Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-04-01 / 13. szám

Budapest, 1894. (8.)

BUDA és VIDÉKÉ

Április 1.

seggel jelzendi a messze jövőben annak Teremtőjének halhatatlan dicsőségét.

Éljen Kossuthnak elévülhetetlen emléke mindnyájunk működésén.

Stein Sz. Mór.

A budai népszínház.

(Visszaemlékezés Molnár Györgyre.)

A nemzet-gyász ünnepén a színházak műsorait nézve eszünkbe jut, hogy milyen másként osztotta volna be Molnár György, ha még élne.

Nem franczia színdarabokat, operetteket adatott volna ő, hanem hazafias tárgyú színmüveket, élőképeket. Kegyelettel gondolunk reá különösen mpst, midőn fel kell emelkedni az érzéseknek. 0 nem spekulált, de hazafi volt. Micsoda gyászünnepély folyt le volna az ő rendezése mellett, talentumánál fogva a nemzeti színházban.

Sehol nem volt egy apotheosis.

A művészet vándor bajnoka emlékét felelevenít jük, közölve azt a levelet, mit Váli Bélához irt. Tanulságos ennek minden sora :

„ Kilény i Csabai igazgatása alatt csaptam föl komidiásnak, most látom, hogy csakugyan komédiáság ez a magyar színművészet. 1850-et irhattunk junius hónapot. Tehát 37 eve már! A nemzeti színházban több ízben fölléptem fiatal színész koronban. Már mint öt éves színész, igazgatást kezdettem, pár év múlva Budán az arénában játszottam társulatommal, fele jövedelemre a német igazgatónak, mert akkor mi idegenek voltunk a hazában, különösen a fővárosban, most egész jövedelemmel, nagy sub- venczióval se tudnak boldogulni Budán, még a nemzeti színház sem. Egy év múlva már én buktattam el német igazgatókat az Erzsébetién német színház. A budai népszínházban azonban a politikai horizont ismét elborult. Néhány színész magához akarta ragadni az igazgatóságot, a Schmerling-huszáról kaptak ez alkalmon, nyakamat törték és én 1864-től 67-ig pöröltem. igazságomat: 1867. junius 13-án a koronázás után

1. István király czimü történeti drámával újra megnyitottam és 1870. év február hó végéig játszottam benne. Ekkor önként és 4 hónappal előbb bejelentve Buda város törvényhatóságának, viszaléptem minden fundus instruktusomat a budai magyar színészetnek hagyván, mely építkezési, ruha, könyv, díszlet és kellék tárból állott és 75 ezer forint beruházási, fölszerelési tőkét képviselt városi törvénye becsüsök által fölvéve. A jegyzőkönyv a városi levéltárban megtalálható róla. Azért léptem pedig akkor

mert könnyen megeshetett volna, hogy a betáblázott becsületbeli követelésemet rögtön visz- szatéritette volna képes felemre, még pedig .kamatostul.

De ily nagy sértést meg csak nem tűrhetek el, ha mindjárt az egek omlanak is össze. Szamárnak nevezni egy embert, mert O-Budán s nem Pesten lakik. Ilyesmi nem fordult még elő a yilágtörténetben.

Provokálni fogom — gondolám magamban. Kell! Muszáj !! O-budai önérzetemben vérig sértett, meg kell halnia; agyon fogom lőni, mint egy kutyát.

S képzeljék csak ! Muki mindez idő alatt nyugodtan, stoikus flegmával — mintha mi sem történt volna — várta benső küzdelmeim tetőpontját.

Ez még is csak sok! Hol a keztyüm ? Kikutatom, forgatom minden zsebemet. — Nincs, nincs sehol. Egy világot adtam volna egy pár keztyüért, hogy arczába dobhassam a hitványnak, ki térdig gázolt becsületemben.

Ennyi csalódás után még egyszer Muki felé fordultam s ökleimmel fenyegetve, annyit bírtam még neki mondani : Muki! te ezért meg fogsz halni!

Ezután szó nélkül fordultunk el egymástól.

Én, e nagy izgalmak után, teljesen lehangolva bandukoltam a fiakker álomás felé, s felültem — egy a lóvonatra, hogy hamarább hazaérjek.

(Vége köv.)

vissza önként, mert azon időben egy ankett törte a fejét a fővárost magyar színészet állandó biztos rendezése fölött, és egyik tagja e bölcs- fejüek tanácsának azt mondotta, hogy nem lehet rendezni a fővárosi magyar szinügyet, mert Molnár Budán egy nagy akadály ebben, az ő privát concessiójával. Nos hát lemondottam, visszalépjem, ne legyek a jóban akadály, hadd rendezzék hát, hiszen a gesztenyét már ugv is kikapartam Budán a magyar sziniigynek, mert a német kiszorult onnan csúfosan. Egy vándor bottal a kezemben léptem kis budai népszínházamból és barangoltam vendégszerepléssel, melyek nem hoznak jövedelmet, mert nem írhattam ki a szinlapra, hogy, a nemzeti színház művésze, melyre elhitték volna, hogy csakugyan tudok s értek valamit én is a színművészeihez. Az ankett nemtudott produkálni semmit a budai talajjal. 1870 óta, tehát 17 óta csak töltik belé a subvencziót, százhetvenezer forintnál többet pocsékolták már reá, minden czélirányos eredmény nélkül. Boldog Isten! Ha nekem csak 5 ezer forintot adtak volna segély évenként és csak is az első 10 év alatt, hol állma most a budai színészet, az eredeti szinmüirodalom, mely szegényes koldusságomba is mennyi irói tehetséget fakasztott! Zichy Antal vette át a nemzeti szinházi bajos, nehéz állást. Akkor is, mint mindig, darásfészek volt a nemzeti színház; Zichy magasztos intencziói, szelleme, czéljai, eem lévén praxisa, hajótörést szenvedtek, ez önző és örökké intrikáló, egymást rágó emberek világban. A színháznál, ha nevemet emlegették, előtte fölzsongott a darázs sereg, fullánkjait belém ülötte, személyembe úgy, mint képességeimbe. Zichy látván, hogy minden ellenem és senki mellettem, arra a gondolatra jött, hogy éppen, mert mindenki ellenem, hasznos volnék a nemzetiben épen mellette, az ő czéljaira, s hogy mert mindenki körömszakadtáig karmol, tehát éppen az ellenkező áll rólam, mint amit hirdetnek; — szerződést küldött, még pedig, hogy rögtön menjék. Megvoltam lepetve, de csak őszre fogadtam el a szerződést. Ez hiba volt, mert őszig a nagy jellemű Zichyt, kiszekiroztálc a nemtiből és én őszkor már a Szigliget—Csepregi ideiglenes igazgatóságát találtam. Ezt pár hó múlva Orczy inten- dánssága váltotta föl. Két és fél évig voltam ekkor a nemzetiben mint tragikus színész, mikor aztán ama nevezetes eset történt, hogy Or- czy gyalázkodása miatt a nemzeti színház drámai személyzetéből, (1 könyvem 449.450, lapjait) hat elsőrangú színész kilépett, s Írásban kinyilatkoztatta, hogy Orczy alatt nem működik tovább. Kevés idő-nap múlva csak én maradtam egyedül a ki a szavát állotta, s újra vándor bottal a kezemben, tapostam a vidék göröngyös útjait Shakespeare—Moliere-vel a hónon alatt. Orczy elment, a pariáment kibuktatta, újra Szigligeti interregnuma állott be, a képviselőházban fölemelgették, hogy vigyenek vissza 1873. április 1-én ismét visszakerültem, 2-án már Leár királyban léptem föl és egész 1875 márczius végéig voltam egyhuzamban, tagja és a történeti drámák, tragédiák főrendezője a nemzeti színházban, mert Paulay Orczy után kilépett a nemzeti színház kötelékéből, egy izetlen és elhamarkodott eset folytán, mely akkor oly nagy port vert föl a lapokban. Ez a pár év a nemzeti színház fénykorának (utolsó lánglobogás) mondható Szigligeti alatt. (1. könyvem 455—458. lapjain). Ez időben csináltuk a pesti népszínházát. Rákosi nem mert vállalkozni nálam nélkül, én a budai népszínházból származott gyermeket nem akartam bizonytalanságnak kitenni, vidéki igazgatónak nem akarták átadni a fényes palotát, már arról volt szó, hogy Szigligeti kiveszi Ez káros lett volna Határoztam. Ott hagytam 5 ezer forintos biztos állásomat és átmentem a népszínház vezetésére. Négy hónapig állottam az élén, és 26 ezer forint tiszta bevésel volt Rákosai és az én együttes működésem folytán a népszínházban. De napról napra éreztem, hogy nem olyan színház lesz a népszínházból, mint én kívántam, később egészben in- tenczióm ellenére volt. Remegtem, hogy bukáshoz fogják vezetni s nekem rójják föl. Elhagytam hát inkább, hogy reputácziómat megőrizzem. Azt képzeltem, hogy oly országban élek 3 a melyben adnak valamint a reputáczióra. hit- | tem, hogy annyi évi működésem folytán bírok

is vele. Mintkettőben csalatkoztam. Nem emlékezik reám senkisem. Rám sütötték, hogy ösz- szeférhetetlen vagyok. De hiszen ón, csak én hoztam az /áldozatokat, s nem azok akik azt rám sütötték. Pedig örültek rajta, hogy szabadulhattak tőlem' Miért nem visznek hát vissza, mikor megaláza magamat, kértem is őket erre ?! . . . 1876 márczius 1-jétől — tizennégy év óta járom ismét a provineziát klaszikus szerepeimmel. Kinek kellene ma a kormolvabb és szebb színművészet? Nem ád biztos kenyeret Csak küzdelemteljes nyomorúságot. Most két éve aradi barátaim Írtak Podmaniczkynak, hogy vigyen vissza a nemzetibe, mert a provinczián elbetegesedek stb. 0 azt válaszolta, hogy nincs szüksége a nemzeti színháznak az én szereplésemre, mintha lett volna és lenne nekik Lear király, Gritti-féle stb. karakter tragisuk. Fölajánlott 800 írt évi kegydijat. Ebből éldegéltem egy évig, mikor Podmaniczky eltávozott a nemzeti színháztól, jött Keglevich ki azon kezdette, hogy 800 frtból 200 frtot tőlem levont, holott sok mihasznát, fölöslegest meg ezer, ezerötszáz forinttal fizet. Nem tehettem semmit, éltem úgy, amint 600 forintból lehet. Közben- közben itt fölléptem 7 ízben október óta, egy fölléptemet 30 forinttal díjazhatta Aradi, egy hó óta már nem is lépek föl. A múlt hóban nagy ámulatomra tudatják velem a nemzetiből: hogy erre az évre csak 400 frtom lesz, és csak 33 frtot küldöttek január hóra. Nem tudom kvalifikálni sem ezt az eljárást mely csúf gúnynak is vehető, és olyan mosusz-féle méreg csöp- peknek, melyekkel a haldokló életét szokták tovább nyújtani.

írtam egy-két régi barátomnak, hajdan kicsiny, most befolyás nagy emberek, hogy tegyenek valamint érettem ez ügyben, hiszen használható vagyok még, akár mint színész az öreg hősökben, akár mint rendező vagy más tiszte- séges foglalkozásban. Még válaszra sem méltattak. Hát jól van! Hallgatok! Sótalan kenyeremet 37 évi emlékeim sót könnyeivel áztatom,

— igaz, keserű só ez, de ezt legalább nem csipdesi, nem veheti el a Nemzeti színház!“

A II. kei'. polg. kör évi jelentése.

Körünk kitűzött czélja nem külömben a körtagok éber részvétele a kör által létesített és fentartott intézmények körül — mely annak minden egyes mozzanatát, egész tevékenységét esetről-esetre köztudomásúvá teszi — szükségtelenné teszi azt, hogy évi jelentésünkben beható abban foglalkozzunk az elmúlt év eseményeivel és lehetővé teszi másrészt azt, hogy e soraink össze foglaló, csoportosított visszapillantás gyanánt szükebb keretben mozoghassanak.

Már a kör alakulásánál is az volt a bevallott czél, hogy ez egyesület a közügyek iránt érdeklődő polgárok gyülhelye legyen, köztudomású továbbá, hogy a II. kér. Polgári kör- főleg és kiváltkép a közügyek megbeszélgetése és a közóhajnak együttes és kitartó munka által leendő kielégítése végett alakult.

Ez okokat méltányolva, csak természetesnek fogja találni a t. közgyűlés, ha jelentésünkben mi is első sorban azon tevékenységünkről számolunk be, melyek a közgyűlést első sorban érdeklik. — Már múlt évi jelentésünkben is szó- lőttünk azon mozgalomról, mely a székes főváros Dunajobbparti kerületeinek fellendülése érdekében megindult és megemlitettük, hogy e mozgalomhoz körünk is csatlakozott.

A mozgalom eredményéről e helyütt nem foglalkozhatunk s ha felemlítjük azt, hogy a bpesti polg. lövész-egyesület által 1893. évi márczius hó 12-ik napjára egy behívott nagy értekezleten körünk is 25 tagú küldöttség által résztvett s hogy az ezen értekezleten hozott határozat értelmében alakított végrehajtó bizottságban is 5 tagú küldöttség képviselte körünket

— elmondtuk mind azt, mint körünknek ez irányban kifejtett működéséről felemlíthetünk.

— Úgy halljuk, hogy a nevezett végrehajtó bizottság már megalakult, albizottságokat is szervezett de hogy mikor és mily eredménnyel fog az újonnan összehívandó nagy értekezlet elé ál-