Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)

1892-11-06 / 25. szám

Budapest, 1892. November 6. B UD A f IIIRL AP. 3

A kautsohuk köpenyeg.

Keresve sem lehetne rémesebb, s e mellett megrenditőbb tragédiát költeui, mint Ja Írsz akow Vaszilijuek történet, kit a „minden oroszok cárja1* különös kegyelme(l) ártatlanul Szibériába száműzött egy k au csuk köpönyeg miatt. Már maga a szó: „Szibéria“ elegendő arra, hogy minden művelt embert iszonyattal töltsön el, a mióta megjelentek Kennan hajmeresztő leleplezései a szibériai száműzettek sorsáról. Az amerikai hirlapiró, a ki nagy fáradalmakkal és az orosz bürokrácia zsarnokságával küz- 1 ödve járta be Szibériát, az ő száraz objektiv modorában elmondta, hogy milyen elképzelhetetlen gvalázatosságot követ el a cári kormány a szegény számüzötteken. A könyv óriás feltűnést keltett, Amerikát és Európát a megbotrány- kozás forgószele járta végig, — csak Oroszország hallgatott. — Ezt a hallgatást — mint az angol költő mondja, — meghallották az egész világon.

Körülbelül egy év előtt valami Baikaliev nevű orosz szökevény érkezett Budapestre, a kinek sikerült a szibériai ólombányákból megmenekülnie. Baikaliev egy a bányákban elpusz- t ült fogolytársának hátrahagyott leveleit hozta magával. E leveleket, a meiyek ólomdarabokkd voltak papirrongvokra karmolva, az Athenaeum 1 iadta kötetben. A könyv borzalmasságaival még túltett Kennan leleplezésein is. Az emberi szenvedésnek és nyomornak oly lesújtó tragédiáját mondta el, a melynél söiétebbet Dosztojevszkij fantáziája sem tudott kigondolni. A Könyvet azóta magyarból lefordítottak idegen nyelvekre es a külföldi sajtó újabban sokat foglalkozik vele.

A tragédia szomorú hőse, a levelek szerzője, Jakszakov Vaszilij nevű fiatal tudós. Ha egyszer össze fogják írni a világ legboldogtalanabb embereinek a nevét, Jakszakov Vaszilij köztük lesz.

Jakszakov harminc éves korában a filozófia tanára volt és a moszkvai egyetem tanszékére pályázott, mikor nőül vette egy moszkvai kereskedő leányát. A lakodalom estéjén három titkos rendőr jeleut meg a menyasszony házában, a kik kihivatták Jakszakovot a tánezterem- ből és arra kérték, hogy jöjjön velük egy pillanatra a rendőrséghez, hol valami ügyben föl- világositást várnak tőle. Jakszakov, a ki sohasem törődött politikával, nem tulajdonított a dolognak fontosságot, nem is szólt a családjának, hanem úgy, a mint volt, frakkban elhajtatott a rendőrséghez. A rendőrségnél börtönbe vetették, a börtönben kellett nászéjszakáját töltenie. Másnap megtudta, hogy mivel vádolják. Egy Kibalcsics nevű tanulónál, a kit II. Sándor cár meggyilkolása után mint bűnrészest felakasztottak, egy levelet találtak, a melyben Jakszakov az Ígért tárgy megküldését sürgeti. Az Ígért tárgy nem lehetett más, mint dinamit- bomba, — Jakszakov hiába bizonyítgatta, hogy kaucsukköpenvegről volt szó.

E bizonyíték alapján, háromszori kihallgatás után, halálra ítélték; a cár kegyelme életfogytiglan tartó bányamunkára változtatta az Ítéletet.

Egy pár nap múlva Jakszakov már útban volt a számüzöttek Golgotája, Szibéria felé. Másfél évig tartott ez az ut, a mely napról- napra a legirtóztatóbb kínszenvedésekkel járt. Jakszakov a nisni-novgoródi börtönben kezdte meg följegyzéseit, egy dögleletes büzü barlangban, mely zsúfolva volt a foglyok százaival. Innen hajón mentek Permbe. A beszállásnál mindegyik fogoly néhány kopekát kapott, hogy élelmezéséről gondoskodjék. Egy pár nap múlva már egyiküknek sem volt pénze; a ki enni akart, az kapott ugyan kenyeret az őrségtől, de előbb véresre kancsukázták. Ezt elvből teszik, hogy — takarékosságra szoktassák a szám- iizötteket 1 Jakszakov leírja egy asszony s,orsát a ki igy szerezte meg mindennap éhező gyermekeinek a kenyerét. A hajón sokan pusztultak el, a halottakat az élőkkel együtt tovább vitték a hajón, mivel Permben be kellett számolni a holttestekkel . . .

Mikor Irkntskot is elhagyták, az éjszakai hóviharban oly borzalmasság történt, a melyhez foghatót alig írtak még le. Az összeláncolt rabok karavánját szibériai farkascsorda támadta

meg . . . „Még most is hallom fogolytársaim, tehetetlen, vértfagyusztó üvöltését, a láucok folytonos csörgését és mialatt a sorok botnla- doznak és rakásra zuhannak, hallom a fogak csikorgását, a csontok roppanását és azt az utálatos, mohó falást . . .“ 900 fogoly indult el Európából, Irkutsba már csak 500-au értek, a farkasok 123-at téptek szét és mikor a karaván az algaszi vö.gvbe ér, már csak 200-au vannak.

Ebben a völgyben vannak a czár ólombányái. A bányák a cári család magán vagyonához tartoznak es az egész deportálást rendszer alapjában véve a Romauov-család speku- cziója, — mindeneseire a legpiszkosabb nyerészkedés a melyről a világtörténelem tud. Jakszakov hat hónapig dolgozott a bányákban, a nélkül, ho£v a napvilágot látta volna. Ennyi idő alatt 140 fogoly őrült meg a földalatti börtönben. Mikor Jakszakovot később fölvitték a levegőre. szemei mar nem bírták el a napfényt. Ekkoriban meg is siketült és fölhagyott a túljegyzésekkel. Baikalievtől tudjuk, hogy Jakszakov, a folytonos éhezés és verés következtében, teljesen elbutult. Mint idiótát is munkára szorították. Egy nap aztán megtámadta az egyik felügyelőjét. Büntetésül fél holtra ostorozták és megkötözve egv barlangba dobták, a hol szorn- jan veszett.

Enynyi szenvedésen kellett keresztül menni, ily nyomorultan kellett elpusztulnia a szerencsétlen Jakszakovnak azért, mert egy barátjától rósz időben sürgette a — kaucsukköpö- nyegét. Mg.

Különfélék.

Merész terv. Ritter francia földmérő se többet, se kevesebbet nem akar, mint Párába vezetni a neucbateli és a genfi tó vizét, ezen a réven örök időkre megoldván Francziaország fővárosának vizvezeték- kérdését. Naponkint egy millió köbméter vízzel szolgálna Párának a svájezi tavakból, vagyis minden lakóra jutna vagy 400 liter. Ha csak a neucbateli tavat csapolnák meg, a vízvezeték egész hossza 470 kilométer lenne; egyebek között kellene fúrni a Jura-hegységen át egy 37 kilométer bosszú alagutat, aztán építeni 65, összesen 118 kilométer bosszú viaduktot és lez rakni 29.500 méter csövet. Ha a genfi tó vizét vezetnék Párába, 40 kilométeres alagutra lenne szükség. Hogy ezek a hallatlan munkálatok mennyi pénzbe és időbe kerülnének, arról egyelőre nem is beszél a merész tervező.

Az igazi emancipáció. Tudvalevő dolog, hogy az angol nők nagy akcziót fejtenek ki emanczipácziójuk érdekében. Hogy mily elszántak e küzdelemben, eléggé illusztrálják azok az események, melyek egy nemrég Birmingbamban tartott meeting alkalmával történtek. A női szónokok nagy tűzzel, szenvedélyes kifakadásokkal buzdították a jeleuvolt hölgyközönsége:, midőn egyszerre valami Bozens nevű hölgy lepett a szószékre és többek között a következőket mondta: „Minek várjunk annyit hiába, midőn úgy sem kapjuk meg jogainkat, politikai és társadalmi egyenjogúságunkat. Itt az ideje végre a kétségbeesett elhatározásnak, hogy . . . a dinamit hoz nyúljunk!“

Mekkora leket egy levél. A kereskedelmi miniszter rendeletben mondotta ki, hogy a levelek maximális hossza 35 cm. lehet, a legnagyobb szélesség 15, avastagság pedig 5 cm.

Á kegyelet. Egy özvegy meglátogatta neje halálának évfordulóján annak sírját és egy szép koszorút tette arra sűrű könnyek között. Azután barátjához fordult, ki öt elkiséré e szavakkal: „Most, hogy e szomorú feladatot teljesítettem, az a kérdés, hogy hol töltsük el e nap hátra lévő részét?“ — „Én bizony nem tudom“ — feleié amaz. — „Várj, én már tudom. Menjünk a Renz cirkusz délutáni előadására, az volt a megboldogult Füzikémnek is a kedvenc mulatsága. Gyere induljunk!“ Es azzal ismét könnyekre fakadva ehnentjbarátjával a cirkuszba.

A rézzeg elefánt. Egy amerikai cirkusz tulajdonosnak egyik remek elefántja gyomor görcsöket kapott. A cirkusz

állat-orvosa félóránként egy pohárka erős borovicskát rendelt számára Az állatszeliditő egy korsóval hozott a jó orvosságból s abból az első adagot be is adta a páciusnak. Hanem ugyanakkor másfelé is hivták és ő a korsót az elefánt közelében felejtette. Az elefánt pedig, — kinek ugylátszik ízlett az orvosság. — megitta az egész korsó borovicskát, mely azután meg is tette a maga hatását a mennyiben a szomjas beteg ugyancsak berúgott és oly ordítást vitt véghez, a melyet még sem az emberek sem állat társai sem hallottak. A többi fenevadak rémülten húzódtak meg ketreceikben és még a többi elefántok is ijedten tértek ki jókedvű társuk elől. Az oroszlányok és tigrisek vasketreceikből mindenáron ki rohanni akartak: egyszóval az egész menázsériá- ban nagy volt a felfordulás. Az összes ápolók felügyelők össze szaladtak es tanakodtak, hogy mikép foghatnák el a megszilajodott óriást. Végre is egyiknek sikerült az elefánt lábára hurkot vetui s akkor nagy erőfeszítéssel és munkával odakötözték erős kötelekkel és láncokkal a lábát egy fához. A berugott elefánt egy ideig még nótázott a maga módja szerint, de ezután — úgy két órai dorbézolás után. ismét elcsendesült, vagyis — kijózanodott.

A kolera.

A kolera Budapesten.

A héten beállott melegebb szép napok a kolerára is hatással voltak; kis mértékben bár, de emelkedett a betegedések és halálozások száma.

A járvány komoly ságát egyébként legjobban illusztrálják a csekély számú megbetegedések dacára is súlyos arányban történő halálozások.

A legjobb nap volt e héten a pénteki, melyen tizenegy betegedés és ö t halálozás történt.

De itt is még mindig elég súlyos a ha - lálozás" arány: 45.4 százalékot tesz ki. A míg a halálozási percent 40 —60 közt ingadozik addig mindig van okunk a iárváuytól tartani.

Péntek éjfélig a összes kolera betegedések száma 921- a halálozások száma pedig 387, a mi 41.7 százalékot tesz ki.

A budai barakkorházban Pénteken éjfélig az ápoltak közül meghalt 2, meggyógyult: 1, és minthogy újabb beteget nem hoztak be: összesen maradt ápolás alatt 9 kolerás.

Fodor tanár a kolera ellemi óvintézkedésekről.

A mint hogy nálunk mindent lehetőleg ügyetlenül is rosszul csinálnak, úgy a mostani járvány alkalmával és a baklövések egész sorozata elkerülhetetlen volt az „illetékes hatóságok“ részéről.

íme, kiüt a járvány a fő és székvárosban, a járványbizottság összeül és miután járvány törvényünk nincsen, ötletszerűig intézkedik, elrendeli mindazt a mit jónak lát: bármibe körüljön is az a városnak, az egyeseknek, sőt az egész országnak.

Ennek igy kell lenni, —^ másképen ilyenkor, háborús időben nem is lehetséges. Hauem azt már csakugyan meg követelhetnők. hogy mindent elkövessen a bizottság arra nézve is, hogy intézkedései ószszerüek, a modern tudomány által indokoltak és az által, mint elke- rülhetlenül szükségesek, igazoltak legyenek! Erre nézve az első főkellék az, hogy a szak férfiak tanácsát, tapasztalatait meg kell hallgatni és csak azután tenni. Es ime, mit látunk?

F o d o r József dr. tanárt, a ki nemcsak itt Magyarországon, de különösen