Buda és vidéke, 1897 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1897-05-23 / 21. szám
Budapest, 1897. VI évfolyam 21. sz. (Pünkösd hava.) Vasárnap, május 23. BUDA Es VIDÉKE Hetenként megjelenő lap a közigazgatás, közgazdaság és társadalom köréből, BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A MAGYAROSODÁSNAK KÖZLÖNYE, Szerkeszti: EISDELT"! n-TTTT . a KIADÓ-HIVATAL, Hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek : Várocmajor-utcza 28. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. SZERKESZTŐSÉG: Városmajor-utcza 28. L íiratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Az Orbán-hegy. A kalendárium szerint május *25-én van Orbán napja. Ez az Orbán mint fagyos nap is emlékezetes. Ezen a napon megtartanák már az Orbánhegyi búcsút is, ha az Orbán begy ősi elhagyott állapotában nem emlékeztetne arra, hogy a világon minden múlandó, csak az Orbán- hegy elhagyatottsága állandó. Az Orbánhegy tulajdonosai jó adófizető polgárok és semmit nem vétettek, ok nélkül bűnhődnek elevenekért és holtakért, mert a holtak temetői ha- tásolják ezt a regényes szép helyet, a helyett, hogy itt a legszebb villák épülnének ......... Mi g itt szőlők voltak és bor termett, nem érezték anynyira a vizhiányt, mint most. Egyébült a fákat is vizzel locsolják, mig az orbánhegyi ember ha elájul, nem lehetne megmenteni, mert egy pohár viz is örökkévalóságba illő távolságra van. Az utat pedig, melyen idejuthatni a szomszédok lassanként minden oldalról elzárják, gyalog is nehezen lehet ide jutni, nem sokára madarakkal kell hozatni a vizet. így panaszkodik a B u d a és V i- d é k e szerkesztőjéhez irt levélben az a bátor ember ki anynyi balszerencse és veszély, viszály után lelkes orbánhegyi lakos. Mig egyébb helyekre jól fizető nya- | ralók jutnak, ide az elhagyottság miatt I nem vállalkoznak, mert se út, se viz, daczára, hogy ezt már régen Ígérik, de igazán benfeutes érdekelt, a kinek a kedvéért igazságos csudák történnének, itt nincsen. A városhoz oly közel fekvő Orbánhegy lakója még az adó árát. sem veszi be telke jövedelméből. . . A telkek legnagyobb része eladó s azt a megszorultaktól ölenkint egy forint potom árral veszik meg. ... Az el- átkozottsághoz hozzájárul, hogy szántani sem lehet, mert nincs ut. . . Jobb módú ember sem építhet ott, hol sem ut, sem viz nincsen, még az ég madarai is más hegyre járnak inni. A ki itt épit az bizony drágán épit és csak kerülő utakon hordhatja fel az anyagot és megdrágítja magának az építkezést s mikor felépítette akkor bánja igazán, mert elég szép a kilátás, de még szebb a t e 1 e k a d ó, u t a d ó, és jövedelmiadó stb. Azt mondják, hogy egész irattár lehetne már azokból a kérvényekből, melyeket az elkeseredett és elszánt orbánhegyi lakosok irányt adó és irányt nem adó legilletékesebb helyekre intéztek, bár nem akarják, de mégis azt kell hinniök, hogy a papir kosár falta fel jól megokadatolt kérelmeiket. Még a folyamodványok aláírása is nehéz, télen az ut járhatatlan, de különben sem lehet megtudni az üres telkek tulajdonosainak nevét és lakását ... Ez a szép vidék igy hanyagolódik el, a fővárosnak kárára, mert bizony az üres telkek nem fizetnek anynyi adót mint a villák. A helyes pénzügyi politika az lenne, hogy a város ne fogyasz- sza de szaporítsa az adófizető közönséget. . . . Anynyi mindenféle épület, intézet terveit olvassuk a lapokban és nemsokára azt, hogy legdrágább telkeiből ad a főváros. Nem-e lehetne egy intézetet, vagy bármilyen alkalmas középületet az Orbáuhegyre helyezni ? Mi azt hiszszük igen. Ez módjában állna akár az államnak, akár a fővárosnak, vagy jobhmódu egyesületnek. A vidék szép és egészséges és nem csak földrajzi fekvésében lenne közel a fővároshoz, de az oda jutással igazán, ha egy kis jó ut, vízvezeték, világítás stb. lenne. Mindéhez nem kell egyéb, mint kis élénk körültekintés és jó akarat, azok részéről, kikre sorsunk intézése itt e földön bízva van, s a kiknek gondviselő bölcsességétől várhatjuk állapotunk javulását. Kérjük őket, tekintsenek fel és ki az Orbánhegyre s ez ez elhanyagolt szép vidék gyorsan fog fellendülni. »BUDA és VIDÉKE“ TARCZÁJA. Robinson Bábelben. — Elbeszélés. — Irta: Erdélyi Gyula. (5.) —„Barátaim — engedjék meg, hogy igy szólítsam önöket — higyjék el, a legnagyobb gyermekség a bizalom. Visszaélnek vele. A ki nem boldog, lassankint belátja, hog}7 a beszéd nem vezet mindig jóra. Csak annak panaszkodhatunk. ki megért. Rettenetes az, ha nem értik meg fájdalmunkat. Az igaz. hogy a fájdalom enyhül, ha közölhetjük valakivel, a ki ebben résztvesz. Ámde a többség vagy szemünkbe nevet, nem ismerve el fájdalmunkat, vagy közönyösen hallgat és hátunk mögött kegyetlen bírálatot mond. Mikor visszatértem szigetemről Bábelbe, keservesen tapasztaltam, hogy a kíváncsiság ösztöne folytán kihallgattak, de ki is nevettek. A ki kedvesében csalódik, az szenved, de a ki i.arátaiban csalódik, az kétségbeesik. Nagyon , amar leszámoltam barátaimmal és eljöttem, . ,e menekültem, a hol nem kénytelenség, de vljfidi lemondás a magány. Fiz a lemondás vigasztalt engemet. Megszabadultam vízióimtól, nem halottam hangokat, azokat a titokszerü hangokat. Az ember beszélt és nekem nem volt közöm az emberhez. A világ reám nézve nem létezett, tengődtem benne és tápláltam magamat. ,Lefeküdtem, hogy holnap újra felébredjek. Életem elvesztette szinét, sem fényes, sem sötét képeket nem alkottam. Bellát eltemettem. Temetőkbe jártam, hátha sírjára akadok. Évekig nem hallottam róla. Itt a temetőben nyugodt voltam, reám nézve ő már nem él. Hazugság volt, ez is feltámadott. Az a büszkeség, melylyel segélyemet visszautasította, az a nagy lélek, mivel Malvinról lemondott, tisztelni tanitotf. Áldozatot hoztam én is, lemondtam Belláról. Néha-néha még is azt hittem, hogy nem él. Szivarom füstjét az ég felé fújtam és gondolkodtam arról, gondol e rám. ha ott fenn van és mikor a leányom hozzám került, akkor lefelé néztem, mert súlyos volt az a tudat, hogy az anyát megfosztottam leányától. Nem anya nevelte, nem anya vezeti a világba és jövője az én felelőségem súlyosítja. Egy leány. Mit tehetek én egy leánynyal, a kitől elraboltam anyját. Meg kell házasodnom, anyát kell neki adnom. Milyen boldog voltam még Robinson koromban, ina nem vagyok már az. Szenvedéseimhez aggodalmak sorakoztak. Még is én leszek hűtelen Bellához. Mi vigasztaltuk. Jól esett neki a vigasztalás. Különösen Kercsey Imre barátom szavai gyógyították. Ez a fiú bábeli Robinsonunk szivébe balzsamot csepegtetett. Milyen szépen tudta elaltatni aggodalmait Biztatta, hogy ne vádolja magát, a mit tervei az áldozat, az egy nemes áldozat. Sellőy távozás közben hálásan szorította meg barátom kezét. A következő hét egyik estéjén, mint testőrök, mind a hárman bálba kisértük Sellőy Malvint. Malvin első bálja ez. Én vezettem be a terembe, legyezőjét apja, belépőjét Imre vitte. Mi is éreztük a leány elfogultságát. Egy perezre el is szédültem. Régen nem voltam bálban. A zene, a táncz, a virágok illata ... az még régi emlékeim. Sok ismerős és ismeretlen arcz. A kiket virulva láttam, hervad tan vezetik be virulásuk folytatását és ők is átérezik azt, a mit én, ifjúságuk requiemét és megreszketnek a múlandóság végrehajtója, az idő előtt, mely nem kedvez semmi épnek, semmi szépnek. Az az ideges félelem ocsudtatott fel, mit Malvin reszkető karja árult el. Egy ifjú leánykája nézve, „Nyelvében él a Nemzet.“ A magyar egyesület jelszava.
