Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-03-11 / 10. szám
Meg vagyok győződve, hogy a budai társaságok, egyesületek vezértagjai egy ilyen mozgalomban, mely a budai ipar emelését czólozná, szivesen részt vennének. Mert fontos ám reánk nézve, hogy az iparos osztály vagyonosodjék és fokozza városrészünk fejlődését. Az első és fődolog, hogv ismerjük és ismertessük meg a budai ipart, had tudja a közönség milyen iparágak vannak Budán. Ma még erről csak a közeli szomszédok vannak tájékozva. Mutassa be magát a budai ipar nem csak a „Buda és Vidéke“ utján, de talán egy ilyen állandó kiállításban is. A társadalom hozzon áldozatot a helyi ipar kifejlődéséért, az iparosok pedig az önképzés, a tökéletesedés utján több lelkesedést mutassanak. Igyekezzenek megmutatni úgy az árukban, mint az árakban, hogy versenyképesek. Legyenek igaz magyarok, a magy^ar iparosnak kötelessége az, hogy minél remekebb dolgokat készitsen és feleljen meg a legmagasabb igényeknek is. Adja Isten, hogy a közönség figyelme a budai ipar felé bokrosabban irányuljon és a budai ipar is megfelelhessen minden várakozásnak. Az iparosnak ne legyen oka panaszkodni a közönségre, a közönségnek az iparosra. E közös czél elérésére szivből munkál közre a „Buda és Vidéke“ s egyaránt védi az iparosok és közönség érdekeit. Vettem én neked szebb ruhát, amire úgy vágyódtál, tudod a kirakatból . . . azt a nyuszt- prémes bundát; onnan jövök, azért késtem! Sárika mikor a nvusztprémest hallotta emliteni, mintha elszivelhetőbbnek találta volna a Hunyady-forrás keserű izét, meg vastagon áramló illatát is, és mintha szivesebben engedné durczás fejecskéjét, Béla ölelő karjai közé hajlani. Béla pedig, hogy szóhoz juthatott, egyszeribe kikotyogta azt a nyusztprémes születés- napi ajándékot; pedig még ráért volna vagy két hétig . . . De sebaj! Amint Sárika keserüviztöl gyöngyöző homlokát felitatta csókjaival Béla, a kis menyecske kinyitotta bogár szemeit s olyan révedező tekintettel jártatta körül a szobában. — Hol vagyok P — Itt édesem, itt az én ölelő karjaim között, csak légy nyugodtan, pihend ki magad, nincs semmi baj. És mikor azután azokat a neheztelő bováro. szemeket Bélára szögezte, olyan keserűség volt abban kifejezve, hogy a részvéttől Béla pillái is megteltek könnyekkel. S az akasztófára való sietett is biztosi- tani Sárikát hogy ezek a bünbánás könnyei. S a kis hamis meg, bizonyosan a nyusztprémes bundára gondolt, amikor odahajolt s Béla homlokára egy forró csókot nyomott. — Ugye megbocsájtsz ? — Meg, de csak félig, — mond Sárika. <•' — És a másik felét ? — Azt csak akkor, ha a tüdős táskalevest, meg a töltött káposztát oldalassal — saját kezülecr főzte — jónak találod . . . Es a nyusztprémes bunda, — amint Béla karjába kapaszkodva haladt fel a műcsarnok téli kiállítására — odasimult gömbölyű vállaira — pedig még ráért volna, vagy — két hétig. Budapest 1894. (2.) _______________________ BU DA és VIDÉKÉ Csak kitartás az igyekezetben, fejlődésben és türelemben. Erdélyi Gyula. u Baross-szobrok. A műcsarnok hatalmas tölgyfa-kapujának egyik szárnyát óvatosan kinyitják, de csak annyira, hogy a támadt résen, jól meglapulva, egyesével besurranhassanak azok a látogatók, a kik a Baross-szobor pályázatait akarják megnézni. A néptelen előcsarnokban a Huszár sírjának leendő disze, a haláltosztó bárka didereg (tán emiatt nem merik kitárni a kaput.) Az egész épület mély pongyolában. A máskor szőnyegtakart, pálmadiszes lépcsőn por- és sáros lábak nyoma. A lépcső fejénél nem ácsorog a jegyszedő cerberus, nem utasítja ide vagy oda a tévelygőt, de minek is, mikor az előbb érkezettek nedves léptennyomán a legjáratlanabb is betalál a nagyterembe. A komor világításban tizennyolcz pályamű, keverve jó és olyan, mely jobb is lehetne. Szelíd zsongás tölti be a léget, melyet az esős felhők közül ki-ki bukanó nap egy-egy sugára szel át, hogy odatüzzön annak a homloknak mására, mely már az örök enyészet elé porlik. Lassanként szűnik a zsongás, hogy helyt adjon az időközben megalkotott határozott véleménynek. A második dij nyertesét, a Szécsi Antal mintáját találja legjobbnak a közönség túlnyomó része. Felül keskenyedő négyzetes oszlopon áll Baross erőtől duzzadó, élethü alakja. Tagjait polgári öltöny fedi, hatalmas vállain megfeszül az egyszerű kabát. Mély fekvésű, apró szemeit kutatóan szegzi egy távol czél felé, hatalmas homloka mögött, úgy látom most is ott tanyáz a merész gondolatok ára, mig jobb kezét a őrében sziklacsucsán pihenteti. Ilyen a főalak. Lenn az oszlop alján két oldalt ipar s kereskedelem nyújtanak babért az érdemnek, az oszlop elő s hátlapját pedig a közlekedést jelképező robogó vonat és gőzhajó vannak fél- domboruan ábrázolva. Szép és (a Grében-sziklát leszámítva) kifogástalan tervezet, a melynek különösen főalakja kapja meg hűségével a szemlélőt. A ki csak egyszer látta is Barosst, felösmeri itt rögtön mását, aki pedig ösmerte, azt meglepi a mozdulat jellemzetessége, az alak tartása és az a határozott karakter a mely az arczon kifejezésre jut. A terem más felén, az első díjnak nyertese, a Strobl müve áll. Háborgó hullámtömegből zord szikla mered felfelé, melynek magasáról, a Vaskapu szabályozási tervét morzsolva kezei között, pillant le komolyan Baross alakja. Kiöl a tajtékzó hullámok közül, a kereskedelem győztes alakja tör felfelé. A szikla más felén egy ősz öreg (a megfékezett folyam jelképe tán) emelkedik ki a habok közül, fájdalmas vonaglással. Mint győztes küzdő van itt ábrázolva Baross, magasan a megszokott niveau felett, oly magosán, hogy nem hat fel hozzá sem gáncs, sem dicséret, egy kopár magaslaton, a melyen nem terem babér, a hová nem lehet felnyujtani a koszorút. Émberi jutalom nem érheti őt e sziklaszigeten, jutalma csak a betöltött kötelesség öntudata lehet. Egy mély, sok czifra emlékszobornál szebb és nemesebb gondolat kifejezését látom én a Strobl tervezetén. Úgy van-e tényleg vagy csak bennem támadt e gondolat, bármint legyen, egyaránt érdeme a művésznek, ha gondolatának költői módon és mégis könnyen érthetően tudott testet adni, vagy ha müvét úgy tudta alkotni, hogy ilyen gondolatokat kelt a szemlélőben. A nagy tömeg, a rendes mederben haladó mindennapi Ízlés Szécsi-nek nyújtja a babért; a szokatlannak idegenszerü varázsa előtt meghajolva, szépnek fogja mondani sok ember a Strobl mintáját, valóban gyönyörködtetni csak Márczius 1 !. azokat fogja, akik az emlékszoborban többet keresnek az alak hasonlóságánál. Ezeknek fog igazán tetszeni a Strobl mintája. A harmadik dij nyertese Róna József. Tervezetén a főalak diszmagyarban, kucsmáját kezében tartva, áll egy négyszögoszlopon Alul középen a kereskedelem, tőle jobbra- balra az ipar s a génius alakjai. Két pályaművet a többi közül megvételre ajánlott a bizottság. Készítőjét egyiknek sem ismerem. A „Tetterő“ jeligés, lépcsőzetes alapból kiemelkedő köroszlopon ábrázolja a főalakot. A lépcsőzeten kétoldalt a közlekedés, ipar és kereskedelem alegorikus alakjai igyekeznek felfelé, mig félközépen egy ifjú alak (tán az erő) sziklatömböt feszeget. A nézetek külömbözők. Magam a »Tetterő “-nek ítéltem volna a harmadik dijat, vala- minthogy a „Munka“ jeligéjűt nem választottam volna ki a többi közül megvásárlásra. De ez csak privát vélemény s szerencsére nincs befolyással a jury Ítéletére. Ujházy Irma. A krisztinavárosi templom alapítása. A török iga aluli felszabadulás után midőn 1694-ben a pestis betegség oly sok áldozatot követelt, Franczin Péter Pál budai polgár és kéményseprőmester a Mindenhatóhoz fohászkodott úgy a maga, mint családjának megkimé- léséért és megvédésért a betegségtől, de fogadalmat is tett, hogy az esetben családjával Mailandba az irgalom anyjához (Gnaden Mutter) zarándokol háláját lerónni! Miután egész családja a járványos betegségtől megkiméltetett, fogadalmát beváltandó el is utazott családjával Mailand környékére, Bigezo völgyébe, a hol a szt. szűz Mária képe sok valásos egyéntől felkeresett volt, magával hozva a boldogult Isten anya képét, melyet a fehérvári kapun kívül levő szántóföldjén, melyet szántók és rétek vettek körül, általa épitetett kápolnában püspöki (bischöfliche) engedéllyel 1700-ban a nyilvános tiszteletre elhelyezett. A kápolna belsejében akkor még csak annyi tér volt, hogy csak egy kis oltárnak volt helye, az alapitónak emlékére pedig kéményseprős kápolnának nevezték el s e régi kápolnát, mely szép anyaszentegyházá fejlődött, most is gyakran a kéményseprős kápolnának neveztetik. A kápolna sok hívők által kerestetett fel kik hogy a zord időnek ne legyenek kitéve a budai tanács a hívek adakozásából, egy fából készült előépitményt készítetett, mely azonban 1723-ban a várban felrobbant puskaporos toronyból röpült gyújtó szilánkjai által elhamvasz- tatott, mig az erősen épült kápolna sértetlen maradt. Miután azonban az ájtatos hívek száma ezután mindég gyarapodott a tanács indítva érezte magát, a befolyt pénzekből egy erős kőfallal és jóval megnagyitatni mely alkalomkor egy kis torony is csináltatott, melyben három harang is elhelyeztetett. A különités egy krisztinavárosi anyaszent- egyház jegyzőkönyve szerint hosszában 5 öl 4 láb (= 10.73 méter) és szélességben pedig 4 öl (= 7.56 méter). Az igy elkészült kápolna már 1711. május 27-én elhunyt alapitójának örök nyugvóhelyet adott, még írem sokára reá 1714. április 2-án elhunyt nejét is ugyancsak e kápolna közepére temették el, kik még ma is ott nyugosznak. Az építkezési idő alatt a szent kép a várban volt elhelyezve, mely nagy öröm közt trombita harsogás és dobütések mellett 1728-ban az oltáron helyeztetett el. A toronyban volt harangok közül a legnagyobb 140 font (= 78.40 kilogr.), a közép- nagy 100 font (— 56 kilogr.), a legkisebb 80 font (= 44.80 kilogx-.) nyomott. A legnagyobb, melyen semmi évszám, vagy más jegy nincs, még ma is a toronyban van, a második vagy középső sérülése folytán a harangöntő rendelkezésére bocsátatott, a legkisebb pedig, a melyen a felfeszitett és a szeplőtlen képe az 1727-iki évszámmal van ellátva, most mint lélekharang szerepel. Az itt működött lelkipásztor kényelmére,
