Buda és vidéke, 1900 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1900-04-00 / 11. szám
Budapest 1900 (2) tálán javakért lelke hálára buzdul, a kinek oltára előtt térdre borul. A régi világ pogány népe templomot emelt az ismeretlen Istennek. Tudjuk a szentirásból, hogy mikor a zsidó nemzet a babyloni hosszú fogságból visszatért Jeruzsálembe, a melyben kő kövön nem maradt, első dolga volt hajlékot emelni Izráel Istenének. Oh, hányszor láttam magam is nem- j zettink nagyjai közül nem egyet, a mint napközben nyitva volt templomba betértek! Bizonnyára megkönynyeb- bült szívvel hagyták el az Isten házst. Különösen a „szegénynek drága i kincs a hit“ — mondja Arany János „tűrni és remélni megtanít, s neki mig a sir rá nem lehel, mindig tűrni és remélni kell.“ A hit, remény és szeretet, e hár- j más keresztény erény gyakorid- i sára buzdulnak az Isten házában s mikor látják az Isten-embert, vállán a súlyos kereszttel, megnyugszunk sorsunkban, nem zúgolódunk Isten ellen, hanem lelkűnkben megnyugodva indulunk munkára, hogy betölt- sük tisztünket, melyet a Gondviselés nemzetünk körében számunkra kijelölt, mert a hazának minden romlatlan gyermekére szüksége van, s a hont nagygyá csak fiainak szent akaratja teheti. Minden igaz magyar lelke örömmel telt el, mikor nemzetünk ezeréves fennállásának magasztos ünnepét ültük. Buzgó imában fohászkodtunk a magyarok hatalmas Istenéhez hogy ezt a vérrel és könynyel öntözött szent földet tartsa meg nekünk ezutánra is. Kérdezzük már most, hogy mi tartotta fenn számunkra édes hazánkat ezer esztendeig; a nemze- i tünkben ma is hatalmasan lüktető BUDA RS VIDÉKE ős-erő-e, vagy pedig azok a kardinális, mngyar erények, más szóval jellemvonások, melyek bennünket minden más néptől megkülönböztetnek? Bizonyára mind a kettő, s ha ez igy van, nincsen okunk mellőlük tágítani, ha nemzetünk jövendő fennmaradásán buzgólkodunk. Ezek közt a sarkalatos magyar jellemvonások közt fényesen kiemelkedik fajunk vallásos buzgósága. Legrégibb lírai költeményeinkben is mindig megzendül a keresztény vallásosság eszméje. „Szűz Mária Magyarország védasszonya, vallásos és hazafi kultusz tárgya egyszersmind. Képe leng a magyar zászlókon, s a hazafi úgy sóhajt fel hozzá, mint a ki a halottak feltámasztója, az ellenség megrontója a királyok jó tanácsadója, a magyarok mególtalmazója. Két országért, Magyarországért és mennyországért lelkesül a magyar imájában és énekében, mikor mennyország királynéjához fohászkodva zengi: Magyarországról, Romlott hazánkról, Ne felejtkezzél el Szegény magyarokról. Dicsérhetjük az Istent mindenütt; de mégis mennyire emeli az ember lelkét a közös isteni tisztelet, áj tatosság és ének a templomban, s mily jól esik az ember lelkének, mikor templomból jövet elmondhatja otthon, hogy misénkben, imádságunkban részeltesse az Isten azokat is, a kik ott nem voltak! A pilisi római katholikus Inveknek szintén az a nemes és buzgó törekvésük, tisztelt Hölgyeim és Uraim, hogy községükben Istennek hajlékot emeljenek. Hogy e buzgó fáradozásukban kiknek van legtöbb érdemük a közbirtokosságnak-e vagy az ipáit!; a sütő, ez a mindennapi Kenyérnek egykor boldog mestere, Ki versenytársak nélkül a vizi Malomnak drágább és nem oly hires Lisztjéből mint a hó, olyan fehér Czipót és zsemlét és tejes, vajas Szarvast, s Mindszentre szent fonott kalácsot S pereczet árult, sósat, sótalant, S illő nagyságút; nem minőt manap Csak fegyverzett szem láthat némileg A sorházaknak czifra asztalán, Mely semmivel sem több, mint közbeszédben Szokták nevezni . . . egy paraszt íalat. S az is keletien, égett és sötét. Mint nap sütötte kis czigány gyerek. Sőt, amit készen visznek műhelyébe Művészi kézzel áldott jó szakácsnők: Kalácsot, rétest, hófehér kényért, Még azt is tönkre hagyja menni a Sütésre gondot nem viselt pimasz, Akit legénynek mondtak hajdanán; Mivel legényül helyt állott magáért. Ma már segéd, mert asszonyát, urát Segiti tönkre s kuldus botra jutni. Így hozzák aztán vagy sületlenül, Vagy szénné válva a rétest, kalácsot, Vagy kővé válva a pompás kényért, Hogy csak baltával árthatunk neki. Pedig ma már a verseny szörnyű nagy! E Rétért küzdő' emberségtelen Korban. — Mig egykor két, három sütő Egész városrész, sőt nagy városok Szükségletének meg tudott felelni: Ma egymás hátán üt sátort s irigy Szemekkel nézi a szomszéd vevőjét; S nemhogy versenynyel jobb és finomabb Es olcsóbb czikkel győzné azt, hanem Perczenttel csalja a vevőt magához; Amely percentet a bárgyú tömegtől Lop vissza hitvány és törvénytelen Adagban osztott készítményeivel. Igv tiz darabra ád egy ráadást. De tizszer lopja vissza a tizen. Oh e percentnek nagy szerep jutott Korunknak ,Nemzetgazdaság1' cimü Könyvében! Arra dolgozik ma már Kocsis, szakácsnő és inas komornyik, Tőzsér és alkusz, olcsó! közvetítő, Vas-út-épités engedményese. Bukott atyáink tiszteltebb köréből! Ez itt krajezárban, az pedig forintban, Emez százakban, ezrekben amaz, Más milliókban huzza a szerény Percentet semmi munkának fejében, Csakhogy több kézen menjen át az ügy, S ragadjon itt is, ott is egy kicsiny. Avagy ha épen mind elmállik is ! Miként például egy magyar vasútnál így kallódott el vagy húsz millió, Melyről nem számolt eddig senki sem, S számolni nem fog, úgy hiszem soha; ros osztálynak f ennek emlegetésével nem akarom az illetők szerénységét sérteni; de örömmel látom, hogy a szent czélhoz hozzájárult itt mindenki valláskülönbség nélkül. Számot tesz itt a szegény nép egy pár fillérje is; — „Szedjétek fel a morzsákat is, hogy semmi el ne vesződjön ! — mondá az Üdvözítő. A kik az Isten házának alapköveit itt a földön lerakosgatják, jövendő boldogságuknak építenek templomot; s mikor a mennyei boldogságot keresik s azért esedeznek, leljék meg földi boldogságukat is Ezt kívánom Önöknek, tisztelt Hölgyeim és Uraim igaz szívből! Boldog ünnepeket. Boldog ünnepeket kívánunk olvasóinknak. Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén. A világ Megváltójának feltámadása, nyújtson reményt, vigasztalást a benne hívőknek. Legyen minden szívben és lélekben a szép jó és igaznak feltámadása. Győzzön végre az eszmény, s arasson az erkölcs diadalt. Teljesedjék annak törvénye és akarata, ki értünk emberré lett, szenvedett, meghalt és feltámadott. Győzzön az ő szeretete s uralkodjék az minden népek és minden emberek felett. Ki a mi Istenünk? ! (Mutatvány Orosz Adrienne Cinismus és Idealismus czimü május hóban megjelenő regényéből.) Tudod, ki a mi Istenünk, a keresztéynek j Istene? Nem! Nem lehet néked még csak halvány sejtelmed sem arról, arait az én istenem örök fönségérői örök tökélyéről gondolok. 0 az a hatalmas, az a mindenható, ki az embert, ezt a parányi semmit a világ Urává tette, ki az ő véghetetlen lángelméjéből egy szikrát adott nekünk, a melylyel gondolkodunk és a mely gondolatok eszményekké válnak, és a mely eszmények tettet öltve akaraterővel bírnak, melyek parancsolnak a földnek. Ezzel az. Mig vagy háromszáz régi honatyát Pihenni nem küld a nemzet szava! Talán kell még több példát mondanom ? Eredj a boltba! lm itt a kocsis, Egy fél forinton vásárolt szivacsról Két s fél forintos számlát kér magának, Melylyel kiszúrja gazd' uram szemét. Ki ily dologban járatlan, tudatlan. Hasonló módon főzi asszonyát, — Ha ez tudnillik együgyű liba, — S urát a többi férfi s nőcseléd. »Itt a fonton csal a boltos, kofa Ott a czikk árát rugtatják magasbra.« így egy fél font hús, kávé vagy cukor, Zsir, vaj, vagy egy font só, vagy kőolaj Marad markában egynek, másikának. Miből élnének élelmes bakák, És árnyékban lett száz meg száz emő Nem olcsó, mégis hűtlen ápolója, — Angyalcsináló mesterasszonyok? $ — Miből kerülne a legfinomabb Es a legdrágább női lábbeli. Selyem ruhák, nap-ernyő és kalap, Gyűrű és óra és lánc, — mind aranyból!
