Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-07-17 / 9. szám
Budapest, 1892. !. évfolyam 9. sz. Vasárnap, jiilins 17. Előfizetési árak ; évre 4 frt 40 kr., fi hónapra 2 fit 20 kr., 3 hónapra 1 frt 10 kr. elenili; minden vasárnap. Felelős szerkesztő : Ändreänszkv Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal : I. Bécsikapu-téi* 7. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára 10 kr. Kolera Budapesten, Még nincs itt — de jöhet. Legalább is annyi a lehetőség erre, mint a valószinűsóg arra, hogy nem fog idejönni. Nem habozunk kijelenteni, hogy fél link egy eshetőleges kolera-járványtól Budapesten. Félünk nemcsak azért, mert mindig | okosabb félni, mint megijedni, de félünk I azért, mert fő- és székvárosunk teljesen készületien a harcra egy j csak közepes fokú járványnyal| szemben is! Nem lehet célunk a közönséget 1 ijesztgetni, feleslegesen felizgatni — de | kötelességünknek ösmerjük az illetékes hatóságokat felriasztani abból a bámu- | latos nyugalomból, abból az értbete- : len tétlenségből, melyet e tekintetben tanúsítanak. Komoly szavunk van a napisajtóhoz is, mely azon — szerintünk — téves elvből kiindulva, hogy a kedélyeket le kell csillapítani s a közönség aggodalmait inkább el kell oszlatni, mint öregbíteni, nem mutat reá azon megdöbbentő viszonyokra, a melyek fő- és székvárosunkban a közegészség terén általában, de különösen a járvány elleni óvintézkedések tekintetében uralkodnak. A sajtónak legszebb joga, sőt kötelessége a nyilvános ellenőrzés gyakorlása által a közérdeket szolgálni. így feladata a sajtónak most is rámutatni azon veszélyes állapotokra, me- | A ..BUDAI HÍRLAP“ TÁRCÁJA. Vidéki levél. Tisztelt szerkesztő úr! Kedves Principálisom! On a múltkori levelében sürget, hogy adjak már magamról valami eleijeit! Istenem ! Hiszen ezt a szerkesztő úrnak olyan könnyű irní! De bizonyosan fogalma nincs arról, hogy milyen nehéz ennek a kivitele Mert, kérem alázatosan, ugyan mit is Írnék? Vezércikket? Ahhoz épen semmiféle tehetségem nincsen, hogy másokat szidjak s a haza állapotán keseregjek. ' Újdonságot írjak hát ? Ezt sem lehet, mert nem vagyok fennt Budán, innen Kutya-Bagosról pedig csak olyanokat irhatok, hogy „a Bundás Nagy Máté Károly Bodri kutyája tegnap a kukoricában leledzvén nyulászati szempontokból, községünk éber kerülője által agyonlövetett“ — pedig azt hiszem, a „Budai Hírlap“ olvasói egyáltalában nem tőrödnek sem Kutya-Bagossal, sem Bundás Nagy Máté Károlyijai, sem az agyonlőtt Bodrival, sem községünk éber őrével. Így hát ezt a szakot sem kultiválhatom ! A színházról szintén nem irhatok, mert kritikáim — előre tudom, hogy mind befagynának s úgy járnék véletlenül, mint egyik laptársunk kitűnő tudósítója, ki nem ment el a színházba s igv nem tudta, hogy az előadás a közönség részvéthiánya miatt ellyeket a hatóságok vagy nem tudnak, vagy nem akarnak észrevenni, de a melyek a fő- és székváros lakosságát állandó veszedelemnek teszik ki, — feladata e bajok haladéktalan orvoslását i sürgetni, sőt követelni., — feladata ily 1 módon magát a hatóságot támogatni. Tudjuk jól, hogy a napilapok a fon- j tos politikai események megfigyelése és megbirálása által nagyon igénybe van- j nakvéve,— de tudjuk azt is, bogy a feladat, melyről mi szólunk, nem kevésbé fontos, és nem kisszerű. Az Oroszországból érkező hírek azt bizonyítják, hogy ott a kolera mind nagyobb mérveket ölt. Orvosoknak, hírneves professzoroknak különböző a véleményük a felől, vájjon a járvány Európában el fog-e terjedni? A legtöbben ugyan úgy vélik, hogy „ez idő szerint nem valószínű“ — de ezen megnyugtatónak tetsző nyilatkozatok is kommentálva vannak, s a kommentárnak, bármilyen szóhalmazból áll is, a tartalma mégis csak ez: „nem lehet bizonyosat mondani, lehetséges az is, hogy hamarább itt lesz a veszedelem, mint hinnők.“ így a mi orvosi kapacitásainkat is megkérdezte a „Magyar Hírlap“ s a feleletek egytől egyig a fenti értelemmel bírnak. Egyóbbiránt ezek a szakszerű nyilatkozatok, — bár érdekesek és tanulságosak — csak teoretikus jelentőséggel bírnak. Épen olyan teoretikusak az egész| sógügyi bizottságban a tiszti főorvos, i valamint a polgármester nyilatkozatai, j hogy az intózkedósek e t rnegtette 11 ó k, s a kolera készen fog találni. A milyen jóliiszeműek ezek a nyilatkozatok, olyan kevés a valódi értékük. Igenis! Az intézkedéseket megtették, — de azok sehol nem foganatositatnak. Hiszen ha az a sok rendszabály, rendelet és parancs mind végrehajtatnék, a melyeket az egészségügy érdekében egyrészt egyszersmindenkorra kiadtak, és kiadnak, másrészt ez alkalommal is — akkor bizonyára nem lenne okunk panaszra, félelemre. De nincsen úgy! A polgármester, a tiszti főorvos rendel, — az ügyosztály, a kerületi elöljárók, kerületi orvosok stb. stb. megkapják a rendeletet és — nem hajtják végre, vagy csak igen hiányosan, Lapunk más helyén a közigazgatási bizottság üléséről szóló tudósításunkban a várbeli csatorna nyílások egészségügyi szempontból szükséges javítása tárgyában a polgármester által tett nyilatkozat a legszembeötlőbben igazolja állításunkat. Ezen ügyben a polgármester még ez óv Február 29-dikén adott ki egy „rendeletét, melyben a II-dik ügyosztályt a szóban forgó munkálatok, „sürgős foganatosítására“ utasítja. Ma, Julins havában még semmi sem történt! Ha a „sürgős foganatosítás“ ilyen a t. tanácsnál, a központban, — akkor elkópzelmarudt, de mégis megírta kritikáját mely itjy kezdődött: „A szorongásig telt ház előtt adták ma a városi színházban „A rab szerelme, vágj az őrült bakter“ című eredeti újdonságot ...“ — Kritikáimmal tehát szintén nem akarom lapját blamirózni! Hátra marad tehát még a tárcacikk! — Ez jutott eszembe akkor, mikor utolsó levelét olvastam, tisztelt szerkesztő xlr! „Tárcacikket fogok Írni !“ mondám magamban olyan pát- hoszszal, hogy a szolgáló, k* épen jelen volt a szobában kiszaladt a konyhába s elhíresztelte hogy az úrfi megbolondult, mert már magában kiabál és kezeivel hadonázik! Mikor azután végleg elhatároztam magamat és leültem a papiros elé, meg voltam akadva azzal, hogy milyen tárgyról írjak ? Első gondolatom természetesen szerelmi história volt, de el sem tudtam kezdeni, miután én nekem ilyesforma esetem soha sem volt! Vérző sziv- vel bár, de letettem róla és neki kezdtem egy útleírásnak. Hanem bizonyosan valami baja van az agyamnak; mikor szerelmes históriát kellett volna írnom, az útleíráson járt az eszem, — most meg folyton folyvást szerelmes históriákról gondolkoztam és lelki szemeim előtt sorba végig futottak azok az elbeszélések, regények, novellák, rajzok s az Isten tudja még mik, a melyekben szerelem a hősöket tettre indító ok s melyeket én mind mohó ■ vágygyal olvastam végig. Elég az hozzá, hogy az útleírás sem sikerült! így nem sikerült még egy egész csomó más kísérlet sem és már már kétségbe estem ; szerkesztő úrtól lüggő sorsom felett, midőn egy I egészséges eszme villant meg agyamban ! Ter- I mészetes, közvetlen impressziók nyomán fogok Írni, mint teszik azt Zola Emil és a natura- lisztikus írók ! Lám, Zola csak kimegy egy hajdani csatatérre, s megir egy olyan nagy regényt, mint a „Háború“. Én is ki megyek majd a szőllőbe, és csak megtudok írni egy olyan kicsi dolgot, a miből kitelik egy tárcacikk ? Fogtam tehát botomat, kalapomat, egy irónt és egy csomó papirt és mentem ki a szőllőbe! Mikor keresztül haladtam az erdőn, a réten, elhódított a friss szamóca-illat és kegyetlenül csípett a marha bögöly (Az kiilöm- ben egy nagyon érdekes természetrajzi rejtély, hogy miért csíp épen engem a marha bőgöiy?) . Kiértem a szőllőbe. Mondanom sem kell, hogy a természet szépségei által végképen el volt mi ragadtatva s épen az íráshoz akartam kezdeni, mikor eszméimet rendezendő az égre nézek és megpillantok egy gyönyörű cseresnye fát telve olyan pirkadó gyümölcscsel, mely mellett elhomályosult volna a legszebb, a legbájo- sabb női ajak is! . . . Tisztelt szerkesztő úr ! Kedves principálisom! Nézett e maga fölfelé eszméit rendezendő, éhesen, fáradtan, szomjasan, egy olyan cseresznye fára, a mely csiklandó gyümölcscsel van tele ? Ha nézett, úgy bizonyára értheti azt, hogy rögtön lehánytam magamról a mellényemet, kabátomat s koromhoz nem illő ügyességgel és gyorsasággal termettem fenn a fán!
