Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-11-06 / 25. szám
Budapest, 1892. November 6. rendelték, tudomásul vették és a legfontosabb teendőként: 4. Három bizottságot küldtek ki, mely bizottságoknak ismét az lesz a teendőjük, hogy más, kisebb bizottságokat küldjenek ki — és igy tovább, Minden kezdet nehéz, s azért mi kritikát még ez időszerint nem kivá- nunk gyakorolni. Csak. beszámoltunk arról, hogy mi történt eddig a budai kongresszus ügyében, mely oly nagy fontosságú egész Budára nézve. Vagy csak olyannak Ígérkezett ? A jövő fogja megmutatni: mi résen leszünk! «Mindent részletre.» Nem régiben voltunk Szószólói az ipar és kereskedelem fejlesztésének és emelésének Budán, kifejtettük, hogy mily szükséges és üdvös volna, ha közönségünk hozzá szoknék, hogy össses szükségleteit a lehetőséghez képest Budán fedezze, itt helyben vásárolja, — mert egyedül ez lendíthet a budai kereskedők sok tekintetben súlyos helyzetén. Elismert szomorú tény, hogy minden üzletág pang, hányát]ik, egynek kivételével; ez az egyedüli virágzó de a közönségre nézve szerfelett káros és hátrányos üzletág: a részletfizetésen alapuló üzlet. Minden feltűnés és hirdetés nélkül, .egész csendben és biztonságban virágzik a részletüzlet; talán épen a budai lakosság fokonkinti szegényedése oka annak,, hogy az üzletfajok e szomorú kinövése mind ijesztőbb mérvben és hihetetlen széles körben észlelhető már is. Tagadhatatlan, hogy vannak árúcikkek, melyeket azok nagy áránál fogva készpénz mellett nem mindenki képes BUDAI HÍRLAP. megvásárolni. Ilyen cikkek például a bútorok, zongorák, varró vagy egy óbb gépek, ékszerek, órák stb. Elösmerjük azt is, hogy bizonyos esetekben a részletül zlet mindkét félre nézve előnyös és üdvös: például, ha varrónők, szabók, cipészek vagy1 más iparosok az^ ipar üzeméhez szükséges segédgépeket szerzik be részletre. Ily esetekben az előny abban nyilvánul, jhogy a használatban levő gép úgyszólván önmagától képesíti az iparost arra, miszerint a megszabott részleteit megfizethesse; sok esetben egyidejűleg az iparos gyarapodásának, sőt nem ritkán meggazdagodásának lett forrása. De midőn azt látjuk, hogy a háztartásnak minden legcsekélyebb cikkeit, a ruházatot, fehérnemű, pipere cikkeket, miiment részletfizetésre vesznek kellő megfontolás, gyakran minden, szükségesség nélkül; csak: azért, mert az árút rá- tukmálják a vevőre, — ez már határozottan kárhoztatandó! A vevő ilyenkor majdnem kétszeres árt fizet, és igy csupán az eladónak zsebére dolgozik, ő maga pedig a vétel ilynemű takaró leple alatt zsarolva lesz. Nagy veszedelem rejlik a közönségre nézve még abban is, hogy a könnyelműen gondolkozó ember gyakran oly dolgokat is vásárol, a melyekre szüksége sincs, vagy a melyeket könnyen nélkülözhetne, és igy a majdnem fölösleges tárgyak megszerzése által oly nagymérvű kötelezettséget vállal magára, melynek többé nem képes megfelelni. A részletüzleteknek furfangos s bőbeszédű ügynökei mindent elkövetnek arra nézve, hogy hiszékeny, tapasztalatlan embei nek sok árút sózzanak a nyakába. És sajnos tapasztalás, hogy sok ember túlbecsüli vagyoni viszonyait, vagy jövedelmével egyáltalán nem tud számolni, nem tudja fentartani az arányt a bevétel s kiadásai között, és igy annál könnyebben esik áldozatul a lelkiismeretlen ügynököknek. A részletüzlet veszélyes voltát még az a szokásos kikötés is fokoza, mely szerint egy-egy részletfizetés elmulasztása esetén az eladó jogosítva van az adós, eladott tárgyat adósától visszavenni, azonkívül a már teljesített részleteket magának megtartani, anélkül, hogy az, illetve a vevő ezen eljárás ellen kifogást támaszthatna. Számos példa van arra is, hogy akárhány megszorult ember a rész- letüzletben vásárolt árúkkal egyenest a zálogházba megy, és csakhogy pár forint készpénzhez jusson, azt legott elzálogosítja. Hogy az ilyen művelet mily nagy áldozattal jár kitetszik abból az egyszerű tényből, hogy a ki igy kézhez kap a zálogházban 4—5 forintot azért ezután a nyakába vesz .12—13 frt adósságot. Ennek a megfontolása akaratlanul is ama gondolatot ébreszti bennünk, hogy a törvény által üldözött uzsora ily körülményhez képest egész jótétemény s kamatai szerény csekélységgé törpülnek. Mindennapi látvány, hogy a szorongatott és végül beperelt adós az elöljáróság! bagatell bíróság elé idéztetvén a I megvásárolt árúval jelenik meg, avval o kísérli magát védeni, hogy a megvett cikk túlságos drága, avagy silány, nem éri meg a kikötött árt! Ezáltal reméli a fizetés alóli felrnentetósét. Pedig hasztalan! A beperelt félnek ilyenfóle panasza figyelembe nem vehető; az árút megvette, senki sem képes és nincs is hivatva az összeget, melyre ő magát lekötötte, csak egy krajcárral is apasztani; az adósnak fizetni kell, bármily áron történt is a vétel. A részletüzlet pártolói rendesen azzal érvelnek, hogy a részletfizetések által takarékosságra szokik a közönség. Nagyon szomorú módja az a takarékosságnak, hogy valaki előbb adósságot csinál —- kötelezettséget vállal magára, s ennek nyomása alatt akar takarékoskodni! Mennyivel nagyobb eredménynyel gazdálkodik az, a ki összerakja krajcárjait, vagy forintjait előre ennek vagy annak a szükségelt cikknek a bevásárlására, s kész pénzért ott vásárol, a hol legjutányosabbak az árak vagy a hol legfigyelmesebb a kiszolgálás. Azt kellene hinnünk, hogy a részletüzlet a szerfelett felcsigázott árak következtében valami fényes jövedelmet hajt az azzal foglalkozónak! Ez a feltevés nagyrészt téves, mert akkép áll a dolog, hogy ez az üzletág körülményeinél fogva még ezen részben sem nyújt örvendetes képet. A „mindent részletre“ áruló kereskedő sok s olykor csalárd ügynökökkel dolgozik, kik fix fizetésben ugyan nem részesülnek, de meglehetős nagy jutalékban a kötött üzletek után: továbbá felemészti a haszon egy épen nem csekély részét az időközi kamat. — Azonfelül előidézik a haszon csökkenését legnagyobb mérvben azon nagyon is gyakori esetek, hogy a kereskedő követelését részben vagy teljesen elveszti, vagy csak részben veheti meg az adósain, akkor is költségesen jut a pénzéhez. Ilyenkor rendesen a vevő már eleve is csalási szándékból vásárolt. Annyi azonban bizonyos, hogy az ily módon megkötött üzlet, legyen az kedvező vágy kedvezőtlen az eladór a nézve, mindig csak azok rovására megy, kik minden vétkes szándék nélkül rábeszélésnek lettek áldozatai, de felvállalt kötelezettségüknek eleget tesznek, vagy kénytelenek tenni. Az elmondott, visszás üzleti s köz- gazdasági állapoton segíteni csak társadalmi utón lehet. — Az állam jelenlegi irányelve a szabad ipar s a szabad kereskedelem; ő a polgárokat a létért való küzdelemben, vagy a mikénti vagyono- sodásban nem akarja korlátozni, s azért szabad versenyt, szabad fejlődést hirdet! így segítséget, orvoslást e komoly baj ellen csak is önmagunkban, kereshetünk. A tárgyalt szomorú üzletág Budán szembetűnőleg virul, azért is mintegy kötelességszerüleg hivatottnak érezük magunkat annak ellensúlyozására a társadalom figyelmét, felhívni ez üzlet káros következményeire, veszélyes voltára. — tt — .y. Az ellentét szembeszökő. Egyik ezt, a másik azt találja szebbnek. Egyiket az árnyas füzek hangulatos, festői képe ragadja meg, a másikat a könnyen áttekinthető, világos, rendes sir-dandárok nyugtatják meg. Nekem az igazat megvallva egyik sem kell. Hacsak nem muszáj, nem megyek ki a temetőbe. A airha leeresztik a koporsót •— régente az előkelőbb halottak koporsóit összehajtott lepedőkkel bocsájtották le az előzékeny sirások (a szegény ember koporsójának jó volt a kötél is) — ma ez a külömbség megszűnt; a város a sírásóknak széles gurtnikat ad: az jó minden koporsó számára. A sír be vau hántolva — de a halottak divatja tovább is tart. Látjuk azt minden évben, láttuk ez idén is Mindenszentek és halottak napján. A temetőkbe kizarándokoló tömegnek kétharmadát nem a kegyelet viszi ki a sírok közé, hanem a kíváncsiság. Látni, csodálni akarják a halottak divatját — megbírálni, megszólni és megdicsérni az egyes sírok feldíszítését. Egy-egy fényesebben kivilágított, gazdagon diszitett sírhely előtt állva, minden percben hallhatjuk az arra menők szájából: „Be szép!“ Sír, halál: és — szép!! Cint.
