Budai Napló, 1921 (19. évfolyam, 677-721. szám)

1921-04-09 / 690. szám

BUDAI NA P^L ó 3 T OLDY FERENC, a magyar iro­dalomtörténet megalapítója, a róla elnevezett utca 30. szám alatt született 1805 augusztus 10-én. Ma Katholikus Egyesületi ház áll helyén, akkor egy kis barátságos külsejű ház volt. Buda főváros ha­tósága a Kisfaludy-Társaság által 1871 november 12-én rendezett 50 éves irói ünnepe alkalmából szüle­tési házát kegyelettel jelölte meg. * S emmelweis ignác fülöp orvostanár, az anyák megmen- tője, Budán született I., Apród- utca 1. számú házban, Pesten emeltek neki szobrot, de külföldön jobban ismerik és tisztelik, mint szükebb hazájában. ­* M ARKOVICS IVÁN, a Gabels- berger - Markovics rendszerű gyorsírás megalkotója, a Do- Uáti-ufca 5, sz, alatti házban élt, munkálkodott és hunyt eí. Í838— 1893. Rendszere fennállásának fél- százados évforduló emlékére a ma­gyar gyorsírók 1913-ban neki szentelt márványoszlopra vésették: „Műved: a múlt röpülő szavait átadod a jövőnek, — Nagy magyar eszméknek mind örök életet ad.“ Budán, a II. kerületben egy for­galmas utcát neveztek el róla. Sírja a németvölgyi temetőben van szép helyen. A budapesti nemzetközi gyorsíró - kongresszus alkalmából 1913-ban, a világ gyorsírói egye­temben leplezték le Markovics Iván bronz mellszobrát a Szabadság-tér­nek a Nádor-utca felől eső i észén, amely Horváth Géza szobrászművész sikerült alkotása. * A Z ELSŐ ANGYALKERTET a 5 kisdedek oltalmára Brunswick Teréz grófnő állította fel 1828- ban I., Attila-utca 41. szám alatt. A dicső kezdeményező eszméjét felkarolta az Országos Kisdedóvó Egyesület. E szívből eredt nagy gondolat a gyermekvédelem diadala, amelyet megszentel a törvény és teljessé tesz a nemzeti lelkesedés. Emlékét márványtábla őrzi. Dr. Sz. Á. A Magyar Országos Központi taka­rékpénztár igazgatósága az intézet múlt évi mérlegét 10,509.071 31 korona nyereséggel állapította meg és az e hónap 16-ára egybehívott közgyűlésnek 100 korona osztalék kifizetését fogja javasolni, mely 10 koronával haladja meg az intézet eddigi legmagasabb 90 koronás osztalékát. Lloyd Szállitmánybiztositó Rt. cég alatt Budapesten ismét alakult egy biztositó társaság, amely éppúgy, mint az utóbbi időben létesült leg­több magyar biztosítási alapítás, csak tallózás lesz a biztosítások letarolt mezején, ahol uj virágok nem nyílnak. A budapesti nagymalmok 200 millió kor. alaptőkével tüzbiztositó intézetet szándé­koznak alapítani. Az alapításba bevonják a vidéki malmokat is. A Magyar Ruggyantagyár R.-T. Rechtnitz Béla alelnők vezetésével megtartott közgyűlésén 30%, azaz 60 korona (tavaly 20%, azaz 40 korona) osztalék kifizetését hatá­rozta el, Továbbá, hogy a részvény- tőkét 10,000.000 koronáról 20 millió koronára emeli föl és a részvény kibocsátás időpontjának és föltéte­leinek megállapításával az igazga­tóságot bízza meg. Az igazgatóság elhatározta, hogy a tőkefölemelés keresztülvitele tekintetében egyelőre nem intézkedik. Az Újlaki Tégla- és Mészégető Rt. április 6-án, vágvecsei Wellisch Alfréd középitési tanácsos elnöklete alatt megtartott LI. évi rendes közgyűlésén elhatározta, hogy az 1920. évre szóló részvényszelvényt ^koro­nával fogja április 7-étől kezdve, az Angol- Magyar Bank főpénztáránál (V-, Vilmos császár-ut 32.) beváltani. — Az igazgató­ságba uj tagokul beválasztattak: Bódy Tivadar dr„ Faragó Ármin és Kaas Albert báró. A Hungária Általános Biztositó Rt. a romáH megszállott területen fönálló szervezetének és üzletállományának megmentésére Kolozs­váron leányintézetet fog létesíteni. C06RÄG | Gróf Keglevích Pál Központi iroda­17, Sas-utca 9. Tel.: 15V-5Z IRIRDERT LEÍR! Kozma-féle Gépíró- és «= SOKSZOROSÍTÓ INTÉZET II., Fő-utca 19. Leírás, Írógépbe diktálás. Stenografia. Gyors, pontos, megbízható munka. Igazgató: KOZMA BERNÁT, felső keresk. isk. gyorsíró tanár. ---------------- Telefon : 174—114. Baííhyány­kávéháza II., Markoviig Iván-utca kitűnő tejeskávéval, a leg- •' finomabb teával, csakis elsőrangú italokkal, ízletes kávéházi ételekkel, valódi fa; borokkal és est én kint Farkas Józsi hírneves cigányprímás teljes zenekarával várja a jó kiszolgálásra igényt tartó nagyrabecsült közönséget. ÄVESZEK mindenféle régiséget, aranyat, ezüstöt, drágakövet, porcellán figurát, szőnyeget, bútort, Sä-Äss zongorát, BELI mmm h, BttDia-utca B. sz. ^Tisztviselőknek =■■ ■ ■ ■ ________ 25% árkedvezményt nyújt az 1876. óta fenálló régi ismert megbízható ŐRI SZABÓCÉG: HORACSEK ÉS HESZ II., FŐ-UTCA 17. ■ nyerges és böröndös | Flieger Nándor g II. kér., Fő-utca 10. szám % ' Megbízható régi üzlet Keresztény társadalmi alapítás. „KÉSE“ RUHÁZATI ARUHÁZ SZÖVETKEZET i Árusítás, tagfelvétel és üzletrész be­fizetés: IV, Kossuth Lajos-utca 20. Értesítés. Egy éves szövetkezetünk a konjunktúra kihasználása nélkül, állandóan jóval olcsób­ban árusított a napi áraknál. Ezek dacára a „Kéve“ elhatározta — ki­tűzött célját még nagy anyagi áldozatok árán is szem előtt tartva, — hogy cikkeinek árait tetemesen leszállítja. Ezzel szemben bizton reméljük, hogy a nemzetgazdasági megújhodás hívei kitartóan szövetkezetünknél fognak vásárolni. Teljes tisztelettel az igazgatóság Férfi fekete fűzős cipő, volt napi ár: 1100, 1500, 1700, sárga 1800 K most: 900, 1200, 1400, „ 1500 K Női fekete fél cipő, volt napi ár: 500 K 650 K 1300 K most: 400 K 550 K 1000 K Női fehér fél cipő, volt napi ár: 950 K Sárga fél cipő 1500 K most: 800 K „ „ „ 1250 K Árak kötelezettség nélkül, csak mig a készlet tart. A tetemesen leszállított árak minden cik­ken fel vannak tüntetve­Vidékre mintákat szívesen küldünk. Viszonteladóknak előnyös bevásárlási alkalom. FÉRFI ÉS NŐI KALAPOK •legjobb minőségben polgári árakon kaphatók. Alakításokat és javításokat elvállalok LŐR1NCZ II. kér., Batthyány-utca 2. Scfiinogl filajos /0 FESTŐ ÉS MÁZOLÓ II. kerület, Batthyány-utca 49. sz. MEGBÍZHATÓ alapittatott REGI MESTER 1902. ÉVBEN. BUDAI Körkávéház Az esti órák kedvelt szórakozó helye Mindennap BULYKÓ JANCSI hírneves cigányprímás muzsikál MELEG VACSORÁK Kályhát BÉRES MÁRTON szak szerűen. jól és olcsón h oz rendbe I. Logodi-u. 19 Telefon: 172-33 KOPFMANN JANOS Budaicukorkagyára Gyár és főüzlet: 1, Krisztina-körut91 Fióküzlet: II, Margit-körut 36 húsipari SrUllUÜD RÉSZV.-TÁRS. * ■ Központi telep és gyár: II. GANZ-U. 5.£ 5 1. sz. elárusltó-hely íl, Batthyányi csarnok* ■ Mindennemű nyershus- szalámi, kolbászáru- és * ■ finom felvágottak gyára. ----- Telefon 49-27. * NO TRE DAME Eau de Cologne Parfüme Cosmetique Pomenade de Rose Polidour Savon Az úri közönség kedvenc szépitőszerei Felvágatlan fája Keresztény Fotermelő Szösetat ha van, bárhol, azt elhozatja a legmoder­nebbül berendezett favágó telepére a és felapritva- szál­lítja házához a leg­olcsóbb árban. Ilyen bérvágás van minden héten Bővebb felvilágosítást ad a központi iroda: IV, Veres Páiné-u. 3. Gőzfavágója: X, Juranics-u. és takaréktüzhelyet gyárt HEBEI I. kér., Pálya-utca 6. szám u mü­ÜI LAKATOS sswRHitB»w»B»tie iBfl0BaBCBiaKa<aoaHBKiRfli«!iaaBaeMiaaaB(HeEaB!9BBira!iflaf»v«itKa«as»tt< ■ | jj Bádogos, gáz, vízvezeték, csatornázás, fiirtíoberendezés és közponíi-fütés vállalat ; g | IjjLackenbacher György, f■ j Ü : Telefon: Telefon: lg \ 152—61. II., FŐ-UTCA 7. 152—61. *1« SS < s wbibsib 45 * t'í£s?,n ° es böeíss se bítcs a xilabvixt:« Mran c­^iadó Viraág és társa. Legmesbiziiatoliif varrógép javitó- :: műhely. :: ZlamálLojos Varrógép, kerékpár- és grammofon - raktára. I., Krisztina -feöriit ISI. TELEFON 49-66. Nyomatott az Attila nyomda rt. müintézetben. L kér., Szt. János-tér 1/a. Telefon 24 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom