Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-09-23 / 38. szám

BUDA és VIDÉKÉ. Szeptember 23. Budapest 1894. (2.) — hírlapi értesítésekből tudomást nyer­tünk arról, hogy a főváros szakbizott­ságai és a h. é. vasút-társulat közegei között folytatott tárgyalások teljes meg­egyezésre vezettek s a fő- és székváros közgyűlése készségesen hozzájárult azon szerződés jóváhagyásához, mely e tár­gyalások alapján közte és a vasút- társulat között létesítendő volt. S midőn tudva azt, hogy a közön­ség ezen szükségletének és hő vágyának * kielégítését a nagyméltóságú Ministerium kiváló gondoskodásának részesévé tette és minden eszközt fölhasznált arra, hogy ezen terv megvalósításának akadályait elhárítsa; midőn már teljes bizalom és nyugodtsággal tekintettünk ezen legfőbb hatóság jóváhagyása elé: akkor lepte meg az egész érdeklődő közönséget az a hír, mely szerint a fő- és székváros által a már létesült megegyezés alapján elkészített szerződés aláírását a társulat megtagadta s ennek vezérigazgatója oly kijelentést tett, mely szerint a vasút- társulat a szerződéshez hozzá nem járul. Fokozta a meglepetést és megütközést keltett azon további értesülés, mely szerint a h. é. vasút-társulat a m. kir. állami vasutakkal a vágányok kölcsönös használatát illetőleg kötött szerződését felmondotta. Az érdekelt vidék közönsége, mely a felmerült differenciák felől sem a fővárostól, sem a h. é. vasútvezetőitől hiteles értesülést nem nyerhet, ezen hírek­ből csak azon következtetést vonhatta le, hogy a h. é. vasútnak a fővárosba veze­tése a a napirendről levétetett és az actákba temetett eszme feltámadását most már hiába várja. Minthogy azonban nemcsak a h. é. vasút forgalmi érdekei függnek ezen terv megvalósításától, hanem az egész szent­endrei vidék fellendülésének ez volna a leghathatósabb előmozdítója; minthogj^ továbbá ezen gazdaságilag lesújtott és vissza fejlődött vidék létérdekei iránt ezen magas Ministerium mindenkor, de külö­nösen akkor is meleg érdeklődést tanúsí­hiyta, de akármilyen kényes volt is, húzódott hozzájuk a „boradó“ (borravaló) kedvéért és mesélt nekik napestig az ámárkista papról. Koletkó ur magyarázta meg, hogy mi is hát az az anarchia, az adótárnok nagy ijedel­mére, ki ebből az előadásból kiolvasta azt, hogy ha anarchia lesz, akkor sem adóra, erre a szép intézményre, sem adótárnokra nem lesz szükség. A hölgyeknek tetszett ez az anarchistaság és elhatározták, hogy senkinek sem szólva meg­támadják a karháti szigetet. Ellátva magukat eleséggel és ruhával, szandolinjaikra ültek és kikötöttek a szigeten azzal az elhatározással, hogy ha két napba kerül is, bejutnak az anar­chistához . . . Csak Kárton Menyhért volt beavatva a tervbe, a ki rögtön ráfogta a hölgyekre, hogy ők is „ámárkisták.“ Ez a története és előzménye annak a láto­gatásnak, mit a két hölgy tett a szigeten. Mikor eljöttek, nagy volt a rémület, hogy az anarchistákkal beszéltek és ezek valószínűleg el is jönnek Isztérczre . . . III. Karháton is felforditotta a világrendet, hogy az ellenségből két őrszem jelent meg a nőkre uézve zárolt területen. A nőgyülölet szigetén a hangulat kezdett változni. Talán a természetet uraló erő csakugyan tott, mikor az eszmét felszínre hozta és annak kivihetőségét a budai körvasút létesítése által annyira megkönnyítette: annálfogva az érdekelt vidék közönségé­nek nagy értekezlete egyhangúlag azon elhatározásra jutott, hogy ezen reá nézve oly nagy horderővel biró ügyét Excellenciád kegyes színe elé viszi s annak megvaló­sításához magas pártfogását fogja kikérni. Nem tértjük szükségesnek részletesen fejtegetni, hogy mit és mennyit nyerne vidékünk azáltal, ha — a mi eddig a közlekedési nehézségek következtében el­érhető nem volt, — a fővárosnak messze vidékeken üdülő és nyaraló közönsége gyönyörű helyekkel bővelkedő vidékünket megismerve és megkedvelve meggyőződ­nék, hogy minden az egészségre hasznos tényező itt éppen úgy megtalálható, mint bárhol másutt, ha a főváros közelében fekvő nyaraló-helyek túlzsúfoltsága és drágasága folytán onnan kiszorított közép- osztály vidékünkön könnyen elérhetné az igényei és vagyoni viszonyainak meg­felelő olcsó nyári tartózkodást, ha a fő­város drágasági viszonyai következtében mind kijebb szorított tisztviselők, az ipar és kereskedelem közép-osztálya körül­ményeinek megfelelő olcsó viszonyok közt állandóan letelepülhetne a közvetlen közel­ben fekvő községekben, honnan biztosan és gyorsan közlekednék hivatása és mű­ködésének helyével; ha — a mire az előfeltételek megvannak, — községeink­ben ipartelepek létesülnének, melyek vidékünk elköltöző munkásnépét lekötnék és foglalkozással állandóan ellátnák. Talán fölösleges ezt is kiemelnünk, hogy ily módon a községeinkben körül­belül 6°/o-al megcsappant adójövedelme a magas kincstárnak a népesség szaporo­dása jólétben gyarapodása és az ipar fejlesztése mellett újra fel volna emel­hető az előbbi, sőt annál magasabb összegre; végre talán érdemelne némi figyelmet azon minket oly közelről érdeklő kulturális mozzanat is, hogy az óhajtott közlekedés megnyíltával gyermeink meg­szerezhetnék a fővárosi tanintézetekben kiemelte az arra kivánkozót létezéséből és egy más állapot hüvelyébe illesztette bele. Meglehet: Karliáty és Módos létezése csak­ugyan ki van cserélve. A létezés más létezésbe olvadt át. Tehát megvan fejtve a talány, az anyagcsere megtör­tént, a szegény gazdaggá, a gazdag szegénynyé olvadt át. Mire nem visznek a titkolt és eddig nem nyilatkozott regényes hajlamok. Egy ember, a ki a gazdaságot átoknak tartja és e miatt nem mer senkihez közeledni s semmibe fogni és elhatározta magát nögyitlö- letre is . . . Még ha szegény volna . . . Ez egészen megváltoztatná a helyzetet. Nincs joga senkinek gazdagnak lenni. Min­den az emberiségé. Senki nem bitorolhat töb­bet a másiknál; a ki többet dolgozik érdeme­sebbet alkot, az többet érdemel . . . Ilyen tételekről is gondolkodott a karháti elátkozott remete. Gyakorlatban is alkalmazta e tételeket, mert magára csak annyit költött, a mennyit munkájával megérdemel. Mindenkit abba a helyzetbe kell hozni, a mire érdemes, hogy a más sorsát senki ne irigyelhesse. Ne emlegesse senki, hogy mit tenne, hogy lenne, ha a más helyzetében, más sorsában lenne. Ki kell tehát legalább külsőleg a létezést cserélni, helyes arányokra egyenlíteni az emberiség sorsát. Igen, de ez egy ember ré­széről csak szélmalomharcz. kínálkozó alapos kiképeztetést anélkül, hogy a szülei házat végkóp odahagyni és a szülőket drága eltartási költségekkel terhelni kénytelenek volnának, A főváros pesti részén sokkal ked­vezőtlenebb fekvésű helyeken folyvást újabb és újabb nyaraló-telepek keletkez­nek és a forró homok-talaj odavonzza nyáron a főváros közönségét, mely kényel­mes közlekedéssel könnyen eléri e helyeket; mig a mi egészségesebb hegyes vidékünkre alig téved ki néhány nyaraló s az sem állan­dóan, mert a legtöbben megsokalják a közlekedési nehézségeket, és uj tavaszra kelve elmaradnak. A tisztviselők állandó letelepülése pedig azért nem ölt nagyobb mérveket és meglevő ipartelepeink azért nem gyara­podnak, mert a közlekedési nehézségek­kel kell küzdeniük. Ily körülmények között természete­sen maga a vasútvonal is mostoha gyer­mekévé lett a társulatnak; dacára annak, hogy a forgalom emelkedést mutat, magán a vonalon különösen a mozdonyok és ko­csikon sajnosán tapasztaljuk a jókarban tartás hiányát, bizonyságul annak, hogy a gondoskodás egész tevékenységét a többi vonalak teljesen lekötik s a mi vonalunk nem képes hasonló gondosságot önerejéből kiérdemelni. Tény az, hogy bármely vidékre in­duljon el valaki, a m. kir. államvasútak bármelyik indulóházát aránytalanul cse­kélyebb idő alatt elérheti, mint a mennyi szükséges ahhoz, hogy ezen rövid kirán­dulásokra berendezett vonalát a h. é. vasutáknak elérhesse. Minthogy pedig ezen nehézség nem­csak a ki-, hanem a bemenetelnél is fenforog : természetes, hogy e rövid vasút­vonal kényelméért a nagy közönség oly hosszú előkészületi időt, oly sok kényel­metlenséget áldozatul hozni nem haj­landó. Nem hihetjük, hogy kétségbe von­ható volna azon állításunk, mely szerint azon részén a vonalnak, mely az ó-budai főtértől a filatori gát állomásig az utczá­— Látod, bogy nem könnyű gazdag em­bernek lenni, kedves Andor; mert a gazdagság kötelez erre a társadalom-arányosításra. Önként senki sem vállalkozik, nagy rázkódásoktól pe­dig az Isten őrizzen. — Ki-ki tegye meg a magáét . . . ■— Úgy van, kiki tegye a magáét ámde ebhez erő kell. Majd meglátom, bogy te, mint gazdagember, mert mátólfogva a létezés vissza- cseréléséig az vagy, hogy tudsz e gazdagsághoz kötött feltéleknek megfelelni és milyen szegény ember leszek én; szóval, hogy viseljük a más sorsát. . . . — Tehát te komolyan veszed a létezés át­cserélését ? — Teljesen komolyan. Te mától fogva Karháty Lajos vagy, rendelkezel birtokommal, én pedig Módos Andor, ki felveszem a te igádat és meglátjuk, hogy tudjuk megoldani a más sorsát. Mi lesz velünk, ha én a te, te az én helyzetemben vagy. Úgyis sokszor mondtuk köl­csönösen : ha én neked lennék, igy meg úgy lenne . . . — Én nem vesztek a cserén. '■— Majd kitudódik, Andor pajtás, hogy mi a könnyebb. Én szívesen cseréltem, de ittha­gyom azt a felelősséget tehernek, a mivel egy gazdagember a társadalomnak tartozik, mert a gazdagság kötelez; az nem a mienk, feles­lege az emberiségé, de kárt tesz vele az, ki nem tud e felesleggel bánni. (Folyt, köv.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom