Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-24 / 47. szám

Budapest 1895. (I.) BUDA és VIDÉKÉ November 24. jóízű magyar ember, kire öröm ránézni. Az embernek puszta és délibáb jut az eszébe annyi benne a magyar zamat. Hát még a magyar nóta ? Érczes hangjával, ha egyre-egyre rágyújt, megérinti a szív húrjait. Érzés, élet van ebben az érczben. Jó szív nyilatkozik dalából, hisz dalban a szív beszél. A hírneves Kakkukok egyik legerősebb kakukkja és oszlopa. Hangja messze kihallat- szik s különösen az édes bús magyar nótákban van különös és megragadó értéke. Jó barát, jó pajtás. Valódi magyar ember, nem csak szavában, de magaviseletében és tet­teiben. Szereti a jóízű tréfát. El is tűri, de urasan szolgálja vissza. A tisztviselők helyzetének javítására meg­indult mozgalom egyik erős vezére, ki minden alkalommal és helyen képviseli azt a mozgal­mat, melynek egyik vezetője. Része van abban, hogy a mozgalom nem alszik el. Azt folyto­nosan éleszti. Hivatalában pontos, munkás, szorgalmatos munkabíró önérzetes tisztviselő, de foglalkozását nem viszi el magával a hivatalból. A hivatalos órákon túl polgár. Petz Pistát mindenki szereti és szívesen tölt vele időt. Jó magyar jelleme a ritkaságok közé tartozik. Nincsenek benne modern affek- tácziók, nem is lehetnek mert tőről metszett magyar ember. Mint vadász pajtás kitartó és vig. Elnó- tázik, eladomázik, s mint vadász is oly kedves fiú, mint egyéb minőségében. Díszes esküvő. Budán széles körben ismerik König Antal nyugalmazott hajóskapitány tisztelt családját. Széles kör érdeklődött szép leányuknak, Olgának esküvője iránt. König Olga kisasszonyt, König Antal és neje szili Török Luiza kedves leányát mint lapunkban már megírtuk eljegyezte C z i- meg Henrik. Az esküvő folyó hó 16-án történt meg. A díszes és előkelő rokonság s a számos ismerősök előbb a polgári esküvőn je­lentek meg, mit 11 órakor Hermann Béla a har­madik kerület anyakönyvvezetője teljes díszben végezett. A hivatalos eljárás után szép beszéd­del üdvözölte az uj párt. Délután 6 órakor a vízivárosi kapuczinus templom teljesen megtelt szintén kiváló és díszes közönséggel. Az oltár elejét pálmákkal lepték el. A templom ki volt világítva. A fiatal párt Lukács Vitái, a szerzet házfőnöke esküdtetie s az egyházi szertartás után meghatva szónokolt a keresztény házasság rendeltetéséről. A násznagyok tisztét Dr. Kelemen István ügyvéd és Reök Iván főmérnök Szegedről s a nászasszonyokét Dr. Kele­men Istvánná, szül. szili Török Franciska és Reök Ivánné sz. Kelemen Ida töltötték be. — Nyoszolyó leányok: Czimeg Marianna, König Etel, Margit és Irén fehér crépe selyem ruhában. Vőfény. Dr. Kelemen Béla. A szép karcsú magas termetű menyasszony, König Olga uszályos moir antique selyem ruhájában méltó központja volt a bájos keretnek. Kelemen Istvánná, barna brokát selyem­bársonyban, Reök Ivánné, aranysárga selyemben, König Antalné heliotrop selyemben, özv. König Antalné és özvegy König Lajosné gyászvégett fekete selyembe jelentek meg. A násznép között ott voltak többek kö­zött még: özv. König Antalné, a menyasszony nagyanyja, özv. König Lajosné, Gruber József, Quiuz István. Szénássy Imre, Daniclisz Ágoston, Bozóky Béla, Tóth Bé’a, Czimeg György stb. Esküvő után a násznép hosszú kocsisor­ban vonult a Metropole szállodába, hol gazdag fogásu lakomához ülitek. A pezsgőnél (Frangois- tól) Dr. Kelemen István násznagy köszöntött először, szép szavakban szerencsét, boldogságot kívánva az ifjú párnak. Reök Iván tartalmas toastjában a vőlegény boldogult atyjáról emlé­kezett meg, ki mint gráczi honos kapitány volt a honvéd hadseregben és vitézül küzdötte végig a szabadságharczot. Reiman Ernő, a Mentor­társaság tagja arról szólt sikerültén, bogy milyen veszteség a társaságra nézve az, hogy a vőlegény az édes boldogság paradicsomába jutott s ajánlotta, hogy mások is induljanak el erre a rózsás útra. Hatást keltett Dr. Kelemen Béla köszöntője, nemkülönben Bozóky Béláé is. Az örömapa, König Antal költői vonásokkal hasonlította össze az universumot az emberrel, az ember érzéseivel, a tűz elemét a szívvel és szeretettel. Ezután tánczra perdült a jó pezsgőtől (Frangois jeles terméke) felvillanyozva a fiatal­ság Banda Marczi jó zenéje mellett és járta két óráig éjfél után a mikor a társaság jó kedélylyel a boldog párnak minden jót kívánva oszlott el. Legyen szabad a jó kívánságokhoz e lapok szerkesztőjének, mint a család rokonának szin­tén csatlakozni. Legyenek boldogok ! Jubileum. A kereskedelemügyi minisztérium köz­ponti számvevőség személyzete szép ünnepélyt ült f. hó 22-én a tisztviselői kar egyik kiváló, s érdemekben megőszölt tagja, Gerber Yenczel miniszteri számvizsgáló szolgálatának 40-ik év­fordulója alkalmából. Fromhold Arthur szám­vevőségi főnök a számvevőség üléstermében a tisztikar élén fogadta az ünnepeltet; szép be­széddel ecsetelte a számvevőségi szolgálat ter­hes és fontos voltát s annak körében az ünne­pelt érdemeit. E szép beszédet, mely nem csak az ünnepeltet mélyen hatotta meg, de jelen­voltakat is elragadta, mint a számvevőségi szol­gálat általános becsű s érdekes bírálatát alábbiak­ban adjuk: „Igen tisztelt kartársaim ! Kedves barátaim ! Ritka örömünnepre gyűltünk össze. Egy kedves kartárs államszolgálatba léptének 40-ik évfordulóját megünneplendők. Semmi sem igazolja ékesszólóbban a szám­vevőségi szolgálat terhes voltát, mint az a tény, hogy vajmi ritkán nyílik alkalom a szám­vevőségnek hason ünnepet ülni. Azt tartják, hogy a katonai pálya az, melyen az ember legjobban exponálja, reszkí­rozza egészségét, életét a hazáért és trónért. És nemde mégis majdnem mindennap olvasunk tudósítást arról, hogy egyik-másik tábornok 40 sőt 50 évi jubileumát ünnepli. A közigazgatási pályán is látunk tiszt­viselőt 47—48 éven át működni. Huszonnyolcz évet meghaladó szolgálatom alatt csak 3 eset­ről birok tudomást, hogy számvevőségi tiszt­viselő 40 évig szolgált volna. Azt mondja a latin közmondás: „Quem dii ödere, pedagogum fecere.“ Akit az úristen gyűlöl, a tanítói pályára tereli. Ez igaz lehetett hajdan, ma azt hiszem sokkal jobban alkalmazható a számvevőségi pályára. Magyar embernek ritkán tartozik gyönge oldalai közé, hogy gazdaságosan ossza be jö­vedelmét, az meg plane hallatlan, hogy ma­gyar ember háztartásáról számadást vezessen. Csodálatos-e az hát, hogy az akinek az állam pénzeiről be kell számolni, sokszorosan gyűlöli a számvevőséget, mely mesgyét húz a gazdálkodás körül, mely követeli, hogy szám­adást vezessen, azt rendes időben beterjessze, sőt még annak külalakját és okmányai kellé­keit is meghatározza. Haragusznak a számvevőségre, ha szabály­talanságtól óvja, felelős azért, mit cselekszik, felelős azért mit tenni elmulaszt. Baj, ha kö­telességét lanyhán teljesiti, néha még nagyobb baj, ha erélyesen veszi. Nem csoda akkor, ha a számvevő időnek előtte elfásul és elöregszik. Hogy ha az övé a legidegrontóbb" foglalkozás! Majdnem hihetetlen, hogy tüskés pályánk rögös utainak egy alapos ismerője akadjon, ki az általam elmondottaknak czáfolatát, megkísé­relné. Es ime előttünk áll egy szeretett kartár- suuk, egy csodaszülött, ki mindezt agyonczáfolja. 40 évi lelkiismeretes, pontos és buzgó működés után fiatal, mosolygó arczczal, fiatal kedélylyel dolgozik most is, hivatalos órán be­lül, hivatalos órán kívül a szükség szerint. Egy csoda szülött, a ki úgyis igen szűkén kimért illetményeinket adó, általános jövedelmi pótadó, fizetési előleg, letiltás és kitudja hány levonással megnyirbálja, s kit mégis szívből szeretünk és kinek e mai ünnepnapján azt a forró kívánságunkat elmondhatjuk, hogy tartsa meg az Ur Isten közöttünk mentői hosszabb ideig a mai viruló egészségében. (Lelkes éljenzés). A midőn szeretetünk jeléül és az öröm­ünnep emlékéül e tárgyat t. kartársaim nevében átadnám, kívánom, hogy ez óra oly pontosan járjon, mint kedves tagtársunk teljes életében a hivatalába. Egyforma ketyegése pedig bizto­sítson, hogy szivünk érette folyton egyformán a legmelegebben dobog és dobogni fog! (Szűnni nem akaró éljenzés). Ezek után Fromhold főnök egy szép és értékes arany órát nyújtott át ünnepeidnek mint a „tisztelő kartársak“ ajándékát. Ünnepelt erre mély meghatottsággal kö­szönte meg az óvácziót s ezzel az ünnepély véget ért. A nagyközönség érdeke. Kaptuk, és szószerint adjuk az alábbi szellemesen megirt levelet, mely az I. kerület várban lakó, illetve naponkint tartózkodó intel­ligens elemnek már régi időtől egyik jogosult panaszát képezi. Nem fűzzünk hozzá semmi kommentárt, mert elég biztosíték nekünk annak a neve és állása a ki azt be küldte, és a ki mindenek felett az igazságnak embere és barátja. A beküldött közlemény igy hangzik: Tekintetes Szerkesztő Ur! Legyen szives becses lapjában nekünk, a budai főtrafiknak kurta-, portoricco-, cuba- s británica-szivó, alázatos rabszolgáinak felelni, hogy: A budai főtőzsde trafikosnéja és lutrisnéja, Britanica herczegnője-e, a vagy Quinterno feje­delemnő, a vagy csillagkeresztes hölgy vagy udvari dáma-e, mert olyan méltóságos applomb- bal, suhogtatja dohányszagu interieur-jében a kurták, cubák s más effélék árából származó sleppjét, s olyan fagyos, lenéző gőggel taszítja elibenk a szivaros ládikát, hogy bizony Isten mi, kik szerény krajczárjainkat 0 Secco-terno herczegségéhez hordjuk, ezt a sértő dölyföt se­hogy se fogadjuk el a mellé a pontatlan, ren­detlen kiszolgálás, azok mellé, a rossz, törött és élvezhetlen szivarok, miknek javát 0 Cabanos- herczegsége szeparált kundsaftjai részére, gőgben meredező ujjacskáival kiválogatja, nekünk pedig, tripla savanyu és duplán áporodott lenéző mo­solygással a szemetjét kegyeskedik pénzünkért odaadni. Igaz, ugyan, hogy 0 Snupftabak herczeg- sége nem kényszeríthető, szives, barátságos mo­solyra (bájosra meg éppen nem, mivel már minden báj vége háj) de az udvariasság oly elemi követelményeire igenis, hogy a vevők iránt a köteles udvariasságot figyelmen kívül nehagyja. Továbbá, mikor lehet kérem alássan, ő Trabuccos herczegségét trafikosnői kedvében és hangulatában találni, tán akkor jobb szivaro­kat adna pontos és rendes kiszolgálás mellett, nem felelné kölcsönkért herczegnői modorában, dupla adag penzionált osztály tanácsosnői sa­vanyúsággal főieresztve, ha némely faj dohányt, szivart vagy bélyeget kérünk, hogy: nincs! Mikor lesz kérem alássan? Nem tudom! Lesz szives világosabb szivarokat adni! Nem érek rá — és ebben a dialógban ő herczegsége, mintha kottából énekelné a betűket, és kötő- tűre szedné a szavakat, olyan hűvös leppegő modorban felel, és egy megsértett, dogaressa méltóságával suhogtatja sleppjét belső termeibe a mode journal, vagy a román lecture mellé, á la duchesse 1715. Hát kérjük alássan, fogadási óráit mikor tartja ? Ezt is szükséges ám tudnunk, hej

Next

/
Oldalképek
Tartalom