Budai Napló, 1920 (18. évfolyam, 631-654. szám)

1920-01-22 / 633. szám

too-».—---*"*”^*»*5£\«£* ! T. ■•■' "»*'■ • •» • • ■'*

eg

'5*esíteiü.TE Tanács egyelőre 8 szakosztályból állott: magasépítési, út-, vasút-, víz- és hídépítési, ipari, bányászati és kohászati, közlekedésügyi, elektrotechnikai és energiagazdasági, mezőgazdasági ipari és többtermelési, végül szakoktatási szakosztályból, melyeknek mindegyükében a hatósági és társadalmi szervezetek, a tudomány és a gyakorlat, a munkaadók és az alkalmazottak legkiválóbbjai dolgozlak. A munka megindítása 1919 tavaszára terveztetett,; úgy, hogy április közepén a munkanélküliségi segélyek beszíintethe- tők lettek volna és az őszre már néhány százezer munkást tudtunk volna munkába állítani. A külföldi államokban létesített újjáépítési minisztériumok működését kívántam e szervezettel helyettesíteni és az összesen 5 milliárd koronára tervezett munkálatok általános tervéit és költség- vetését elkészíteni. Ennek fedezetét a hadikiUcsönökhöz hasonló újjáépítési államkölcsön kibocsátásában reméltem, és azt terveztem, hogy e célra különösen az amerikai magyarságnak öt év óta hazaküldésre szánt, de egyelőre visszatartott pénzét igyekszem megnyerni, falusi embereknél birtokpolitikai rendezéssel . kapcsolatosan, olykép azonban, hogy a kötvények ellenében Amerikában összegyűjteni tervezett pénzen mindjárt ott nyersanyagot és.rgépeket vásároltunk volna.

A trieszti gazdasági delegáció.

A tárgyalások ebben az irányban is igen kedvezően indultak. Ugyanis az amerikai misszió vezetőjének, Gregory kapitánynak már január elején megpendített eszméjét végrehajtva, március 13-án 4—4 amerikai, angol, francia és olasz tisztből álló küldöttség kereste fel a kormányt, bejelentve, hogy a párisi konferencia határozata alapján a volt monarchia államainak, képviselőiből Triesztben gazdasági delegációt szerveznek, amelynek célja ezen államok nyersanyag- és élelem ellátásának rendezése, és a közűik fölmerülő gazdasági ellentétek elsimítása. E kérdéseket velük bizottságilag letárgyalva, március 19-én azzal utaztak el. hogy ezek a Budapest, Becs, Bukarest, Belgrad és Prága kormányképviselőjéből és vasúti, pénzügyi és kczéleirne- zésügyi szakembereiből álló delegációk a legsürgősebben Triesztbe küldendők, hogy működésüket még március vége előtt megkezdhessék. A kormány részéről e tárgyalásokat én vezettem és éri voltam kormányképviselőül is kijelölve, mely új, rendkívüli fontosságú munkakörnek különösen azért Öríittem. mert általa a közmunkaügyi Programmnak Amerikára és a külföldi nagytőke érdekeíésére* irányuló terveim megvalósításához is közelebb véltem juthatni.

A már kém nap1 múlva, teljesen váratlanul bekövetkezett összeomlás sajnos mindezt a szép tervei elsöpörte.

De még a kommfeázimts alatt is fenntartható volt két alapításom, a budapesti kereskedelmi és ipari kikötő és a Duna- Tisza csatorna épitőhlzoítságának megszervezése és működésének megindítása. Amin évtizedek óta csak folyton tanácskoztak, amit a főváros, a kereskedelmi és íöldmivelésügy i tninisz t ér i um ok. vaiam in t a közvélemény folyton sürgettek, de amit soha megoldásra vinni nem tudtak, azt itt is az összes érdekeltségek harmonikus e g yesités éve! 4 síké r ü 11 i ne gi n d i ta n i. Egvá 1 - tálában mindenütt alapvető elvem volt: a kormányhafahmvl és a társadalmi alkotó tevékenységet a legszorosabban egymásba kapcsolni,, tehát a külső élettel mindenkor együtt dolgozni. Az állami gazdaságpolitika-csak akkor igazán gyümölcsöző, ha nem a .^hivatalok elzárkózott szobáiban készülő hanem a gyakorlatú élet lüktető érvényesülését támogatja. Rendkívül káros és veszedelmes dolog, ha az állami adminisztráció és a társadalmi tevékenység egymástól elszakad, mert ez az utóbbiban jogosult bizalmatlanságot támaszt, az állami hatalom tekintélyét pedig egyenesen veszélyezteti.

Nem térhetek ki tevékenységem további részleteire, hiszen a fenti rövid beszámolóval is fökép csak az volt a célom, hogy gazdaságpolitikai progrun unom irányelveit jobban meg világítsam.

Oi vendek, hogy a fen bekben Programm helyett beszámolót adhattam.

Á proletárdiktatúra kitc-ésével e szép tervek és erőteljes lendülettel megindított akciók, — amelyek pedig a konszolidálódást észrevehető mértékben előmozdították, — sajnos, kevés kivétellel mind megakadtak. Március 21-én a minisztériumi szolgálatból kiléptem és augusztus 2-áig semmiféle állást vagy megbízatást sem vállaltam. A kommunisták közül senkit, sem aze/lőtt, sem ezután nem ismertein. Sőt miközben a régi szakszervezeti vezetőkkel a diktatúra kitörése után sűrűn tanácskoztam afelől, hogyan vehetnék át a hatalmat, egyelőre legalább ők, a megbízható szakszervezetek, április 2l-én éjjel a forradalmi kormányzótanács rendeletére letartóztatlak és előbb a Markó-utcában, majd a többi túszokkal a gyüjtöiogházban elzártak, ahonnan csak május közepén szabadultam.

A Peidi-kormány.

Bár ez után is házkutatásokkal és rek- virálásokkal zaklattak és éppen a muu- kásvezetük közül régi ismerőseim jóin- dulaíulag figyelmeztettek arra, hogy állanaó megfigyelés alatt állok, mégis tanácsaik dacára ezután sem szöktem biztosabb helyre, hanem továbbra is szőttem velük a békés kibontakozás lehetőségeit. figyeltem a viszonyokat és informáltam a nálunk megfordult külföldi missziókat, örvendve észleltem a nagy kijózanodás első tüneteit, mely a gyárak mi; nká s vezetőségeinél abbar ny iivan ult meg, hogy a drága iizemli órabér-rendszerről kezdtek visszatérni az akkord- rendszerre. a kemény gyári fegyelemre, a szigorú üzemvezetésre, sőt már a Tay- lorizmussai is foglalkozni kezdtek. Az átmeneti megoldási most is csal-: abban láttam, ha a proletárdiktatúrái a szakszervezetek veszik át és demokráciára visz- szacsinálják, mely után polgári, kisgazda és szakszervezeti koalíciós kormány következhetett, volna. Ezt a megoldást találta az entente is a leghelyesebbnek, úgy hogy amikor a szolnoki csata után augusztus 1-én pénteken délután ezt az átalakulást megvalósíthatták, az átmenet zavartalan, sima lefolyását az egész világ nagy megnyugvással üdvözölte. A főváros felé nyomuló román hadsereg ellen pedig az entente szigorú tilalommal és azzal az utasítással-fordult, hogy ott tartozik megállani, ameddig eljutott. Ennek ellenében az ententenak a Pe;V//-kormánytól ígérete volt arra nézve, hogy amim a vidékre szétíutott polgári politikusokat összebivha íja, koalíciós kormánynyá átalakul.

A Peml-Kormány kereskedelemügyi minisztere Dowsúk Antal lett, aki mint a vasmunkások szakszervezetének elnöke, a hadügyminisztérium személyi leszerelési osztályát vezette, majd a nyár folyamán a szociális termelés egyik népbiztosa volt. Mindenki tisztességes és jóindulatú embernek ismerte, akinek azonban ily rendkívül nehéz viszonyok számára sem a kellő előképzettsége sem tárgyismerete, sem erélye nem vök. Azzal a kérelemmel fordultak tehát hozzám, hogy ugyanúgy, miként Garami mellett, vállaljam el újból az államtitkári állást, vegyem át és szervezzem újra a szétzüllesztett adminisztrációt, a legsürgősebben íejlesz- szem vissza a szocializálásokat, juttassam erőhöz a kereskedelmet és folytassam azokat a munkálatokat, amelyekben a proletárdiktatúra kitörése megakasztott. Gregory amerikai kapitány is jelezte megérkezését, úgy hogy nyomban meg lehetett volna indítani az élelmezési és újjáépítési akciókat. Ki lett volna minderre hivatottabb, mint az, aki e munkálatokat megindította?

A szakszervezetek sürgetése dacára

ez alkalommal is előbb a közgazdasági élet néhány vezető tekintélyes tagjának véleményét és tanácsát hallgattam meg és csak miután ezek is a legnyomatékosabban közérdekből kívánták a felajánlóit állás elfoglalását, vállalkoztam újra, nehogy az inkonipetencia még nagyobb bajokat és zavarokat okozhasson; de sem kinevezni, sem fölesküdve nem voltam, természetesen semmiféle díjazási sem fogad tani el; egyszerűen vállaltam azt a súlyos felelősségű szerepet, hogy Dovcsák mellé állva a fenti feladatokat végrehajtom és a kereskedelmi tárcát újabb zavaroktól megvédem. Vasárnaptól szerdáig, augusztus 2-töl 6-áig tényleg sikerűit a szocializálás visszafejlesztésére vonatkozó rendeleteket kiadni és egyebek mellett a kereskedelmi és a gazdasági szervezetek működéséi meginditíatni. Gregory kapitánynyal pedig megegyezni abban, hogy a Hoover-vonatokat Triesztből, több hajó- szállitmányt pedig a Bácskából a legsürgősebb élelmiszer-szükséglet kielégítésére elindítsa. Ez alatt magam is meggyőződtem arról, hogy több polgári politikussal a koalíciós kabinet megalakítására irányuló tárgyalások tényleg megindit- tattak, úgy hogy minden remény megvolt a békés és sima kibontakozásra.

A román hadsereg hétfőn, augusztus 4-én a fővárosba bevonult és az augusztus 6-án, szerdán este bekövetkezett újabb váratlan "fordulat a dolgok alakulását egészen más irányba terelte.

Mint a fentiekből kitűnik, én sem a Károlyisem a Peidl-kormányban nem vállaltam és nem teljesítenem semmiféle politikai jellegű funkciót, hanem kizárólag szakiránya adminisztrációra vállalkoztam, közérdekből, meghívás alapján és a külső érdekeltség unszolására.

A „szocializálás/*

Hátra maradt még az utolsó vádpont, mely szerint én „szocializáltam, megakadályoztam a termelő munkát és nagyot löktem a nemzeti állam roskadozó fundamentumán.“ Kapcsolódik pedig ez a vádpont azokhoz az eseményekhez, amelyek

1918 január első napjaiban a Qanz-féle villamossági gyárban előállottak. Beszé«- lík, hogy én utasítottam az ottani munkásokat arra, hogy egyes igazgatókat „ta-. ligán toljanak ki a gyárból.“ Sőt egyesek szerint a gyáripar szetroinboíásának tervein már 1918 nyarán dolgoztam és ír szálak egészen a moszkvai bolsevistákig visszavezetnek!

Ezek mind rémhírek, fantasztikumok.1 A szocializálás ellen mindig küzdöttem, sőt még az állam: kezelést is elleneztem, még az állami vasgyárakat is magánke- zelésbe szerettem volna kiadni, annyira voltam és vagyok meggyőződve arról, hogy a magánkezelés az államinál hatályosabb. Államosítás helyett inkább a „vegyes“ rendszer híve vagyok, vagyis állami tulajdonjog, de magánkezelésbe kiadva. A „szocializálás" frázisát azonban nemcsak a bolsevisták terjesztették, hanem a háborús katonai gazdasági rendszer centralistái is, úgy hogy az szinte a közvéleménybe ment át. Az eziránt ostromló küldöttségeknek Garami Ernővel együtt mindig csak azt i ajtogaítuk, hogy erről majd csak a nemzetgyűlés van hivatva dönteni. És ennek dacára mégis rám ragasztó-iák a „szocializáló" jelzőt!

Hát itt miféle félreértés dolgozik? Egyszerűen az, hogy szocializálásnak hisznek olyan doigot, ami egyszerűen rezsimváhozás volt. Ahogy ezt „Az Est“

1919 január 7-iki számában közzétett és egyéb nyilatkozataimban megírtam, már október 30-ika óta, a forradalom első hevületének lázas perceiben a munkásság több gyárban leküzdhetetlen erővel fordult azok elleti a főnökök ellen, akiken múltbeli munkásellenes működésüket meg akarták torolni. A forradalom hullámai nemcsak a politikai világ vezéreit távolították el, hanem a gazdasági élet több vezető szerepet játszó személyét is. A gyárakból való „kivezetés“ már novem-