Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-11-21 / 32. szám
Budapest, 1899. (2) BUDA ÉS VIDÉKÉ a vagyon abszolút tömege fokozódik, mind többen akadnak, a kik a múlthoz mérten szegényeknek érzik magukat azért, mert vágyaik szertelenségénél fogva nem rendelkeznek annyi eszközzel, a mennyi ezek kielégítésére szükséges lenne. Azok az erkölcsi tényezők és hagyományok, a melyek egykor e hajsza élességét mérsékelhették s a melyek arra tanítottak bennünket, hogy vannak más célok is, méltóbbak a küzdelemre, elvesztették vonzóerejüket és helyükbe a mammon imádása lépett, a féktelen küzdés a pénzért és gazdagságért. Nem régen Leroy Beaulieu Anatole irt egy kimerítő tanulmányt a cJlevue des deux <Mondes~ban, melyben a pénz uralmát vázolja és kiemeli azt, hogy abban a melyet érte folytatunk, az erősebbek legázolják a gyengébbeket könyörület és szánalom nélkül. Szerinte szükségleteink rabszolgái vagyunk, foglyai a mai iparunknak, művészetünknek, a városi élet gyönyöreinek. Es ez a tudós férfi, a kiben oly jellemző francia vonások vannak, a ki szeretné hazáját újból nagynak ás a művelődés élén haladónak látni, csaknem kétségbeesve kiált föl és dicséri a művelődés boldog gyermekkorát, a melyben a szegénység nem volt bűn, nem vonta maga után a megvetést és a hol azok a vágyak, melyek bennünket ma lekötve tartanak, nem gátolták a szellem szabadabb fölszárnyalását, a nemesebb érzelmek kifejlődését, nem vették igénybe az emberek munkásságának javát. Ma az embert tényleg nem szelleme, nem érzelmei, hanem a szerint mérlegelik, hogy mennyije van. Hogy hova jutunk ily módon, azt a mai Franciaország, de az északamerikai Egyesült-Államokról a füzetben közölt adatok is eléggé plasztikusan mutatják. Szükség volt e kitérésre azért, mert hiszen mi is nyugatról veszszük ideáljainkat és tulajdonképpen azon a nyomokon haladunk, a melyeket az ottani fejlődés magának vágott. Mig azonban ott már akadnak szellemek, kiváló férfiak, kik a nemzetet figyelmeztetik annak az iránynak a veszélyességére, a mely előtte áll, az alatt minálunk ebben a tekintetben azt mondhatnók mély és csaknem áthatlan sötétség uralkodik. Az ezredéves Magyarország egy nagy és mondjuk fényes kiállítással ünnepelte ; múltját és indult neki jövőjének. E kiállítás célja első sorban az volt, hogy anyagi emelkedésünket mutassa be, hogy világossá tegye azt, hogy haladunk. Haladunk, de főleg csak a gazdasági kultúra terén és ott sem annyira, a mint hinnők. Ezekkel a problémákkal azonban nem akarom fárasztani az olvasok figyelmét; röviden csak utalnom kell arra, hogy Anglia, hol a nép lelke a fejlődésnek csodálatos sokoldalúságát mutatja, dacára a széditően gyors anyagi emelkedésnek, egy percre se sülyedt odáig, hogy az erkölcsi haladást bármilyen más által háttérbe engedte volna szorítani. íme Franciaország szintén arra a meggyőződésre jut, hogy nincsen üdvözülés erkölcsi emelkedés nélkül s ebből negative következik az, hogy az általunk követett irányzat végeredményében jóra nem vezethet. Legyen szabad a mi fejlődésünk és haladásunk köréből egynéhány példával fölvilágosítanom azt, á mit állítottam. Ismeretes és senkisem tagadja, hogy nálunk az öngyilkosságok száma csaknem napról-napra nő, de kevésnek van fogalma arról, hogy a haladásnak ezen régiójában, mennyire előre vagyunk, épp ezért álljon itt néhány adat, melyet a (Magyar Statisztikai Sv könyv 1894-re szóló folyamából, valamint a belügyi miniszternek az 1885. évet fölkaroló egészségügyi jelentéséből vettünk ki. Magyarországon s Fiúméban volt átlag öngyilkos 1881/'7-ben 1348, 1895-ben 2233. Az emelkedés közel jár a 100%-hoz és átlag minden uj évben száz egyénnel több öli meg magát. E körülmények, melyek között e végzetes cselekményeket végrehajtják, mind erősebben mutatják az erkölcsi elvadulást és az epikurizmus uralmának pusztító hatását. Egy másik nagyon jelentékeny dolog az elválások szaporodása. Száz évvel ezelőtt Magyarországon nagyon ritka volt az elvált férfi vagy nő; de nagyon ritka volt még csak 3—4 évtizeddel ezelőtt is főleg a középosztály körében. Ma pedig úgy megszaporodtak, hogy immár alig keltenek föl- i tünest s csak az van hátra, hogy azon métely, mely a felső osztályokat elfogta, lehatoljon az alsó néposztály körébe is s megmételyezze azt is, a mikor a haladás aztán be lesz tetőzve. A harmadik kategória, melyet a morálstatisztika szempontjából ki kell emelnem az őrültek szaporodása. Tudjuk mindnyájan, hogy azok az állami és egyébb intézetek, melyeket az elborult elméjüek számára emeltünk, csak egy kis részét bírják magukba fogadni, a kiket oda betennüuk kellene. Arról azonban keveseknek volt köztünk tudomása, a mit a belügyminiszter legutolsó jelentésében elmond, hogy t. i. Magyarországon az őrültek száma ma mintegy 50.000, a kik közül csak 1483 van az állami intézetekben elhelyezve. Sajnos, mehetünk tovább is. A jelzett hivatalos források adatai szerint a sorozásra jelentkezőknek mind kevesebb °/o-a válik be katonának, a nemzet tehát a helyett, hogy nyerne erőben és egészségben, éppen az ellenkező irányban halad. A csecsemők halálozása évről-évre fokozódik, a tüdőgümőkór pusztítása nagyobb arányokat ölt. Azon esetek, melyekben az egyén a jogi renddel összeütközik, föltűnő módon szaporodnak.* A nemzet nem csupán erkölcsében sülyed, hanem meg kell érnie azt is, hogy az a test, melynek igyekezett alárendelni mindent, satnyul és betegesebbé válik, mintha erkölcsi épség nélkül a testi épséget sem lehetne föntartani. Lesujtóbb kritikát gondolni sem lehet. Ha mindezekkel szemben akadnak, a kik utalni fognak arra a haladásra, melyet nemzetünk az utolsó időkben fölmutat, azoknak azt felelem, hogy eszemágában sincs tagadni azt, hogy semmi tekintetben se haladtunk volna. Sőt elismerem, hogy főleg azokban, melyek a pénzcsinálás és vagyonszerzés eszközei, nagyon is előre* Kihágások miatt 1881-t»en csakis 111.227 egyént Ítéltek el, 1893-ban már 293.004-et. — Az is vagyok. — Ha az volna, belátná, hogy milyen nyomorult olyan nőnek a helyzete, a ki semmit nem látott, semmit nem tud. Berdár Róbertnek a szivét facsarta az a beszéd, a mi reá nézve már egy kis csalódás volt. Hát az igények, a nagyravágyás, az ál- ambiczió ilyen zsarnokok és előlük nem térhet ki senki? Mindenkit összetépnek ezek az érzések? Az állatot meg lehet szeliditeni és az embert nem. Az állatokat tudják idomítani, csak az ember idomithatlan. Más orvosságot nem talál, jól van, az állatember- seregletbe bekiséri Olimpiát. — Kedves kisasszony, tekintse szegény atyját, a derék Balzamó mestert, kit vigasz- talhatlan kétségbeesés gyötört azért, hogy nem akar fellépni az, a ki úgy elragadta a közönséget . . . — A közönséget elragadni, a tomboló tetszés-zajt hallani nagy öröm, nagy élvezet, de az a belépti-dij furcsa valami. — Kisasszony, az egész világ egy nagy komédia és bizony belépti-dijjal. Itt ártatlanabb az előadás és valamivel olcsóbb. Ám nézze meg és lássa. — Könnyű ezt mondani, de van ám egyébb baj és a komédiás leány csakugyan vad leány, ki nem tanult semmit, tanu’atlan neveletlen Ha szemem világába kerül is, megtanulok olvasni és jóbarátaimtól is kérek egy kis tudást. Ugy-e ön is közöl velem valamit ? Dr. Berdár Róbert azzal a szándékkal rohant ide, hogy hatalmasan, éré ylyel beszéli le a leányt szándékáról. Nem talált érveket. Az élet igy nyilatkozik meg benne. Nemcsak szándék, de akarat is ; mit használna a szép szó ? Legjobb elbocsátani útjára ? hadd ábránd ülj on ki maga. — Szívesen megteszem, hogy beszélek arról a mit ön nem olvasott, de ne féljen, a Minerva-szalónban sem tudnak olyan sokat. — Dehogy nem, hiszen ez a báró Zen- dehelyi István olyan bölcs, mintha festenék, ez ennek született. A tudós nem jó szívvel hallgatta azt, hogy a báró megvarázsolta ezt a leányt is, kit rendszertelen olvasmányok nem rontottak még meg, ki egy fehér lap. Hanem ilyen a közvélemény, a közönség Ízlése is Kopottan, pókhálós zugjában kínlódik a valódi tudós. A tudomány komédiásai pedig kiállnak magukat mutogatni czéhrendszerrel, üresfejjel; nincs bennük önállóság, eredetiség ; a legjobb esetben élő tartalom-jegyzékek és kivonatok, de értékesítik magukat. Operette hösök s a közönségnek az operettek tetszenek. Réztányér és nagydob. Tessék besétálni, most kezdődik az előadás. Vannak mindenféle állatok, mstjom, kajdács, csörgő kígyó, róka, farkas, nagy, nagy állatsereglet. íme Zendehelyi Istvánt, az állatembert nem ismeri fel az állatszeliditőnő, a ki oly jól ismeri az állatokat. — A báró igen nevezetes kigyófajból való. Összezúzza áldozatát előbb és azután eszi meg. — Tanár ur nem igazságos. — Az a baj, hogy én az igazságot szolgálom, de aggódom azon is, hogy egy ilyen kedves nőt valami baj érhetne. — Ne féljen, a báró gavallér-ember. Biztosított jóakaratáról, de nagyon, nagyon sok tudományt fog átengedni. A kis tudós sok tekintetben férfiasabb jellem volt a legdélczegebb alakoknál. Nem beszélt többet a báróról, nehogy Olimpia öt szószátyárnak és rágalmazónak tartsa. Belátta, hogy Őlimpiát nem győzheti meg, nem hallgat az okos szóra ; elszédült, valami mámor, láz kapta el. Ő egyebet nem tehet, mint hogy ott, a hova vágyik, közelében marad és védi, ha veszély fenyegeti. (Folyt, következik).
