Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-03-11 / 10. szám
\ Budapest 1804. (3.) az akkor volt ország és esztergomi herczegpri- más (Se. fürstl. Gnaden den Reichsprimas und Erzbischof) Galantai gróf Eszterházy Imre ő her- czegsége által, valamint budai várparancsnok ő exel. gróf Baun Henrik József engedélyével egy kis sekrestye és a fölött egy lakásul szolgáló szoba építése engedélyeztetett, melynek első köve 1729. május 16-án tétetett Je. Az első szereplő lelkipásztor Markus Franyul volt, ki 1833-ban bizatot meg ideiglenes tisztségével. Későbben midőn a kegyúri joggal a budai tanács bízatott meg, ennek közbelépése folytán 1739-ben a kápolna vezetésével a karmeliták bízattak meg. Sok évekig változatlan állapotban maradt az igy elkészült kápolna, melynek környékén volt szántok és rétekből lassan utczák fejlődtek aprób földszinti házakkal. Ezen előváros Mária Terézia elhatározása folytán körülbelül 1759 körül épült, nevét pedig Krisztináról kapta, Albert szász herczeg leányáról. Az isteni tisztelet teljesítése a várbeli Mária menybeme- neteli templom lelkipásztorára volt bízva és a krisztinavárosi kápolna mint annak fiókja volt. Miután azonban a nagy távolság végett különösen azonban a zord téli és éjjeli időben a betegek látogatása (az utolsó szentségek felvételére) igen alkalmatlan volt, az esztergomi herczegség (Fürst. Erzbischof) gróf Battyány József ur által e templomocska a várbeli plébániától el választatott és 1787-ban mint helybeli külön káplánságnak nyilvánitatott, a melynek papi teendői azonban a magy. kir. államkormányzat és a budai tanács mint kegyur által az országúton volt Ferenczrendüekre bízatott. Első helyi káplánnak 1786. április 22-én pater Flauger Urbán a fenti intézetből neveztetett ki, ki nemsokára elkalálozván, a főszékből 1791. január 17-én Pater Groll Fábián által töltett be ez állás. A sekrestye feletti csak egy szobából álló papilak kibővítése akkor úgy oldatot meg, hogy egy a templommeletti magányházban megfelelő papi lakás béreltetett. Tizenegyévi buzgó működés után ezen lelkipásztort 1805. márczius 3-án szószéhi hirdetés közt szél- hüde's érte, mely véget vetett szenvedéseinek. Utódja pater Ensach Péter ugyanazon szerzetből volt a ki alatt a templomi költségen egy papilakásnak megfelelő ház vétetett s kibővítetett, melyben ő volt 1806-ban az első működő lelkipásztor mint az állandó papiaknak lakója; 1821. márczius 17-én tisztségéről vagyis állásáról nagymérvű mellbetegsége folytán püspöki (bischöfliche) engedéllyel lemondott, a mikor is a budai tanács Mais Jakabot mint (a legelső) plébánost kinevezte a mit a püspökség (bischöflich) 1821. április 7-én jóváhagyott. Ezen állásában 1839. április 14-éig tevékenyen működött a mikor is a fő- és székesegyházba a várba, a tanács által kineveztetett, kinek helyébe pedig az újlaki plébános Fauser Antal jött. Az akkori kápolna, vagy templomocska azonban már nagyon is szűknek bizonyult a kiépülésben vett városrész híveinek befogadására a miért is általános nyílt óhajt képezett egy nagyobb templom kiépítése. 1795. április 16-iki mise után az alapzat kiásatása megkezdődött, Hekisch Kristóf kőműves által, 20-án pedig már az építkezés is kezdetét vette. 1795. szeptember 13-án pedig a szokásos alapkő püspöki (bischöfliche) szentelés után általa le is tétetett, a még hiányzó négy harangról a városi tanács gondoskodott kinek megrendelése folytán 1799. november 21-én, azok Müller Ferencz ur által a Vízivárosban öntettek. A legnagyobb volt 22 mázsa 40 font (= 1254 kilogr.), melyen a boldogságos szűz Mária, Szt. István király, Flórián és Anna képek voltak. E harang költségét szlavniczai báró Sándor József fedezte, melyet Kondé Miklós esztergomi püspök (Wich- bischof und General Vikar. des Graner Érzbis.- thums) 1799. deczember 1-én felszentelt. Kétszeri erős megsérülés után 1835-ben és folyó év február 10-én másodszori megrepedése után annak újra öntését Herqui József budai harangöntő az adakozásokból befolyt összegekből, melyhez legnagyobb részt slavniczai gróf Sándor Móritz járult hozzá, készített. A második nagyságú harang 13 mázsa és 60 font (== 762 kilogr.) volt, melyen Szt. József és Vendelin, a szűz Mária és szt. Katarina képei valának. A harmadig harang 7 máza 37 font BUDA és VIDÉK E. Márczius 11. (— 413 kilogr.) volt a szt. Donát, szűz Mária, szt. Imre és szt. Erzsébet képével díszítve. Ezen harang megrepedése folytán 1840. julius 18-án fenti jelvényekkel újra öntetett. A negyedik harang 4 mázsa 90 font (= 274 kilogr.) volt. melyen szt. Iguácz, szűz Mária, szt. Mátyás és szt. István képei valának. Mind a négy harangon latin feliratok is voltak még, mely harangokat Miskolczy Márton püspök ur (Weichbischof) szentelé be. Mindezen adatok egy budai tisztességes gemütlich polgár ur birtokában levő és ereklyéül megőrzött német nyelvű könyvből Spécz József filozófiai tanár és a szt Rókus kórház plébánosának 1842. julius 3-án tartott prédi- *kátió leiratából és a bozzácsaiolt krisztinavárosi tx. k. anyaszentegyház jegyzőkönyvi kivonatból merítettek és igy önként értetődik, hogy e leírás csak 1842-ig terjedUgyané könyv ismerteti, hogy a templomi harangok a tizenhetedik század vége előtt nem igen szerepeltek és általános használatuk inkább a 18-ik században kezdődött. A III. kér. Társaskör jubileuma. A III. kér. Társaskör szombaton, e hó 3-án tiz éves fennállásának évfordolója alkalmából ünnepélylyel egybekötött táűczmulatsá- got tartott a Korona vendéglő dísztermében. Az ünnepélyt Gyulányi Adolf elnök nyitotta meg a kör tiz évi működésének méltatásával, melyet zajos tetszéstől kisérve mondott el. Az érdekes elnöki megnyitó egész terjedelmében a következő volt: Mélyen tisztelt nagyérdemű közönség ! A társas életet fokmérőjének tartom a társadalmi jólétnek; mest minél magasabb fokon találjuk ez utóbbit, annál élénkebb, kifejlődőt- tebb és változatosabb szokott lenni az előbbi. A társadalom illetékes tényezői ennélfogva mindenkor és mindenütt szükségesnek tartották, sőt mulaszthatatlan kötelességüknek ismerték és ismerik máig, hogy a társas életet minden erre alkalmas eszközzel felébreszszék, egészséges irányban fejleszszék és oly magas niveaura emeljék, — mely a társadalom legmesszebb menő igényeinek is mindenben megfeleljen. — Hisz. — a helyes irányban fejlődött és kellő niveaura emelkedett társas élet és ennek legváltozatosabb örömei és élvezetei elviselhetőbbé teszik nekünk a napi munka közben átélt sok- nemii kellemetlenségeket, — a válainkra nehezedő terhes gondokat — és nem ritkán, — a sors súlyos csapásait is ! Hogy pedig ezen czél elérését az illetékes tényezők minél inkább biztosítsák, — egyesült erővel fogtak a nehéz feladat megoldásához, — jól tudván azt. — hogy tömörüléssel, nemes kitartással és egyetértéssel sok olyan akadály, — mely számos, igen üdvös és életre való eszmének felkarolását megnehezíti, — könnyű módon és nagy fáradság nélkül leküzdhető; — sőt, — gyakran majdnem lehetetlennek látszó dolgok sikeres megoldása is épen ez által biztosítható. Az erők intentivebb felhasználására irányult egyesülés azonban, — üdvös és az egész társadalomra egyaránt hasznzs működést csak akkor fog kifejthetni, — ha a tömörülés minden kasztszellemtöl menten, — valódi liberális alapon, — születés és rang, vallás és politikai elvek, polgári állás és foglalkozásra való minden tekintet nélkül érvényesül. Ilyen, az igazi szabadelvüségnek teljesen megfelelő elvektől áthatva és vezéreltetve a kerület lakoságának értelmisége, — mint a kezdeményezésre hivatott tényezője, — már jóval a főváros egyesítése előtt többször újból és újból megkisérlette, a kerületi társas életnek egy olyan közkedveltségnek örvendő gyupontot teremteni, melyben mindenki, — természetesen a lehetőség határáig, — saját egyéniségének megfelelően, — a kellemes és kedélyes szórakozásnak vagy hasznos időtöltésnek legalkalmasabb eszközeit feltalálhassa. — Azonban sajnos, egy-egy szalmatűz fellobbanása szülte ugyan a legkülönbözőbb elnevezések alatt keletkezett társas köröket, kaszinókat, klubbokat stbieket, — de, — a mily gyorsan megalakittattak ezek, — ép oly rövid idő alatt meg is szűntek lenni, — alámerülve az örökös feledés ösvényébe ! Majdnem egy évtized mult el, mig a kerületben már örök álmát aludni látszó társas élet újbóli feltámasztásáért lelkesülő polgárok egy társaskör megteremtését czélzó eszméjével ismét behatóbaan foglalkozni kezdettek és miután ezen ügy minden irányban kellőképen előkészíttetvén, — a kerületben is élénk visszhangra talált és a polgárság által kedvezően fogadtatott, — az ige végre testté lön, — es 1884. évi február hó 9-én megtartotta a főv. III. kér. társaskör 89 taggal alakuló közgyűlését! A nagy tapintattal vezetett közgyűlés az újonnan megalakított társaskör saját jól felfogott érdekében annak élére nagy lelkesedéssel és egyhangúlag olyan férfiút szemelt ki és választott meg, — kiben társadalmi állásánál, magas műveltségénél és rangjánál, — de mindezeknél jobban — kedves, finom, nyájas es megnyerő érintkezési modoránál fogva azon erős és nélkülözhetlen kapcsot volt szerencsés megtalálni, ki emlitett kiváló tulajdonságaival egyedül volt képes azon időben e hete.iogén elemeket összetartani és e kör feliállását biztosítani. E férfiú — néhai Podmaniczky Ármin báró, koronauradalmi jószágigazgató volt, — ki nagy körültekintéssel, ritka ambitioval, kitartó buzgalommal és erélylyel azonnal hozzá fogott a társasaskör megszilárdításához. A kör czéljainak megfelelő helyiség első berendezésére szükséges összeg előteremtése végett 200 drb. 10 frtnyi névértékű kötvény bocsájtatott ki, melyből nem kevesebb mint 155 drb. tényleg elis kelt. Ezen, — minden esetre igen örvendetes, de egészen váratlan eredmény elérésében a kör tagjai legnagyobb részének ritka nemes áldozat- készsége támogatta a szeretett vezért, — ki rövid idő alatt egy igen kedves otthont varázsolva, — a tagoknak barátságos találkozását és kellemes szórakozását váratlan gyorsan lehetővé tette. Hogy a tagok áldozatkészsége különben milyen magas fokot ért el, legjobban igazolja azon körülmény, hogy a 155 jegyzett és beváltott kötvényből részben azonnal részben pedig az évenkinti kisorsolás alkalmával eddigelé ösz- szesen 101 drb kötvény 1008 frtnyi értékben ajándékképen származtatott vissza a társaskör tulajdonába. Valóban, — e nemes adakozók méltán megérdemlik, hogy neveik a kör törté- neténdk lapjain megörökítse számunkra a társaskör hálája és elismerése mindenkorra bizto- sitassék! A benső öröm közé azonban nemsokára a legmélyebb fájdalom és gyász vegyült, mert a derék vezér, a rokonszenves alak, a kedves elnök, — kihez a kör minden egyes tagja a legőszintébb tisztelettel ragaszkodással és szeretettel viselkedett, — rövid három évi buzgó fáradozás után, a közügyek lelkiismeretes szolgálatában szerzett súlyos betegség következtében 1886. évi november hó 28-án a lelkek országába költözött! Mély megilletődéssei állottuk körül a társaskör oly korán elhunyt felejthetetlee elnökének ravatalát kiváló és hervadhatatlan érdemeinek elismerése jeléül arczképét a társaskör közadakozás utján megfesttette és ez a kör nagy termében kifüggeszteni — kegyelettel megőrizni elrendelte. Legyen áldott a mindnyájunk által forrón szeretett, kedves férfiú emléke ! Az árván maradt elnökséget az 1887. évi január hó 27-én tartott közgyűlés Radány Dezső urra, az akkori hajógyári igazgatóra bízta, ki a társaskör helyes vezetésében fáradságot nem ismerő odaadással három évig lankadatlanul buzgólkodott. Elnöksége harmadik évéhez hajófelügyelővé történt előléptetése és a kerületből való végleges elköltözése folytán a kör elnöki tiszte 1891-ben Végh János urra, a III. kér. bizottsági-tagok értekezleti elnökére ruháztatott, mig Radány Dezső urat és a III. kör. közönségét, szellemes, kedélyes és hazafias felolvasásaival oly gyakran szórakoztató és mulattató Komócsy József urat, a magyar nemzet e lantos költőjét a társaskör disztagjai sorába megválasztotta 1892. évi február hó 9-én az elnöki széket Benedek Sándor nr foglalta el, ki a társaskör vezetésére éppen a legkedvezőtlenebb auspi-
