Buda és vidéke, 1899 (8. évfolyam, 1-36. szám)
1899-11-21 / 32. szám
Budapest, 1899. VIII. évfolyam 32. sz Vasárnap, Szent Andráshava (November). BUDA és VIDÉKE SZERKESZTI: ERDÉLYI GYULA. KIADÓ~HIVATAK, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek Budapest, I., Városmajor-u. 28. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, félévre 6 korona, évnegyedre 3 korona. SZERKESZTŐSÉG: I., Városmajor-utcza 28. Kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Társadalmunk helyzete. A magyar társadalom vállalkozik arra, a mit azóta, hogy szervezkedett társadalmak léteznek, sokszor, de mindig siker nélkül kisértettek meg. Elkezdte a Sisiphus munkáját, hengerité fölfelé a követ, a mely okvetlenül visszagördül, mielőtt célját érhetné. Egyszerűen és érthetően fejezve ki nézetünket abban a munkában, a melyet céljaink megvalósítása végett folytatunk, nem sok a köszönet, mert számításon kivül hagyunk oly tényezőket, a melyek nélkül nagy eredményeket elérni, nagy problémákat megoldani, sem a gazdasági, sem az erkölcsi világban nem lehet. Azt hiszem elég csak röviden érintenem, hogy az emberi tevékenységnek s ez alapon a társadalmi mozgalmaknak is két fő modora van. Egyik az önzé, mely az egyéni célok megvalósítására sarkal bennünket, a másik az erkölcs, a kötelessék, melylyel az egyes a társadalom, a család, a haza iránt tartozik. Fejletlen, jövőre nem hivatott népek körében azt látjuk, hogy az egyén csak ritkán vagy éppen nem tud kilépni tevékenységével abból a körből, melyet az egyéni önzés neki kijelöl, legfőlebb a család, talán a törzs, a mely tulajdonképp nem egyébb, mint egy tágasabb családi kör, a melylyel szemben kötelességeit teljesíteni hajlandó még akkor is, ha ezért reá külön jutalom nem is várakoznék. Mindamellett bizonyos, hogy a közerkölcsök kifejlesztése nélkül nincs társadalom, mely magasabbra emelkedhetnék és érdekes jele az idők fejlődésének, hogy éppen napjainkban, midőn a materializmus, az anyagi haladás, hogy úgy mondjuk tetőpontjára jutott, filozófusok és közgazdák egyaránt arra igyekeznek fölhívni a közönség figyelmét, hogy erkölcsi emelkedés nélkül-nincsen /igazt anyagi haladás sem. MindeZfO-kházonban nem tartoznak tulajdonképpen azon föladat körébe, mely nekem e percben kimérve van. Kötelességem csak annyi, hogy rövid vonásokban vázoljam a magyar társadalomnak mai helyzetét, utaljak azon hiányokra és hézagokra, melyeket fejlődése fölmutat. A ki figyelemmel kiséri legutóbbi fejlődésünket, nem fogja eltagadhatni, hogy a mire Széchenyi István bennünket tiszta hazafiuságből és azért serkentett, mert belátta, hogy az anyagi előhaladás sok ideális eredmény föltétele, ma már öncéllá, sőt mondhatjuk a célok céljává, a legtöbb ember tevékenységének csaknem kizárólagos jutalmává emelkedett, Röviden szólva: nyakig uszunk a mater iálizmusban és nem éppen alaptalan azoknak a fölfogása, a kik azt hiszik, hogy ha a materiálizmusnak ezen áradata még tovább emelkedik, összefognak fölöttünk csapni hullámai és mi magasra törekedve, mélyre jutunk. Igen, a múlt és a jelen között az a különbség, hogy mig egy félszázaddal ezelőtt materiálisták voltunk hazafiságból, ma már a legtöbben csakis materiálizmusból hazafiak ; a kötelességnek szent, ideális tartalma kiveszőfélben van. Ez állítás bizonyságát megtalálhatjuk társadalmi életünk minden rétegében, csaknem minden nyilvánulásában és megtalálhatjuk leginkább a serdülő ifjú nemzedéknél, a melyről egyébiránt önök t. uraim és hölgyeim többet tudnak beszélni, mint a mennyit beszélhetnék én. Ellenvélemény arra nézve, hogy csakugyan az önzés és materiálizmus lejtőjére jutottunk, aligha fog fölmerülni. Éppen ezért bővebben kell vázolni azon hézagokat, melyek ez állapotból erednek s a melyeknek orvoslása okvetlenül szükséges, ha ezekért a nagyon édes, de tulajdonkép nagyon alant járó célokért a többetértőket feláldozni nem akarjuk. A matei Mlizmus személyesitője a pénz, s am an na1 .Malmával nő ennek ereje. Tekintsünk végig a társadalomnak bármely körében, nem-e azt fogjuk találni, hogy e tekintetben rendkívüli a haladás. Vágyaink nőnek, sokszorosodnak, szaporodnak, ezzel kapcsolatosan igyekezünk magunkat odakvalifikálni, hogy a vágyainknak megfelelő anyagi eszközöket is megszerezzük; az ifjú nemzedék többet tanul, talán többet dolgozik, mint elődei, de hajh, oly nagy az aránytalanság vágyai és eszközei között, hogy daczara munkája serénységenek, daczára annak, hogy megfeszített erővel és két kézzel dolgozik, legtöbbje mindinkább eltávolodni látja magától azt a célt, a mit megközelíteni akart. így esik meg az a különös és alig megmagyarázható dolog, hogy egy olyan társadalomban, amelyben A „Buda és Vidéke“ tárczája. Hol a vad leány? — Regény. — Irta : Erdélyi Gyula. HATODIK FEJEZET. Olimpia. (Folytatás ) Oly boldog volt, hogy ezzel a rendkívüli nővel találkozott és megismerte a maga tudatlanságában, hogy elfelejtett mindent. Azt sem kisértette megítélni, vájjon milyen tartalmú a felébredt érzés, a felszabadult szenvedély. Eszét vesztette és bizonyosra vette, hogy megtalálta a vad leányt és azzal együtt élete czélját, ábrándjai élő alakját. Es most a czivilizáczió, a tudás vágya, a tudás lázza szállja meg a leány lelkét és eltaszitja magától az egyszerűség kincsét. Hiszen a ki nem menekül idejében attól a' világtól, hol a tudás, az ismeretek nem czél, hanem eszköz, a ki ide vágyódik : az aláirta boldogtalanságra való Ítéletét. Maradjon ez a leány vad leány, vad virág. -Minek vágyódik arra, hogy egy szép mezőrő beteges levegőjű üvegházba kerüljön. Olimpia ott ült az állatsereglet megett azon a széken, melyen Balzamó mester az elvesztett királyságról szokott tűnődni . . . Az etetők magyarázgatták a közönségnek az álla tokát és regélték a nagy Balzamó mester állatregényeit. Olimpia nem látta azt, a mi körülötte van ; ö arról a fényes világról képzelődött, a hol nemsokára meg fog jelenni és ünnepelik, mert sokat, nagyon sokat fog tanulni, olvasni és hát végre, mint a többi tudósok, kölcsön kérheti az apja tudását is és talán a kis púpos tanár, a doktor ur is ad valamit abból a mit tud . . . De hogy tanuljon? Kalipszánó mester elfelejtette őt olvasni, Írni tanítani Gyermekkorában félt az iskolától. Balzamó mester sohasem késztette rá, hogy tanuljon Jobb, ha nem vesztegeti idejét ilyen haszontalanságokra és csak állatjaival és művészetének él. És a leány annak is ólt. A tudásvágy felébredett benne és e vágygyal együtt a nagyravágyás hajlama Megunta a bódét, látni akarja, mi történik a palotákban az urak között Gondolatával már ott járt és fogadta a hódolatokat, az elismerést és ünnepeltetést, j belépti díj nélbili ott, a hol nem komédiá nak. 1 A hogy Berdár Róbert Olimpiához ért, egyszerre csak azt vette észre, hogy nem tudja hol kezdeni. Indulatossága szelíd erzel- gósbe olvadt át. Mit szóljon, mit beszéljen mikor édes tekintetével olyan epedve nézett rá Olimpia és szívélyesen szólt: — Csakhogy itt van, tanár ur . . . — Olimpia kisasszony örül, hogy itt vagyok ? kérdó majdnem elérzókenyülve. Alig néhány napja ismerem a doktor urat, de úgy érezem, mintha mindig ismertem volna. Oh, tanár ur, én nagyon szerencsétlen vagyok . ,. . — És miért volna olyan nagyon szerencsétlen ? — Engem csak komédiásnónak néztek eddig, de tovább nem akarok az lenni. — Olimpia mi jutott eszébe? Mit gondol, lesz-e, ha elhadja foglalkozását, a hol senki nem bántotta, annyira megelégedett, mint most ? Azt hiszi, az nem komédia a hova készül ? — A nagy világ, hogy volna az komédia? Milyen előkelők, finomak ott az emberek ! — Álczások és képmutatók. Lássa, az az igazi festett világ. Térjen magához, a mig lehet. — Azt hittem, hogy a tanár ur jóbarátom . . .
