Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-09 / 23. szám
Budapest 1895. (2.) BUDA és VIDÉKÉ Junius 9. iskola, majd az iskola-utczai, medve-utczai s most a Török-utczai iskola. Az egyesület minden évben tűzött ki pályatételt s azt 25—100 írttal jutalmazta. Pályadijaaat nyertek: Trájtler Károly, F e 11 i c h Ferencz, C z i k e Ferencz, B e 1 i c z a József, dr. Gr ö 5 z J ózsef, A1 m á s y János, B ö n g é r f i János, V e 1 5 s y Lipót, Őzike Imre. Az egyesület jelenlegi vagyona 5413 írt 46 kr. Van 403 müve a könyvtárban. Az egyesület tagjainak száma 115. Elhunyt a 25 év alat 19 egyesületi tag, kikért az egyesület előbb 50, majd 100 irtot fizetett temetkezési dij czimén a hátramaradottaknak. A gonddal kidolgozott történet felolvasása után Őzike Imre olvasta fel a beérkezett üdvözlő leveleket: Gerlóczy Károly főv. polgármester meleg hangon köszönte meg a meghívást s szívből üdvözölte az egyesületet, nem különben dr. Darányi Ignácz. Fáik Miksa, Horváth Gyula, orsz. képviselők, Rózsavölgyi Gyula, fővárosi tanácsos, Dr. Gombár Tivadar kir. tan., iskolasz. elnök üdvözölvén az egyesületet, kimentésüket kérték. írásban üdvözölte még a jubiláló közgyűlést az Orsz. Magy. izraelita Tanitóegyesület, az „Aradvidéki Tanitóegylet,“ a „Fehérmegyei-“ és a „Délmagyarországi Tanítóegyesület.“ Személyesen üdvözölték az egyesületet a „Magyarországi Tanítók Országos Bizottsága“ nevében S o m 1 y a y József, a II. kér. vízivárosi iskolaszék nevében Hampel Sándor, az I. kér. tabáni iskolaszék képviseletében dr. K e r- t é s z Aba, a Tanítóképző Tanárok Orsz. Egyesülete“ nevében dr. Kovács János, az Eötvös- alap nevében Péterfy Sándor, a II. kerület Csalogány-u. tanítóképző intézet részéről R a d ó Vilmos, a „Budapesti Tanítótestület“ részéről Komáromy Lajos, a „Budapesti Tanítók Se™ gélyegyesiilete“ nevében L éderer Abrahám, a „Népnevelők Budapesti Egyesülete“ nevében Sretvizer Lajos, a „Magyar Tanítók Kaszinója“ nevében G 1 a t z György s végül a székes- fővárosi kir. tanfelügyelőség részéről Sc h wetz Vilmos. Az üdvözlő küldöttségekét szólásra Hajós Mihály hívta fel. A beszédek végeztével Farkas József elnök a következőleg köszönte meg azokat: Mélyen tisztelt Ünneplő Közgyűlés! Nagyrabecsült vendégeink! Minden tett, minden munka akkor válik csak igazán becsessé, ha kiállja a több oldalról érkező kritikát s ha sikerül kiérdemelni azt az elismerést, melyet a munkálkodás hivatott megfigyelői és hivatott őrei részéről várhat. Egyesületünk negyedszázados munkássága is csak úgy domborodhatott ki a maga teljességében, érdemei csak lígy válhattak közelismertekké, ha sikerült azokkal úgy a felsőbb hatóságok, mint a rokonegyesületek nagybecsű figyelmét, jóleső támogatását, buzditó elismerését magára irányítania. A mai ünnepélyes alkalommal, midőn egyesületünk lelkes és oszlopos tagjain kívül itt üdvözölhetem szerény körünkben nagyérdemű tanügyi hatóságaink több kiváló személyiségeit, a társegyesületek számos érdemes képviselőjét: szivem méltó örömére s jubiláló Egyesületünk dicsőségére azt konstatálhatom, hogy az a munkásság, melyet 25 esztendőn át szívós kitartással kifejtettünk nem volt meddő, nem volt haszon Ó3 áldás nélküli, mert a leghivatottabb tényezőknek az imént elhangzott üdvözlő nyilatkozatai az elismerésnek és méltánylásnak örökbecsű, örök emlékű pálmaágait rakták le szeretetteljes vonzalommal egyesületi munkásságunk ünnepi díszben álló egyszerű oltárára. Egytől-egyik külön illenék az elhangzott szép és bensőségteljes szavakra válaszolnom s nem is vonnám ki magamat, mint ez Egyesület igénytelen vezetője eme kötelességem teljesítése alól, ha mindaz, a mit válaszképen elmondandó vagyok, rövid két szóban összefoglalható nem volna. E két szó: köszönet és hála! Köszönet és hála ama kiváló meleg érdeklődésért, melyei ügyünket és törekvéseinket mindenkor kisérték — köszönet és hála ama lelkes támogatásért, melylyel nemes czéljaink elérésében segítségünkre lenni szívesek voltak, köszönet és hála jóleső meleg elismerésüknek oly impozáns módon és alakban történt kifejezéséért. Ez az elismerés, ez a méltánylás lesz jövendő munkásságunknak is legfőbb, leghatalmasabb rugója s ha tudni és érezni fogjuk, hogy czéljaink elérésében nem állunk egyedül s a haza jólétére irányuló szent törekvéseinket ily kiváló figyelem, hathatós támogatás s meleg érdeklődés kiséri a jövőben is: akkor csügge- detlen reménynyel, tántorithatlan hittel és bizalommal nézhetünk második 25 esztendőnk bizonytalan jövője elé! Legyen ez a második negyedszázad munkája sikerekben még gazdagabb, hogy idők múltán is hallhassuk az elismerésnek meleg szózatát! „E z az egyesület becsülettel felelt meg hivatásának.“ Az ég áldása legyen törekvéseinken !“ — Nagy László, egyesületi alelnök szólalt fel ezután s két indítványt tett. A tanítók igaz barátját, jóakaróját, dr. V e r é d y Károly, székes- fővárosi kir. tanfelügyelőt és Rózsavölgyi Gyula, székes-fővárOüi tanácsnokot, az egyesület disztagjaivá kívánja megválasztatni. E két jeles férfiút, kik a tanítók társadalmi és anyagi helyzetének javítása érdekében oly sokat tettek a díszközgyűlés egyhangú, nagy lelkesedéssel választotta meg tiszteleti tagjává. Végezetül az elnök újból köszönetét mond a megjelent hatósági személyeknek, a testvér- egyesületek képviselőinek és a vendégeknek, az ülést hosszan tartó zajos éljenzés közepette zárta be. Eloszlás előtt a „Harmonia“ dalos kör a tőle már megszokott kitűnő előadással énekelte a Hymnust. Nem hagyhatom megemlítés nélkül az üdvözléseket, mert azok oly magvas dolgokat tartalmaztak, mely fényt vet nem csak a „Budapesti (budai) Tanítóegyesületre“, de a székes- főváros, sőt még az ország tanítóságára is. Somlyay József hangsúlyozta az egyesületnek az ország tanítósága érdekében minduntalan tanúsított tevékenységét; Hampel Sándor és dr. Kertész Aba, mint iskolaszéki elnökök méltányolták szép szavakkal a budai részen működő tanítók munkásságát; dr. Kovács János gyönyörű beszédben, szónoki vervvel ecsetelte a j tanítóképző intézeti tanárok és az elemi iskolai tanítók közti viszonyt; Péterfy Sándor, kiemeli, hogy az egyesületet az egyet nem értés hozta létre, az egyet nem értés tartotta fenn s kívánja is, hogy ez az egyet nem értés, vagyis a nézetek különbözősége tartsa fenn továbbra is, mert ott, hol egyetértés uralkodik, az rendesen a semmittevésben nyilvánul; Radó Vilmos a budai tanítók irodalmi munkásságát dicsérte; Komáromy Lajos egy rövid visszapillantást vetett Buda történetére s kijelentette, hogy Buda megmagyarosodását a budai tanítóknak köszönhetjük ; Léderer Ábrahám az egyesület jótékonyságát illette szép szavakkal; Sretvizer Lajos, mint egy főv. társegyesület elnöke testvéri szeretetét nyilvánítja az egyesület irányában; Glatz György a budai és pesti tanítók közti szép egyetértést vázolja; Schwetz Vilmos pedig a mindenkor hu, kitartó, hazafias munkát végző egyesületet üdvözölte. A lakoma. Az ünneplő közönség szakadó esőben ment a Török-utczából a budai lövölde helyiségében, hogy a zöld asztal mellett történteket folytassa. Mert folytatása volt a bankett a díszközgyűléseknek: a komoly pohárköszöntők kiegészítették az ünnepélyt, kidomborították még jobban a „Budapesti (budai) Tanítóegyesület“ érdemeit, sikereit. Közel százan foglaltak helyet a tágas díszteremben. Elsőbben is Farkas József emelte poharát a tanhatóság egyik képviselőjére, az egyesület legújabb nagyérdemű tiszteleti tagjára dr. Verédy Károly, kir. tanfelügyelőre, ki viszont meleg szavakkal éltette a „Budapesti (budai) Tanítóegyesület“ elnökét és minden egyes tagját. Nagy László az egyesület másik uj öiszteleti tagjára s az előbbihöz hasonlólag érdemekben gazdag Rózsavölgyi Gyula székes- l'őv. tanácsnokra emelte poharát. Czike Imre hosszú, lendületes/beszédben az iskolaszékek jelenlevő tagjait üdvözölte. Kollár Lajos, iskolaszéki elnök a tanítói kart éltette, mely tanítói karnak jelentékeny része van a kultúra előrehaladásában, dr. Göőz József a „Magyar Tanítók Kaszinójára“ emelte poharát, Hampel Sándor a tanítónőket, Szőts András a jelenlevő hölgyeket s Böngérfi János csak azért, mert három a magyar igazság s mert ritkán éltetik háromszor a hölgyeket egy banketten, a családot s annak királynőjét az anyát éltette. Nagy László a legrégibb tagokat Trájtler Károlyt és Almásy János üdvözölte, kik méltó tiszteleti tagjai az egyesületnek. Sretvizer Lajos a három főintézőt Farkas Józsefet, Koncsek Lajost és Nagy Lászlót éltette. Dr. Kovács János a budai állami elemi és polgári iskolai tanítóképző intézet üdvözletét kifejezvén, poharát az egyesületre emelte. Almásy János György Aladárt, a kiváló irót s nem kevésbbé kiváló paedagógust, Lakits Vendel Péterfy Sándort, a tanítók atyját éltette. Dorog- sághy Dénesné a férfi és nőtanitók közötti egyetértésre, Senyei Ferencz és Glatz György a budai tanítókra emelte poharát. A kitűnő ételekkel, italokkal és a kiszolgálással mindenki meg volt elégedve. Á délutáni és esti mulatság. Négyre járt már az óra, mikor a kiderült idő lehetségessé tette a délutáni szórakozás megkezdését kinn a lövölde szép nagy kertjében. Itt tarokkoztak, ott sétáltak, amott vitatkoztak, a tekepályánál kugliztak. A czigány pedig húzta a szebbnél-szebb magyar nótákat. Majd Erdélyi fényképész állította fel a társaságot ágyúi elé s igen sikerült felvételt eszközölt. No de gyütt Szatyi bácsi. Már én nem tudom, hogy lett Szathmáryból Szatyi, de őt a budai színkör tagjai és látogatói egyaránt Szatyi bácsinak nevezik. Hát gyütt, hóna alatt egy könyv és a tekintetes ibercziger (mint ő mondja). Gyütt és leült és kibiczelt s várta türelemmel mikor érkezik az ő órája. Mikor aztán Derlik Sándor elkiáltotta magát: „Hölgyeim és uraim! Szathmáry Árpád ur kíván egy monológot előadni, tessenek a czigánybódéhoz közelebb jönni“ ! Hát a Szatyi bácsi felment a czigányok közé s ő igy kezdte: No hát! A nagyapó. Irta Gárdonyi Géza. Megnevettetett s a végén megri- katott bennünket. A tapsvihar arra késztette a Szatyi bácsit, hogy újból elöálljon s belekezdjen a második monológba. No hát itt is könyeztünk, de a nevetéstől. Egy 3 felvonásos vígjátékot adott elő s túl tett igazgatóján Krecsányin, az bizonyos. Mert Krecsányi egy vígjátékot 50 emberrel is adat s akkor is 2—3 óráig tart, mig előadják, Szathmáry 3 0 perez alatt adta elő egyedül. Volt ő minden: súgó, atya, fiú, anya, leány, inas, szolgáló, nagybácsi, nagynéni, levélhordó, tengerész, léghajós, színigazgató, kritikus, zenekar, pisszegő, tapsoló, nevető, bánkódó publikum és kortinahuzó, meg csengető szolga. Persze a tapsokra újból előállt s Bartók Lajosnak „Az agglegény keserveit“ adta elő; hahotáztunk, tapsoltunk, ő hajlongott s elrobogott, de a tekintetes iberczigert ott hagyta zálogba, megígérvén, hogy vissza jön érte. Pedig hát nem jött s éppen jó volt, mert reggel fele egy derék tánezos, a Bárány Zsiga kimelegedvén, jól esett neki a melegítő. Tudják-e önök, mi következett ez után? Azt hiszik talán, hogy a táncz ?! Oh még nem! Ez után meghallgattuk a „Harmoniát“, mert hát ezen, főleg tanítókból és pedig budai tanítókból álló társaság szereti az egyesületet s eljött bennünket mulattatni, hogy ő is mulasson. Witkowsky Tóni gyönyörű tenorja, V1 a s z á k Pista, Érti Jancsi és Rhorer Franczi, W itkowsky Sanyi Zöld Karcsi szép baritonja, Magyar Jóska, Bárány Zsiga és Koller Jancsi hatalmas bassusa kellemes élvezetet nyújtottak nekünk. (Bosnyákovits Jásótkérem, ki különben szintén jeles tagja e daloskörnek, ne haragudjék, őt majd más helyen fogom megemlíteni.) Oly jó kedvre hangolta a jelenlevőket a szép éneklés, hogy mar alig bírták magukat türtőztetni, tánczolni akartak hölgyek, urak. Időközben üdvözlő távirat érkezett még a Pozsonymegyei és a Szepesmegyei Tanítóegyesületektől. A délutáni és esti ünnepély további lefolyását lapunk legközelebbi száma hozza. Hajós Mihály.
