Buda és vidéke, 1894 (3. évfolyam, 1-52. szám)

1894-01-21 / 3. szám

Budapest 1894. (4.)

a keményítő, kever tehát hozzá annyit, a menynyit jónak lát, egyféle tejfelből készít 2—3- félét, kinek-kinek milyen tetszik.

Ha pedig mint téli késztmény sűrűbb vagy keményebb állapotban lesz a piaczra hozva, a föntebbi mód elérése végett tejjel vagy esetleg vízzel is lesz hígítva, a mely mind a két esetben hamisítás.

De nem mindig azért vegyitik a tejfelt az elmondott anyagokkal, hogy sűrűbbé vagy ritkábbá tegyék, hanem azért, hogy a kevésből

— haszonlesés-vágyból — sokat csináljanak: a mi egyre megy, mert mindegyik hamisító. De ezek oly ártatlan hamisításod, hogyha valaki a tulságig nem viszi, nem lehet mondani nagy csalásnak; ez a hamisítás sokszor meg a vegyészt is félrevezeti, mert az ilyen tejfelre egyszerűen azt mondja, hogy kévés benne a zsirrészlet, tehát emberi egészségre nem ártalmas.

De van ennél még másformább hamisítás is, a mit ha nekem módomba volna, elzárással tudnák fenyiteni s ez az, mikor a tejfelnek egy parányi része sincs a tejfelnek csúfolt koty- valékbau. Ezt az utóbbit üészitik Íróból, aludttejből és savóból, liszt, keményítő és egy kevés édes tej hozzáadásával.

Az író a vajkészitésre használt tejnek vagy tejfelnek megmaradt zsírtartalom nélküli, értéktelen alkatrésze, alja. Az aludt tej és savó pedig a jó tejfel elválasztása után az édes tejnek hátramaradt egyéb kevésbé értékesíthető része, mit nagyobb gazdaságnál apró házi állatok etetésére használnak fel; a kis gazdaságban az aludt tejből még túrót is készítenek, mig a minket fővárosiakat élelmi szerrel ellátó Pomáz, Kaláz, Békásmegyer, Nagykovácsi, Soroksár s Tótfalu kisgazdaságaikban pedig azok a lelketlen kufárok, kik nem átallják embertársaikat megcsalni, felkeverik liszttel, keménvitővel a savót, ha nagyon savanyu, édes tejjel s az igv preparált kotyvalékot hozzák a fővárosi pia- czokra, vagy ha ezt ott az éber figyelem miatt értékesíteni nem lehet, elhordják a házakhoz eladni, vagy nyáron át jó a városligeti, svábhegyi, zugligeti stb. nyaralóknak.

Azok az asszonyok, kik nem szeretnek a piaczra menni, vagy kikhez, mint a nyaralókhoz, igen távol esik a piacz, ezek még meg is köszönik, ha nekiu a lakásukoa vetődik egy-egy falusi házaló asszony, ki tejfel helyett aludt tejet, vaj helyett margarint vagy sáfránnal megfestett marhavelőt visz jó pénzért eladni.

Eladás végett a piaczokra vagy házakban eladott tejfelnél én eddig csak az itt felsorolt hamisításokat fedeztem fel, de lehet még más módja is, mit nem ismerek.

Fel lehet ismerni a hamisításokat: 1. A liszttel hamisitottat, ha egy kanálnyi tejfelt veszünk s abba egy csepp jód festenyt vagy tinkturát cseppentünk, mit bármely gyógy tárban pár fillérét be lehet szerezni s ha liszt van benne, kékes fekete lesz, mig ha tiszta, sárgás fehér marad. — 2. A keményítős tejfelt elsőben egy kanálkában felmelegitjük, úgy cseppentsünk közibe jódot, az ha rósz, ugyan olyan szint mutat, mint a lisztes. — 3. A tejjel, íróval vagy savóval kevertet, ha hig s a keverésnél vajcsomócskákat nem fedezünk fel benne.

— 4. Az aludt tejből készültet, ha elsőben megizleljük s a nyelvünkhöz elolvadhatlan érdes szemcsék tapadnak s a tejfel ize csaknem sóska- izü fanyar, vagy ha egy kanálnyit veszünk s azt tűzön felmelegitjük, a melegség által az aludtejből túró lesz, vagyis saját elemeire szét- bomlik. Zsírtartalma nincs.

Az itt elmondottakból láthatják tisztelt olvasónőink, hogy mi itt a fővárosban mivel nem táplálkozunk. De ennek részben mi magunk is vagyunk az okai, mert azt a piaczi árusítót magunk kényszerítjük, hogy hozott áruját elrontsa. Erre elmondok egy példát.

Egy alkalommal egy tisztességesen öltözött jó módúnak látszó parasztaszony jött a piaczra, ki — úgy látszott — vagy igen ritkán, vagy egyáltalában nem szokott piaczra járni, hozott magával vajat, tejfelt s túrót. Mikor a piaczon áruit elhelyezte, azokat megvizsgáltam s azt nemcsak teljesen kifogástalannak nem találtam, de az a legjobb minőségű volt s ez az illető a hozott portékáját a kellő időben még sem tudta eladni, daczára, hogy olcsóbban is árulta, mint a mellette ülők, s mi volt ennek

BUDA és VIDÉKE.

az oka? Az, hogj a hozott vaj nagyon fehér ’ és kemény volt, ment minden savórészlettől s tejfel pedig sűrű nagy csomókba össze volt állva a benne levő vajreszecskéktől, a túró pedig száraz, savónélküli volt. Ha ezeket egy-egy vevő megnézte, a vajat kifogásolta azért, mert nem volt elég lágy és sárga, a tejfelt pedig a benne levő csomók miatt liszttel kevertnek állította, a túrót meg azéiu, mert nem volt elég lágy, tehát félt megvenni mindenki, mert hami- sitottnak hitték.

Mikor láttam, hogy még áruinak nagyobb része inogván kérdeztem tőle, hogy miért nem adta el, azt válaszolta, hogy nem mdta, hogy a pestieknek nem kell a jó, ő jót hozott s a mit hozott, minthogy elrontsa, mint a mellette valóktól látta, kiket figyelemmel kisért, hogy folyton tejjel vegyítették a jó tejfelt, inkább vissza viszi a portékáját; de erre még sem került a sor, mert egy jól meghízott városi kofának mégis eladta az egészet.

így járnak hát többnyire azok, kik jó áruczikket hoznak, el kell nekik olcsó pénzen vesztegetni, mig a csak némileg elkészített is biztos vevőre talál.

Az a jó tejfel, a melyik szép sárgás, s a melyben a keverés alkalmával elég vaicsomócs- kák találhatók s elég sűrű is, izlelés alkalmával nagyon erős princze vagy edény ize nincs, a tenyérre dörzsölve, könnyen elolvad, turó- vagy irórészlet nincs benne, jód hozzáadásával szép sötét sárgás szint mutat, felmelegítés vagy forralás alkalmával felolvad s tejsürühöz hasonló lolyékony, kellemes jó szagu s izii.

Ha tisztelt olvasónőink okulnának az elmondottakból s e sorok elolvasása után a hatósággal egyetértve iparkodnának a hamisításokat meggátolni, mert mit ér az ma, ha mi üldözzük is a hamisítókat, ha egyesek meg azt inkább előmozdítani iparkodnak azzal, hogy a házalóktól s más piaczi árustól is sokszor megvásárolnak olyat, miért az eladó inkább büntetést, mint pénzt érdemelne.

Távol legyen tőlem, hogy ezzel minden házaló árust elitéljek, de a felemlített falvak lakói közül vajmi kevésről lehetne az ellenkezőt elmondani, mert ha kellő ellenőrzés nélkül árulhat valamit, bizony azon van az illető, hogy minél kevesebb koczkázattal keresse meg magának a napi siikségletét.

Ezért óvakodjunk a házalóktól s az azok által olcsó áron szállított iáp- és élelmiszerektől. Keressük fel inkább a piaczokat, hol a kellő ellenőrzés alatt vannak az élelmi czik- kek, vagy ha ott minden időben szükségleteinket fedezni nem tudjuk, menjünk inkább jónevü kereskedőhöz, kinek neve nagyobb garancziát nyújt, a mit tőle veszünk, bízvást jobb minőségit, mint azé a házalóé, kit ma látunk s valószínűleg pár hónapig nem.

Takáts István.

Panasz.

Tisztelt Szerkesztő Ur !

Végig szoktam olvasni az egész „Buda és Vidékét“ ; megszívlelem a megszívlelni valókat, élvezem az élvezetest, — s aztán azt gondolom, bár nagyon sokan tennék ezt, különösen az elsőt, milyen áldás volna az a budaiakra.

Ma csak a jégpályáról szóló közleményig jutottam, örvendve, hogy milyen jó, hogy a kellemes sport itt ilyen lendületet nyert, magam elé képzelve a szép névsor segítségével, amint „a tovaszálló fiatalság orczájára piros rózsákat fest a csípős hideg.“— Szép is, egészséges is! Milyen jó ez az aranyos jeges idő! Aztán sürgős dolgom után indulva, nem is éreztem a hideget.

De íme ott is áll a „fiatalságának egy- pár tagja; bár nem is korcsolyáznak, szép piros az arczocskájuk, — csak egypár köztük ilyen kékesbe játszó; talán már fehéredik is némelyik ? — aztán nem is olyan vidám ? Hisz olyan aranyos ez a jeges idő! ?

Ismerősöm is kerül köztük, szóba állok vele, megkérdezem, hogy mióta szabad neki az utczai csoportokba vegyülni ? Amit ő felelt, azt már érdemes ide igtatnom.

„Kalázon lakunk; innét kell naponkint iskolába jönnünk. A vonat úgy közlekedik, hogy

Január 2J.

1 már negyed nyolczkor itt vagyunk, de a gymnáziu- mot nem nyitják ki, csak háromnegyedkor s addig itt kell várni.“ — Ezt szó nélkül el kellett fogadnom az utczázás mentségéül s hogy érdeklődésemnek további jeleit adjam, kértem az Írásbeli dolgozatát.

„Tessék kedves Bácsi! De engedje meg, hogy nem lapozom. Igen fázik a kezem, nem tudok fogni sem vele; már a vonatban úgy megfáztam s itt is várok már negyed órája. Jó volna, ha az a vonat későbben jönne. De nem lehetne azt úgy berendezni ? ha megmondaná nekik valaki, hogy mikor nyitják ki a gymná- ziumot! ?

Nem akarva, az ő egyedüli felsőbbségének tekintélyén csorbát ejteni, adós maradtam a felelettel, hanem hirtelen azt kérdeztem, hogy vannak otthon ? — Egészségesek, de én beteg ■ voltam! két ízben fájt a torkom, egyszer öt napig. Csak „ümm“-ögtem erre s nem mertem azt mondani, csak vigyázz magadra kis fiam, félve, hogy a különben elmés kis fiú le talál főzni; mert szeméből láttam, hogy eltalálja gondolataimat.

Kissé eltűnt a jeges idő feletti örömem azon tűnődve, hogy talán az intézetek vezetősége is ettől van eltelve, hogy eszébe sem jut ezen lelketlen állapot megszüntetése.

Nem ugyan a vasutak megrendszabályo- zása, hanem a czopfos rendszer időleges beszüntetése által, hogy t. i. a fiuk ily kemény időben az iskolában szabad bemenetre találjanak.

Hiszem, hogy vannak ez ellen érveik, de mi a legfontosabb érv is akkor, midőn ezzel szemben az ifjúságnak egészsége ellen naponkint intézett merényletet kell végig szenvednie.

Bpest, 1894. január 18.

Kitűnő tisztelettel

Tábory Dezső.

Szelestey Gézáné

A budai honvéd - szobor bronz koszorú- hölgy-bizottsága folyó évi január 17-én d. u. 5 órakor tartotta utolsó ülését, melyen jelenvoltak Szelestey Gézáné elnöklete alatt Országh Sándorné, Fáik Miksáné, Morzsányi Sándorné, Bursits Antalné, Bőké Gyuláné, Patrubány Ferenczné, Beranek Elekné, Strausz Józsefné és Bodnárné úrnők, továbbá Dr. Németh Imre, Eiszdorfer, gróf Kreith Béla és Patrubányi Fe- rencz urak.

A jegyzőkönyv fölolvasása és hitelesítése után elhatározta a bizottság, hogy a fennmaradó 512 frt 76 kr. az 1848/9-iki ereklye múzeumnak adja ki azon czélból, hogy ezen összegből az 1848/9-iki nevezetesebb eseményeket tárgyavó festményekért dijakat létesítsen ; jelenti továbbá az elnöknő, hogy a 3000 frt a fővárosnak átadatott azon rendeltetéssel, hogy abból szegény sorsú 1848/9-iki honvédek özvegyei és árvái, az utóbbiak közt felváltva férfiak és nők segélyeztessenek. Ezek kihalása esetén pedig az összeg az országos Magyar gazdaszony- egyletre szálljon. Az elnöknő ezen jelentését a bizottság jóváhagyó tudomásul vette.

Ezután a bizottság elnöknőnek lankadatlan buzgalmáért egyhangúlag köszönetét szavaz, mire elnöknő a bizottságot feloszlottnak kijelentette és az ülést berekesztette. És az elnöknő lelkes éljenei közt a vendégek eltávoztak.

A hölgybizottság elnöknőjéről egy szép méltatást kaptunk, mit ezennel közlünk is:

Mindig voltak, vannak igaz honleányok, kik példányképül állván mindenki előtt, megmutatják szóval, tettel, hogy van érzés, mely nélkül sivár marad a szív, száraz a lélek; s ez : az önzetlen hazaszeretet.

Hányfélekép lehet felfogni a honszerelem igaz lángjának nyilvánulását s mégis egy fogalomban megegyeznek, találkoznak a szivek, a milliók érzelmei, ama magasabb társadalmi egységben, mely szülte, nevelte s feltáplálta és emberré tett fiait: a hazában.

Szép, dicséretes s a történelem által meg van örökítve azok neve, kik életüket és vérüket áldozták a honért; de örökre élni fog azok emléke, kik tetteikben nem fegyveresen, hanem kegyelettel s igaz érzelmeikkel igyekeztek a hon gyermekeiben az igaz hazaszeretetet ápolni, megmutatva azt, hogy nemcsak egy hazafias szellemű, hanem egy békés munkálkodást! nő