Budai Hirlap, 1892 (1-28. szám)
1892-10-09 / 21. szám
9 Budapest, 1S92. Október 9. BUDAI HÍRLAP. Most jön a kerületi elöljáróság. Tudvalevő, hogy e hivatalokban mennyi a munka még rendes időben is, most pedig töméntelen! Az összes jelentéseket a sok ezerre menő házaktól el kell könyvelni, azokat másolatban a tiszti főorvosi hivatalnak beadni, e jelentések alapján hozott végzéseket négy, öt sőt hat példányban is kiadni (kerületi orvosnak, ellenőrző bizottsági tagnak, a félnek, a 'rendőrségnek, mérnöki hivatalnak és a tisztifőorvosi hivatalnak) vizsgálatokat megejteni, a rendeletek végrehajtását eszközölni, jeget venni, árulni és osztani, dezinfici- áló szereket beszerezni és elosztani, éjjeli inspekciót tartani, betegszállitásról kiszállásoltatásokról gondoskodni: ezek nagyjában azon teendők, melyek a rendes munkán (közigazgatási, kihágási és bagatell bíráskodási ügyek) felül terhelik a nagyon is csekély személyzetet. És ezen óriásilag növekedett munka legyőzésére az elöljáróságokhoz egy-egy dijnok lett beosztva! Ha öt gyakorlott dijnokott osztottak volna be, akkor is elég munkájok lett volna. De hát itt, ilyenkor spórolni akar a hatóság. Ezután jön a tisztifőorvosi hivatal. Ez arról nevezetes, hogy a mely ügyet, mint hatáskörébe tartozót oda felterjesztenek, az ott megfeneklik oly alaposan, hogy a legsürgősebb ügyek, melyeknek elintézése nehány óra alatt volna kívánatos, hetekig ott van: mert ott sincsen elegendő ember, ott is túl vannak halmozva munkával, Ilyen a közegészség! hatóságok belső képe. Szánalom és boszankodás fog el, ha a külső működésre vetünk egy pillantást. Nézzük sorjában: A dez infekció. Kerület énként egy-egy ember van, mint dezinfektör alkalmazva. Ez a jó ember úgy teljesiti a dezinfekciót, hogy egy meszelővei, melyet a íertőztelenitő folyadékba márto- gat, a dezinüciálandó helyiség falait itt is ott is meghinti. Ez az alapos munka rengeteg időt vesz igénybe. Ha csak naponta tiz helyiséget fog kelleni dezin- ficiálni, feltéve azt a kedvező körülményt, hogy már reggel tudja, mely helyeken van rá szükség és igy az utat beoszthatja — nem lesz képes elvégezni a dolgát. Ettől eltekintve, ha a deziufek- tor elment az elöljáróságtól, és egy újabb helyen van rá szükség, meg kell várni (néha fél napig is), mig, visszajön. Legalább is B—4 ilyen emberre volna szükség kerületenként, s azoknak a hátúkon hordható, vagy kis kocsin továbbítható fecskendőkkel kellene dolgozniok. A mostani dezinfekcio játék és önámitás, ezt minden ahhoz értő ember kell, hogy belássa. Itt vannak a kiszállásolások. Előre látható volt, hogy a kiszállásoltak számára, az esetleg elkűlöniten- dők számára helyiségre lesz szükség. Még ez időszerűit B u dán nyoma sincsen a szükség karakóknak, s a melyek léteznek, azokból e napokban kellett azt a száznál több embert kiakolbolitani, kik. eddig elfoglalták a barakokat. Hogy ezek hol fognak lakni, hol húzzák meg magukat mind megannyian — azt a jó Isten tudja: a hatóság nem. A túlzsúfolt lakásokból, kolera fészkekből emiatt úgy szólván lehetetlen a kiszállásolás. Mindezekhez járul még az, hogy a felsorolt összes egészségügyi hatóságok intézkedései, rendeletéi; Írott malaszt, számba nem vehető irka-firka marad, mert hiányzik a végrehajtó hatalom. A törvény világosan kimondja, hogy mihelyst a járvány, mint ilyen hatóságilag konstatálva van, az egészségügyi bizottság járvány bizottsággá alakul, mely teljhatalommal intézkedik, mely ellen nincsen fellebezés. De a hatóság konstatálta a járványt — és a járvány bizottság még sem alakult meg. Ennek az eredménye az, hogy az elöljáróságok hasztalan büntetnek, rendelkeznek — a felek fellebbeznek. Ennek köszönhető, hogy egyes renitens háziurak fittyet hánynak a hatósági intézkedéseknek és a legbotrányosabb állapotok megmaradnak. Ennek köszönhető, hogy csak egy kerületből hozzunk fel példát, hogy az első kerületben egy nehány száz beteg állományú elmegyógyintézet tőszomszédságában sertéstenyózde (!) virágzik, melynek megszüntetésére nincsen hatalom és mely büzhödt, miazmákkal fertőzött levegőjével állandóan veszélyezteti az említett intézetet. Jaj azoknak a betegeknek, ha ott a kolera egyszer kiüt: alkalmasabb talajt keresve sem talál. Ugyanezért van egyik árvaház és egy másik egészségügyi intézet közelében szintén sertés hizlaló, a nehány száz árvagyereknek kedves egészségére. Ezt sem lehet beszüntetni. Es ilyen esetet százával hozhatunk fel minden kerületből! Mit akar hát tulajdonképen a hatóság ? ■ ? ?, p Mert csakugyan érthetetlen, megfoghatatlan ez az állapot! De ne is igyekezzünk erre feleletet találni. Itt sürgősen tenni kell. Tenni kell a kormánynak! Teljhatalmú kormány biztost kiküldeni, ez volna a kormány kötelessége. Krakkóba három kolera eset után kiküldték a kormánybiztost. Miért habozik a magyar kormány Budapest tehetetlen hatóságát támogatni? Mire vár? A lakosság élete, egészsége függ attól, hogy ez irányban történjék valami. Még egyszer: kormánybiztost Budapestnek! vője után is megmaradt jó barátnak, s most özvegységében sem hiányzott a társaságából soha. Pista pedig az elmúlt két év alatt nagyon megkomolyodott: a régi szeleburdiból férfias, higgadt ember lett. De nem is volt szükség arra, hogy ő mulattassa a társaságot mókáival: ott volt Feri, a kinél még ő sem volt nagyobb gyerek soha. F< ri különben 22 esztendős, huszárhadnagy és igen csinos fiú! Pistán kivid ő van legtöbbet Irén körül, a ki sokat nevet bohóságain. A múltkor a hajó-hidról leesett a Dunába Irén kesztyűje: — Menjen, és hozza ki. Feri! És Feri, úgy a hogy volt a Pejacsevics- nadrágjában begázolt a partról a térdig érő vizbe és kihozta: — No maga nagy bolond! — Ez volt a jutalma. Most is az Irén szalmakalapja van a fején. Fel kellett volna valahová akasztania, de ő inkább a fejéri tartotta. — Csak nem fog igy táncolni ? — Miért ne ? — És táncolt az Irén kalapjával a fején. — Borzasztó gyerek ez a Feri! — szólt Irén Pistához, a mikor magához tért' a nevetéstől. Az pedig szánalmas ' mosolylyal nézte a komédiát s azt mondta rá. hogy „az bizony nagy gyerek.“ De Irén ezt már nem hallotta, mert elvitték táncolni és Pista megelégedetten nézett a szép asszony után. Az igaz, hogy megváltozott! Az ábrándos kis lányból vidám, jókedvű asszonyka lett, — a hajdan álmos kék szemekből csak úgy rítt ki a pajzán jókedv. Pistának igy még jobban tetszett; elhatározta magában, hogy még ma tisztázni fogja a dolgot. Mikor Irén visszakerült a helyére, Pista legyezte őt: — Angazsirozva van a négyesre ? — Nem. — Ügy: szabad kérnem ? — Hiszen maga ösnieri az én elvemet: senkinek táncot előre nem Ígérek oda. Jöjjön majd a négyes előtt. — Tudom ezt a szokását. De nagyon kérem, hogy tegyen ez egyszer kivételt. Nagyon komoly mondani valóm volna . . .-T- Nem tehetem, mert már Ferinek sem adtam, ő js' kért Képzelje, letérdelt a bolondos a verandán mindenki szeme láttára, és Úgy könyörgött! Egészen zavarba hozott.' De azért nem Ígértem oda neki sem:,majd a ki1 előbb jön. Keringő után a zene jelt adott a négyesre. Pista és Feri ugyanegv pillanatban hajoltak meg Irén előtt. — Most melyiknek adjam oda ? Persze mind a kettő egy hanggal mondta rá : — Nekem! Irén körülnézett a verendáról, a hol ült, és aztán kimondta a szentenciát: — Nos azzal fogom táncolni, a ki azokból a sárga rózsákból nekem egyet ellop. Azokat a sárga rózsákat pedig egy jól fésült fiatal ember tartotta a kezében, a ki lem s egy távol álló asztalnál ült. Egészen idegen társaság volt az. asztal körül, vacsorázni jöttek a szigetre. Feri a következő percben már ott termett az asztalnál, nyugodtan kivette az ámúló fiatal ember kezéből a rózsacsokrot, a legszebb rózsát kihúzta belőle, a többit letette az asztalra s azzal sarkon fordulva szó nélkül ment fel a verendára, ott aztán térden állva nyújtotta a rózsát Irénnek. ' ' ' — Jaj maga bolondos! Hogy tehette ezt? . . . tlát nem tudta, hogy csak tréfálok ? . . . Ilyet csak nem mondok komolyan ? . . . Igazán nem hittem, hogy meg fogja tenni! • . . Ni, hogy néznek ide: vigye vissza rögtön, mert külümben csakugyan nem táncolok magával egy lépést sein többé • Siessen ! — Vissza viszem, ha velem táucol.
