Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-08 / 10. szám
BUDA és VIDÉKE. Márczius 8. Budapest, 1896. (2) függő folyosóin pletykázó cseléd hadat látunk onnan, honnan még nem rég a szemben levő Svábhegy zöld lejtőiben vagy az alant elterülő Vermezo sikjaban az itt-ott volt nyaralók kertjeiben gyönyörködhettünk. Ha e környéknek 5—6 év előtti képére vissza emlékezünk, latjuk, hogy bár sok üres telek volt, de ott hol házak létesültek azok nyaraló szerűen voltak épitve. A háztulajdonosokban megvolt a helyes aestetikai érzék és a törekvés az egészséges nagyvárosias fejlődés felé — most azonban nem tudom mily intézkedések folytán vagy mily intézkedések hiánya miatt ez irány hirtelen megfordult és épültek azok az épületek melyekről emlékeztem s félő, hogy mire az uj királyi palota elkészül, az rettenetes környezetből fog kiemelkedni. A szépen megirt épitésügyi szabályzatok tehát nyaralókat kényszerítenek keletkezni ott, hol annak absolute semmi értelme nincs, de nem akadályozzák meg hogy bérkaszárnyák keletkezzenek ott, hol a talajviszonyok és a környezet az egészséges és méltó fejlődés kizárva minden más épitkezési módot mint nyaralószerüt. De nem csak a várhegy nyugati lejtőjén vannak ily különös állapotok, a Vízivárosban sincs jobb világ, mely maga előtt látja a szőke Dunát, melyet lát a szemben levő partokról az egész világ. Ha nézzük a fő és székváros e mostoha gyermek kerületének egyes kisvárosokba beillő utczáit itt semmi fejlődést nem látunk a városrész képe ugyanaz mint volt .15—20 év előtt az az pardon itt is akad néha egy-egy építkezés — ott van pl. az Albrecht-ut. — A ki Pestről átjön balra az első ház mindjárt egy villa, szép kilátása is volt mostanig, 2 év előtt azonban felállítottak elé egy spanyol falat, egy alig egy szoba sor széles, de 3 emeletes házat melynek fele mélyen nyúlik a föld alá másik fele azonban vetekedik bármely toronynyal, mely alól elugrik ki először közeledik L e m e s á nn á 1 kénytelen volt egy kis huszár- összeütközést elfogadni. — Ez összeütközésnél lovam is kilövetett alólam s egy fiatal hadnagyunk, egy őrmester és tizedes s két közhuszár, kik elég vakmerők voltak vagy har- mincz kozákkal verekedésbe bocsájtkozni, egy tömegben darabokra vagdaltattak; többen elfogattak. Magam egy elfogott, gazda nélküli lovon szabadultam meg, előbb átgázolván gyalog a Hernád vizét, melybe majd bele fuladtam. Az est nagy sötétségével reánk borult, majd oly záporeső hullott alá, hogy egy balha száraz helyet nem talált volna rajtunk. — A korom sötétségben történt a fedezet hátravonu- lása Kassa-felé. — Mily északa volt ez, soha el nem felejtem. Reggelre értünk Kassára elá- zottan, ki fáradva, éhezve! Kassán a fedezet nem cseréltetett ki s továbbra is nekünk kel- let a szolgálatot teljesíteni. — Kassáról Hidas- Némethibe vonultunk s innen a Miskolcz-felé vonuló tábort fedeztük. — Miskolczról — Eger alatt — Árok-szállásra s itt 12 órai fedél alá jutottunk, hol némi pihenést nyertünk. _Árokszállásról, ö ssze-vissza kóborolva a vidéket, Jászberényben állapodtunk meg. — Jászberényből Nagy-Rátának vonultunk; Nagy-Káta és Tápió-Szele között egy kis csatát fogadtunk el, hogy feltartóztassuk az ellenséget. Innen Abony, Czegléd, Nagy-Körös Szolnokon át Kecskemétre vonult a tábor. — Kecskemétről a félegyházi pusztán át Szegedre vonultunk . . . Elfelé mert a lejtőn állva az úgy néz ki, mintha minden perczben le akarna csuzni. Ott van a környéken félig földbe ásva vagy abból előbujva egy csomó ház monstrum, milyen a „Szabó-féle vagy a Lónyai-féle bérkaszárnyák, melyeknek alapozásuk ezrekbekerülhetett s melyek telve vannak szégyenletes pincze- lakásokkal, mely pincze lakások az által buvnak ki a lakhatósági tilalom alól, hogy 1—2 emelet magasra kell beléjök feljárni; a házak háta a hegynek feküdvén a felső ablakokba csak egy szűk aknán át szűrődik világosság és levegő, az emeleti lakás csaknem földalatti s nedves. Pedig mily szép volna ha a várhegy fő-utczái díszes kertek között haladnának, hol a jobb módú osztály csinos nyaralókban lakhatik, melyek a hegyoldali építkezéshez legjobban és legrationá- lisabb módon alkalmazkodhatnak. Ezek számára azonban a csömöri utvégi sík pusztaság van kijelölve, hol a porban és futó homokban mi növény sem tenyész. Az uj királyi palota felé vezető ut környékén sem gondoskodtak arról, hogy ott a midőn mind maggasabbra jutunk s a kitáguló látkör mintegy felhívja az arra elhaladót a széttekintésre, hogy e látvány, melyet az uralkodó család tagjai is lesznek hivatva élvezni — tetsze-- tős aestetikus legyen — megszorítják itt is a kitágult láthatárt spanyolfalszerü tűzfalakkal — eltakarják a távoli hegyek kékjét s önmagukra irányítják a figyelmet ; nem vagyok képes leírni e látványt, de ki egyszer újabban arra járt osztja nézetemet, ha az mondom hogy az botrányos! Hallatlan barbarizmus kell ahhoz hogy megengedjék a természeti szépségekkel megáldott vidéken az oly házaknak építését, mint az Attila-utczának az uj útról látszó részein keletkeznek. Megépítették tehát százezrek árán a díszes utat melynek azonban csak két vége van: egyik lesz az eskütéri hídfő a másika a magyar királynak uj otthona, az ut voltaképeni lényeges részét képező képzelhető, hogy ezen nagy hátrálás iszonyú forróság- és nagy esőzésekben, hogyan fárasztotta ki a honvédeket, szenvedve éhséget szomjúságot. És volt iszonyú zúgolódás, hogy az ügyek intézői addig a mig a tábor kiéhezve, kifáradva, elcsüggedve még nem volt, mi okon nem fogadtak el érdemleges csatát ? Mi a kik iskolázott emberek voltunk, már ekkor észrevettünk némely emberekben a vissza- vonultságot a szent ügy iránt, de visszatekintve az ügyek folyamára: most már elhiszsziik, hogy ezen táborban is Görgei keze és a főbb intézők közötti egyenetlenség működött közre! Ily kiéhezett, kifáradt és elkedvtelenitett táborral kezdődött a Szeged-szőregi csata, mely ha nagyobb elővigyázattal s nem a főbbek meg- hasonlátásával intéztetik, bár háromszoros erő ellen kellett is küzdeni, szebb eredménynyel végződhetett volna. De átengedem ennek fejtegetését a történelemnek . . . Szegedtől folytonos csatározások között mialatt ezredem majd mindég fedezeten volt, indultunk Temesvárnak, ellenséges érzelmű nép között, minden élelem nélkül. A Nagy-Becs- kereknél reánk történt ellenségtöli megrohanás, — mely egy csatornának szoritott belliinket s csakis a lengyelek önfeláldozása mentette meg a tábort a végenyészettől, — szintén a főbb intézők hibája volt. része, annak két oldala azonban teljesen hiányzik azaz hogy olyan amint leírtam — Ha valaki e díszes útnak első kanyarodóján végig megy az ut közelében arra néző tűzfalak és légudvarok között nem kevesebb mint 48 o 1 y apró ablakot számíthat meg, melyekről helyzetük s alakjuknál fogva minden kétséget kizárólag konstatálni lehet, hogy azok fürdőszoba, vagy nem nyilvános illemhely ablakok!! S ez van a királyi család uj otthonához vezető uj ut közvetlen közelében! Egy másik dicséretes sajátsága a budai hegyoldalnak a kölönböző feljáró utakban, sikátorokban s lépcsőkben rejlik. Ha szépet akarnék álmodni, oda- kópzelném magam Genuába vagy más modernül szabályozott hegyoldali városba, hol pergolák és diszkertek lombos fái közt haladó díszlépcsők között lehet egyik helyről a másikra jutni, hol a test fáradalmait a jó illat s az elétáruló szellemi élvezet feledteti, enyhíti, hol a művészeti kiképzések páratlan fantáziára találhatnak, s elfeledtetik a járó-kelővel, hogy hegyoldalon halad, hol mindenki kiválaszthatja magának, merre kellemesebb, merre szebb a magasba jutás . . . de nem akarom ez álmot látni, mert nekem budai lakosnak egy szörnyű valóra kellene ébrednem, kénytelen lévén az életveszéllyel határos budai utakon közlekednem, hol undorral fordul el szemem a kétes tisztaságú zugoktól, melyek e félre eső utak levegőjét megfer- tőztetik. Tudjuk, hogy mily nehezen létesült Magyarország legszebb templomához ve-^ zető, s azt építészetileg méltón kiegészítő feljáró lépcső, évek óta vajúdott az és száz bizottság alkudott költségein s azok a bizottságok kérleltették létre jöttét, melyek szabályozzák az angyalföldet, a lágymányos még viz alatti részeit, a csömöri-ut homoksivatagját; s tűri az^ ország és a főváros, hogy Magyarország legszebb templomához az egyedüli közlekedése az a szégyenletes akna, mely renA temesvári szerencsétlen csata után a Dembinczky-féle hadtest láthatólag semmivé lett; az összetartható honvédség pedig a Vétsei táborával össze-vegyülve Lúgosnak vette útját. Hogy mily retiráda volt ez (Temesvárról, éjjel a németek elől) azt leírni nem lehet . . . Lúgoson már tényleg föloszlottnak nyilváníttatott a tábor, bár a jobb érzelmitek főbbjei igyekeztek azt összedni, de hasztalan. Lúgosról ment ki a merre akart. Negyedmagammal, jó barátok s egy vidékről valók, Lippáuak mentünk, a hol az ország bank-nyomdája és kincse volt, melynek őrizetére kért föl bennünket Dusek. — Alig pihentünk, Arad felöl a németek nagy tömege mutatkozott s miután védelemről szó sem lehetett, oda hagytuk a nyomdát s más kincseit az országnak s neki vágtunk a lugosi hegynek s egy napig bolyongva a bérezek s rengeteg erdőségben, egy a bérez alatti oláh faluba vetődtünk, a honnan több napi fáradságos kóborlás után, nem tudva azt sem: hol járunk, s félve az oláhok támadásaitól, össze-visza, bérczeken — havasokon keresztül, minden határozott irány nélkül, éhen-szomjan s lovaink kifárasztásával Boros-Sebesre vetődtünk, a bérezek és sűrű erdőségekben tartva pihenőket és szállást . . . Szerencse, hogy szénát a bérczeken is találtunk lovainknak. Több heti bolyongás után értünk Belé- nyesre, a hol már éhségünket is kielégíthettük. Innen bérezi utunkat folytattuk s nap-nap
