Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-07-31 / 11. szám
Vasárnap, július 81. I. am 11. sz. Előfizetési árak : Egész évre 4 frt 40 kr., 6 hónapra 2 frt 20 kr., 3 hónapra 1 frt 10 kr. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : Ändreänszky Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal ; I. Bécsikapn-tér 7. sz. H.rdrtesrk díjszabály szerint. Egyes szám ára 10 kr. Budai dolgok. Az elmúlt héten két esemény vonta magára a közfigyelmet. Az egyik a budai kereskedelmi társulat 200 éves íenállásának ünneplése, a másik a lövészegyletből kiinduló mozgalom, mely Buda emelését célozza s az ez ügyben kibocsátott felhívás. A kereskedelmi társulat emlékünnepe érdekes és tanulságos volt. Ezt a tanulságot az egylet 200 éves története szolgáltatja. Nemcsak az derült ki, hogy Budának kereskedelme sokkal régibb, mint Pesté, — hogy Buda hajdan az egész ország kereskedelmi központja volt, — hogy Pest fellendülését, kereskedelmét egyenesen Budának köszönheti : hanem nyilván valóvá lett az is, hogy Buda, melyet nagy szívesen neveznek német, meg sváb városnak, — a magyarosodás terén már akkor is agitációnális működés színhelye volt, a mikor sem „Magyar egyesület,“ sem „Iskola egyesület,“ sem más a ma- gyorosodást célzó intézmény még nem létezett. Épen a kereskedők voltak azok, kik minden külső presszió, minden felszólítás nélkül, tisztán a maguk jó szántukból és saját szivük hazafias sugallatát követve társulatuk révén a magyarosítást előmozdították. Ennek az egyesületnek fényes múltja elég garancia annak jövendő működésére. A 200 éves jubileum alkalmából szivesen üdvözöljük a testület jelenlegi tagjait, mert meggyőződésünk, hogy a budai kereskedők magyar kereskedők, a kiknek nemcsak pecsétjükbe, de szivükbe is bele van vésve jeliigéjük: „Bonn n k j ó 1 ó t e a mi jólétünk.“ Az a szerénység, melylyel e tekintélyes egyesület e nagy fontosságú ünnepélyét megülte, lebilincseli figyelmünket. Manapság, a mikor valóságos mánia a legnevetségesebb titulusok és hallatlan ürügyek alatt őt, tiz, tizenöt, húsz stb. éves jubileumokat nagy garral megülni, álmólkodva látjuk, hogy az a testület mely nemcsak intelligencia tekintetében elsőrangú, de a mely emellett anyagilag is minden más egyesületnél hatalmasabb vagyont reprezentál tagjaiban, íenállásának kétszáz éves jubileumát egy igénytelen kirándulás és vacsora alakjában ünnepli meg, úgy, hogy a meghívottak csak lassanként, a hallott pohárköszöntőkből tudják meg, mily nagy fontosságú és lélekemelő ünnepélynek lettek részeseivé. De ez a szerénység, ez a feltűnést kerülő szolidság méltó a testület komolyságához, méltó a minden kereskedőhöz legjobban illő, s azt leginkább dicsérő reálitásboz. Ok nem a világnak akarták zajos ünnepléssel elvitázhatlan dicsőségüket hirdetni, hanem maguk akartak egyesületük e szép ünnepe alkalmából az egyesület múltjáról megemlékezni, hadd ös- merje meg a most élő és a testülethez tartozó ifjabb generáció e tradicionális múltat, és okuljon, lelkesüljön annak példáján a jövőben. A másik fontos esemény a lövész- egyletből kiinduló mozgalom. A mozgalom célja elég világosan van azon felhívásban körvonalozva, melyet lapunk más helyén megtalál az olvasó. Röviden e három szóban foglalható össze: budai érdekek előmozdítása. Tehát ugyan az a cél, mint a melyet a „Budai Hírlap“ tűzött ki és szolgál És e mozgalom tényleg szoros kapcsolatban van „Budai Hírlap “-pal. A „Budai Hírlap“ kitűzött célját azzal éri el, hogy a polgárság figyelmét a közügyekre felhívja, érdeklődésüket felkelti. íme az eredmény! Alig két hónap óta áll fenn a — A cigány kalapálását ugyan örömest j elengedem. — El-e ? Csitt cigány! — azzal a cimbalomra dobott egy ötöst. A cigány megelégedetten födte le hangszerét s behúzódott az ablak sarkába aludni. A kaszirnő észrevétlenül elsompolygott az asztal melói; csak ketten voltunk vendégek a kávéházban. — Honnan jön édes uram öcsém ? — Bálból. Gyönyörű közönség; Budapest legszebb asszonyai és leányai mind ott vannak. Soha sem láttam bálon oly sok szépséget, mint a main. Ott vannak különben a fiuk is. — Az én fiaim ? — Kérdé az öreg kíváncsian. — Igen. Gyula is ott van a feleségével. — Jól folyhat dolga, üogy ily költséges mulatságra is telik — jegyzé meg az öreg gúnyosan. — Nincs semmi baja. Gyula praktikus ember: az apja fia. Mindent oly szépen tud beosztani, szolidan él, kedves kis lakása van s a kis fizetésből néha még mulatságra is telik. Ugyan már miért is nem békiil ki vele édes uramb atyám ? — Soha, a mig élek! Miért dacolt velem? Miért nősült akaratom ellenére ? Látni sem akarom; miattam a feje búbján is táncolhat, de tőlem egy árva fittyinget sem kap. Egy fittyinget sem! — tette hozzá nyomatékkai. Elgondolkoztam egy percig. Boszantott, hogy az öreg Lázár, a ki külömben a legderekabb ember a világon, igy dühöng a fia ellen, a kinek a házasságát ellenezte csak azért, mert a Gyula felesége szegény leány volt. — Bizony kedves uram öcsém, nem érdemeltem én ezt attól a fiútól! . . . — Mit? — Mit ? Hm . . . hm, hát . . . — Hogy megnősült ? — Dehogy! Hiszen nősülhetett volna, de nem akaratom ellenére ! — Hát miért ellenkezett urambátyám ? IItó végre Gyula nem urambátyámnak nősült, hanem maga magának! De meg csakugyan . . . — Hagyjuk öcsém uram ezt a dolgot — szakított félbe az öreg. — De már, ha belekezdtem elmondom! Azt akarom csak mondani, hogy csakugyan I nem is tudom, kit szánt hát a Gyulának feleségül ? Talán azt a gazdag korcsmáros lányt ? Hisz az nem Gyulának való volt! Soha se nyit az korcsmát. Máshoz meg nem ért az istenadta. Nem is lehet egv napon említeni a Gyula művelt feleségével! . . . — Jó, jó! Meglehet. De semmije sincsen. Gyulának sincsen: kettős a nyomorúság. — No ne féljen urambátyám, azok bizony nem nyomorognak! Gyulának elég szép fizetése van és támaszkodva némileg édes atyja vagyonára . . . A „BUDAI HÍRLAP“ TARCAJA. Jéghegyek. Bálból jöttem hazafelé. A lánchídon valóságos orkánként süvöltött a hideg északi szél; a táviró sodronyok óriás eol hárfaként zengtek a sötét éjszakába. Alig vártam, hogy átérjek Budára. A Főutcán csupán a széltől kergetett hó zizegése zavarta meg az éj csendjét. Távolból egy piros lámpa pislogó fénye biztatón hívogatott: egy éjjeli kávéház csábtüze volt. Föltettem magamban, hogy a hidegtől elzsibbadt tagjaimat egy csésze téával kissé felmelegitem. A kávéházban egy cimbalmos kegyetlenül verte régi hangszerét s egy elkeseredett honfi rettentő hamisan tercelt a nótához: »Befújta az útat a hó.« No ez egyben igaza volt! Bementem. Uram fia! az Öreg Lázár bácsi dúdolt keservesen. Maga mellé telepítette a kaszirnőt, az asztalt tele rakatta mindenféle rendű és rangú italokkal és dalolt tele torokkal. Szerettem volna visszavonulni de már késő volt: észrevett az öreg. — De uram öcsém — kezdé nagy pát- hoszszal — nem addig a‘! csak fél egyre jár az idő. Egy óráig itt maradunk! Addig játszik a cigány, akkor azután majd együtt megyünk haza!
