Budai Napló, 1919 (17. évfolyam, 607-629. szám)
1919-12-14 / 626. szám
XVII. évfolyam. 626. szám. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Előfizetése egy évre 60 kor. Egy szám: 1 kor. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I., Bors-utca 24. Telefon: 129—96. Felelős szerkesztő: VIRAÁG BÉLA. Hirdetés ára: Egy hasáb széles és egy centiméter magas terület egyszeri közlésénél 10 korona. Minden további centiméter 5 korona. Nyilttér sora 10 K. Szöveg között 20 korona. A hirdetések dija a megrendeléskor előre fizetendő. = 1919. december 14-én. Egység. — Levél a szerkesztőhöz. — Kedves szerkesztő úr azt kívánta tőlem: válaszoljak írásban arra a kérdésére: miért nincs még meg a teljes egység az I. kerületben az uj kurzus és a régi kurzus vezető emberei között? Rövid kérdés ez, mely hosszú feleletet igényel. Mégis iparkodom röviden válaszolni s egy pillanatig sem áltatom magam azzal, hogy magyarázatom mindenkit meg fog győzni. Mik voltak a régi országos és községi politika irányelvei az első kerületben? Nemzeti érzés, keresztény erkölcs, független Magyar- ország, a kis- és középpolgári elem érdekeinek védelme s a demokrácia alapján a társadalmi és gazdasági ellentétek kiegyenlítése, községi téren pedig Budapest naggyátélele és különösen a budai rész fellendítése a történeti hagyományok figyelembevételével úgy szellemi, mint technikai tekintetben. Azt kell tehát néznünk, lehetően tárgyilagosan, vájjon az uj kurzus eleinte fedte-e mindezeket az irányelveket. Ma az őszinte szónak van még becsülete — és éppen most kell, hogy legyen, — akkor nyíltan azt kell mondanom: hogy — nem. Két iiányban tökéletesen találkozott a két kurzus: a nemzeti érzés ápolásában és a független Magyar- ország akarásában. De nem találkozott teljesen, sőt részben ellentétben állt a többi irányelvvel. A régi kurzus positiv, alkotó keresztény erkölcsöt hirdetett, az uj kurzus ellenben a szembeállítást propagálta. A régi kurzus a polgári elem tömörítését és erősítését akarta, az uj kurzus a gazdatársadalmat becézgette. A régi kurzus az igazi demokrácia szószólója volt, az uj kurzus a munkásosztály jelentéktelenségét hangsúlyozta. És végül : a régi kurzus emberei szerették Budapestet, a magyar szent koronának ezt a gyöngyét, melyet a destruktiv elemek mellett magyar és keresztény lakosságának bűnös közönye, a liberális kormányzó férfiak politikai önzése s ezek révén vezetőinek aléltsága juttatott a sertések prédájául. Az uj kurzus egyes emberei azonban összetévesztették az okot az okozattal; az országos közállapotokért csak Budapestet tették felelőssé; a vidéket ártatlan bárányként prezentálták ; a fővárost kiéheztetéssel, a kormányhatalom decentralizálásával, ipari és kereskedelmi jelentőségének leszállításával fenyegették. És még egyet! A hazafias és keresztény fellángolást az uj kurzus emberei már kész erőnek vélték, mely külpolitikai erőkkel is képes szembeszállni. A régiek ebben csak a visszahatást, az egészséges életnedveknek gyorsabb keringését látták, amelyből csak lesz erő. Az újak azt hitték, hogy koncentráció nélkül juthatunk a békekötéshez, a régiek meg voltak győződve arról, hogy ez lehetetlen. Az egyik rész azt hitte, hogy a magyar újjászületésnek csak egy, megszakítás nélkül való folyamata lesz, a másik ellenben világosan két időszakot látott: egy békekötés előtli, önrendelkezési jogunkban megkötött s egy a békekötés utáni, a szabad rendelkezés jogával és hatalmával biró korszakot. Ismétlem, amit soraim elején mondtam: az irányelvekben való eltérés csak eleinte volt meg. Ma már a felbuzdulást, a lelkesedést, a gyűlöletet és káprázatot kezdi felváltani a megértés, a belső elmélyülés, a világos célkitűzés, az akaratnak komoly és komor elhatározása. Ma már talán bizonyos mértékben anakronzmus is uj és régi kurzusról, uj és régi emberekről beszélni. Azoknak az árnyalati különbségeknek, melyek ma még talán fennállanak, el kell enyészniük a rettentő jelen s a küzdelmes jövő képe előtt. Ma a keresztény világnézet szelíd világosságánál mindannyiunknak meg kell látnunk az ország erkölcsi megújhodásának szükségét s minden becsületes polgárának az élethez való szent jogát; ma a nemzeti érzés mindeneket körülölelő lángjánál össze kell forradnia minden társadalmi rétegnek, mely tüzbe vetve mohó önzését, boldogulását a közösség boldogulásában'keresi.-Ma már nem szabad beszélni régi és uj emberekről, kis és nagy emberekről, vezető és vezetett emberekről, mert ma minden igaz hitet fel kell hevíteni, minden becsületet, akaratot meg kell mozdítani, minden egészséges izmot meg kell feszíteni, hogy a ledőlt szobrot kiemeljük a posványból s ha könnyel is, ha vérrel is, megint felemeljük a magasba, az emberiség meglátásának, megértésének szeretésének magasságába. Ha ma a hazának minden önzetlen fia — már pedig mindnyájának annak kell lennie — követni fogja budai torna egyesületünk jelszavát: épség, erő, egyetértés, — erkölcs, akkor a sötét jelen ellenére bizakodva tekinthetünk a derűsebb jövőbe. S ha szerkesztő uram, mint eddig, tovább is propagálja ezt az irányt, valóban hasznos szolgálatot tesz a hazának. Budapest, 1919. december 12. Szívélyesen üdvözli kész hive Szigeti János. \amo: Buda, 1919. december 13. A zsorzsista telekértékadót Európában legelőször Arad és Budapest létesítette — ezzel a kétes értékű vívmánnyal kérkedik Írásaiban és előadásaiban a fenti adónem ügyes becsempészője Pikier J. Gyula, orvosból lett fővárosi statisztikai igazgató —aki mint a magyar fajtól távol álló idegen jellemző módon valósította meg évtizedes tervszerű munkával és félrevezetéssel ezt az ingatlan birtokosokat igazságtalanul sújtó és megterhelő adónemet, illetve uj szociális rendszert. Szinte egyedül dolgozott, bátran és biztosan, mert vele szemben egy tudatlan tömeg állt, melyet ez a körmön- fent agitátor saját érdeke elleni cselekvésekre ösztönzött — még pedig sikerrel. írásaiból és előadásaiból be tudjuk bizonyítani, hogy még 1916-ban is azzal érvelt, hogy ezt az általa feltalált adónemet a külföld minden valamire való városa már elfogadta, igy Németországban 1136 község és város — csak mi vagyunk az elmaradtak. Senki sem akadt aki szemébe vágta volna ez állításai valótlanságát, készpénznek vették azokat és bedültek agitációi- nak. Egyedül a Magyar Mérnök és Építész Egyletben talált egyhangú visszautasításra, ahol agitációjával szintén megpróbálkozott, de itt a szakemberek józansága visszautasította őt tervével együtt. De Pikier nem az az ember, akit vissza lehetne utasitani, aki megriadna a szemébe vágott hazugságoktól, aki tompítani tudná a magyarság elleni gyűlöletét és aki kéjjel ne verné bele ezt az uj gyilkot, szívósan agitált tovább és titkos aknamunkájával keresztül vitte a háború zűrzavarában, hogy az idegenekkel kevert budapesti közgyslés végzetes telekértékadóját megszavazta. Ezen nem kell csodálkoznunk. Saját szavait és Írásait idézzük a következőkbe: „Csak a földet szabad jogosan megterhelni, más értékek (kereskedelem, vállalat, szabad pályák stb.) megadóztatása sem nem jogos, sem ... szükséges.“ Szóval a városokban minden közterhet a telek viseljen, ez az ő jelszava. Elérte vele azt, hogy mihelyt elfogadták javaslatát a budai szegényebb viszonyok között lévő telektulajdonosok azonnal kénytelenek voltak ősi fészkeiket elhagyni és csak maga a Magyar Bank néhány millió négyzetölet szerzett meg tőlük. De legjellemzőbb Pikier J. Gyulára az, hogy mikor a telek- tulajdonosokra végzetes tervét a közgyűlésen keresztül erőszakolta, akkor — elfeledve előbbi állításait — azt hirdeti, (ami sajnos az tgazság) hogy ez az adórendszer Európában először Budapesten és Aradon létesült. Szóval ismét mi vagyunk Európa kísérleti nyulai Pikier Jakab Gyula ur jóvoltából. Ez a legperfedebb bolsevista támadás a magyar föld ellen. Keresztéül és nemzeti megújhodás. Becsey Antal cikke élénk visszhangot ébresztett bennem. A magam részéről is rendkívül nagy fontosságot tulajdonítok fővárosunk gazdasági egyensúlya helyreállításának s végtelenül üdvösnek tartom azt a lelkes felhívást, melylyel városi bajaink orvoslására mindnyájunkat munkára hiv, de épp e felhívásnak engedve, nem hallgathatom el, hogy minden orvosló intézkedést, újítást vagy átszervezést meddőnek tartok, ha nem fordítunk kellő gondot arra, hogy fővárosunk lel- külete gyökeresen megváltozzék. Bármennyire is átéreztem a keresztény és nemzeti eszmének, mint az ezeréves Magyarország létfeltételeinek a jelentőségét, ^aminek ott ahol módomban volt, kifejezést is adtam — a megélhetési hivatás, egyéb munkásságom s az általános közviszonyokkal való elégületlen- ség elvont attól, hogy Budával, a magyarságnak és a keresztény er- kölcsiségnek e megingathatlan fellegvárával igazi lelki közösségben éljek. Az óhajtásoknak és törekvéseknek azt a tömegét, mely Budapest ujjáteremtésének gondolatánál a lelkemet átjárja, nem tudom tömörebben kifejezni, mint ezzel az egyetlen mondattal, hogy fővárosunkat valóban magyarrá és keresz- téaynyé kell tennünk Hogy eddig se keresztény, se magyar nem volt eléggé, azt sokan látták már évtizedek óta, de mind-
