- otthon javára április hó 6-án, vasárnap este a budai Vigadó termeiben műsoros estélyt rendezett a Horthy Miklósné őfő- méltósága védnöksége alatt. A műsoron nagy sikerrel szerepeltek : a csendőrségi zenekar Rózsa Miklós karmester vezetése alatt Barna Ilonka tanárnő, Lenz Ferenc, Némethy Ferenc hededümüvész, Sz. Marschalkó Rózsi és Venczell Béla a m. kir. operaház tagjai. Bartucz Erzsi és Rein Gabriella a Gyermekotthon növendékei akik egy tánckettőst mutattak be és Su­mtes István növendék, a ki szavalt és Győri Mária, Kaposi Teri, Fodor Ferenc, Markó Károly, Sumics Dénes és a Gyer­mekotthon növendékei. Az összes torna­gyakorlatokat és táncokat Lenz Ferenc tanár tervezte és tanította. Ffel kezdő leány köny- fcSSá* »@«<8 »*8» nyü munkára és könyvkezelésre étkezéssel fölvétetik. Karikó étterem I. kér., Krisztina-körut 61. szám. C Jpft. IHL ní r"tj, Elsőrendű! Ä%/PW&<0§ Kollár Gábornál Tavaszi occasio Budapest egyik legnagyobb szövetáruházában. A pénz értékének rohamos csökke­nése mellett szenzáció erejével hat a Zsuffa és Társai cégnek leg­újabb akciója. A drágaság leküz­désére kiárusítja a múlt nyár, ősz és télről visszamaradt legújabb minőségű és legszebb mintákban levő gyapjúszöveteit valamint a „First Class“ minőségű divatszö­veteit és igy a vásárló közönség jóval a mai árakon alul szerez­heti be szükségleteit. Viraág Ilus orkesztikai művésznő, akinek klasszikus táncmű­vészeié, ritmikai és mimikái elmozdulásai és plasztikus költemény interpretálásai bécsi vendégszereplése al­kalmával is feltűnést keltettek, önálló táncestét rendez április hó 26-án este fél 8 órakor a budai kath. kör disztermében, meghívott közönség előtt, a mely est tiszta jövedelme a Hollós Mátyás Társaság, a Klotild szeretetház és első­sorban a városmajori íem- plom-alap javára szolgál. A számozott meghívóra igényt tar­tók forduljanak a rendezést vállaló „Budai Napló“ szer­kesztőségéhez 1., Bors-u. 24. A „Nemzeti Ékssteráruház“ (VIII. kér., Rákóczi-ut 1.) — mint értesülünk — üzleti forgalmának a kibővítése céljából előnyös részletfizetési feltételek mellett lehetővé akarja tenni a középosztály részére is az ékszervásárlást. Első választmányi ülését ápri­lis hó 1-én tartotta az 1. kér. Ipa­rosok és Kereskedők Köre Ravasz László és Hubert Vilmos elnök­lete alatt. Az uj tagokat Hubert Vilmos ügyv. elnök üdvözölte nagy súlyt helyezve Kramer Adolf, Szombathely Kálmán és dr. Szé­kely Vladimir rendőrfőtanácsos megjelenésére. Kemény Dezső fő­titkár és Szántó Sándor pénztáros jelentése után Fábián József, Läu­fer Zsigmond, Udvary Géza, Schill István, Merényi Richárd hozzá­szólásával több aktuális kérdést vitattak meg. Végül Kramer Adolf köszönte meg az őt ért megtisztelő bizalmat és Hubert elnök megkö­szönte Herman Béla volt főtitkár sikeres, eredményes működését. Ligeti Miklóst egy szekrény ado­mányozása révén részesítették meleg ovációban. Nász. Gerö Endre László a krisztina- keruti »Modern Drogéria“ társtulajdonosa és Bőt Terézia, a korán elhunyt Bét Gyula alezredes leánya, április 23-án délután tartják esküvőjüket az eperjesi r. kath. nagytemplomban. Budai cim: II. Retek-u. 7. MOSER SÁ.NDÖR áll. eng. zeneiskolája április hó 12-ón, szombaton este fél 7 órakor a „Budai Katholikus Kör“ I. em. disztermében növendék házi hangversenyt rendez, amelynek műsorán szerepelnek: Sereghy József, Kulcsár írón, Günther László, Szűcs Lenke, Lang Ede, Magyar Ibolyka, Rieder Feronc és Pichler Albin. Felhívás! A volt katonai baj­társakhoz, akik a budapesti I-ső népfelkelő gyalogezrednél szolgál­tak, (a Ill-ik kerületben laknak) címeiket közöljék, barátságos összejövetel céljából. Bauer Osz­kár Rezső, III., Daru utca 11. Semler posztó nagykereskedő cég világhírű volt már békében is, de a háború alatt valósággal foga­lommá vált. Legnagyobb érdemei közé tartozik, hogy sohasem tar­tott lépést az általános drágulással, hanem árukészleteit az uj anyag be­szerzéséig mindég a régi áron áru­sította. 10 évvel ezeló'tt, mig a kon­kurencia az árak versenyképessé­gében fejlődött ki a kereskedők között, addig 1924-ben mindenki drágább akar lenni a másiknál. Semler cég mint az ország leg­nagyobb és megbízhatóságáról közismert szövetáruháza a drá- gasság leküzdésére hatalmas nagy raktárát hihetetlenül olcsó áron kiárusítja. A magunk részéről szivessen vesszük a Semler cég­nek ezen akcióját, mely hivatva van lokalizálni a valorizációt és takarékkoronától terhes légkört. Óriási választékban kapható IV., Bécsi-utca 7. és Koronaherceg­utca 9. főbb lerakatokban a ta­vaszi és nyári újdonságokon kívül a Londonból megérkezett ,,ko- verke“ és selyemfényű „burbery“ kelmék, továbbá a tavalyról visszamaradt rengeteg maradék kelmék. Nagy sikerrel rendezte elsőrangúnak elismert szimfónikns zenekara hangver­senyét az Esplanade szálloda hangverseny- termében Fischer Sándor karnagy, amelyen közreműködtek és zajos tapsot arattak: Schack Magda, Garai Etta, Nedelkovits Anna, Gábler Vilmos és Bodroghy Lajos. A II. kerületi Iparoskor Elnök­sége mélyen megszomorodott szívvel, de a változtathatatlan végzet rendelkezésében meg­nyugodva tudatja mindazokkal, akiket a Kör sorsa és az ipa­rosság körében előforduló ese­mények érdekelnek, hogy a Kör megalapításában tevékeny részt vett, érdemes ügyvezető elnöke : ItéMETHJÍZfEF szabómester, volt székesfővárosi törvényha­tósági bizottsági tag, stb. munkás életének 63 ik évében, f. hó 6 án reggeli 9 órakor meg­halt. — Elköltözött elnökünk kihűlt tetemeit f. hó 8-án, ked­den d. u. 3 órakor fogjuk a far­kasréti temető halottasházából örök nyugalomra kisórni. Németh József halálával pó­tolhatatlan veszteség érte a magyar iparos társadalmat, de különösen bennünket, a II. kér. Iparoskor tagjait, kiknek évti­zedeken keresztül bölcs vezé­rünk, lelkes barátunk s minden időkben önzetlen támogatónk volt, kinek elmúlása betölthetet- len űrt hagy lelkűnkben. Emlékét megőrizzük abban a vigasztaló tudatban, ho y esak azok halnak meg, akiket elfe­lejtenek. Budapest, 1924. április 6. Béke poraira! le veim í rannkét is vállal. ifi, addig, mk: meg nem nézte IT KÖCSE GERGEEY cipésze- Hí tének készletét, aki gummi- II.. Horváth-u 32. Tel : 97-11. A szépségápolásról. A szépségápolás (kozmetika) feladata a külső tetszetős voltának fokozása, konzerválása, de semmi­esetre sem annak megteremtése. A külső vonalaknak formai meg­változtatására a kozmetika nem alkalmas. Külföldön történt, hogy egy ismert filmdiva nem volt meg­elégedve kissé fitos orrával, elment egy „ügyes“ kozmetikushoz, aki vállalkozott is arra, hogy a mű­vésznő orrán az operációt végre­hajtsa. De a műtét nem sikerült s a páciens 100.000 dollár kártérí­tésnek a megfizetésére perelte a kozmetikust. Ez a hatalmas összeg sem nyújthat kellő reconpenzátiót azért, hogy egy pályájáért rajongó filmszinésznőnek az arcát örök időkre eléktelenitette. A kozmetikának egyedüli mun­káltatója a snői arcbőr s ebben merül ki az egész szépségápolás is. Figyeljük meg, hogy e legtöbb fiatal egészséges lánynak sima, hamvas és üde arcbőre van. Az arcbőrnek némely esetben olyan meleg aranyszínűk van, ami a délvidéki nőkre emlékeztet. De arcbőrüknek puha lágyságát attól a pillanattól kezdve veszítik el a midőn hozzányúlnak a kozmetiká­hoz, — kendőzéshez. Az arcbőr ápolására leginkább használják a már fogalommá vált pudert (rizsport) és a különböző sokat hirdetett arckrémeket. Ez a két arcápoló arcszépitő szer a leg­ártalmasabb mind között, mert tudvalevő, hogy mig a púder a szabadszemmel alig látható póru­sokat kitágítja, addig a krémeknek a folytatólagos használata higany tartalmánál fogva pergamentizálja az arcbőrt. Legártatlanabbak arány­lag a krémek között azok a fajták, amelyeket éjjeli használat címén hoznak forgalomba. Rendkívül kár­tékonyak ellenben azok az anya­gok, melyek a használat után azonnal beszivódnak és eltűnnek a bőr felületén. A korai ránc kép­ződés melegágya a higanytartalmu kozmetikai cikkek használata. — Pedig a nőknél a legszembeötlőbb a szép arcbőr, ez teszi sokszor a csúnyákat is széppé. A szép tiszta arcbőr ápolására a legártatlanabb szereket szabad csak igénybe venni. Használhat­juk ezeket a lágyító puhító kenő­csöket (ungveíum emoliens) s ezzel esténkint vékonyan dörzsöl­jük be az arcunkat. Mesterséges bőrhámlasztás ungventun zinci oxydati-val idézhető elő. Ennek az anyagnak (emoliens) rendsze­res használata révén meg is tart­hatjuk és elő is mozdíthatjuk az arcbőröknek gyermekded lágy­ságát. Toileítcikkek megnevezésére nem vállalkozhatunk, mert az ajánlás­sal volna azonos. Annyit azonban megteszünk olvasóinknak, hogy felhívjuk figyelmét a statisztikával szemben lévő Salvátor drogériára (Margit-körut 50.) ahol Helmy Jenő gyógyszerész ugylátszik reklám­képpen a napi árnál lényegesen olcsóbban árusítja készleteit. Egyéb­ként minden kérdésre szívesen válaszolunk jelige alatt az Üzene­tekben. (F. L.) T oldi Miklósról uj hir ér­kezett és hozta Mályusz Ele­mér, aki hazai és külföldi oklevelekben, valamint a német kutatók közléseiben oly dolgokat talált, amelyek a monda hősét egészen uj világításba állítják. A Toldt-mondakört Arany János dol­gozta fel Ilosvay adatai nyomán és tudósaink egyrésze nemcsak Toldi személyének létezését, de a monda eredetét is kétségbe vonta. Szilády Áron bebizonyította, hogy Toldi történeti személy volt s most az uj adatok fényénél derült ki, hogy Toldi tényleg nem minden­napi ember volt. Megtaláltak egy szerződést, amelyet 1365-ben kö­töttek egy olasz közjegyző előtt s abból kiderül, hogy Toldi Miklós alkapitánya volt a nápolyi királynő és a pápa hires fehér csapatának. Ez a zsoldos csapat ötezer ember­ből állott, kétharmadát az angol Mortimer, egyharmadát Toldi ve-

Next

/
Oldalképek
Tartalom