Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-12-03 / 48. szám
Budapest, 1893. II. évfolyam 48. sz. Vasárnap, deczember 3. BUDA ES VIDÉKÉ KÖZIGAZGATÁSI, KÖZGAZDASÁGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP Az I. kerületi polgári kör és a II. kér. polgári kör, valamint a krisztinavárosi vöröskereszt fiók-egylet hivatalos közlönye. KIÄD0-HIVÄTÄÜ, hol előfizetni lehet és hirdetések felvétetnek; I. kér., Krisztina-ntcza 14. szám. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 12 korona, fél évre 6 korona, évnegyedre 3 korona. Egyes szám ára 24 fillér. I. kér., Pálya-ntcza 2. szám, 31. ajtó, kéziratokat és közleményeket ide kérjük küldeni. Buda újjászületése. A mit egy pár évvel ezelőtt reménykedni nem is mertünk, úgy, látszik megvalósul, t. i. hogy a budai szöllő-hegyek mint szöllők ujjáteremtessenek. Ezen ujjáteremtés első sorban a budai bortermelők szívós akaraterejének köszönhető, mert nem tudták elfelejteni e földnek jó és sok szép tulajdonát, e földet, melyet az Isten csakis szöllőnek teremtett. Hisz láttuk, még a laikus is, hogy az utolsó években, bármily kitűnő a talajunk, valamint annak fekvése — búza, árpa stb. nem termett rajta oly kitűnőségben, mint azt a régi szöllők kitűnő állása után reménykedni lehetett. Tehát újjá lesznek teremtve a budai hegyek szöllei, az igaz, nem oly terjedelemmel, mint voltak valaha, de annál okszerűbben, a mi minden esetre nem veszteség. Mert voltak sok szöllődülőink, melyek bizony annak nem valók voltak, — mert hiába, igazuk volt az öregeknek, midőn azt mondták: „ott, a hol az eke könnyen járhat, eke járjon, csak a hol nem járhat, oda való a kapa“ — tehát vesztünk a terjedelemben és pedig a fővárosnak valahára a budai oldalon való terjedése folytáD. Nem lehet eléggé hálát adni azért, hogy reménységünk megvalósul, mert nagy szót foglalnak magukban a budai hegyek, nem oly másod-harmadrangú bor terem ám rajtuk. Kár volna örökké, ha a térA „Bt'DA és VIDÉKE“ TARCZAJA. Eljátszott élet. (Rajz.) Irta : Ördögh Gyula. Még mint VI. osztályos gimnazista gyerekek jártunk együtt egy távol vidéki városkában. Mikor megismertem őt, félénk, tartózkodó modora, igénytelen külseje alatt a legegyszerűbb és jámborabb vidéki diákgyereket hittem benne, ki eme ugyancsak provincziális jellegű városkáján kívül még alig-alig ismert, látott és tudott valamit a nagy világból. S mig többi osztálytársaimmal, kik mint a fővárosból ideszakadt s igy „tapasztalt diák“-ot állandó érdeklődéssel rajzottak körül, mindegyikkel csakhamar megbarátkoztam, őt még látásból is alig ismertem. Összes, mit felőle hallomás után tudtam, hogy Tarsolyinak hívják, most közepes diák, az alsóbb osztályokban azonban a legszorgalmasabb tanulók egyike volt, különben valami költői véna is csergedeznék benne, jegyzék meg később társaim. Ekkor már érdekelt is. Megismerkedtünk hát s megbarátkoztunk és lettünk — egy időre — „elválaszthatatlanok“-ká. Volt valami benne, a mi lekötötte iránta érdeklődésemet, őt egész valójánan, bensőleg megismerni, kitanulmányozni. mószetadta kitűnő talajt, fekvést, éghajlatot ki nem használnánk. Kevés reklám volt neki szánva, (a mi századunkban már nem áll az: „jó bornak czégér nem kell“), mindamellett az egész világ tudja, hogy a budai bor kiállhat versenyre sok névvel bíró más vidék borainak termésével, melyet sok esetben nem jó voltának, hanem a reklámnak köszönhetett. Hisz nézzük a bordeauxit, ugyan nem egész más, mondjuk, tisztelettel emeljük ajkunkhoz ; a poharat, ha evvel a hires franczia borral van töltve, mintha budaival volna, pedig nincs külömbség e kettő közt, csak egy és pedig az, hogy e franczia bornak több hire van, a budait pedig nem. hir- leltük. Valaki ugyan azt mondhatná, miért nem csináltatok ép oly reklámot, mint a francziák, hisz nektek annál könnyebb lett volna, miután hasonló fajta borral rendelkeztetek és tőlük az előnyt már tapasztalhattátok. Hát igaz, csak egy baj, az intelligenczia hiánya volt a fő-fő ok, csak hogy ennek kifejlesztésére az állam, valamint a másik érdekelt fél, a főváros, lett volna hivatva. Mert a budai szöllő művelési intézet felállításával nem tettek még eleget, annak a megkedveltetóséről is kellett volna gondoskodni, ez pedig nem történt. Most azonban, midőn a íillokszera pusztításai folytán megtörtént, pomológiai intézetté lett, illetőleg jövő óv elején át lesz alakítva; pedig ha valaha, ép most az egész Hisz a sors már kora gyermekségemtől fogva hányt vetett; megismertem, kitanultam még gyermekészszel társaim körül sokféle érdekes alakot, jellemet, kiknek képei a gyermek képzelem mesés színeivel rajzolódtak lelkembe. És ha talán volt is közöttük, kivel lelkem is rokon lett volna, korán elszakadtunk egymástól. Kerestem hát újra és folyton egy igaz barátot s azért próbáltam kiismerni társaim jellemeit. Akkor is lekötött az ő őszintesége, szelíd tekintete, csendessége. így ismertem meg őt barátságunk kezdetén. Ezután az iskola padjain egymás mellé kerültünk, együtt jártunk-keltüak mindenütt az erdőn, a réten, együtt faragtunk verseket, együtt szőttünk merész, fényes álmokat. 0 a magas idealista, én inkább a fontolgató és számító realista. S tán e magas idedbizmusának is tudható be, hogy ez anyag-, ez érdekvilággal különben oly keveset törődött. Tanulását egyre jobban elhanyagolta, külsejére, megjelenésére nem sokat adott, a pénzt — bárkitől jött légyen is — semmibe se vette, már tudniillik visszafizetés esetén. Ép ezen oldalról tapasztaltam benne intenzivebb ismeretségünk után csakhamar olyat, ami nem kevésbé meglepett erkölcsössége, sőt bizonyos alamuszisága mellett, mely miatt akkoriban még holmi deákcsinyekre sem használhattuk. Olyan valami furcsa könnyelműség, — hogy úgy mondjam — ledérség volt az, mely- lyel bármily kollegiálitási és baráti kötelezettországban, minden egyes szöllő-szakiskolára szükség van az oktatás, de főleg a kísérletezések tekintetében. Mert hiába, lehet valaki hires szakember, de megfigyeléseinek, tapasztalatainak nincsenek oly nyomatékai, mint egy szakintézet tantestületének vagy akár a tantestület egyeseinek kijelentései. Elismerem, hogy az országnak szüksége van egy pomológiai intézetre, csakhogy akkor annak felállítása ne történjék másnak kárára. A főváros, ez még kevesebbet tett a budai szöllők érdekében, mint az állam, pedig ez közelebbi érdekeltségi viszonyban állt. Most nyílik alkalom a régi nemtörődéssel szakítani és pedig nagyon kevés áldozattal. Itt az ideje, de halogatás nélkül, most lehetne olcsón helyes dülő- utakkal, fordulókkal, vízlevezető árkokkal stb. ellátni a szöllőhegyeket, —• most, midőn még kevés van kiültetve, midőn olcsón, vagy talán ingyen adnák az egyes tulajdonosok a kívánatos területet —■ nem pedig akkor, midőn óriási költséggel már kiültetve vannak a szöllők. Hisz szerény igényekkel lépnek fel a termelők. Nem kérünk mi kamat nélküli kölcsönöket, nagyobbszerü adókedvezményeket stb. Külömben is nézzük ezen főbb kívánságokat közelebb meg : A dűl ő utak ily rendszerben, mint most vannak, fenn nem tarthatók, merb részben helytelen irányban (sok teleknek séget saját énjét illetőleg semmibe sem vett, társaival szemben hova-tovább tulságig kihasznált. De mindezt korántsem számításból, avagy épen furfanggal, hanem mintegy kényszerült, őszinte fellépésével, egyszerű modorával tette, úgy hogy inkább megszánva, sajnálva őt, egyikünk sem tagadhatta meg azt, amiért hozzá fordult. Persze viszontszolgálat részéről, daczára a számtalan jóakaró, baráti figyelmeztetéseknek, legtöbbuyire ismeretlen maradt. S ez a kezdetben kicsinyes jelíembanyag- sága lett az a féreg, mely később rohamosan rágta alá jövőjét, ambiczióját; — mert volt benae, ha nem is talentum, de törekvés, igyekezet nemesebb és magasabb czélok után. Ezalatt barátságunk lassan-lassan hült, íidegült egymás iránt; s midőn érettségi vizsga után, melyen ő elbukott, eiszéledt az osztály, mi is elváltunk, barátságunknak vége lett. Itt fenn az egyetemen ugyan egy év múltán ismét összejöttünk, de már a régi viszony közöttünk teljesen megszűnt. Mert hisz ez a különben is könnyelmű, nagyvárosi élet következéskép csak szítotoa, hatványozhatta benne ama lappangó jellemgyöngeséget, mely már annyi ifjú éltet tönkre tett. Az egyetemről fél év múltán kimaradt, majd dijnokoskodott ügyvédeknél, irodákban, hivatalokban egy ideig, de csakhamar kikopva m ndenünnen többnyire csavargott, kószált, vagyis rohant az örvény, az elzüllés útjára, De nem, még ekkor nem züllött el egészen
