Buda és vidéke, 1896 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1896-05-03 / 18. szám
Budapest, 1896. Y. évfolyam 18. sz. Vasárnap, Szent-György hava (május) 3. BUBA ÉS BIBÉKÉ HETENKÉNT MEGJELENŐ LAP A KÖZIGAZGATÁS, KÖZGAZDASÁG ES TÁRSADALOM KÖRÉBŐL. BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK ÉS A MAGYAROSODÁSNAK KÖZLÖNYE. Szerkeszti : ZEZBIDÉnL/STI G-'S-CTXj.A.. kiadO-hiyätäi^, Megjelenik minden vasárnap. hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér. Alkotás-utasa 12 a. Siöke-hái. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. I. kér., Alkotás-utcza 12/a. Szöke-haz. kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Mostoha testvérváros. Irta : Haeffler István. Itt állok a szirtövezte hármaskupu Sashegy bérezés tetején, reá támaszkodom a háromszögelés méretének vas- czölöpére, mely 259 métert jelez a tenger színe felett; a hegyfél aljáról felkandikálnak a Saxlehner nyárilak góthikus motívumai — s az őket beárnyaló berekből fellhalszik a rigósereg rikoltó szava. A keletnek és délnek fekvő sziklás esorga idomzatok és függő kőszálak közül kikéklel az oda tévedt tavaszi kükö- rics, s a hajdani világhírű nedűt nyújtó alji lapos megmaradt szőllőiből feltar- kállik a mandulafa virágozása. Nyugatról védfalat alkot az egyenes párkányu Svábhegy mesterséges csalijaival, válogatott fajú facsoportjainak libegő lomjai között csillogó sugárszikra világítja be a levélen pihenő harmatcseppet; szétágazó műutai mellett elszórt, változatos stylü, erkélyes, oszlopos, ivtorná- czolt csalitlepte kéjlakok, miknek tetői közül merészen szőkkell az égnek egy kisded templom karcsú, éleshegyü tornya; i a nagy természet ünnepies csendjébe időközönként belezakatol a fogaskerekű va- j sut aczélkelepelése, mely pályatestével ! mint egy óriáskigyc kanyarogva lapul a hegyhátra. Északnyugatról a Jánoshegy csúcsa bukkan elő, erdővel pártázott szellőittas ormáról a „kilátó“ faalkotmánya kínálkozik, mig a háttérben fekvő északi oldal növény gazdag hegycsoportjai közt összegyűlő ózondás, balzsamos levegőt, mint roppant méretű szellentyü bocsátja keresztül a zugliget feletti természetes öblözet, a honnét lánczolatosan fűződő hegysorozat nyúlik le az öreg Dunáig, mely itt keblére zárja a székváros paradicsomát, a gyönyörűséges és4 páratlan Margit-sziget, s a hömpölygő áramlat mozgó tükrein ragyogva villog a meg- meg törő napfénysugár. A természet pazar ajándokának e kies völgyölében simul meg ős Buda, a mostohául tartott tulajdonképen székváros, melynek magas fensikját a Svábhegy alja képezi, távlati csalódást okozva a szemlélőnek — amennyiben e helyt (az „Olasznőhöz“ czimzett villa ős környéke) 8—12 méterrel magasabb a terep a két várost uralgó s ezeréves nemzeti létünk dicsőségét hirdető várhegy színe felett, egyenes légirányban állva a 158méter magas és fejedelmi épületekkel gyarapuló Naphegy tágas fensikjával. Várhegy! hajdan mesés gazdaságú, hegyen épült kincses város, látásodra a nagynevű múlt fényes képeinek egész sorozata vonul lelki szemeim elé: Nagy Lajos, Hollós Mátyás csatlósai s vadászainak kürtharsogása buzérvö- rös lófarkas török zászlók, aranyozott bordáju dunai csajkás hajók, ezüsttel vértezett daliák, pánezélos büszke lovagok, marezona férfiak pazarfényü öltözetekben miknek gyöngygyei körül hímzett ékkővei kincseket értenek, ragyogó szépségű hölgyek hódolatot hozó idegen követek, s aztán úgy elszállnak megint e képek elülem mint a túlsó hegyalj smaragdzöld rónáján megcsillámló tova tűnő verőfény, és komor, fájdalomdulta alakokká változnak át, akik bókóba fűzve rabságot szenvednek azon jogok védelméért, amiket a népekben a természet adományoz — s úgy érzem mintha az őrálló, s tüzes vizet fakasztó fellegváros szomszédos Geilórtről átsuhanó enyhe szellő, jajongó keservet-fájdalmas panaszt lengetne felém. Áttekintek a tulonan szerteterülő dédelgetett balparti város büszke palotasoraira, hivalkodó tornyai felett ólomszürke, fakószennyes sürü fel leg kavarog lomhán, vele ölelkezik az alulról feltőszegény fővárosi úri barátom, aki amott feljebb az újpesti szigeten éppen most szálsz ki csónakodból pisztolyaiddal, bogy a te szeretetre méltó kedves segédeid által megállapított legsúlyosabb feltételek mellett vivj meg a te legbensőbb Pilade«eddel, akivel tegnap egy kis kártya ügyed volt ? Vagy te, az ott lejebb viruló Margitsziget milliomos lakója, aki podagrád kinjai által gyötörve sem ebédedet sem pipádat nem élvezheted s még álmodban sem találsz nyugalmat: nem vágyódol a sors után, mely a természet ama egyszerű gyermekeinek jutott osztályrészül ? Te ősz tudós ott még lejebb az ország akadémiájában, kit problémái gyötörnek, jöjj ide hagyd a gondok legnagyobbikát mi válladat nyomja, a létnek, a mindenség titkainak megfejtését. Parányi emberke te, hisz fáradozásod hasztalan, a leplet nem fogod soha feltárni! A Dunában úszó halacska, ha egy ujjnyira kibirja is dugni fejét a vízből, abból az elemből amelyben él : még nem fogja megérteni csak a közel partokat sem, hát hogyan tudhatná azt meg, mi van a partokon túl ? De ime vándorunk is csaknem bölcsel- kedni kezde. Térj magadhoz jó barátom. Nézd itt e helyet ! Szentelt hely ez nekünk. Itt nyugszik Árpád a honalapító. És aki e helyet, e berket, e forrást látta, A „BUDA és VIDÉKE“ TARCZAJA. Római fürdő' telep. A tavaszi kiránduló, aki a szentendrei helyiérdekű vasúton igyekszik a szabadba, hogy a főváros zajától menekülve az üde természet szépségében gyönyörködjék, és a tiszta éltető levegőt élvezze, a tavasz pompájában diszlő mezőségen, a távol kékiő pilisi hegyek mentén s a közel fekvő barátságos halmok aljában fekvő roma gyarmatváros, Aquincum, romjai mellett elhaladva, meglepetve ér egy kis zöld berekhez, melvnek csábitó varázsa már a távolból int felé s csalogatja pihenőre. „Római fürdő megálló hely!“ Kiáltja a vonatvezető s utasunk kiszáll s árnyas fák által jelölt utón befelé halad. Csakhamar ámulat fogja el a nem sejtett idegen világban. Gyönyörű, száz éves platán erdőcskébe ért, melynek közepén a föld mélyéből fakadó kristály tiszta meleg források által képezett tavak s a tavakból eredő vígan tova csörgedező patak kötik le teljesen figyelmét. Nem tud betelni szeme nézéssel, szive, lelke élvezettel, Poetikus hangulat varázsa vett rajta erőt. Számtalan gazdag forrás üti fel hol itt- hol ott mulékony buborékait, magával hozva a titokzatos mélységből rég kihalt kagylók maradványait, melyeket a kristály tiszta tó fenekén látsz. Azt véled kezeddel nyúlhatsz utánuk, de csalódok A víz színének bámulatos játéka árulja el, hogy csalóka viz partján állasz. Az a szinpompa, mely a ragyogó világos zöldből a sötét kékbe való átmenetet képezi, jelzi egyszersmind a tó különböző mélységét is. Ebből a tóból ömlik az a vígan tova iramló patak, mely már több mint más fél ezer évvel ezelőtt szolgáltatta gyógverejü vizét az aquincumi római castrum fürdőjének is, s ma a forrástól alig nehány száz lépésnyire már egy malmot képes hajtani. Beljebb haladva a hatalmas Dunát látod magad előtt, melynek hullámait büszke gőzhajók kerékcsapása hajtja a partok felé. Amott a lefelé úszó tutajon levő tótok egyike rövid szárú pipája füstjébe eregeti gondját, fejét széles karimáju nagy kalap fedi, mely alul arczát alig láthatod; a másik a tutaj közepén guóájára dűlve édes álomba merül s álmodik a közel ebéd gyönyöreiről, s mig e kettő siestát tart, addig társaik őrködnek földi jólétük felett, egvikök biztos kézzel irányítván a törékeny tutajt, a másik a tutaj közepén deszkából összetákolt kaliba előtt rakott tűz lángjánál főzi a nagy fazék bablevest, mely egyetlen fogással képviseli az egész ebédet. Vájjon cserélne-e ez a szegény tót veled te testben lélekben fáradt, agyonsanyargatott „Nyelvében él a Nemzet“. A magyar egyesület jelszava.
