Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-13 / 2. szám
Budapest, 1895. IT. évfolyam 2. sz. Vasárnap, január 13. BUDA ÉS VIDÉKE KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ES TÁRSADALMI HETILAP Az I. kerületi polgári kör, II. kér, polgári kör, a krisztinavárosi vöröskereszt-egylet és a budai kereskedő-társulat stb. közlönye. KI ADÓ-fi IVÄTÄX,, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér. Alkotás-utcra 12 a Sztíke-ház. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, fél 'vre 8 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. 1. kér., Alkotás-ntcza 12/a. Szöke-liáa. kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. A király Budán. Magyarország koronás királya budavári palotájában van, hogy az ország dolgait intézze. Mi nemcsak szeretett uralkodónkat üdvözöljük a magyar király felséges személyében, de Buda egyik nagylelkű és fejedelmien bőkezű pártfogóját. Ha az egész ország és az egész székes-főváros örül, midőn ő népeinek igazszivü atyja közöttünk van kétszeres öröm tölti el a budaiak szivét. Midőn az alkotmányos király és udvara falaink között itthon van, megélénkül Buda egyik legelhagyatottabb része, a Vár s ha bál rövid időre is visszatér a régi fény, a régi dicsőség javára szolgálva elárvult városrészünknek. Örömmel, hálával üdvözöljük mi a felséges királyt, kinek agyában fogam- zott meg az a követésre méltó eszme, hogy Buda szebb legyen, mint valaha. Gondolata tetté vált és áldozatkészséggel járult ahhoz, hogy palotája fényes és minden tekintetben nagy alkotás legyen. Ez az elhatározás azzal a remóny- nyel kecsegtet bennünket, hogy nemsokára valósulni fog a nemzet egyik legszebb álma, a magyar udvartatás. Az a kor, midőn az udvar fényes és vitéz udvarnépével itthon volt, már- már a legendák idejét érte el. Hol van a kor, melyben Mátyás-király udvara fényben, előkelőségben honolt Os-Budán és tüköré volt minden udvarnak? Itt székelt az előkelőség, a vitézség, a buzgó- ság, művészet és a tudomány. A legelső hősök, nagy fejedelmek és tudósok zarándokoltak ide a műveltség valódi Mekkájába. Királyaink közül I. Ferencz József gondolt arra, hogy Budát újra nagygyá tegye, melyre fontos lépés a palota építkezés. E nélkül nem képzelhető, hogy egy fényes udvar itt elférjen. A király után épiteni fog itt a főpapság és főúri rend, hogy minél közelebb legyenek zászlósaink a király személyéhez. Hiszen az nem képzelhető, hogy a király fényes palotáját egy elavult, el- i hagyott városrész körözze. A lojalitás, a I hazafiság, a figyelem, udvariasság azt követeli, bogy a vár kiépüljön és kilép- j jen kezdetleges, majdnem elzüllött állapodból. Felvirul, mert fel kell virulnia. Hiába minden fösvónykedés, szűkmarkúság, más városrészek dédelgetése, az események teljesiteni fogják a király óhaját, hogy Buda szebb legyen mint valaha volt. Az idő beteljesedik és szép lesz. Budavár Mátyás-templomában a meg- ifjulás örömére fog nemsokára zengeni a hálaadó ének. Csak nemrégiben lett köztudomású, hogy a honvédparancsnokság és József főherczeg nagyszerű palotája építésébe fognak mihamarább. Ez is egy lépés, egy figyelemre méltó példa, mit gyorsabb és szaporább lépések követnek és impozáns szomszédsága lesz a királynak. A vár fényben fog ragyogni egy oly tündén vidék panorámája közepén, melynek messze földön nincs párja, mely egy nagy király palotájához valóban méltó keret. Tündérállomba illik e szép vidék, melynek bérezel a népek millióinak imáját' viszhangozzák: Isten áld meg a magyarok királyát. Nem tételezzük fel azt a lovagiat- lanságot, hogy a király jó akaratát kellő helyen tisztelettel tudomásul ne vegyék és azt a keretet ne teremtsék meg a mit az összhang és jó Ízlés is támogat a király szándékán kivül. Tiszteljük meg a királyt azzal, hogy akadályok ne görbüljenek nemes szive J BUDA és VIDÉKÉ“ TARCZAJA. Élet és halál. Mi az élet? Versenyfutás a halállal. És mi a halál ? Legyőzeiés. Milliók és milliók gyözettek már le előttünk s mi mégis újra kezdjük a versenyt s folytatjuk erőnk fogytáig. Az emberi élet minden igyekezete a végtelenre irányul. Ebben az arasznyi létben minden egyes ember arra törekszik, bogy holta után ne múljon el emléke, hogy nyomot, hagyjon maga után. Amikor az ember, kétségtelenül hosszas kutatás után, feltalálta a bulla konzerválás módját, bizonyos tekintetben győzedelmeskedett a megsemmisülés felett, mert megőrizte elpor- lastól a testet. Midőn a régi aegyptomiak felépítették a pyramisokat, évezredekre szóló emléket állítottak önmaguknak. Az Ö lelkületűk, az 0 nagyratörő szellemük szól hozzánk e hatalmas királysírokból; a múmiában, bizonyos értelemben, halhatatlanságot szereztek a testnek, szellemük halhatatlanságát a pyramisok hirdetik. Azok a görög szobrászok, akiknek remek müvei ma is miutákul szolgálnak, azok a költők, akiknek tragédiái, bár századokkal előbb Írattak, ma is színen vannak, mind azon fáradoztak, hogy emléket állitsanak önönmaguknak, hogy halhatatlanná tegyék nevüket. Ha már az örök ifjúságot nem bírja az ember megszerezni, ha már, daczára sokszor hirdetett csodaszereknek, nem bírja az életet egy pillanattal sem meghosszabbítani, legalább müveiben akar örökké élni. Mi sem természetesebb minthogy a nagyratörő ember irtózattal, félelemmel gondol az elmúlásra. Hiába tagadjuk ez a félelem meg van, annál inkább, mentői inkább tagadjuk. Nem a halál, nem az esetleg vele járó fájdalom az, amitől félünk, hanem a megsemmisülés tudata. A tudós elmélet mondhat a halálról bármit, mondhatja azt, hogy megnyugtató kellemes érzés lep meg bennünket a halál közeledtével, meghallgatjuk, el is hisszük; de azért mégis rettegjük a halált. Mentői magasabb, mentői nemesebb am- biczió hatja át az embert, annál nehezebben esbetik neki a megsemmisülés tudata, amely őt folyton kiséri. Az ember minden erejéből védekezik a halál ellen. Tudja, hogy meddő a barcz és mégis vijja. Az egészséges a betegért, a beteg önmagáért küzd, bízik és reméli. Csak ki előbb szűnt meg küzdeni mint élni, lehet sajnálatra- méltó. Az az ember, aki megbarátkozott a kalál gondolatával, már nem él. Az már lelépett az élet színpadáról, megvált az éltet adó munkálkodástól ; az vagy elvégezte mindazt, amit akart, vagy lélekben öngyilkos, akit tán a vallás tart vissza attól, hogy testileg is öngyilkos legyen. Élet és halál! lépten nyomon találkozunk velők. Élet és balál megható példáját láttam egy vidéki város temetőjében. Minden temető érdekel Ott nyugszik egy- egy város múltja. Aki meg akarja ösmerni az élők lelkületét az keresse fel a holtakat. Abból | hogy a temető milyen karban van, milyenek a síremlékek, a siriratok, kik voltak a holtak, nagyon sokat lehet következtetni az élőkre. A temető nem hazug; ezekről a fénylő vagy elfakult feliratokról könnyű az igazat leolvasni, még ha nincs is odaírva. A hegytetőn, magasan a város felett áll a régi temető. Alant mező és liget váltakozik a háztömbökkel, a távolban füstölgő lokomotív mögött sötét uszályként kígyózik a vonat, itt fenn sir mellé sir sorakozik s az örök mozdulatlanságot csak egy-egy szomorú fűz ágának rezgése szakítja meg. Alant a zaj, itt fenn a csend : amott az élet, itt a halál. Gondolatokba mélyedve, mind beljebb hatoltam a temetőbe, amidőn egyszerre éles gyermeksikoly üté meg fülemet. Csekély távolban tőlem bámulva láttam egy repkénnyel befuttatott kis házikót. A tárt ajtó mellett puha takarón sivalkodott egy kis gyermek, mig a házból, nagyokat vakkantva futott felénk egy kis eb, s hogy nem hátráltam meg előtte, mint nyíl iramlott vissza a bázfelé, hol mintegy védőül, leült a siró gyermek mellé. Ősz öreg ember lépett ki azalatt az ajtó elé és félretéve pipáját csititgatá a gyermeket s a még mindig mozgó házőrt, közbe kiváncsi pillantással mustrálva végig engem az ijedelem nyilvánvaló okozóját. Lecsendesült a gyermek, az unoka és rendelkezésünkre állt a nagyapó, atyja a jelenlegi temető őrnek. Ö maga már csak nyugalmat élvez, pipázgat és a házat őrzi; kértemre azonban szívesen elvezetett a nevezetesebb sírokhoz, elmondván egyet-mást a lenn pihenők életéről, haláláról. Reszkető hangon mondott magyarázatai, agg kora- és a körülöttem emelkedő sirhalmok kiáltó ellentétben állottak a fényes délinap sütötte életteljes tájképpel. Az a gyermek és ez az agg, ebben a környezetben, élet és halál megható képe volt nekem. Ujházy Irma.
