Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-08-07 / 12. szám
<) O tJ ű • I. évfolyam 12. sz. Vasárnap, anpsztus n {. Előfizetési árak : Egész évre 4 frt 40 kr., 6 hónapra 2 frt 20 kr., 3 hónapra 1 frt 10 kr. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő : Andreánszky Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : I. Bécsikapn-tér 7. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára 10 kr. Semmi. Ezzel a rövid, de sokat mondó szócskával felelhetünk arra a nagyon is fontos és mindnyájunkat érdeklő kérdésre, hogy: mi történt Budapesten arra nézve, hogy a kolera járvány ellen lehetőleg felkészülve küzdhessünk, ha — a miben már kételkednünk sem lehet — hozzánk beköszönt. Semmi . .? Hiszen a napilapok nap nap után hasábszámra hozzák a különféle hatóságok működéséről a tudósításokat ! Igaz. Érdekes tanulmány a napilapokban a kolerára vonatkozó közleményeket elolvasni és összehasonlitani. A lap vezércikke éles szavakkal ostorozza a hatóságok tétlenségét. Szemükre veti, hogy a legnagyobb fokú mulasztásokat követik el és konstatálja, hogy nem állanak feladatuk magaslatán. Egy két oldallal beljebb pedig ugyanazon lap hír-rovatában egész serege van nap-nap után felsorolva a hatósági intézkedéseknek. És azért a vezércikkekben kifejezett panasz és figyelmeztetés mégis jogosúlt! Épen az említett hatósági hirek bizo- nyitják legjobban, hogy tulajdonképen komoly intézkedésekről szó sincsen; az eddigi intézkedések ugyan nem fogják meggátolni a járványt! Miben állanak ez intézkedések? A kerületi elöljáróságok kirándulásokat tesznek a külvárosok zsúfolt házaihoz: Konstatálják a zsúfoltságot, legalább azon helyeken, a hol a lakók elég bolondok bevárni a hatósági vizitet, melyről már napok előtt értesültek és Így kellő módon fogadhatták. A vizit eredménye egy jegyzőkönyv, mely azután megkezdi körútját a bizottságokhoz, a rendőrséghez, és ki tudná felsorolni még, hová nem. Száz eset közül kilencvenkilencben marad minden a régiben. De azért arról gondoskodva van, hogy a lapok az ilyen exkurziókról bőven értesüljenek. Mindenki olvashatott ily értesítéseket. De mást is olvashattuk. Bizottmányt üléseket, a miken kedvezően hangzó jelentéseket tesznek. így csak nehány nap előtt olvashattunk, hogy O-Buda, egészségügyi intézkedések szempontjából valóságos mintavárosrész: valósággal pedig tudjuk, hogy O-Buda most is csak olyan, mint volt ezelőtt, nem. történt bizony ott semmi! Az utcák most is épen olyan porosak, piszkosak, mint előbb, — egy szemernyi vízzel többet nem locsolnak el most sem, mint ezelőtt, — a csatornák nyílásai, (a hol van csatorna) ma is oly primitiv, rósz szerkezetűek, mintha csak a levegő megfertőzésére volnának csinálva, — a hol csatorna hijján a házakból az utcákra I nyílt folyókák vezetik ki a házakból a I szennyes folyadékot, melyek ott patakká ! egyesülve haladnak tovább, ott ma sem látjuk a nagyon is szükséges fertőztelenitő szereknek, még a nyomát sem. Ezenkívül a hatóság egy utasítás félét adott ki. mely a kolera ellenes „öv- rendszabályokat“ foglalja magában. Ez az iromány elég mulatságos olyan emberek számára, a kik keresik még a legkomolyabb dolgoknak is a humoros oldalát, de haszna épen nincsen. Érthetetlen, még intelligens ember számára is: felesleges dolgokat tartalmaz, a szükségeseket pedig kihagyja. Szóval mindez semmi! A tagadhatatlan jó akarat mellé hiányzik a szükséges sznkavatottság: ezt tapasztaljuk lépten nyomon. A kerületi elöljárók lehetnek a legderekabb emberek a világon és a maguk dolgát rendes körülmények között el is végezhetik — most képtelenek megfelelni feladatuknak. Adhatnak melléjük nem hót, (mint elrendeltetett) de még hetven hasonló jóakarattal biró, becsületes embert — az mind semmi. Két ember van ez idő szerint kerületenként, a ki érti dolgát: a kerületi orvos és rendőr orvos. Ezek képviselhetik komolyan áz egészségi hatóságok De ez lehetetlen. Egy óbb, rendes elfoglaltságuktól eltekintve — a kerületek oly nagyok, oly kiterjedtek, hogy azokat egv-kót embernek lehetetlen még ! csak felületesen is ellenőrizni. nak és unalmas mulatságnak voltak igaz tanúi, klakkomat, mely oly sok hiú legvezgetésre szolgált, hol önmagámnak, hol másoknak, és kezdtem lassanként felöltözni abba a toálettbe, mely fényes, ettikettes, nagyszerű mulatságokon volt rajtam és a mely most utoljára volt használandó általam azon a fénytelen, de magasztos és nagyszerű ünnepélyen, melyet temetésnek neveznek . . . Könnyen megbarátkoztam a halál eszméjével. Én Istenem! Hiszen én már igen gyakran foglalkoztam azzal a magas problémával, a mit az egyszeri rektor igy fejtett ki, hogy: ritka ember kerüli ki a halált! . . . Toálettemet elvégezve ismét Íróasztalomhoz ültem, kinyitottam a fiókját s előszedtem a különféle szallagokkal összekötött leveleimet, s még egyszer átnéztem őket. Lassan futott el előttem a múlt, mint. egy tűnő árny. Ezek az Ilka levelei, ezek a Katáéi; ezeket kaptam a Mariskától . . . aztán jöttek a többi emlékek is: legyezők, száraz virágok, arcképek, miknek megfizethetlen értékük volt akkor — ma értéktelen kartonok ! Elégettem mindent: ne kutasson utánam senki s badarságaimat ne bámulja meg idegen! Csontossy ezalatt csendesen ült székében bár néhányszor türelmetlen mozdulatot tett csőnA ..BUDAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Halál előtt! Csöndesen udvariasan kopogtattak, az aj- | tómon, — Szabad! Az ajtó megnyílt és a legutolsó divat szerint öltözködve belépett egy csontváz; legalább a fejéről, ott, hol az elegáns párizsi cilinder nem takarta, annak néztem látogatómat. Nyakában bő galléros köpönyeg csüggött, testéhez fekete kabát simult, lábszárait, melyeknek zörgését szinte hallani véltem, elegáns, bő pepita födte, úgy, hogy láttatni engedte a finom fekete selyem harisnyákat, melyekre kivágott lakk cipő szorult; finom ingének plisszirozott eleje volt kacér kicsike fehér nyakkendővel! — Van szerencsém jó estét kívánni Uram! Szólt udvariasan meghajtva magát s levéve fejéről a cilindert láttatni engedte sima magas homlokát. Már-már azt feleltem udvarias köszöntésére, hogy hozott az ördög, de meggondolva magamat, udvariasan felálltam s kérdőleg tekintettem reá. — Uraságod bizonyosan meg van lepetve látásom által. Bocsánatot kérek, hogy ily későn, bejelentetlenül léptem be: van szerencsém magam bemutatni: én Csontossy, köznapiasan szólva, a halál vagyok! — Ha szabad tudnom mi vezette önt hozzám kedves Csontossy úr, — szóltam helyet mutatva neki a mellettem lévő széken. — Uram! Mint Ön bizonyosan tudni fogja én világfiakért is szoktam feljárogatui erre a világra, hogy egy kissé az alvilágban is megmutassák azokat a szokásokat, a melyek most a jó tái saságban divatosak ! — Csak nem én értem jött talán ? = De sőt épen! Uraságod most a kiszemelt áldozat — mondá mialatt leveté paletóját és helyet foglalt az általam mutatott széken, — Ezzel Csontossy úr azt akarja mondani, hogy készüljek a halálra ? — Ha xigy tetszik . . .! ? — Megengedi, hogy előbb végső intézkedéseimet megtegyem és toálettemet befejezzem ? — Kérem alássan. Csak tessék ! Felkeltem székemről, ruhaszekrényemhez mentem, kivettem belőle a selyem ingemet, a mit 0 hímzett, azokkal a parányi kacsokkal, melyekre keztyűt mindig extra kellett csináltatni, oly kicsinyek voltak, — kivettem frakko mat, nadrágomat, mellényemet, fehér nyakkendőmet, lakkcipőimet, melyek annyi silány diadal-
