Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-12-03 / 48. szám
Budapest 1893. (2.) BUDA és VIDÉKÉ Deczember 3. nincs is útja) vannak vezetve, továbbá évenkint igen gyakran járatlanok a felfakadó talajvíz vagy nagyobb esőzések folytán; forduló vagy kitérővel nem búrnak elég számban, ha pedig birnak, oly oly pontokon vannak azok elhelyezve, hogy köszönet alig van bennök. Ha már pedig a dülőutak területével takarékoskodni akarunk, azt csak akkor tehetjük, ha megfelelő pontokon elegendő kitérőket csinálunk, hisz csak elképzelni is boszan- tós dolog, ha egy hosszú dűlő utón egymással szemközt találkozik két terheit kocsi, mily fáradságba és nagy idővesztő munkába kerül, mig az egyik-másik kocsit visszatolják, ha lehetséges, mert nagy esőzések alkalmával alig legyőzhető akadályokkal kell küzdeni Másodsorban a vízlevezető árkok részbeni átalakítására, valamint javításukról kellene gondoskodni. A fő javitás szerintem abbau állana, hogy az árok egyszersmint kocsiút nem lehet, ezáltal több helyütt kövekkel véd- gátakat lehetne felállítani, a mi elejét venné annak, hogy az árkok oly aránytalan mélységgel bírnának, mint ma majdnem minden budai árok bir. Ezen védgátak felállításával továbbá biztosíttatnának az árok mentén levő telektulajdonosok, hogy telkeikből nem vesztenek földcsuszamlások által, mint ez eddig minden évben történt. Továbbá helyes árkok húzása áltat egyik nagy bajnak elejét lehetne venni azáltal is, ha helyenként iszapfogókat állítanának fel, miáltal nemcsak a víznek rohamosabb lefolyása volna gátolva, hanem olcsóbb alkalmat adna arra a termelőnek, i hogy nem a második, harmadik határból i hordássá vissza a viz által lehordott j földjét. Harmadsorban felemlíthető a felügyelet, az őrzés, mely ugyan ma is megvan, de oly botrányos állapotban, hogy nélküle sem lehetne rosszabb az állapot. Hiszen fiatal volt, iíju volt! Nyílni, virulnia kelletett hát szivének is ! Nos, igen, kinyílt, virult is és hajtott olyan virágokat, melyeknek mézét — mert hát melyik virágnak ne volna méze ? — azok a szegény lepkék, kiket a véletlen arra hajtott, ugyancsak drágán fizettek meg . . . Még akkor történt, mikor az egyetemről csak egy éve, hogy „kitanult“. Találkoztam is egyszer velők a Margitszigeten. Olyan szelíd jóságos arczu kis lányka volt! a ki látta őket igy együtt, az első, az ideális szerelem boldogságának megtestesülését hitte bennök, pedig akkor már a bűn utján lehettek. Sajnálattal tekintettem feléjök, ott ettek-ittak, ozsonnáztak fényesen, urasan. Egy hó múlva azután véletlenül az utczán ismét találkoztam Tarsolyival. Hanyagul volt öltözve, kopottas, avult ruhában. — „Sétált“. Első kérdésem ama kis lányka volt. S ő azzal a régi diákköri együgyü őszinteségével, majdnem bárgyuságával mondá el szerelme történetét : „Szerettem őt; szerettük nagyon egymást. Dehát nem tudtam sehol egy rongyos dijnok- ságot se kapni. Nohát ő aztán apja üzletéből, mert hentes volt az apja, hát--------hisz úgyis az öv é, Ételé lett volna minden, egyetlen gyermek volt, hát jogosan is nyúlhatott a kasszához és — kisegített engem. És az a barom hentes, a marha, mikor megtudta, szegény lányt elkergette a háztól, elment szolgálni, valahol szobalány. Igazán érzem, hogy nagyon szerettem . . . Egy kötetnyi versem is van, ki szeretném adni; Ez ügyben annyi panaszt, annyi javítani valót hozhatnánk fel, hogy e lap keretébe nem is férne, de eltekintve ettől, azért sem sorlom fel, miután köztudomású, hogy a képviselőház asztalán ez ügyben már is egy javaslat fekszik, mely ma-holnap életbe lép és ezáltal talán e nagy bajunkon segítve lesz. Tehát várjuk be annak fény- és árnyoldalát. Felemlítendő továbbá az az ázsiai állapot, melyben a mezei kutak léteznek, nem is merem leírni azokat a tárgyakat, melyek ily kutból, melynek vize csakis ivásra használtatik — merittetnek. Mig a fővárosban az egészségi viszonyok felügyeletét és elővigyázati óvintézkedéseit (uagyon helyesen) a legnagyobb fokra emelik, addig a főváros kültelkeire még a legkisebb gondot sem fordítanak, pedig mibe kerülne e kutaknak minden évben, egyszeri kotrása és egy állandó tetőzet készítése ? | A többi sok apró bajok közt felemlíthető még az a nevetséges állatkimélés is, mit több ízben tapasztalunk a főváros intézkedései által, mert az csak nevetséges, hogy a verebek és a többi, a gazdára kártékony állatok védelemben részesülnek; pedig miben és mikor hoznak nyulak, verebek stb. hasznot a fővárosnak? Vagy elegendő haszonnak tekinthető az a bérlet, a mit a főváros vadászterületéért kap, arányitva az óriási károkhoz, melyet ezek a gazdának, bortermelőnek, kertésznek évenkint okoznak. Müller János. A Gellérthegy jövője Novak Ferencz és Palóczi Antal építészektől. III. A Gellérthegynek mint üdülő- és sétahelynek parkozása. Hygienikus viszonyaink tudvalevőleg nem igen kedvezők. Fás és ültetvényes terek tekintetéhen nagy nélkülözésben szenved fő- és székvárosunk. Pedig bírjuk a nagy Dunát, a jobbparti hegyes, erdős vidéket, de az innen áradozó üde, pormentes levegő mivé válik, mire mert már kell valami után néznem . . . Kérlek, ha talán . . .“ De már a többit nem hallottam, otthagytam . . . Ez hát az első szerencsétlen áldozat ?! . . . Hányadiknál tarthat azóta?! . . . * A napokban találkoztam vele újra, de most már ő sem mert megismerni. Ott ült valami megvénhedt, helynélküli konyha-nympha társaságában egy dunaparti utolsó rendű korcsma fülkéjében. Ivott, mulatott, dőzsölt, — Dulcineája erszényéből kitelhetett. Megdöbbenve néztem s nézett ő is, de csak egy pillanatig, — hölgye ölelési rohamai s csókjai sietének szerteüzni lelkének tán önkénytelenül feltüremlő borúját . . . Undor és szánalom! . . . Ez hát az a csendes, szótalan vidéki kis diákgyerek, az az együgyü, alamuszi iskolatárs, az az „elválaszthatatlan“ jóbarát?! ez, a ki egyre mélyebbre és mélyebbre sülyedve, teljesen elzüllve most már ily utakon teugeti tovább, haszontalanul, apró könyelmüségekkel eljátszott életét a társadalom posványában, hogy szaporítsa a naplopók, a proletárok lebzselő tömegét . . . És szülei ?! ... Oh, azok a szegény, egyszerű iparos szülők ott abban a vidéki kis városkában, mit tehetnének egyebet, — nagy áldozatokkal felnevelték, kitanittatták gyerme- köket, most hát járjon a maga lábán — s várták, várják még egyre mindig nagy reményekkel elbocsátott fiuk dicső visszatértét. tömött házsorainkon végig terjed? Sűrít, nehéz tömeggé sűrűsödik az már, amikor még csak alig van érintkezésben a pesti parttal és annak utczai forgalmával. A budai hegyoldal jó s egészséges levegőjét épségben kell, hogy tartsuk, s e miatt, ha már a városban terek alkotására nem jutott, különösen megmentendők azon levegőforrások, melyek a budai hegyekről fakadnak. A Gellérthegy jó része s különösen pla- teauja mindenesetre nyilvános parkozásnak kell, hogy fenntartassék. A Gellérthegyen csak rövid idők előtt megkisérlett ültetvényezés, minden aggodalom és félelem daczára, szerencsés fejlődésnek indult. Ma is már kiváló szeretettel keresi fel a fővárosi lakó a szép és nagyszerű kilátást is nyújtó üde sétahelyeket, s csak akkor győződik meg arról, mily könnyű módon érhetett oda fel. Az eskü-téri hid építése következtében e megkezdett parkozás tovább folytatandó egész a hídfő előtti térig, 1. azért, mert e hegylejtő meredekségénél fogva újbóli beépítésre teljesen alkalmatlan, és 2. mert ezáltal a Gellérthegy alján lévő fürdők, mint a Rudas-, Sáros-és Rácz-fürdők alkalmassá tétetnek gyógyhatásúkat intenzivebben kifejteni. Ezáltal is már közelebb érnék azt, miszerint a gyógyforrásokban oly nagyon bővelkedő Budapest, azokat jobban fejleszsze, hogy idővel csak el lehetne érni, miszerint Budapest számos gyógyforrásaival is keresett fürdő-várost képezhessen. Ha a hegyi sétányt közvetlenül e fürdőkkel kapcsolatba hozzuk, úgy mulhatlanul annak keresettségét, látogatottságát fogjuk fokozni, s igy azok jövedelmezőbbekké is tétetnek. De nemcsak a finánczialis szempont esik itt latba, hanem az, miként gyógyforrásaink hírnevének terjedésével az idegenek látogatását annak minden előnyeivel előmozdítjuk. De épp úgy, mint a mai ültetvények, a hegy lejtőin egész a hídfőig kiterjesztendők, úgy, hogy még a hid teréről közvetlen már a hegyi parkba lépni lehessen, ép úgy kivánatos, hogy a hegy magaslata, annak plateauja is megfelelően parkoztassék. E parkozást kívánja a felállítandó ezeréves emlék, mint közvetlen környezetet, de a fennttartózkodást is csakis ültetvényekkel lehet lehetővé tenni, ha a szelek ellen védő czitadella-falak eltávolíttattak. E parkozás eszközlése és fenntartása végett is 4. vízvezetéki medenczék felállítása válik szükségessé. De nemcsak e szempontból, hanem egyáltalában az itt és a környezetben való letelepedésre nézve szükséges, hogy magaslaton fekvő vizmedenczével bírjon e környék. A mai vízellátás a budai hegyeken azon természetes rendszeren alapul, hogy minden önálló hegyvidék a saját vizmedenczével bir. E rendszer a Gellérthegyre nézve is kell, hogy alkalmaztatást találjon, s miután a Gellérthegy a várhegy- és naphegyet magasságban jóval felülmúlja, mindezen helyek vízellátás tekintetében ide csatolhatok; úgy a Gellérthegy magaslatán központos és terjedelmes vizmedenczék elhelyezendők lesznek. E vizmedenczéket lehetne a czitadella kő- és falazási anyagának egy részével kiépíteni. A víznek könnyebbi felhozatalára nézve egy közép-állomásra szükség lesz, hogy részben szivattyúzás, részben nyomás által a magas vizmedenczék megtölthetők legyenek. Miután a vízszolgáltatás a Gellérthegyről az egész környezetre nézve nélkülözhetetlen, e hasznossági institutióval igyekeztük construálni azon nagyszabású emlékművet, mely 1000 éves történetünk dicsőségét hirdetendő, itt a Gellérthegyen találandja legméltóbb, legszembetűnőbb helyét. IV. Ezredéves nagy emlék. Hogy a Gellérthegy impozáns nemzeti emlék felállítására van prádestiuálva, az többszörösen konstatált tény. Helyzete a fő- és székváros központjában, kimagasló koronája kiválóan alkalmassá teszik arra, hogy viselje — a bevezetésünkben felemlített: magasztos jelképét — állami önállóságunknak — 1000 évet datáló dicsteljes múltúnknak! Élső tekintetre is mindenki előtt bizonyos, hogy ha a Gellérthegyen nemzeti emlékmű létesítendő, az csakis óriási dimenziókban történ
