Budai Napló, 1918 (15. évfolyam, 571-606. szám)
1918-12-01 / 602. szám
X17. évi. 602. szám. Buda érdekeit a várospolitika, közgazdaság, társadalom, művészet és sport terén szolgáló újság. Előfizetése egy évre 24 kor. Egy szám: 50 fill. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I., Bors-utca 24. Telefon : 24—77. Felelős szerkesztő: VlRAÁG BÉLA. Hirdetés ára: Egy hasáb széles és egy centiméter magas terület egyszeri közlésénél 5 korona. Minden további centiméter 3 korona. Nyilttér sora 10 K. Szöveg között 15 korona. A hirdetések dija a megrendeléskor előre fizetendő. 1918. december 1. Veszélyben egyedül csak a nemzet van. A társadalmi forradalom, mely végig söpör Európán, lerombolt minden túlélt intézményt, és megteremtette azt az uj társadalmi rendet, amelynek szociális intézményei lehetővé) teszik Magyarország minden lakójának egyéni boldogulását. Ezt a magyar nemzet föltétel nélkül aláírta és garantálja. Maga ez a tény kizárja azt, hogy a letört osztályparlament helyébe egy uj osztályparlament kerüljön. így a magyar nemzet csak ebben gubát cserélne, uj pásztor kerülne a nyáj fölé, igy jutna cseberből-vederbe. A társadalmi tagozódás minden rétegének helye van az uj parlamentben, joga van oda képviselőt beküldeni. A régi jelszavak és régi pártkeretek leomlottak. Az ország független, túl ment a 48-on és már a 49-en áll. A radikális átalakulás megtörtént, az ország demokratizálódott, a szociális berendezkedést mindenki kívánja. Mindent elértünk társadalmi téren, most már csak a belső rend és nemzeti létünk van veszélyben. Amit pedig elértünk, azért nem kell már küzdeni. A demokrata pártkörök önmaguktól ezért oszlottak fel. Csak ami még kivívandó, csak ami veszélyben van, az szolgálhatja az uj pártalakulások alapját. A szociál-demokrata pártnak csekély kommunista frakciója előtt vannak még kivívandó célok, amikért még küzdeni kell, esetleg újabb száz esztendeig, mint ahogy a szociáldemokraták küzdöttek és — veszélyben van a' magyar nemzet! Ezért kell küzdeni, ezt kell megmenteni. Önként kínálkozik igy az ország polikai tagozódása: —Az uralomra jutott szociáldemokrata párthoz tartozik a dolgozó munkásnép, — a dolgozó társadalom többi demokratizált része képezi a polgári pártot, mely két részre kell, hogy oszoljon. Az egyik, mely a radikális társadalmi reformokat, még a nemzeti eszme rovására is keresztül akarja vinni, — a másik pedig e reformokat csak nemzeti szellemben, csak a magyar nemzeti érzések alapján akarja létesíteni. A kommunistákkal és a munkásságra támaszkodó szociál-demokrata párttal szemben állanak a polgári pártok — a társadalmi radikális párt — és a nemzeti párt amelynek politikai iránya mellett nagy nemzetgazdasági feladatai vannak. Nem azt a nacionalizmust értjük, melyet mint jelszót kibérelt a kapitalizmus, — hanem a szükebbkörü családból sarjadó, a tágabb népcsaládot átölelő meleg, emberi érzést, mely ott él mindnyájunk szivében. De ott lobog a román, a cseh, a rác politikusok kezében is mint fáklya, mint hóditó imperializmus. Szégyelhetjük magunkat, hogy mi ijedten és gyáván megtagadtuk nemzeti érzésünket. Annak a fáklyának füzénél pedig elég a székely, a tót, a száz, atutén, a horvát és a szlavón, aki velünk élt ezer éve. A szociáldemokrata pártba be nem olvasztható, de magukat a szociális haladás híveinek való kézmüiparosok, kis vállalkozók, kereskedők, szellemi munkások — egyéni érzéseik alapján vagy a radikálisokhoz, vagy a magyar nemzeti párthoz csatlakoznak. A nemzeti párt szervezését rögtön meg kell kezdeni és ennek a Károlyi pártból kell kiindulnia, ha a magyarságnak a Károlyi párt nemzetfentartó erejében való hitét meg akarja tartani és különösebb erőkifejtésre akarja bírni. A Nemzeti Tanácsnak és a kormánynak minden hatalmát és erejét érvényesítenie kell, hogy rögtön fölállítsa, fölszerelje a szabadság magyar hadseregét, a honvédő, nemzeti sereget, és a meglevő köz- igazgatás rendje alapján szervezze meg a szabadság intézményeit. Alakuljanak meg az országban megyén- kint a magyar nemzeti tanácsok. Vegyesajku megyékben vegyes tanácsok. A tótokat, a ruténeket, a szászokat Szepesben és Erdélyben — csak a magyar nemzet mentheti meg, ha öntudatra ébred a magyarság és elsősorban és mindenáron megmenti a saját nemzetét. Az uj nemzeti párt tagjainak a megszólítása is oly egyszerű lesz: — nem polgártársak, nem elvtársak, hanem egyszerűen csak : — magyarok! Hová jutottunk magyarok ? Mert hogy a királyt elkergettük, hogy a köztársaságot kikiáltottuk, ez ugyan nem érdeme senkinek. Ezt a történelem parancsolta, igy tettek a vesztett csaták után már a rómaiak is. De minden nép azért űzte el a királyát, mert az a nemzet kincseinek megoltalmazására gyengének bizonyult. De ki gondol nálunk a nemzet kincseire ? Az inter- nacionale megfélemlít, lefojt minden nemzeti, igaz magyar érzést. Aki nem érzi a magyar név fenséges parancsoló erejét szivében, aki nem tud megreszketni reá gondolván a magyar földre, az ne merészeljen itt 10 millió magyar nevében mindent kockára tenni! És te magyar nép, a ki elkergetted a királyt, mert az nem volt a te véredből, állj talpra és követeld ezeréves jogaidat. Ne számíts senkire saját erődön és a jó Istenen kívül. Ne vezettesd félre magadat százféle pártalakulástól. Ma csak egy pártnak van ez országban létjogosultsága, mely minden hazáját szerető magyar embert kell hogy magába zárjon: — egy országos magyar pártnak. Ma csak egy érzésnek, egy szent célnak szabad felhangzania minden magyar szívben és agyban: a magyar haza veszélyben van, meg kell menteni! — Magyar testvéreim, álljunk ki a frontra! Fábián Gáspár. Szellemi proletárok! Valósággal vásári arculatot öltött Budapest. Rikító plakátok szólítanak fel mindenkit a szervezkedésre. Mindenkit, osztályok és szakmák szerint, hogy egymással és egymás ellen védjék meg érdekeit, de végül is, hogy együttesen dolgozzanak a közös cél: a haza és nemzet megmentése és jobb jövőjéért. Hát a szellemi munkások ? Vájjon senki sem látja a tornyosuló komor felhőket? Vájjon itt Budán, a szellemi proletárok eme par excellence városában, ahol az elmúlt borzalmas háborús években csendes, de kínos nyomorúsággal küzdött a mindennapi megélhetésért, a minisztériumok és egyéb hatóságok tisztviselőinek légiója, az egyetemi, műegyetemi, középiskolai tanárok és néptanítók ezernyi hada, a vasúti, hajózási, ipari és kereskedelmi vállalatok magán- tisztviselőinek hatalmas tömege, irók, művészek, katonák, birák, ügyvédek, mérnökök, papok és egyéb intellektuellek serege, — nem akad egy lélek sem, aki nem veszi észre a fejetlenségben, a szervezetlenségben rejlő fenyegető veszedelem végzetszerü közeledését ? Nincsen senki, aki harsányan odakiáltaná ennek az öt évi kínszenvedésben és önzetlen odaadásban szinte szentté magasztosult tömegnek, hogy a türelmen kívül más kötelessége is van ? Annyira fáradt és vak itt már mindenki, hogy a közvetlen és önző egyéni érdekeken túl semmi magasztosabb célt meg nem lát ? Htszen ha valamikor, úgy éppen most és széles ez országban éppen Budán kellene a szellemi proletárok zászlaját kibontani! Van-e a hazában még egy város, ahol a lakosságnak oly nagy százaléknyi többsége ebből a társadalmi osztályból kerülne ki ? Ha pedig nincs, akkor kötelességünk a jövő népparlamentbe ennek az elhagyott, sanyargatott osztálynak képviseletére legalább egy megbízottat küldeni. Minden aggodalom indokolatlan, még pedig azért, mert független népköztársaságban minden osztálynak függetlenül mástól meg van a joga a szervezkedésre, mert ez a zászlóbontás a politikában eddig inkább passzív szerepet játszó ez osztály részéről vétőre mégis radikális lépés volna, amelyet úgy a polgári, mint a szociális pártok nagy örömmel üdvözölnének s végül mert ebben a cselekedetben a szocializmus is a maga erőtől duzzadó egészséges elveinek diadalát látná, és nem kívánhatja a szocializmustól senki, hogy ennek az osztálynak számára is ő kaparja ki a gesztenyét. Szellemi munkásokra mindig szükség lesz. Nincs olyan egészséges társadalmi és szociális alakulás, amely az emberiség kulturális visszafejlődését célozná, már pedig az emberi haladás, az emberi — elme-munka igénybevétele nélkül lehetetlenség. A- szellemi munkások súlya és értéke végzett munkájukon kívül mindig attól is függ, hogy minő erőt képviselnek együttesen! Buda szellemi proletárjai egyesüljetek! Munkátok általános irányelveit, megadja néktek az ifjú népköztársaság programmja, a részleteset viszont maga az élet és a múlt szenvedései. Dr. MassátiykErnő a Magyar Repülőgépgyár r.-t. igazgatója. Plakát hazugságok nem válhatnak az uj rend díszére. Megzavart fejjel állanak az emberek az utcasarkokon és böngészik a plakátok özönét, melyek refrénje az: — le-
