Budai Napló, 1920 (18. évfolyam, 631-654. szám)

1920-04-03 / 644. szám

És ujjai meggőrbülíek, mint a ragadozó karmai.

— Vigyázz, bűnt követsz el S Gondol] Istenre! — szólt az egyik hang. A glóriás alak suttogott igy.

— Siess 1 Gondolj gyermekedre ! — kiáltotta a másik és megragadta a nő kezeit.

Az asszony utolérte az urinőt : lassan, óvatosan kinyújtotta a kezét a fcörtáska felé. Ekkor mintha gyöngéd suhanást érzett volna karjain. A glóriás alak fátyoját dobta rá.

— Nem ... nem tudok ... — kiáltotta az asszony.

— Balga ! Mi lesz gyermeked“ del! — hallotta a csábitó, ösztökélő szót.. .

Az asszony megállt; homlokáról nehéz verejíékcseppek gyöngyöztek alá, fázósan húzta magán össze a kendőt..

— A gyerek , . . igen ... az én beteg drágám . . . kínlódik . . . gyötrődik . . .

* Szemei égtek, de könnyei mintha kiapadtak volna.

— Kínlódik . . . talán most js nyöszörög : anyuska, fázom ... És én nyomorult, még csak lopni se tudok a gyermekemért.

Zokogva dőlt a ház falának.

— Nem tudok . . . Nem tudok . ..

A glóriás alak boldogan tekintett reá.

— Egy veszendő lelket megmentettem . ..

A sötét kisértés gúnyosan nevetett :

— Még korai a diadalmaskodás . . ,

Aztán odasompolygott az asz- szony mellé es a fülébe súgta :

— A gyermeked á halállal vivődik . . .

Az asszony felvetette szemét és vadul körülnézett.

— A gyermekemért lopok . . . ha kell, ölök ...

És körülnézett, de más nem jött senki. Az utca üres volt. Tovább rohant, de hiába. Minden csendes, kihalt, néptelen volt.

— Mit haboztam . .. Miért nem adtam oda magam .. . Miért nem loptam el azt a táskát. . . Csak jönne már valaki . . .

Az asszony tördelte kezeit.

— És szegény kicsikém ezalatt gyötrődik ...

Hirtelen vadul felkiáltott:

— Nem fog tovább szenvedni.

Azzal rohanni kezdeti; nyomában a két kísérő. Az egyik vidáman, elégedett arccal, a másik, a glóriás, szende nyugalommal.

— Helyes ! Öld meg . . . Egy pillanat és vege ... — suttogott a sötét kisértés.

— Megfojtom . . . Meg — kiáltotta rekedt hangon az asszony.

A másik csak szelíden rátette a kezét az asszony szivére :

— Én egyetlen drágaságom . . . Mindenem — zokogta keservesen.

Rohanva ért a szobába. A küszöbön egy percre megállt. A szobában csend volt.

— Alszik . . .

Az asszony szivére szorította kezét és halkan lépegetett az ágy felé. Aztán óvatosan lehúzta a gyermek arcáról a kendőt. A kis gyermek mosolyogva feküdt az ágyon. Az asszony tétovázott, de aztán összeszoritotta ajkait, behunyta szemeit és kinyújtotta kezét. Kereste a gyermek nyakát . ,

most megtalálta . . . össze akarta szorítani, de hirtelen felsikoltott A gyermek már hideg volt.

— Meghalt S — kiáltott az asz- szony — meghalt! Oh, én szegény drágám ... én mindenem . . . meghalt, mert gyáva voltam! Én . .. én öltem meg . . . gyávaságommal .. .

Megtántorodott és lezuhant, fejét odavágta az ágy sarkába. Nem is tért többé magához.

A sötét alak feíkacagott.

— Vége ! .. . A lelke az enyém. j

— Miért? Az asszony nem bu- j kott el . . . idegen vagyonhoz nem |

Isfeolii és képzettség.

Irta: Fábián Gáspár.

Sokat veszítettünk a háború alatt és a forradalmak által. Egész közgazdaságunk elpusztult. De vannak egyéb veszteségeink is, melyek ma ; még nem mériegelhetők, de későbbi kihatásaik kiszámíthatatlanok. Ilyen óriási veszteség a gazdasági élet megakadás (szénhiány stb.) által beállott oktatási szünet, mely immár évek óta újból jelentkezik. Amit a mai tanulóifjúság elmulasztott az a nemzet szellemi tőkéjének pótolhatatlan vesztesége Ezt a veszteséget maid akkor fogjuk való nagyságában érezni, ha ez a generáció fogja közéletünket irányítani. Szóval ez egy a távol jövőre kiható veszteség.

Az alapos képzettség hiánya meg fog nyilvánulni úgy a közélet mint a közgazdasági élet minden * terén. Felmüveit emberek tökéletes munkára, vezetésre, irányításra képtelenek. Hogyan fognak ezek a külföld jól képzett fiaival versenyre keltetni? Mert hisz itt dől el a jövő. A német közgazdaság világ .pozícióját a német elemi iskolák teremtették | meg. Hej, micsoda más munka folyt

nyúlt.. . nem bűnös . . . szenvedése megtisztította — szólt a glóriás.

A sátán ismét kacagott.

— Nem bűnös? Hát testét nem vitte vásárra ? . .. idegen vagyonhoz nem akart nyúlni ?

A sötét alak nagyot nevetett.

— Azután feleded, hogy anya volt! És gyermekéi mégis hagyta elpusztulni. . . megmenthette volna . . .. Becsületes, tiszta volt, de engedte éhen veszni, akinek életet adott. Mohó 1 A gyermek lelkét vidd, az a tied, az asszonyé az enyém. Hála érte. Neked köszönhetem .. .

ott már a múltban, mint nálunk: E sorok írója részesült e nevelésben, igy saját tapasztalata alapján beszélhet. Öt magyar elemi iskola után a hatodikat künn végezte, huszonöt évvel ezelőtt. Az ottani tanítási módszer, mely az életre, a gazdasági ismeretekre volt irányítva, nálunk még máig is hiányzik. Az ottani tanítóság — egy csodálatos típusa a kötelességtudásnak hazafi- ságnak — úgy dolgozott; nevelt, tanított, mintha a nemzet fiainak élete, boldogsága csak az ő munkáján függött volna.

A magyar tanítóság — tisztelet a kivételnek — elfeledkezett fenséges hivatásáról. Könnyebb végét fogta a dolognak. Szociálista nyelven: szabotált. Aminthogy sajnos, a világ csaló demokraták tanítóságunkban igen erős oszlopokat találtak. Nagy baj az, hogy ezt titkolták, szépit- gették, elhallgatták. A derék becsületes jó magyar hazafias érzésű tanítóságnak kellett volna először — már a múltban — rámutatni e rákfenére és kiirtani a mérgét a tanítóság testéből. Ez nem történt meg, sajnos máig sem. Sőt! Tanítóságunk nagy része már a szünetet tartja hivatásának és elfeledkezik rettenetes felelőség teljes feladatáról, melyről az Ítéletét majd évek múltán fogja meghallani. E sorok írója most az iskolák megnyitásakor együtt utazott négy tanítónővel.. Egyik külső fekvésű budai elemi iskolába igyekeztek. Megdöbbentő' volt az a sok panasz, mely ajkukat felváltva elhagyta, hogy ime most (5 hónapi szünet után!) ismét tanítani kell. „ Jaj csak hamarosan megint hideg lenne“ mondta az egyik. »Nekem hála Isten sok lyukas órám van, melyen nem kell tanítani“ mondta a másik. A harmadik — férjes nő — azt proponálta: „gyerekek, mondjuk azt, hogy fázunk és 10 órakor szüneteljük be a tanítást.*“ A negyedik — útközben kötött — sóhajtva mondta: kedveseim, tanítsuk ezeket a szegény, elhagyott kis gyerekeket.“

Fájdalommal hallgattan a párbeszédeket. Hát ezek fogják az uj Magyarországot megteremteni ? Ezek keze alól kell kikerülni egy uj munkás, okos, képzett, ielkes törekvő nemzedéknek, mely leroskadt hazánkat talpra fogja állítani ?

És elgondoltam, mind sok gyerekes családapa, aki átérezte a sok kint, szenvedést, mely immár 6 esztendeje sanyargat bennünket,, hogy a szülők velem együtt mily repeső örömmel küldték kis gyermekeiket újból az iskolába, hogy ott a rettentő sok mulasztott dolgot pótolják. És ime — tisztelet a kivételnek — ily kezek, ily szivek várakoznak reájuk.

Istenem. Adj megértő szivü, haza- J fias lelkű, nemes, derék munkás tani- í tóságot szegény hazánknak, mert i külömben nem fogunk talpra állni,

; soha.

Megváltás.

Pásztorok, királyok Járulnak elébe,

Kicsiny jászolához;

— A kit nyom az átok S lelke bűnben égne,

Csakis néki áldoz.

S világosság támad Sűrű sötét éjben,

Emberek lelkében :

— Elűz minden árnyat,

Hogy az ember éljen Örök békességben.

Soha nem hegedő Sebek behegednek Egyetlen szavára ;

— Csakis a szenvedő Árva szerelemnek Nincsen megváltása.

Viraág Béla

9

INTÉZET

Egész nyáron nyitva

II., MARGIT-KÖRÚT 44. S Z.

Az utolsó szó.

Napok jönnek, mainak, egymásután sorba Kis örömet néha — sokszor nagy bajt hordva.

Hiába no! ilyen az élet folyása,

Derűs vig óráknak sírját a bú ássa.

Kijutott a bajból Istóknak is része:

Vigyorog a kaszás az anyjuk szemébe . ..

Istók! — szól a beteg — hogy az ég megáldjon; Bizony én —■ úgy érzem — már a végét járom.

De mondjad, ígérjed, könnyebb lesz a lelkem, Megbocsátsz, ugy-e? ha ellened vétettem. —

Csak bólogat Istók, könnyezni sem restet,

Szivében nincs harag, oh dehogy neheztel

Közös volt falatjuk egy hosszú, élten át

Nem nézi most, mi volt. . . megértőn megbocsát.

Ámde szólni nem tud — annyira megszokta,

Hogy az utolsó szót — felesége mondja.

BADAL EDE.

■KCiai!>n»03i«s»esuani«Ha»*u*a<taa«sisBi«t»K a BiHdBiiíaüMnnHragtna »■«« *sivu«Bn»naaeiKas>a>st>nBnsiS