Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-07-24 / 10. szám
I. évfolyam Id. sz. Vasárnap, július 24. Előfizetési árak : Egész évre 4 frt 40 kr., 6 hónapra 2 frt 20 kr., 3 hónapra 1 frt 10 kr. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : Andreánszky Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal; I. Bócsikapn-tér 7. sz Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára 10 kr. A kiállítás ügye. Evek óta, mint befejezett tényt tekintettük azt, hogy 1895-ben, vagyis a honfoglalás ezredik évfordulója alkalmával fő- és székvárosunkban kiállítás lesz. Csak a körül folyt a vita, vájjon nemzetközi vagyis világkiállítás, avagy országos kiállítást rendezünk-e? Most aztán egyszerre még az is kérdés tárgyát képezi, vájjon egyáltalán lesz-e kiállítás ? A minisztérium a kereskedelmi és iparhatóságokat felhívta véleményadásra. A vélemény az, hogy igenis legyen kiállítás, mert az mindenképen kívánatos. De hol? A városligetnek még mindig akad pártolója. Pedig hát ott csakugyan nincsen helye a kiállításnak. Először is a városligetet, mely az 1885-diki kiállítást még alig heverte ki, ilyen célra nem is szabadna felhasználni. A pesti oldal egyetlen üdülőhelyét tönkretenni már csak egészségügyi szempontokból sem szabad. Azonfelül a hely már nem is elegendő nagy egy országos kiállítás elhelyezésére. Arról nem is akarunk szólani, hogy egy ugyanazon a helyen kiállítást rendezni nem is politikus dolog, mert az uj helynek a vonzereje, már épen újdonságánál fogva is nagyobb. A kiállítás számára az egyetlen alkalmas, — de azt is hangsúlyozhatjuk, hogy: rendkívül alkalmas hely a Kelenföldön, illetve a Gellérthegyen és környékén — tehát Budán van. A „szép fekvésről“, a „festői panorámáról“,melyet e hely által a kiállítás nyerne és nyújtana, ezúttal nem kívánunk szólani. A ki ösmeri a szóban forgó területét Budapestnek, az úgy is tudja, — a ki pedig nem ösmeri, annak hasztalan igyekeznek azt lefesteni: toll arra nem képes! Sokkal fontosabb ennél az a körülmény, hogy a térségnek meg van minden szükséges kelléke ahhoz, hogy kiállítási terület gyanánt felhasználják. Elóg nagy még egy világkiállítás elhelyezésére is. Közel esik a város centrumától, úgy hogy például a városháztérről közelebb van, mint a városliget. A most még hiányzó közlekedés a legkönnyebben létrehozható, minthogy sem utcák, sem más építkezések útjában nem állanak, s így mindig a legegyene- sebb összeköttetéseket lehet létesíteni. A vasat mentén fekszik s az összekötő hid által a Duna balpartjáról jövő vonatoknak épen úgy állomás helye, mint a jobb parton közlekedőknek. A vonatok úgyszólván a kiállítási területen állanának meg. Viz és jó levegő bőven van s igy a legegészségesebb helyek egyike, a mi kiállításnál, melyen ezer meg ezer ember fordul meg naponta, — nem is említve a kiállítási alkalmazottak százait, kik állandóan laknának ott — nagyon figyelemre méltó előny. Építkezésekre úgy a talaj minőségénél, mint könnyen hozzáférhetőségénél fogva szerfelett alkalmas a Kelenföld. Mindezekkel szemben azok, a kik ellenzik e helynek kiállítási terület gyanánt felhasználását, csak egyet tudnak felhozni, — a mi csakugyan, nagy baj! — t. i. azt, hogy: Budán v a n! Ha nem Budán volna e hely, más terület szóba sem kerülne. De, hogy Budán még kiállítást is csináljanak, az csakugyan lehetetlen és kivihetetlen! Ezt látjuk és halljuk az egyes felszólalóktól ez ügyben, és bizony kevés örömünk telhetik abban, mennyi ellenségünk van, a ki még, ha a közérdek és a célszerűség valamit a mi javunkra ítélne is oda, — ellene van már csak azért is, mert épen Budának, pékünk előnyünkre lehetne ! Pedig az általános célszerűség és haszon mellett épen reánk nézve, a duna- jobbparti városrészekre nézve, kiszámíthatatlanok azon előnyök, melyekben ezáltal osztályrészünk volna! A forgalom emelkedésével a most egészen elhagyott városrészekben új élet pezsdülne fel, a balparttal létrejövő sűrű érintkezés és közlekedés közelebb, egész közel hozná Budát Pesthez, Buda nem maradna többé „vidék“, provincia, ha1 nem fő- és székvárossá emelkednék, úgy, mint a pesti oldal. S a kiállítás után ezen előnyök, ez a jó hatás állandó maradna. A Kelenföld egyszerre azzá lenne, a mivé kellett volna már eddig is lennie és a mire teremtve van: Budapest gyárvárosává Hisz még azt a bizonyos harmadik főszereplőt, a kinek ily előzmények után okvetlen meg kell jelenni, háta mögött hozva a féltékenység zöld- szemű szörnyetegét, be sem mutattam. Nos, a sorsnak e kiszemelt flótása pedig — legalább Tamás bátyám szent meggyőződése szerint, szerény magam valék. Mint vidéki „gólya“ vágytól előre szeg- zett nyakkal repültem fel én is a „szárnyas keréken“ a hetedik menyországnak képzelt fő- és székvárosba, az egyetemre. S im ! alighogy lábamat az Ígéret e földre teszem, megragad egy eddig még soha nem látott és ismert nagy bácsi, derék Nagy Tamás, és visz, visz az ő népes fészkébe, hogy ott majd pesti jogász gyerekké csiszolódom, aminek fejében nevelője leszek ama zabolátlan három gyereknek és két lánynak. Tamás bátyám iránt az igy egyszerre ki- gyult rokoni szeretetem és tiszteletem saját bemutatása folytán kellett, hogy őt azonnal minta férfiúképen állítsa előmbe. S ezért később is eltekintéssel voltam a holmi gyerek perpatvaroktól, hol különben az igazságot ugyancsak eléggé kézzel foghatókig fül és hajezibálások, őszinte náspángolások és esetleges tányérhajigá! lások közt szolgáltatta valaki, minthogy a gve- í rekek nevelését kizárólag magának vindikálta. De hogy Ella nénikémről is mondjak 1 valamit, kit örömmel ismertem el nénémnek, ő Tamás bátyám rövid bemutatása szerint, még ! mindig olyan gyerekes, tapasztalatlan és együ- I gyű, akinek szintéu elkél az oktatás; s igy ' holmi általunk vitatott magasabb thémákba semmi beleszólása, a mitől Ella néni is tartózkodott bátyámnak kissé erősen magyaros kité- i telei miatt is. Mind e külsőségektől eltekintve, miket én j csak a köznapi megszokáson alapulóknak tarthattam, belenyugvék helyzetembe, mert hisz műveltem és — művelődtem. Sőt olykor-olykor valami homályos vágy is támadt bennem hasonló kiterjedt családiasságra, hol minden előfordulhat, csak unalom és néma egyhangúság nem. Az a folytonos kedves zsivaj, lárma, dö- römbölés, törés-zúzás, lótás-futás, veszekedés minden nap más változatosságban ! . . . Ma ez törte be az orrát s annak a keze fáj, holnap a másik a lábára fog sántítani, s amannak a feje lesz bekötve; ma az egyik a tányérral jött összeütközésbe, holnap a másiknak borzas üstöké | ragad bátyám markába, is igy tovább naprólA ..BUDAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Az én nagybátyám. — Igaz történet. — Nagy Tamás, a ki — mint látni fogják — a maga nemében valóban páratlan férfiú, honuan-bounan nem nagybátyámmá deklaráló- dott. Egyéb jelességei mellőzésével csupán arra hivatkozom mindenek előtt, hogy bizony már ide-oda tizenhat éve tapossa a tövises házas élet rózsáit, akarom mondani, a rózsás* házas élet töviseit, melyeket nemcsak az a három vásott fiú és két pajkos leánygyermek hintenek élte útjára, hanem leginkább még valami . . . Gondolják csak el, mennyi az a tizenhat év! egy olyan asszony mellett, kinek — eltekintve. azaz hogy rátekintve Tamás bátyám kopaszodó fejére — meg van most már az az egyedüli — — hogy i-s mondjam csak, rósz oldala, — ah az épenséggel nem, hanem hibás jó oldala, hogy még mindig nagyon bájos, üde és fiatal, a mi pedig tiszteletben őszülő fejét nagy kalamitással fenyegette. Azért mindjárt ne gondoljanak ám kedves olvasóim afféle köznapi családi drámára!...
