Buda és vidéke, 1895 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1895-08-25 / 34. szám
Budapest, 1895. IV. évfolyam 34. sz. Vasárnap, augusztus 25. BUDA ÉS VIDÉKE KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ES TÁRSADALMI HETILAP. BUDA ÉS VIDÉKE ÉRDEKEINEK KÖZLÖNYE. Szerkeszti : SISDÉIj "2T I Cr "ST KIÄD0-HIYÄTÄI,, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér. Alkotás-utcia 12 a. Szöke-ház. Megjelenik minden vasárnap. Előfizető«! árak: Egész évre 12 korona, fél ■'-■vre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. &3i;rks;s2;tősí;q, I. kér., Alkotás-ntoza 12/a. Szöke-ház. kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. A budai vendéglősök. A belügyek kormányának nemcsak hazánkban, de egész Európában semmisem okoz annyi bajt és gondot, mint a szocziálizmus, annak terjedése és a megelőző intézkedések valamint a kényszer eszközök felállitása. Az általános vallástalanság egyik legfőbb okozója a szocziálizmusnak. De oka sok részben a tőke közönye is és a munkás-osztály politikai elhanyagolása. Mi e kérdésnek csak társadalmi oldalához szólhatunk, miután nincs jogunk politizálni. A társadalom mulasztásai sok kérdésben láthatók. A szocziálizmus tekintetében is fejére hagyta gyűlni a bajt. A kormány tanulmányozza a kérdést, alkalmazza a kényszer eszközöket, de nem siet a segélyezéssel és az orvosszerekkel. Nem a mi feladatunk, hogy orvosszereket ajánljunk. Arra nekünk nincs terünk. A „Buda és 'Vidéke“ helyi lap és csak helyi érdekekkel foglalkozhatik. Azt azonban konstatálnunk kell, hogy itt Budán még kevés talaja van a szocziálizmusnak. A mi népességünk higgadt és nyugodt, s daczára az őt sújtott vésznek szorgalmas és munkás. Sem a rendőrségnek sem a büntető törvényszéknek és járásbíróságnak nincs sok dolga a budaiakkal. Még az erkölcsrendőrségnek is kevés a beavatkozási alkalma. A mi munkásaink dalárdáikban, A „EDDA és VIDÉKÉ“ TÁROZÁJA. Elvek és tövisek. (Regény egy kötetben.) (14) Irta: ERDÉLYI GYULA. Rétyi Antos István barátomnak! Péter a szolgabiró szavaira nagyon meg- zavarodott. Másról álmodott ő. Sértette, hogy ilyen falusi egyszerűségre figyelmeztetik, mint Kató. Mit lehet az ilyen növel beszélni. Tyúkok kerti virágok, mosás, vasalás. Ez az egész eszme köre. A nagy gondolatokat megsem érti. Minden gondja az apró jószágok sorsa. Lecsap e a héja? Kaptak e eleséget. Érdekli e őt az emberiség sorsa ? A lángban elolvadna ez a jólléthez szokott leány. Nem tudna szenvedni az emberiségért. — Semmit sem tudsz vágta vissza félharaggal a szolgabirónak. A szolgabiró sokkal műveltebb volt, mint hogy tovább folytassa ezt a tárgyat. Nem kellemetlenkedett semmivel és senkivel. Soha életében nem űzött gonosz vagy rosszul eső tréfát. Sajnálkozott Péteren. Elvek jutalma a tövis. Elengedő, ha valaki kötelességét teljesiti. Ezzel tölti be rendeltetését. Nagy eszmékért csak nagy és erős lélek küzdhet. A ki gyenge az össze töri magát az eszmék csata mezején. Péter rajong, átszellemült, de nincs a önképző köreikben, egyleteikben önképzéssel és szellemi szórakozásokkal foglalkoznak , . . A mi vendédlőseink jó polgárok. Vendéglőikben tisztességes polgárnép gyülekezik. Nem jönnek itt össze állam felforgatásra törekvő elemek. A vendéglősök nem izgatok, mint legtöbben a külföldiek közül. Hogy a mi vendéglőseink jó polgárok, már az is mutatja, hogy a rendőrséggel nincs dolguk, bárha zárórák és zene, valamint dal-előadások miatt sokszor zaklatva vannak. A mi vendéglőseink nem adnak helyet és tanyát az izgatóknak. Valamennyi vendéglősünk tiszteli a törvényt és államrendet. Nincsenek itt orgiák, nincsenek kicsapongások, dulakodások, verekedések. És ez nem csak a közönségnek érdeme, de a vendéglősöké is. A budai vendéglősök még a német ajkúak is jó hazafiak és áldozatkészségükre minden ügyben számítani lehet. Az ipartesület egy tiszteletreméltó testület, mely nem csak a szaktársak érdekét karolja fel, de minden közügyben elölj ár, a mi nagy érdeme Barabás József elnöknek az elnökségnek és az egész választmánynak. A „Buda és Vidéke“ elterjedése, meggyökeresedése nagyon sokat köszönhet a hazafias vendéglősöknek is, kik nem csak magok karolják fel, de a velők üzlet-összeköttetésüekkel is felkaroltatják. végrehajtáshoz elég ereje. Egyszerű pályára hívta az élet, a magasban elolvadnak szárnyai. Könnyenhivő. Elhiszi azt a mit a hazug ajak hirdet. Az embert nem ismeri, nem tudja megfigyelni. Az ámitókról elhitte az apostolsá- got. Nem tételezte fel azokról a bizonyos vezetőkről, hogy ők csak élősködnek a munkások érdekéből. Ha Péter csalódik, nagyon rosszul fog az esni, nehezen heveri ki csalódását az olyan kedélyű ember, mint ő. Mindent sötétnek lát, észre- sem veszi az élénkebb szónokot . . . Sok ilyen emberrel találkozunk. Fő vonás jellemükben az, hogy nem szoktak mosolyogni. Komolyak, ünnepélyesek a legcsekélyebb dologban is. Az élet apróságait elkerülik. Nagyszabású az egész létezésök. Némely ilyen végzet ember nevetséges, a másik szánalmas, és csak ritkán kelti a rokonság indulatát. A mindennapi életben csak lézengenek, de nagy álmok ringatják életüket. Péter szerette a szerencsétleneket és gyűlölte a boldogokat. A kolduson megesett a szive, szerette volna megbosszulni a koldus sorsát az egész világon. Azt nem kutatta, hogy az emberek, a körülmények, vagy a koldus saját maga kovácsolta a szerencsétlenséget. A gazdagok a hibásak, miért rabolják el a vagyont a szegénytől. Miklós nagyon ritkán vitatkozott Péterrel. Ismerte arról, hogy érzékeny, könnyen gerjed haragja . . . Ez alkalommal fogadják szivességükért a „Buda és Vidéke“ köszönetét. ígérjük, hogy mint eddig úgy ezután is sikra szálunk érdekeikért. Megérdemlik ők a polgárság elismerését sok okból, melyek közül ezúttal azt a jótékonyságot emlitjük fel, melyben a szegénységet részesítik és, a mely által a szocziálizmus kikapásainak gátat vetnek. A budai vendéglősök naponként több szegénynek adnak ingyen élelmet. A ki evett az még kétségbeesésében sem ragadtatja magát a végletekre. Az éhes ember a bűnre is hajlamos. A budai vendéglősök több száz embert, télen négyszer, ötször annyit látnak el eledellel a legszegényebbek közül, és ezenkívül mindegyiknek van rendes házi szegénye is. Elismerésre méltó ez a nemes cselekedet, s üdvözöljük ezért is derék vendéglőseinket, kik a közrendnek tesznek az éhezők ellátásával szolgálatot. A kik igy teljesitik polgári kötelességeiket azok méltók arra, hogy jogaikat kiterjesszék és azokban illetéktelenül ne zavarják. E. Gy. Az orosz sereg benyomulása 1849. junius 17—18-án. ii. Mielőtt az orosz sereg Miskolczra ért volna, a „nostalgia“ (honvágy) betegeinek száma annyira megszaporodott, hogy Paskievics herczeg Azt a semmit sem tudsz-ot is fel háboro- dással mondta. Igyekezett ki engesztelni, egyenlőre azzal, hogy másról beszélt. — Meddig maradsz itthon Péter pajtás ? kérdé. — Magam sem tudom Miklós. Azt hiszem addig, még szívesen látnak. — Akkor el se menj, mert nénédnek és bátyádnak ünnepnapja, ha itthon vagy. — Gondolod ? . . . — Nemcsak gondolom, de meg vagyok róla győződve. — Dombor ur nem szereti a falusi életet ugy-e ? Ezt Kató kérdezte. — Mindegy nekem, ha falun, ha városon vagyok, csak ne lássam azt, hogy embertársaim szenvednek. — Mi felénk ritkán betegek az emberek. — De van nyomorúság ... A szegénység dolgozik, a gazdagok pihennek. — Higyje el Dombor ur a szegényeknek jobb dolga van, nincs anyagi gondjuk. A máséból élnek. A ki dolgozik annak van kenyere is. — Miért ne lehetne kalácsa is? — Az is van, csakhogy sok közöttük a hunczut. — Kisasszony a nép nem hunczut. — A máséra vágyik, az pedig legalább is illetlen. Péter nem vághatta vissza kedve szerint
