Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-08-12 / 32. szám

Budapest 1894. <"4.1

BUDA és VIDÉKÉ

Augusztus 12.

tetni, hogy e társadalmi baj megszüntetése, illetve megakadályozása érdekében már 1823- ban és 1825-ben bocsátott ki rendeleteket a helytartótanács, a melyek közbotrány esetében (scandalum puplicum) a hatóság közbelépését rendelik el. De arról, hogy a hatóságoknak e beavatkozása miben álljon, ezen rendeletek mit sem tartalmaznak; a mellett büntető sankczió- val sincsenek ellátva és igy a hatóságoknak beavatkozásuk sikertelensége esetén az emlitett és hatályon kivül nem helyezett rendeletek alapján nincs módjukban megtorlással élni.

A törvényhatóságok, melyeknek némelyiképen a vadházasságok minden felekezetű népesség között előfordulnak és mindinkább nagyobb mérvben harapódzak el, e kérdést iránt intézkedő fenti rendeletek hiányossága folytán az orvoslás többféle neméhez folyamodtak, illetve létező törvényeknek módosítását kérelmezték oly irányban hogy azok vadházassági viszonyok kötésére módot ne nyújthassanak. Mert ha e törvénytelen viszonyok keletkezési módjait elterjedésük helyein szemügyre vesz- szük, azt látjuk, hogy az egyes vidékeken különbözőképen köttetnek azok és pedig látszólag törvényszerű alapon, valóságban azonban a törvények kijátszásával, a nélkül hogy ezért a vétkesek megfenyithetők lennének.

Vannak ugyapis esetek, midőn a férfi cselédkönyv mellett felfogadja a nőt, bevallottan cselédül, tulajdonképen pedig azért, hogy vele vadházasságot folytasson, utóbbi részére jutalmul vagy szolgálati bér czimén bizonyos ingatlan, avagy élethosziglani tartást helyezve kilátásba néha hiteles közjegyzői okiratban biz- tositva ezt vagy amaz a szolgáltatást. Másutt az az eljárás kapott lábra, hogy férjezett nők férjeiket ezek beleegyezésével elhagyják és elő- legesen szerzett cselédkönyvek felhasználása mellett, szolgálatba szegődés ürügye alatt, nejüket elhagyott férjekkel ágyassági viszonyba lépnek.

A cselédtörvénynyel szemben elkövetett ezen visszaélések arra indították a közigazgatási hatóságokat, hogy a cseléd és gazda közti viszonyt szabályozó 1876. évi XIII. t.-czikknek hiányaira felhiván a kormány figyelmét azoknak módosítását, pótlását kérjék.

Nevezetesen azon előterjesztést tették, hogy a rendőrhatóságok mindazon esetekben, midőn arról győződnek meg, hogy a cselédkönyvek nem szolgálati czélokból, hanem az ágyassági viszony akadálytalan' folytathatása végett váltattak ki, a cselédkönyveket megsemithessék. Eltekintve azonban attól, hogy e módozat távolról sem felelne meg a czélnak, először is azon körülmény, hogy a cselédkönyvvel biró nő az illető férfival vadházasságban él, csak a családi életbe mélyen belevágó inkviziczió által lenne beigazolható, a minek eszközlésére a hatóság feljogosítva nincs; másodszor pedig, ha bebizonyittatnék is, hogy az illető nőcselédek gazdáikkal ágyassági viszonyt folytatnak, az 1876. évi XIII. t.-cz. nem tartalmaz oly intézkedést, melynek alapján hasonló esetekben a cselédkönyvek elvehetők lennének. Úgyszintén igen messze vezetne azon rendszabály foganatosítása is, bogy cselédkönyvek csak oly nőszemélyeknek szolgáltassanak ki, kikről a rendőrhatóság előzetes vizsgálat után meggyőződést szerezne, hogy nem ágyasság folytatására akarják azokat felhasználni, nem is említve, hogy a cselédkönyvek kiállítását a törvény ily feltételekhez nem köti. Cselédtörvényünk szerint továbbá nem ok a cselédkönyv kiállításának megtagadására az sem, hogy a férjezett nő esetleg mint cseléd gazdájával vadházasságra lép, mert a 9. §. megengedi, hogy férjezett nők férjük beleegyezésével szolgálatba szegődhessenek. A 14. és 30. §-ok rendelik ugyan, hogy a jó erkölcsökbe vagy törvénybe ütköző cselekményekre, daczára az ellenkező szerződésnek, senki sem kötelezhető; továbbá, hogy a gazda köteles ügyelni arra, hogy cselédje erkölcsös életet folytasson, de az első intézkedésnek bírósági vagy hatósági közbenjárás által foganat csak akkor szerezhető, ha a cseléd a jelzett közbenjárást igénybe veszi, az utóbbi szakaszban pedig a gazdának felügyeleti kötelessége meg van ugyan állapítva, de e kötelesség elhanyagolásának vagy megszegésének büntető sankcziója nincsen.

A bűntettekről és vétségekről szóló 1878. évi V. t.-czikknek 246. §-a, mely a házasságtörést tárgyazza, szintén az esetben lenne a bűnös féllel szemben alkalmazható; ha a férj részéről való feljelentésére azonban nem lehet számítani akkor, midőn a házasságtörésbe maga a férj beleegyezik.

Az érvényben levő törvények mellett nem orvosolható az ágyassági viszony kötésnek azon emlitett módja sem, mely szerint a szolgálati bér ingatlanban vagy ingatlanra engedett haszonélvezetben előre megállapittatik, mert a cselédtörvény I. és 12. §-ai értelmében a szolgálati szerződés szabad egyezkedés tárgyát képezheti és a törvényben sehol sincs kimondva hogy a bérfizetésnek pénzben vagy ingó dologban kell történnie.

Ezen okoknál fogva be kell vallanunk, hogy a cselédtörvény nem tartalmaz oly határozmányokat, melyek alapján a hatóságok a felsorolt esetekben hivatalból intézhedhet- nének.

Indokoltnak és igen helyesnek tartjuk azonban az igazségügyiminiszter urnák azon készségét, melynél fogva olőfordult konkret esetben hajlandónak mutatkozott fegyelmi eljárást indítani azon kir. közjegyző ellen, a ki az erkölcsösséggel szemben merőben ellenkező, vagyonjogi viszonyokat rendező köziratok felvétele által vadházasságok kötését elősegítette.

Az az óhaj is felmerült több ízben, hogy enyhitőleg módosíttassanak, illetőleg töröltessenek a véderőről szóló törvényczikknek azon egyes intézkedései, melyek megnehezítik a katonakötelezett ifjúság nősülését, — a mennyiben a hadköteles korban levő vagy ezen kort még el nem ért ifjak között azért oly gyakoriak a vadházas esetek, mert katonai szolgálatuk teljesitéso előtt, illetve mig valamely korosztályba tartoznak, törvényes házasságra nem léphetnek.

Az orvoslásnak ezen módjára azonban mig egyrészről szükség sincs, mivel a szóban levő ifjak részére indokolt esetekben kivételes nő- sülési engndélyek adatnak ki, másrészről a törvénynek megváltoztatása, vagy módosítása az állam érdekeibe ütköznék, mivel az állam legfőbb czéljait biztositó hadseregnek érdeke hozza magával, hogy az ennek zömét képező legénység, a nősülési tilalomnak megszüntetése folytán legnagyobb részben családos egyénekből ne állitassék ki; továbbá hogy az illetők tettleges szolgálati kötelettségük teljesítésében a családi élet esélyei miatt ne legyenek zavarva, gátolva és az illetőknek gyámolitás nélkül magukra maradt családjaik esetleg Ínségnek kitéve, vagy az államnak terhére ne legyenek.

A vadházasságok szaporodását elősegítő további tényezőnek jelöltetett meg egyesek részéről a gyámság és gondnokságról szóló 1877. évi XX. t.-czikknek azon részei, 'melyek a kiskorúak egybekelését a szülők beleegyezésétől teszik függővé. A törvénynek ezen gondoskodása azonban a kiskorúakkal szemben általában elengedhetlen és miután a kiskorú a szülő vagy gyám netáni önkénye ellenében a gyámhatóságnál oltalmat talál, nincs lehetetlenné téve, hogy a kiskorúak szülőik beleegyezése nélkül is egybekelhessenek.

Egy törvényhatóság a területén feltűnő nagy számban elszaporodott házasságon kivül származott gyermekek törvényesitését, illetve a szülők kényszerítő egybekelésének foganatosítását kérte. De házasságra senkit kényszeríteni nem szabad és az által, hogy a házasságon kivül született gyermekek királyi kegyelem utján tömegesen törvényesittetnének, éppen az ellenkező czél éretnék el, mert azok, a kik gyermekeik törvényesitése végett különben utóházasságot kötnének is, ezt az ő Felsége által eszközlendő kegyelmi utón történő törvényesitésre való számításból nem tennék.

De a vadházasokkal szemben ritkán vehető igénybe az eltolonczolás is, mert az 1885. évi 9389. sz. belügyminiszteri rendelő 2. §-a szerint a közbotrányt okozó eltolonczolható ugyan illetőségi helyére, de a vadházasságban élés magában véve még nem képez közbotrányt. De különben is tulerőszakos lenne azon eljárás, midőn évek óta egymással együtt élő és esetleg több gyermekkel biró házasfelek egymástól hatóságilag elválasztatnának 8 illetőségi helyükre eltolonczoltatnának.

Mindezekből azt látjuk, hogy érvényben levő törvényeink segítségével a vadházasságok keletkezése meg nem szüntethetők és a vadházasok — kivéve a büntető bíróság elé tartozó házasságtörési cselekményüket meg nem fe- nyithetők.

Örömmel kontstatáljuk, hogy nagy mértékben fogja csökkenteni a vadházasságokat a házassági jog rendezéséről alkotott törvénynek az életbeléptetése, mely által egyöntetűen szabályoztalak a különféle hitfelekezetekhez tartozók közti elválások, valamint azok családi és vagyonjogi következményei; meg fog engedtetni az uj házasságra lépés az elvált róm. kath. feleknek is; megszűnik a válópereknek költséges és hosszadalmas volta, a mely miatt a vagyontalan és kevésbé vagyonos egyének egészen lemondtak az elválásról és ennek következtében vadházasságban éltek; a polgári házasság élet- beléptetésével továbbá tárgytalan lesz azoknak a panasza is, a kik a vadházaságok keletkezésének egyik okául azt tartják, hogy a törvényes házasságkötést a némely helyeken szokásos magas esketési és hirdetési dijak, valamint egyes egyházi hatóság azon eljárása idézik elő, mely- szerint a jegyesektől azt követelik, hogy hiteles községi és lelkészi bizonyitványnyal igazolják, miszerint azon a helyeken, a melyekben a térti

18., illetőleg a nő 14 életévök óta tartózkodnak, házasságra nem léptek.

Az állam tehát a vadházasságok terjedése ellen a leghathatósabb intézkedést a házassági jognak rendezésével megteszi. Egyéb feladatai inkább csak közvetettek lehetnek, igy a gazdasági viszonyok javítása, mely a házasságok számának emelkedésével jár.

A kormány teendője e kérdésben még az lehetne, hogy a törvényhatóságokat körrendele- tileg utasítaná, hogy ha az egyházi főhatóságok által egyes konkrét, teljesen nyilvánvaló és botrányos vadházassági esetek hozatnak tudomásukra, vagy más hivatalos utón feljelentetnek, azok szétválasztására ne alkalmaztasson ugyan kényszerezközöket, de a közigazgatási hatóság kápviselője tekintélyénél fogva lépjen közbe, ha kell tiltólag és követelje az illetőnek különválását, különösen az esetben, ha egyik vagy mindkét fél más törvényes házasság kötelékében van, ilyenkor megkeresve az egyházi hatóságot is, hogy az a kezeiben levő erkölcsi és egyházfegyelmi eszközöket használja a törvénytelen viszonyt abba hagyni nem akarókkal szemben.

A többi teendő a társadalom egyes tényezőire, nevezetesen azokra vár, a kik afcár szellemi, akár anyagi befolyást gyakorolhatnak a társadalom azon tagjaira nézve, a kik már vadházasságban élnek, vagy annak megkötése iránt hajlammal viseltetnek.

Első sorban a lelkészeket említjük meg, a kiknek az anyagi kényszernél sokkal hatalmasabb eszközök állnak rendelkezésükre, t. i. a vallás és erkölcsiség tanainak a polgárok műveltségi viszonyaihoz alkalmazott ildomos és tapintatos terjesztése.

Sikerrel működhetnek közre e baj orvoslásában a földbirtokosok, gyárosok, nagy iparosok, ha mint munkaadók következetesen csak azon munkásokat hajlandók foglalkoztatni, kik vadházasságban nem élnek, a miből nekik is meglesz az az előnyük, hogy munkásuk állandóan megtelepszik a kötött törvényes házasság folytán.

Felemlitésre és követésre méltónak tartjuk végre azon lelkész példáját, a ki a szegény- sorsuaknak az esketési és hirdetési dijakat alacsonyan számítja fel, vagy teljesen elengedi és ha az illető egyszerre azt lefizetni nem tudja, azért a szertartásos esketést mégis elvégzi.

Az első hullám.

Következő levelet vettük:

Igen tisztelt szerkesztő ur.

„Választások előtt“ czimü vezér- czikkét élvezettel olvastam el; nem hiszem, hogy tévedek akkor, a midőn felteszem, hogy ezen czikkben nemcsak szerkesztő ur saját érzelmei, hanem talán mégis tévedek, egy helybeli