Buda és vidéke, 1900 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1900-08-00 / 21. szám
Budapest, 1900. BUDA ES VIDÉKÉ. 3 vánosan adja tudtára, hogy a Budai Széchenyi Asztaltársaság Irodalmi Bizottsága tiszteleti tagjává választotta. Dr. Papp Ferencz úgy ismeri Széchenyit, mint. senki más és nagy segítség lehet majdan a legnagyobb magyar összes müvei kiadásánál a sajtó alá rendezésénél. Dr. Papp Ferencz nem csak sokat, de alaposan tud. Magas irodalmi színvonalon áll gondolkodásában és írásában. Tartalmas ember, ki fenkölten gondolkodik és nemesen cselekedik. Müveit igaz magyar. Nem csak tanítani tud, de nevelni. Pályáját hivatással tölti be. Minden idejét pályájának s a tudománynak szenteli. Az irodalom vezéremberei, mint Gyulai Pál, Báró Eötvös Loránd már is elismerik magvas és sokra hivatott tehetségét és sokat várnak tőle. Dr. Papp Ferencz itt lakott Budán. A két gróf Teleki fiút nevelte Domokos és Géza grófokat, kiknek mindegyike jól készült arra, hogy a magyar főurnak gróf Széchenyi István által (Andrássy György grófhoz intézett levele) kiszabott irányán használjanak a hazának. Géza gróf ir és fest, a „Buda és Vidéké“-nek munkatársa s a tárlaton szép képeivel nagy feltűnést keltett. Domokos gróf szintén komoly dolgokkal foglalkozik és teljes erővel képezi magát. Mind a kettő sikereire számíthatunk s jelentékeny szerepükre a közéletben. A mi joggal is várható, oly, anya, mint Bethlen Margit grófnő gyermekeitől, ki a női műveltség, a nagy szellem, kiváló erély és a valódi anya mintaképe. Legyen igazi ünnep. Ne csak azzal ünnepeljük meg a magyar kereszténység és az alkotmány 900, éves évfordulóját, hogy minden keresztény felekezet templomaiban hálaadó imát mondjanak, de azzal is, hogy Istennek minden egyházában magyarul imádkozzanak e napon jézus Krisztus vallásának magyarországi követői, oly vidékeken, hol a magyarosodás nemes munkája megindult. Remetehegyi mizériák. (Az „Egyetértés“ tudósitójától.) A főváros zárószámadásainak füzeteiben lapozgatva, évről-évre találkozhatunk olyan kiadási tételekkel, a melyek a tanulmányutak czim alatt szerepelnek a főváros háztartásának mérleg-eben. A főváros egyesítése óta egész vagyont tanulmányoztak már el a főváros tisztviselői. A tanulmányutaknak tulajdonképeni czélja az, hogy a fejlettebb, előrehaladottabb külföld adminisztrá- cziójából és intézményeiből tanuljanak, okuljanak a mi fővárosunk intézői is. Hogy mennyire haszontalanul és czéltalanul volt kidobva az az óriás összegű pénz, a melyet tanulmányútra fordítottak, azt semmi sem igazolja jobban, mint az a szégyenletes és elképzel- hetlen állapot, a melyben a székes főváros egyik legszebb fekvésű része, az úgynevezett Remetehegy és környéke immár évek óta leledzik. A városrendezési, közegészségügyi, közrendészeti, köztisztasági tekintetek figyelembevételének olyan apszolut hiányával aligha találkozhatunk még egy helyen a fővárosban — a hol pedig az elhibázott szabályozás valóságos rendszerré vált. A Remetehegy és környéke egyike volna a főváros legszebb részeinek. Kedvező fekvésű, tiszta, pormentes levegője egyaránt predesztinálják arra, hogy lakóhelye, de főleg üdülőhelye legyen a polgárságnak. Hozzátettük fennebb, hogy csak volna egyike a legszebb helyeknek. Mert a valóságban nem csak hogy nem való lakóhelynek, hanem ellenkezőleg minden jó érzésű, egészségét őriző embernek, a kit balsorsa a Remetehegy lakójának avatott fel, menekülni kell arról a helyről. A hegyre vezető ut, az úgynevezett bécsiül, minden kritikán alul áll. Az ut két oldalán nyitott árkokban állott viz képez büzhödt mocsarakat, kigőzölgéseivel megfertőztetve az egész környék levegőjét. A régi temető mentén, a Mátyás-kápolna mellett vezet az ut a hegyre. Azaz, csak a főváros térképén van útnak jelezve. Valójában pedig nem más az, mint egy hepehupás, sziklás, göröngyös, girbe-gurba földterület, a melyen az emberek lábnyoma és a kocsikerekek csináltak járható részt. Ilyen közlekedési vonalról gondoskodik a főváros nyaraló lakossága részére. A kutyapeezérház is, a mely ott a környéket diszteleniti, méltóan csatlakozik a Remetehegyi mizériákhoz. Igaz, hogy peezérházra szükség van — de hol van az megírva, hogy annak a polgárság által lakott területen kell lenni. Mindenütt czivilizált emberek lakta helyen, kitelepítik az ilyen mesterséget űző embereket és úgy jelölik ki a helyet az ilyen tanyáknak, hogy akármilyen módon is fejlődjék a város, a lakosság sohase juthat abba a helyzetbe, hogy a peezérház inficzált szomszédságát élvezhesse. Budapest fővárosa azonban ebben is épen- séggel nem dicsérendő és követendő példánykép. A lakosság zúgolódik, kérelmez, az elöljáróság és a tanács beiktatja a panaszt és marad minden a régiben. Mindezekhez hozzájárul az, hogy a területnek nincs vízvezetéke. Az ott lakók ugyan fizetnek vizdijat, de vízvezetékük nincs, sőt vizük sincs, mert- a vezetékhez vivő ut állítólag a kincstáré és el van zárva. Az ember nem tudja, hogy a közegészségügy vagy a tűzbiztonság követelményeinek negligálását, avagy mindkettőnek teljes hiányát lássa ebben a képtelen helyzetben. Ez a botrányos helyzet annyival is inkább tarthatlan, mivel nemcsak a Remetehegy lakosainak egészségügyéről és kényelméről van szó, hanem arról, hogy ott van közvetlen közelben a főváros uj Margit-kórháza, ott van aggok háza, a melyeknek szenvedő betegei és üdülői bizonybizony nem áldják a főváros bölcs tanácsát. A polgárság a bajok orvoslása érdekében egyelőre a békés megoldás lehetőségét tervezi és jól indokolt kérvénynyel kereste fel a tanácsot, hogy ezen utón érje el a visszás állapotok megszüntetését. Ha ez az ut nem használna, szélesebb körben indítják meg az akcziót és felsőbb helyen fognak keresni sérelmeikre re- parácziót. • \ * Ezt a czikket több tekintélyes budai polgár a következő levéllel küldte meg: Tekintetes Szerkesztő Ur ! Ön a mi kerületünk érdekében már gyakran volt szives befolyását érvényesíteni s becses lapjában a III. kerületben uralkodó viszszás állapotokat kíméletlenül kritika tárgyává tenni. Ezer szerencsétlen remetehegyi lakos érdekében és egy összejövetelnek tényleges megbízásából felkérjük igen tisztelt Szerkesztő Urat, méltóztassék az „Egyetértés“- ben megjelent czikket teljes tartalmában legközelebb megjelenő becses lapjába átvenni és a szomorú viszonyokhoz képest megtoldani. “ Kívánság szerint s programmunkhoz híven adjuk a panaszos tudósítást. Hisszük és elvárjuk, hogy a tanács erejéhez mérten a kérvényt kedvezően intézi el s a III. kerület lelkes elöljárója terveit, beadványait végre megvalósítja. A polgárság és az elöljáróság egyetértése csak fokozza a beadványok erejét. Itt az ideje, hogy Árpád sírjának vidéke emelkedjék, a hogy mi azt számtalanszor sürgettük, mert végre talán ujonan felébred a kegyelet és a nemzet szobrot emel Árpádnak. E szobor helye, a különben is páratlanul szép tájék nem lehet elhanyagolt, járatlan utón, gid- res-gödrös. Állami altisztek és szolgák figyelmébe. (Nyilatkozat.) A „Buda és Vidéke" f. év július hó 1-én megjelent 17-ik számában Madarász János kartársamnak egy nyilatkozatát olvastam, melyben a „Magyar Állami Alkalmazottak Egyesülete“ részéről legutóbb kiadott értesítőben a vezetőség által közölt s személyére vonatkozó jelentést „hazugságnak“ és „rágalomnak“ nyilvánítja. Alulírott a magam részéről is szintén erkölcsi kötelességemnek tartom, felszóllalni s a velem szemben történtekről nyilatkozni. 1898. évben, midőn a lapokból értesültem, hogy Budapesten a „Magyar állami alkalmazottak (altisztek és szolgák) egyesülete“ megalakult, az alapszabály tervzetben kitűzött nemes czélok és az ennek alapján létesítendő országos intézmény fejlesztése ügyében Arad városában magam is élére álltam a dolognak, s 17 kartársammal azonnal testületté alakulva beléptünk az egyesület kebelébe. Ez alkalommal a központi vezetőségtől megbízatást nyertem az egyesület fejlesztésén munkálkodni. Működésem folytán azt az eredményt értem el, hogy alig néhány hónap alatt az Arad és vidékén szétszórva lévő s többnyire erdővédekből álló altisztek és szolgák körül 180 tag csoportosult az Aradi testülethez. Természetes dolog, hogy 180 tágnak s különösen vidékről való összegyűjtése nem történhetett meg költség nélkül, minél fogva a sok levelezés és utánjárásból származott készkiadásaimat felszámítottam, s a központi vezetőségnek bejelentettem. Az „Aradi Testület“ legszebb fejlődésének ezen idejében egyszer csak arra ébredtem fel, hogy a központi vezetőség részéről bizalmi férfiúi tisztségemtől megfosztattam, s az általam szervezett testület iratainak átadására utasittat- tam. Megjeg}rzem, hogy az egyesületet szervező s ennek szellemét éltető Madarász János titkár betegágyban feküdt, tehát a dologról mit sem tudott. A bizalmi férfiúi tisztségemtől való megfosztás által személyem az Aradi tagok előtt közmegvetés tárgyának tétetett ki, végre a dolog azzal lett betetézve, hogy az 1899. évi junius hó elején egy leiratot kaptam a vezetőségtől, melyben az illem szabályainak elkerülésével arra szóllittattam fél, hogy 27 koronát mint nem a testület szervezése, hanem saját czéljaimra fordított, illetőleg elkorcsmázott ösz- szeget 30 nap alatt az egyesületből való ki- záratás terhe alatt fizessek vissza. A leirat vétele után harmadnapra felutaztam Budapestre, ahova épen közgyűlés hivatott egybe. A közgyűlésen megjelentem, s a személyem irányában támasztott gyanúsítás ellen tiltakozva ügyem tisztázása érdekében szót kértem. Nagy meglepetéssel kellett azonban tapasztalnom, hogy a tagok között már kiosztott értesítőben Petrecz János és társai által közölt jelentés tartalmával a közgyűlés figyelme mesterségesen és kieszelt vakmerő módon előkészíttetett, s oly bábeli zavar idéztetett elő, hogy szóhoz jutni se engedtek, hanem szemembe vágták, hogy az általam elkorcsmázott 27 koronát fizessem vissza. A közgyűlés azután azzal végződött, miszerint daczára annak, hogy az alapszabályok értelmében az elnökség 3 évi időtartamra volt megválasztva, minden felsőbb hatósági vizsgálat vagy utasítás nélkül a szabályok ellenére azok lettek ültetve a vezetőség élére, akik az egyesület szervezői ellen a vádat kieszelték, és ennék folytán — mint később megtudtam — a semmiből megteremtett 1162 tagot számláló s 18333 korona tartalékalappal rendelkező s minden felszereléssel ellátott kész egyesületet már annak előtte erőszakkal lefoglalták. Miután a közgyűléstől elégtételt nem szerezhettem, a személyemen elkövetett sértésből származó panaszomat az aradi kir. járásbíróság elé vittem. Itt a vizsgálat során igazságom kiderült, s a rágalmazók egy részének megbüntetése itéletileg már is kimondatott. Az ügy