Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-10-30 / 24. szám
Budapest, 1892. I. évfolyam 24. sz. Vasárnap, október SO. 4 Előfizetési árak : Egész évre 4 frt 40 kr., 6 hónapra 2 frt 20 kr., 3 hónapra 1 frt 10 kr. Megjelenik minden vasárnap, Felelős szerkesztő Anclreánszky Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. .Bécsikapu-tér 7. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára 10 kr. „Valami akadály.“ A fő- és székváros legutóbbi közgyűlésén meginterpellálták a polgármes tért a budai kórház és a budai közvágóhíd ügyében. Mind • a két ügy egy évtized óta nyúlik, húzódik — pedig mind a kettő igen „fontos és sürgős,“ a hogy azt a polgármester válaszában is mondotta. (Ismerjük a kórházi mizériákat Budán. Nem szükséges újból elmondanunk, hogy az úgynevezett Szent János kórház nem is kórház, hanem egy régi rozoga épület, mely annak idején szegényház volt és úgy csináltak belőle kórházat. Tehát kórházunk nincsen Budán és igy annak felépítése már csakugyan fontos és sürgős volt — már tiz óv előtt is. Hanem hát a polgármester a kérdésre, hogy miért nem épült még az a kórház azt mondta, hogy „valami akad á ly“ j ott közbe. A közvágóhíd hiánya a legtürhetet- leneob állapotnak okozója. Megint csak szászor és ezerszer elmondott dolgokat kellene ismételnünk, ha a közvágóhíd szükségességét hangsúlyoznánk, és fel akarnék sorolni mindazon hátrányokat, melyeket annak hiánya folytán a budai mészárosok, a fogyasztó közönség, de általában a lakosság siny- lenek meg. És ime kiderül, bogy már minden készen van, már a nyáron el is akarták kezdeni az építkezést — csak v a- 1 am i a k a d á 1 y jött közbe, azért maradt el: no de jövő évre bizonyosan felépítik. Persze csak akkor teljesülhet be a polgármester ígérete, ha nem fog ismét — valami akadály közbe jönni. Hiszen, ha tiz év óta rendesen közbejött valami, akadály, hát miért ne jönne a tizenegyedik évben ismét? De hát mi is az az akadály, mely oly szerencsétlenül mindig megakadályoza e „fontos és sürgős“ dolgoknak a kivitelét ? A felelet igen egyszerű. A legnagyobb akadály az, hogy az a közvágóhíd Budán kell, és nem. P.esten, s a kórház is Budán kell és nem — Pesten. Hozzá vagyunk szokva, hogy valahányszor Budának kell valami, akkor „valami akadálynak“ okvetlenül fenn kell forogni. Pesten bezzeg felépült az uj korház ! Ott nem volt akadály. De hát ennek is mi vagyunk az okai. Miért választunk be a törvényhatóságba olyan bizottsági tagokat, a leiket ugyan a főpolgármester mindenféle kiállítási és egyébb bizottságokba kikütd, de a kik mindennel gondolnak, csak a budai érdekekkel nem. Az egész évben senkinek nem jutott eszébe sem a közvágóhíd, sem a kórház, csak épen most az utolsó közgyűlésen akkor is csak egynek közel száz budai képviselő közül. Az az egy is megnyugodott a polgármester válaszában, nem kérdezte, hogy mi hát az az akadály mely minden budai dolgot hátráltat? A kérdés megtóttetett, a felelet megadatott s Így a városatya is, a hatóság is megtette a maga kötelességét — s megint maradhat minden a régiben. Az igaz, hogy a bizottsági tag urak nem igen szorulnak a kórházra, és tál ín mészáros sincsen köztük, sőt talán olyan sem, a kinek a tőszomszédságában marhát vágnának, vagy . . . szóval egyik sincsen személyesen é r d e k e 1 v e és igy nem igen bántják őket ezek. a dolgok. PecLg tehetnének! Módjukban van! Tetszene csak minden közgyűlésen egynéhánynak interpellálni, szóba hozni a dolgot, rámutatni arra a tengeri kígyóra, mely a végtelenségig húzódik: ime egy hót múlt el és ismét semmisem történt! Adelin mamája. A tanácsosék kis Adelmje nagyon meg lehetett elégedve a hatással, a mit első szereplésével a társaságban elért. A keresztelőjére összegyűlt díszes, nagyszámú társaság a szép mamának adózó bámulattal vette körül a csip- kefüggönyös bölcsöt, s mikor az asztalnál fel- köszöntötték a kis babát, a szép tanácsosué büszkén, szinte diadalmasan nézte sorra barátnőit, mig a kis Adeliu kézről-kézre járt, s zavartalanul szendergett a puha csipke-bullámok között. Annyi bizonyos, hogy a kis baba kiváló szerepet játszott ettől fogva a tanácsosék házában. A. házi rend gyökeresen felfordult, s senki sem sinylette ezt meg jobban, mint a tanácsos úr. De mint a szép asszonynak jól idomított rabszolgája, nem mert ellene szólni. Először is kiszállásolták a hálószobából, hogy a dajka kényelmesebben telepedhessék oda; a dohányzást a lehető legszűkebb körre és időre szorították: a dolgozószoba sem volt korlátlan birodalma már; délután, mikor a hivatalból hazakerült, a kis Ada bölcsője épen odáig jutott már, végigvándorolván addig a napos szobákat; az ebéd idejét egy órával előbbre tették, hogy még a hűvös este előtt ki lehessen kocsizni a kis babával. Szóval a. tanácsos úr nagyon háttérbe szorult, s a kis baba foglalta el az első helyet. Azaz, hogy a másodikat, mert a szép tanácsosáé a maga jogaiból semmit sem engedett. Legfőbb gondja az volt, hogy pongyolája mindig össz- hangzatban legyen a kis baba színes szalagcsokraival, a mikor ketten együtt fogadták a látogatókat, kik eldicsérgették a kis babát, bizonyítgatva, hogy „az anyjára ütött“, „nagyot nőtt már,“ „milyen selymes a haja s aprók az ujjacskái!“ stb. A szép asszony alig várta, hogy az utcának is bemutathassa. A legelső meleg, tavaszi napsugár kicsalta őket a Belváros utcáira, s az ilyen séta aztán valóságos diadal-menet volt. Kegyes mosolylyal köszönt az ismerősöknek, néha szóba is állt velők, s kielégített hiúsággal fogadta bókjaikat; s még az idegenek tekintetéből is, — mely a szép, kis babáról önkénytelenül is a mamára tévedt, — azt olvasta ki, hogy meghódolnak szépsége előtt. Igv teltek el az első évek a gyermek J életében, ki mitsem sejtett arról, hogy milyen hatalmas tényező a tanácsosim életében, ki bár sokat engedett a gondosságból, melylyel a kis lányt ezelőtt odahaza körülvette, de a világ előtt sohasem jelent meg a gyönyörű gyermek nélkül, kit a saját szépsége kiegészítőjének tartott, s valósággal hozzászámította a toálett - jéhez, mint a jázmin-illatot, melylyel ruháját j szokta locsolni. A társaságba is mindenüvé magával vitte; a kis leány végig unatkozott a déli misén, ott könyökölt az opera páholyában is a szép asszony mellett, s csak úgy dúskált az anyja udvarlóitól kapott bonbonokban. Adelin még csak hót éves volt, mikor az egyik gyerekbálon spanyol infánsnőnek öltözve, kicsi és nagy egyaránt őt ismerte el bálkirálynőnek, a mint az anyjától híven elsajátított fejtartással, mozdulattal, fogadta az apró lovagok hódolatait, s hagyta, hogy a nénik és bácsik sorra csókolják. De ugyan ezen a bálon történt, hogy valamelyik vigyázatlan udvarló azt találta mondani a tanácsosnénak, odamutatva az előttük elsétáló Adelinra:-— Asszonyom, ön veszedelmes kis vetély- társnőt nevel magának; a kis Adelin annyira hasonlít Nagyságodhoz már most is, hogy néhány év múlva épen úgy fog uralkodni felettünk mint Kegyed és mi ép oly szívesen fogunk az ő zsarnokságának hódolni, mint a milyen örömest hódolunk a szép mamának. A szép asszony meghökkent; semmi kedve sem volt még olyan egyhamar lemondani a hatalomról, melylyel az egész társaság felett uralkodott, de még csak osztozkodni sem akart senkivel a diadalokon. E naptól kezdve Ada a gyermekszobába szorult, anyja nagy ritkán vitte csak magával Fogadott melléje egy nevelőnőt, a tanulá?
