Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1894-07-01 / 26. szám
/ Budapest, 1894. III. évfolyam 26. sz. Vasárnap, Julius 1. BUDA ES VIDÉKÉ KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ES TÁRSADALMI HETILAP Az I. kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye. KIÄD0-HIYÄTÄÜ, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér., Vár kert-rakpart 1. Heisler J. nyomdája. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 12 korona, fél 'vre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. 1. kér., Pálya-utcza 2. szám, 31. ajté, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Az uj elöljáróság. Irta : dr. Németh Imre. Általános érdeklődés kisérte az uj elöljárók választását. Máskor is voltak időközönként elöljáró-választások a székes fővárosban még pedig olyanok is, hogy egyes kerületekre alig meg alig tudtak jelöltet fogni, mig most nagyon sokat egyedül az tartott vissza a pályázástól, hogy semmi reménye nem lehetett a megválasztásra, de a reménykedők is jóval többen voltak mint a betöltendő hely, és pedig milyen reménykedők, milyen pályázók ? Nem volt közöttük egy sem, ki e tisztséget betöltve kerületének hasznára ne lett volna; je^s képzettségű, munkabíró és nagy népszerűségnek örvendő polgárok maradtak kisebbségben, vagy reményt vesztve vonták vissza pályázó kérvényüket; a kerületek azonban nem vesztettek, mert a győzedelmeskedő jelöltek semmivel sem kisebbek a sikertelen pályázóknál, sőt az által, hogy a székes főváros közigazgatási szervezetében eddig is tevékenykedtek és kivették a munkából oroszlánrészüket — talán még hivatottabbak azon tisztségre, melyre őket a közakarat, a közelismerés a közel múltban felemelte. Talán felesleges is e helyen felemlíteni, hggy a székes-fővárosi nagyközönség érdeklődése és a pályázók nagy száma miben leli magyarázatát ? Abban, hogy nemcsak elöljárók választattak, de az elöljáróságok is gyökeres változáson, átalakuláson mentek keresztül, úgy hogy a mai nap, a mikor az újonnan választott elöljárók a kerületi elöljáróságok vezetését átvették és működésüket megkezdették — forduló pontot képez a kerületek bel életére is, de a nagy közönség is más világításban tanulja megismerni az nj elöljáróságokat. Az eddigi és a mai nappal megszűnt elöljáróságok önálló hatáskörrel alig bírtak és leginkább csak mint a székes-fővárosi tanács végrehajtó közegei jelentkeztek, az elöljáróságok megfordult ügyek kilencztized része a tanácstól került ki, a leglényegtelenebb, de azért hatósági intézkedést igénylő ügyekben a tanács járt el és vette tudomásul, hogy rendelkezéseit az elöljáróság végrehaj- hajtotta, szaporodott az iktató szám, hizott az akta csomag, fogyott a rengeteg irószerszám és pazaroltatott az idő, mindezeknek következtében nőttek irgalmatlan módon a hátralékok és mindennek a nagy közönség látta a kárát. Akár hány ügy darab hónapokon keresztül hevert elintézetlenül, valóságos penitenczia volt kivárni, mig egy ügyet a túlságosan túl terhelt tanács elintézett, a kiadó lehatott és az elöljárósághoz foganatositás végett megküldött, de itt még nem volt vége, az elöljáróságnál újra kezdődött a tanulmányozás, elintő- j zés, leírás, kiadmányozás; hát még az olyan ügyek, melyekben a tanács az elöljáróság véleményes jelentését akarta látni? Valóban bele őszülhetett az ember, mig egy ilyen akta halmaz a levéltár porának volt átadható. De mind ez nem azért volt igy, mint ha a tanács vagy az elöljáróság kényelemmel látott volna a munkához, mert mind a két helyen folytonos zaklatások, értekezések közt, nem ritkán vásári zsivajban szakadatlanul folyt a munka reggeltől napestig, a legnagyobb izgatottságban, testet, lelket ölő aktatanulmányozásban telt el minden nap, de nincsen az a buzgó szorgalom, azaz odaadó munkásság, mely diadalmaskodni S tudjon egy idejét múlt és a mai viszonyok közé már nem illő rendszeren. A rendszerben volt tehát a hiba, és ezt meg kellett változtatni, a mi a mai nappal megtörtént és mi bizunk benne, hogy a rendszer változás hasznára lesz a székes-fővárosi közönségnek. Bizodalmunk legelőször is abban van, hogy az elöljáróságok önálló hatás kört nyertek, ngy, hogy ezek most a székesfővárosnak valóságos hatóságai; hatáskörüket természetesen a tanács hatásköréből kellett kiszakítani, mi által nagyon sok átirat, jelentés, megkeresés szüksége esik el, az elöljáróság nyer önállóságban, a tanács pedig megszabadni eddigi írásos teendőinek jó nagy részétől. „A BEDA és VIDÉKE“ TARCZAJA. A «Toloncz» meséje. (Igaz történet.) — Visszaemlékezés Tóth Edére. — Az olvasó bizonyára szívesen veszi, ha róla beszélünk, ki alkotásai virágában balt el, pótolhatlan kárára a magyar népszinmüiroda- lomnak. Tóth Ede a merre járt, mindenütt szerették, habár 5 nem vegyült mindenkivel össze. Nem az a vándorszinész-természet volt, ki a jó mulatság és eszem-iszom kedvéért bárkivel összevegyüljön. Ez pedig nagy szó. A legtöbb költő nagyon válogatós. Nem örömest időzik azokkal, kik nem harmónikusok kedélyének, gondolkozásának. Ezért szeretjük a magányt, a természetet, az erdő csendjét, a puszta nyugalmát azokban a perczekben, a mikor szivünket senkinek sem nyithatjuk meg Erdők, mezők, vadligetek! Sokszor ti vagytok a mi legkedvesebb barátaink. Reátok bízzuk szivünk, gondolatvilágunk titkát, fájdalmainkat, mellőztetésünk keserveit. Ti mindig harmónikusok vagytok. Az emberek ritkán azok. Kevesen vannak, a kik megértenek, kik álmaink, törekvéseink, terveink közlését ne gunymosolylyal fogadnák. A résztvevő hallgatás félenyhület. Mi szívesen hallgatjuk bárki panaszát, hisz minden tollvonásunkkal az emberiség javát akarjuk. Sietünk letörülni a könyeket. Elűzni az unalmat. Fokozni az örömet. Elragadjuk az embert egy más v'lágba, a hol felejthet, a hol felemel- kedhetik, lelke megtelik, álmai valósulnak. Mi a mi álmainkat nem mindenkivel közölhetjük. Ezért zárkózott a legtöbb költői kedély, ezért volt az Tóth Ede. Érintkezett mindenkivel, megfigyelt mindent, de szive csak keveseknek nyílt meg s kevés embert vezetett be költői álmai kincsesházába. Ezek közé tartozott a költői gondolkozásu czeglédi kapitány, a kit a „Falu rossza“ diadala után meglátogatott. Már ennél is hasznát vette a kapitány népies érzékének s most is közölte vele, hogy ha jó tárgyat kap, uj népszínművet ir. Megtárgyalták, mi volna a leghálásabb tér, hol lehetne kapni ebhez legjobb alakokat. A mint igy sétálgattak, egy hajdú jött jelenteni, hogy megjött a tolonczszállitmány. Tóth Ede erősen megfigyelte ezt a szót: toloncz és agyában megszületett az az elhatározás, hogy a tolonczozást választja darabja meséjének egyik epizódjául s a hősnője toloncz- utra kerül. — Sok toloncz jár erre felétek? — Nem annyi, mint a felföldön, de azért kerül. — Azután valami jó alakok ? — Sok tarka-barka van néha. Mindenféle nácziók. — Afajta regények nem fordulnak elő ? — Megesik biz az, hogy a tolonczvonalon is kötnek ismeretséget. — Érdekes . . . — Sőt az is megtörtént, hogy a férjt és feleségét együtt tolonczolták s a férj itt jelentette ki, hogy inkább a halál fia lesz, mint a feleségével tovább menjen. — Nagyon jó. — Azt is láttam, hogy testvér testvérrel, fin szüleivel, férj feleségével itt akadt össze újra. — Csak bűnösök kerülnek ide ? kérdezősködött Tóth Ede. — Nem bűnösök ezek. Jobbára csavargás és kisebb vétségek miatt kerülnek tolonczra. Néha műveltebb elemek is. — Megnézhetném én a mostan érkezett szállitmányt ? — Tessék, gyere velem. — Hányán vannak ? kérdé a kapitány. — Hárman, — felelt a hajdú. — Aztán mifélék ? — Egy fiatal leány, valami cseh verklis, meg valami vénasszonyféle. A városház udvarán pihentek a toloncz ok, mikor Tóth Ede és a kapitány odaért. A leány igen szép leány volt. Valami jobb családból származott cseléd. A rángatós kut kövén ült és fejét tenyerébe hajtva, zokogott.
