Buda és vidéke, 1900 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1900-02-21 / „A Magyar”
1900 évi február 21. BUDA ésVIDEKE szórakoztató lapja „A JVIAGYAp SZERKESZTI: mindszenti ERDÉLYI GYULA. 66 A »Buda es Vidéké« előfizetési ára: i!2 korona eoy évre. Szerkesztőség és kiadóhivatal: A »Buda ós Vidéke« kiadása »A Magyar« I. kér., Városmajor-uteza 28. sz. edy éVre 2 kor. 40 fii. Hazafelé. Emlékül Bieskey Gyula bánatomnak. Megint tele van a pohár. Ugyan kiért ihatunk már? "Fele meghalt. Fele elment, Alig vagyunk már idelennt. Hull a patkó egyremásra, Szedi a halál kovácsa. A ki még ma vígan lebben, Holnap nyújtózhat a gyepen. Bölcselkedve, ha vizsgáljuk, Bitünk, de furcsának látjuk. Alig virult, már is vége, Ott vagyunk a semmiségbe. Nem is virradt bealkonyul, Éltünk egy öl földbe szorul. A mi előtt érhetnénk jót, Leszedik rólunk a patkót. Fogjuk hát fel a vas vesszőt Verjük vele a temetőt. Kalapot mélyen, a szemre, Úgy készüljünk a verembe. Mit búsuljunk úgy is késő? Az elmullott vissza nem jő. Fojtsuk bele a borunkba, Készüljünk saját torunkra. A ki hamarább lesz otthon, A másikról gondoskodjon. Jó tanyája legyen ott fennt, Zákány, eső úgy is vert lent. Erdélyi Gyula. Az elmaradt sir. — Rajz. — Irta: Erdélyi Gyula Nagy-Mezőn valaha a hires Nagya- ryaké volt minden. És ma nincsen azoknak ott egy talpalatnyi saját földjük. A legtisztességesebb állása van az öregek közül Boldizsárnak, aki utkaparó. Nem sok gondot okoz a hivatala, mert Pató Pál megyéjében még mindig ráérnek az utcsinálásra. Van közöttük bakter, gátőr és kuko- riczacsősz is. Némelyek semmit sem csinálnak közülök, mások eljárnak napszámba; ki kocsis, ki béres. De azért a Nagyaryék büszke gőgje valamennyit jellemzi. A hol lehet, verekedtek, kártyáztak, duhajkodtak és csináltak sok bajt községnek, szolgabirónak, járásbíróságnak Itt-ott atyafiságban voltak és átosontak a tárgyalásokon, de bizony néha ott tartóztatták őket a megyeházánál, mert nagyon is égbe kiáltó igazságtalanság lett volna, ha horogra nem kerülnek. A család parasztruhában, járt de azért nem mindenben parasztosodon el, bizonyos úri nyegleség jellemezte vala- menynyit. A család feje, a ki a mennyire lehetett, igazgatott és irányt adott, Fáni néni volt, a ki rombadőlt úri lakának egy rozzant kertész szobájában tartózkodott kis unokájával, Gellérttel. Javasasszony hírében állott, ki fűt- fát ismert, épen úgy mint atyafiságát, természetében is sajátságaiban. Jól tudta, melyikben mi rejlik, jó vagy gonosz. A kúria romjain ott nyügösködött a valaha szebb ég holdvilágára sunyitó Jászol nevű vén kutya. Ma már csak a saját árnyékára morog; az embereket nem tartja ugatni valóknak. Ma is a jászolban hever, mint hajdanán s békességben él a pókokkal és molyokkal, nagyokat szundit a szú perczegése mellett. A kúria romjainak régi népességéből egy kenderszinü vén macska is ott kullog a bodzafa tövében, a mely alatt levő kövön legszívesebben üldögél Fáni néni s ha valamelyik rokona meglátogatja, elbeszéli neki a család bűneit, a mit azzal fejezett be, hogy igy jár, a ki nem tud imádkozni. Ezért kellett elpusztulni a Na- gyaryaknak is, mert imádkozni ha tanultak, tudtak is, de elfelejtették. — Miért néztetek annyit a földre, nem szebb az ég? Azért szökött el tőletek a jólét, a vagyon. De azért ma sem imádkoztok. Nézzétek a kis Gél lértet, ez tud imádkozni. Boldizsár, az utkaparó, kedves asz- szonynénje elmélkedésein nem indult meg; vágta a világ kegyetlenségén panaszkodva — az elpusztult udvar kipusztult cserfáit s nem állhatta meg, hogy ellent ne mondjon: — De kedves asszonynénem, nem hiszem én azt, hogy imádságból templom legyen. Hamarább kikerül az a búzából. — Micsoda beszéd ez, Boldizsár öcsém? Todod-e, hogy a ki elhagyja Istenét, azt az Isten elhagyja? — Papoktól eleget hallottam, mégis láttam már egészséges katonát háborúból haza jönni és papot, a ki a templomban kapott köszvényt. — Boldizsár, ez az Istentagadás jellemezett minden Nagyaryt és végre az Isten el is hagyta őket. Gellért hűtlen lesz őseihez, ő hinni fog, remélni és szeretni. Én p 31iilye l 13 c mir Aló k él igy is halok meg. Könyörüljön az Isten rajtatok ti kegyetlen faj és ne éreztesse haragját veletek úgy, mint megérdemlitek Boldizsár ur elvégezte a favágást. Rég ideje, mikor ezen az eperfán ugrált, mászkált, mit most összevág, mint ősei a pogány törökkel cselekedtél^. Emberségesen megfelezte. A Nagyaryak jelleméből hiányzott a csalás szenvedélye. Egy rossz kötőtökkel összekötötte a fa- rakást, felcsapta vállára és kifordult a kúriából. Hiába akarták szelíd hajlamú anyák az ádáz és vad gondolkodást a Nagya- ryakból kiirtani, nem lehetett. Kegyet- lenkedtek szóban és tettben, sem a magok sem a mások vérét nem kímélték. Fáni néni azért vette magához a kis Gellértet, hogy másként nevelje és megmutassa, hogy a vért is lehet gyógyítani, ha akármilyen beteg is. Gellértet először is elkülönítette a többitől, ne legyen közel a ragályosokhoz. Ha azok mindig a földre néztek, nézzen ő az égre; legyen jámbor és istenfélő. Viseljen női ruhát, a meddig csak lehet, játszék babával, hadd higyje, hogy leány. Fáni néni madarakat, galambokat szerzett be akis Gellértnek. Magával vitte a betegekhez; abból a garasból mit szájától vont el. neki is juttatott, hogy a szegényeknek, ha nem is sűrűn, de néha alamizsnát oszszon. A templomot szerette a kis Gellért és azok voltak boldog per- czei ha Fáni nénivel a templomba ment. Odahaza is mindig templomot játszott, kövekből oltárt is rakott magának és napestig énekelte a szép templomi énekeket Fáni néni most már bizton látta, hogy átszűrte a vért és kedvenczéből pap lesz, a miként ő azt megálmodta s örömkönye- ket is sirt a fájdaloméval vegyesen már a puszta reménytől.
