Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-10-09 / 21. szám
Budapest, 1892. I. évfolyam 21. sz. Vasárnap, október 9. Előfizetési é.rak : Egész évre 4 frt 40 kr., 6 hónapra 2 frt 20 kr., 3 hónapra 1 frt 10 kr. Megjelenik minden vasárnap. Felelős szerkesztő Andreánszky Jenő. Szerkesztőség és kiadóhivatal: I. Béoeikapa-tér 7. sz. Hirdetések díjszabály szerint. Egyes szám ára 10 kx\ 9 9 9 I K I 1892. október 6-án Sajnos, hogy a „Budai Hírlap“~nak jóslata beteljesült. Lapunk tudvalevőleg még akkor, midőn mindenfelé abban a hiú reményben ringatták magukat az emberek, hogy Budapesten nem lesz kolera, már Julius 1.7-diki számában megjelent „Kolera- Budapesten című vezércikkében, majd ugyancsak vezércikkben („Semmi“ cim alatt) augusztus 7-én nem habozott kimondani azt, hogya kolera veszély elkerülhetetlen, ou járvány fogadásává el kell készülni. A kik tehát — ők tudják, hogy mily alapon — reménykedtek: csalódtak. És most ismét egy jóslattal, egy komoly jóslattal állunk elő: adja az ég, hogy e jóslatunk ne teljesüljön, hogy legalább ebben mi csalódjunk! Határozott meggyőződésünk, hogy a járvány Budapesten oly nagy dimenziókat fog ölteni, a kolera oly nagy puszitást fog véghez vinni nálunk, mint sehol egész Európában — és örülni fogunk, ha Hamburgot e tekintetben el nem érjük! És ennek oka tisztán és egyedül a hatóságnak az a szinte megfoghatatlan bűnös indolenciája, melylvel a járványnyal szemben viseltetett és viseltetik ielenlea is. Arról szólani, hogy mit mulasztott el a hatóság a kolera ellen tenni, mikor három teljes hón ap előtt már mintegy be volt jelentve a járvány, tehát elég idő volt a legmesszebb menő intézkedéseket megtenni, a mikor az egész sajtó folytonosan ösztökélte, a hiányokra rámutatott — most nem akarunk. Arra már most késő! De a mit most csinál, az a józanul gondolkodó ember vérét az arcába kergeti! Mintha azon fáradozna, azt akarná kierőszakolni, hogy a kolera minél alaposabban terjedjen, minél intenzivebben fészkelje be magát Budapesten. Nagykópü nyilatkozatok az üléseken, rendeletek kibocsájtása: ebben kulminál a hatóság „tevékenysége.“ Kapkodás, habozás, a tudatlanságig menő tájékozatlanság: ezek jellemzik a hatósági eljárást. De lássuk a tényeket! A kolera itt van, a kerületekben „ellenőrző bizottságok“ működnek — hogy : hogyan ? az könnyen elképzelhető, mikor az ellenőrzés minden jóakarat mellett is teljesen járatlan, ahhoz nem is értő emberekre van bízva. Hahotára késztető szatíra, hogy egy a közügyekkel foglalkozó és igy ismertebb nevű embert, tisztán ezen a jusson egészségügyi szakközeggé tesznek meg, a kinek belátására, Ítéletére van bízva a reá osztott városrészben levő házak egészségügyi állapota ! Ez tehát az első őre a közegészségnek. A második a kerületi orvos. Ma a kerületi orvos, ha azt hiszi, hogy inog tud felelni feladatának: bolond — ha azt állítja, hogy meg is felel: hazudik. Nehány ezer házat ellenőrizni, ha csak az ellenőrző bizottsági tagok által hiányosnak találtakat vizsgálja is felül, azokról Írásbeli véleményt adni, minden koleragyanús hírre az illető beteghez rohanni és ott intézkedni, hatósági orvosi bizonyítványokat kiállítani, szegényeknek naponként ingyen rendelni, véd- himlő oltásokat eszközölni, minden egyes ragályos (nem kolerás) betegről jelentést venni és tenni, a túlzsúfolt lakásokat ki- szállásoltatni, a dezinfektőrökkel a hatósági fertőzte]enitést eszközölni — mindezt egy embernek elvégezni még akkor is abszurdum, ha a kerület fekvése nem olyan, mint a budai kerületeké, melyek oly területen fekszenek, hogy egyik végüktől a másikig két óráig kell fiakke- ren járni, — abszurdum volna ezt kívánni még akkor is, ha a kerületi orvos úgy volna fizetve, hogy a megélhetés gondja és szüksége nem szorítaná őt még a privát praxisra is. És ezt a hatóság nem látta előre, nem látja még most sem, nem ad a kerületi orvosok mellé segítséget! A „BEDA1 HÍRLAP1 TÁRCÁJA. Ivén. — Es a mi fő, nagyszerű elefánt. — Ezzel fejezte be Pista azt a dicsériádát, melyet Ré~ vészy Ákosról mondott Irénnek. És ebben igaza volt, mert Révészy, a ki — még ha tekintetbe is vészük, hogy már minden reggel ki kellett böngésznie a hajából és a sza- kállából a szürke szálakat — nagyon is komoly ember volt, bár igen gyakran járt Irénékhez, olyankor, ba Pista ott volt, rendesen a mamával foglalkozott, mig Pista Irénnek csapta a szelet. Most is, hogy együtt sétáltak a szigeten, Pista Irénnel elől ment, Révészy pedig a mamával utánuk. Irén igen szivesen foglalkozott Pistával, a ki mindig el tudta őt mulattatni. Elég csinos pár lett volna belőlük: az Irén ragyogó szók e haja, álmos kék szemei igen jól illettek Pista férfias barna arcához, élénk barna szemeihez. Egyébbiránt Pista is ebben a nézetben volt: — En azt hiszem Irénke, hogy mi egymásnak vagyunk teremtve, — Miért hiszi ezt ? — nevetett Irén. — Magam sem tudom,. A famíliáink össze- pászolnak, az igényeink egyformák . . . — Csak ne beszéljen ilyen komolyan Pista, ez magának nem áll jól. — Már akár jól áll, akár nem: engedje meg, bogy ez egyszer komolyan beszéljek . . . — Tud is maga! — Lássa Irénke én Kegyedet szeretem és .. — Jaj de bolondos fiú maga ! — s ezzel írén a szeme közé nevetett a meglepett Pistának. Ákos és a mama odaértek, Pista nem folytathatta a megkezdett témát. Azután betértek a felső vendéglőbe uzsonára. Pista odaintette a cigányt és elhuzatta az Irén nótáját — tudta jól, hogy melyik az, sokszor húzatta, — azután a magáét, végül Ákoshoz fordult: — Melyik is a te nótád? — Mindegyiket szeretem. Pista vállat vont s aztán Irénhez fordult: — Jó fiú ez az Ákos, de nagyon unalmas. — Dehogy az, igen kedves fiú. Nézze, most is a mama milyen jól mulat vele. — No az igaz, hogy megbecsülhetetlen elefánt! De melyik nótát parancsolja? — „Ilyen, olyan kis legénye “ . . . Pista intett a cigánynak, az meg húzta. Irén az utolsó két sort dúdolgatta: „Jó volna, jobb lenne: ha valaki másba szeretne“ Pistának nem volt kedvére való a nóta, mindjárt rá elhuzatta: „Sűrű csillagos az ég!“.. } Ö is eldúdolta a végét: „De már akkor késő lesz, mert a szivem másé lesz.“ Mikor Pista és Ákos együtt mentek haza az Irének kapuja elöl, a meddig elkísérték őket, Ákosnak feltűnt Pista rósz kedve: — Mi bajod Pista ? Eh, olyan unalmas néha ez az Irén ! — De hiszen igen jól mulattattok, a hogy én láttam. Többet nem is beszéltek. Két hét múlva Révészy Ákos és Irén jegyesek voltak. Senki sem csodálkozott ezen, csak Pista: — Pedig elvettem volna. Hja, de ha a komoly ember imponált neki! , . Irén esküvője után egy fél év múlva özvegy lett: Révészy hirtelen meghalt. Az emberek úgy találták, hogy a gyászruha nagyon jól áll neki. A gyászév letelte után, mikor a regattaverseny után a szigeten ő nyújtotta át a győztes evezősöknek a „hölgyek diját*, mindenki úgy találta, bogy a fehér csipke ruhában még sokkal jobban fest. A versenyt követő táncmulatságon pedig határozottan ő volt a legszebb. A fiatalság csak úgy törte magát a fiatal, szép özvegy után. Egész udvar volt körülötte állandóan. Pista is az udvarhoz tartozott. Irén eskü-
