Buda és vidéke, 1900 (9. évfolyam, 1-35. szám)
1900-07-00 / 18. szám
Budapest, 1900. o Budapest székes főváros II-ik pol-* gári fiúiskolája értesítője. Vizsgák után országszerte mindenütt jelennek meg iskolai értesítők, melyekből az iskolák értékét mérhetjük meg. Tananyag, osztályzat, tanítás mind előttünk van s a tudnivalók a következő évre. A második kerületi polgári fiúiskola- értesítőjének mindjárt elején látjuk, hogy a halhatatlan nagy gróf Széchenyi István vezérelvét követi, gondot fordít a testedzésre. Valamennyi iskola követheti azt, hogy az iskola udvarán korcsolyapálya legyen s azért kell az iskolákat tér közepére építeni nagy udvarral. Az iskolai korcsolyapályát más iskolák mindkét nembeli növendékei is használták havi egy korona díjért, a miből szegényebb tanulók ösztöndíjára a tanácsnál alapítványt tettek. A vívást Szafka Manó, a kitűnő torna és vivó- tanár heti 2—2 órán tanította. . A tornaversenyek is szépen sikerültek. Az értesítőben a kegyelet meleg hagján em- tékezik irótársunk Búzás István a tőle megszokott költői szárnyalással egy igazi elhunyt tanárról Balogh Alajosról. Ezt a szép emlékezést egész terjedelmében adjuk: Balogh Alajos emlékezete. ,,Szerettein én őt, mint a telkemet, Halálán szivem csaknem megrepedt.“ A kispesti temető múlt évi május 24-én gazdagabb lett egy sirhalommal: akkor tért oda örök nyugalomra Balogh Alajos tanár, akkor váltunk el fájó könnyek közt századnegyeden át szeretett kartársunktól, a kegyelet koszorúját tevén sírjára a derék férfiúnak, a nemeslelkü jóbarátnak.5; Boldogult kartársunkat valóban ritka jó tulajdonságokkal áldotta meg az ég. Az emberi, a családi és tanári kötelességek pontos teljesítésének magasztos erénye töltötte be nemes lelkét és ártatlan, jóságos szive nyílt kelyhében mézzé vált a baráti rokonérzés. Költői szárnyaláséi művész lélek volt ő a szó legszebb értelmében, a Sándor-napoknak évek hosszú során át szellemes, pajzán kedvű lantosa. Némi titokzatossággal, jól illő kedélyes mosolylyal szorongatott ilyenkor kezében a direktori asztalnál egy-egy .papirosszeletet, míg aztán kiugrattuk a nyulat a bokorból s elszavalta alkalmi versét. Kijutott ilyen alkalommal a rigmusból, találó élczből és humoros, de igaz jellemzésből nemcsak a Sándoroknak és Jóskáknak, hanem a tanári testület minden egyes tagjának. A gyermekies, ártatlan öröm ilyenkor rózsákat festett arczára, s mint a virágkehelyben a csillogó tiszta harmatcsépp, úgy rezgettek szemében az örümkönv cseppjei. A milyen érzékeny volt nemes lelke az ártatlan örömek iránt, ép olyan könnyen megbántotta és vont felhőt lelkére a méltatlanság és az emberek igazságtalansága. Ilyenkor szere .te magát kipanaszkodni és nem kis fáradságba ke rüit kedélyét lecsillapítani és bebizonyítani neki, hogy a vakondtúrás nem Chimborazzó. Tiszta lelke és igazságérzete nemcsak az emberekkel való érintkezésében nyilatkozott meg, hanem érvényesült az iskolában is, hol tanit- ványai általánosan tisztelték, szerették. Mint a jó pap, holtig tanult s a gyűjtött tőkét művészileg értette apró pénzre váltani és tanítványai közé szórni. A nagy szünidőt több éven át hol Bécs- ben, hol Münchenben, majd Drezdában, töltötte s mindenütt méh-szorgalommal dolgozott, tanult és gyűjtögetett. Számos eredeti mű és művészi festmény-másolat díszíti kartársainak és a műkedvelőknek lakását, s ha néha képárúsnak is dolgozott, mindig művészi tökélyre törekedett s ilyenre szoktatta növendéked is. Minden munkáján meglátszott, hogy szakmájára született s ezt a műértők nyomban észre is vették, bármilyen csekélység került ki ecsetje alól. Lelkiismeretes munkára szoktatta növendékeit is és azt tartotta, hogy a zsenge nemzedékkel a rajzolást és festést megszeretettni nem tapintatlan szigorúsággal és . elriasztással, hanem BUDA ES VIDÉKÉ. gyöngédeéggel, és türelmes útbaigazítással lehet, j és tegyük még hozzá: szakértelemmel és szak- 1 máért való igaz lelkesedéssel. A ki a tanítást kenyérkeresetnek tekinti és érte szeretettel nem lángol, az robot munkát végez, a melyen nincsen, nem lehet áldás. Nem egyszer mondta ő tanítványainak, hogy nem mindnyájan fogjátok talán anyagi hasznát venni annak, a mire én oktatlak beneteket; de művelődtök általa észrevétlenül is, és a kinek fogékony a lelke és igazi kedve van a rajzhoz, abból ember lehet és pedig szerencsés, boldog ember. És csakugyan nem egy tanítványa köszönheti Baloghnak sikereit, sőt meggyőződhetett, hogy j az ecsettel nemcsak a kenyeret lehet megkeresni, ■ hanem bizonyos hírnévre is vergődhetni. Általában | lelkesült és lelkesített fáradhatatlanul. Hangya- szorgalmú, szelíd természetű, de ambicziós ember volt ő ; lobogó tűz, mely gyújtott és melegített. Nem is csoda, ha gyönge szervezetét férfi-kora delén fölemésztette a láng, melyet a művészetért hevülő olthatatlan szeretete és lelkesedése táplált. Mint a Nagy-Alföld szülöttje, tüzes magyar volt s meg voltak benne mind azok a sarkalatos erények és jellemvonások, melyek az igazi magyart ékesíteni szokták s ezekben nevelte gyermekeit és tanítványait is. Ha a, sors lesújtotta, erőt nyert mint Antaios, az ősanyától újabb küzdelemre ; ha mégis, mint ember, csalódott itt-ott az anyagiakkal való számításban, ezt is annak a véghetetlen nagy szeretetnek kell betudni, melylyel nagyszámú családja mindegyik tagját magához ölelte s mely a jólétükről való gondoskodásban egész valóját eltöltotte. Boldogult kartársunk 1849. évi febr. 9-én született Pestmegyében Kis-Kún-Majsán, s itt végezte elemi iskolai tanulmányait (is. Szülei közönséges polgári emberek voltak ugyan, de fiukat magasabb iskolába adták mégis, mert tehetséget láttak benne. így került a kis Balogh a szegedi kegyesrendi főgimnáziumba, majd a kecskemétibe, hol 1868-ban kitűnő érettségi bizonyítványt nyert s a kegyes tanitórendbe lépett. A rajzot már gyenge gimnázista korában megszerette s hozzá való talentumát a szegedi hires rajztanár, a jó öreg Witkovszky, élesítette és pallérozta. Nem is lohadt a rajzhoz való szeretete soha többé, s képességét korán elismerték. így történt aztán, hogy mint kegyesrendi papnövendék 1868-ban, 1869- és 1870-ben Sátoralja-Ujhelyben az 1. és II. osztályban a rajzot tanította. Hogy teljesen művészetének élhessen, a rendből kilépett és 1871-ben rajzból középiskolai tanképesitő oklevelet nyert s még ez évben a Szeged városi r. kath. főgimnáziumhoz választották meg rajztanárnak. A művészeti tárgyak ügye ebben az időben lendülvén csak föl, szerény dotácziójával nem volt megelégedve s 1873-ban Oraviczabányára ment tanárnak a polg. iskolához, itt néhány hétig maradt, mert a budai polg. iskolához, a mostani II. kér. polgári fiúiskolához választották meg s ezt az állását 1873. évi október 15-én el is íoglalta. í876-ban nőül vette Mocskonyi Karolinát, kivel 19 évig a házasélet csendes révébe visszavonulva élt kizárólag családjának és hivatásának. Nagy csapás érte a családot 1895-ben. A szerető hitvestárs, az angyaljóságu nő, a leggondosabb édes anya, hosszú szenvedés után égbe költözött, gyászba borítván az őt bálványozásig szerető férjet és nyolez kedves gyermeket. Ez a csapás megrendítette az erős akaratú férjet, ki életkedvét is veszteni látszott, s már előbb is jelentkezett tüdőbaját annyira növelte, hogy szabadságot kérve, 1896-ban a tengerpartra, Lussin-Piccoloba vonult. De állandó javulásban itt sem volt része s intézetünknél eltöltött 25 évi buzgó működése után 1898. januáriusiával nyugalomba vonult. Mélyen érző lelkét aggasztotta nyolez anyátlan árvájának sorsa s bánatos szive visszavágyott gyermekeihez, kiknek legidősbbje alig volt nagykorú, a legkisebbik pedig csak öt éves és 1899. május 9-én Lussin-Piccöloból visszajött betegen Kispestre, szerető csemetéihez, kiknek karjaiban néhány nap múlva, boldogult neje halálának évfordulójára, május 22-én, d. u. 4 órakor, lelkét visszaadta Teremtőjének. Most a kiért lángolt, kit annyira szeretett, avval együtt áldást könyörög véreire egekben. S most, kedves emlékű, elköltözött jóbarátom, visszaemlékezem azokra a kellemes per- ezekre, mikor gyermekeidről, családodról beszélgetve engem is boldogságod körébe vontál s s önfeledten hallgattam terveidet kedves csemetéiddel. „Szülessenek sokan!“ mondottad a költővel — „mert annyinak vége, s a szegény nemzetnek olyan sok híja van ! Aztán meg . . . hiszek egy Istenben mindenható atyában“. Valóban olyan volt ez a kedves család, mint egy élő bokor és a jó családfő, mint a föléje hajló lomb, hogy a bokrot és gyenge bimbóit az élet csendes pagonyában zivatar ne érje. Majd mikor a bokrot zord szél borzogatta; mikor kedves hitvestársad nagy beteg lett : fájó szívvel emlegetted a .jövőt, félve'a nagy csapástól. Későbben azután, hogy a csapás sújtott és a család védőangyal nélkül maradt, s a kalázi sirkertet sötét gondolataiddal naponta látogattad, mennyire féltettünk! Az a csendes némaság mennyire Tájt nekünk ! Most is emlékszem még sötét bánatba öltözött lelked panaszára : „A tündér-remények színes fonala elszakadt. Bús fűz lettem kiszáradt utszélen. Ünnepnapon is gyászt viselünk mi otthon. Ha úgy elgondoltam, hogy mi lesz majd nélküle az élet, majd meghasáíl a szivem. És mégis le kellett mondani róla ! Mikor kezet szőrit velem sok jó barátom, érzelmüknek válaszul köny tolul szemembe és a jó emberek engem megértenek. Szegény fejem ! Szegény apróságok! Csak értetek fáj, remél és dobog ez az összetört szív, —- míg meg nem szakad ! Oh, mit érezhetett az az érzékeny, jóságos szív arra a gondolatra, hogy itt kell hagynia szeretett csemetéit szegénységben, gyámol nélkül ?! És ime, akadtak nemesszivű emberek, itt van az anyai jó nagybácsi, kik az árvák köny- nyeit felszáritgatták s jóságos közbenjárásukra a székes-főváros nagyérdemű Tanácsa nemcsak a hű szolga, a már nyugdíjas, beteg apa utolsó idejének gondjait könnyítette meg, hanem a boldogult hét kiskorú árvájának illő nevelési járulékot rendelt, Így tevén nagylelküleg lehetővé a szegény árvák fölnevelését, a kikért és nemes szivü jóltevőikért az elköltözött szülők igaz lelkei imádkoznak fönn a mennyben. Es most Isten veled, kedves elköltözött barátom ! Ki szívben oly jó s lélekben oly nemes voltál, igazán megérdemled, hogy emlékedet szivünkben megőrizzük s mindig lesz köztünk szerető barátaid közt, a ki „. . . . . . . eljő sírod szélére S akasztván egy darab fátvolt keresztjére, Reá emlékezik barátja .szivére, Egy könyet gördítvén hideg tetemére.“ Búzás István. A király és a galambok. Ő felsége a király Cap-Szt.-Martinban való időzése alkalmával egy monte-karlói galamblövészetet végig nézett. A mint a ezéllövők a fölrebbenő galambokat egyenként lődözték le, a király sajnálkozva jegyezte meg: „Szegény állatkák ! Igazán nem értem, hog}^ mi örömük lehet ebben az embereknek.“ \ Pomáz. Egyszer Sipnlusz. rettentette meg a világot a pomázi bakterről felevenitett körforgó tréfájával most a Fővárosi Lapok elmélkedik Pomáz- ról ... A czikkiró kiemeli ugyan Pomáz és vidékének szépségeit, de egyúttal a nyaralók siralmas helyzetét rajzolja. A szép csillaghegyi telep vagy is Árpádfürdő tisztviselőtelepét s a Casinót kiemelve ecseteli a szép látványt, a kis városka kies
