Buda és vidéke, 1893 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1893-10-08 / 40. szám
BUDA és VIDÉKÉ Október 8. Budapest 1893. (2.) oszlott szét, hogy a tabáni érdekek biztosítva vannak, hogy a vásárcsarnok mégis csak a Döbrentei-téren fog épülni és ez által örökre biztosítva lesz a felől is, hogy a borvásár itt állandó, örökös otthonra talál, mi által pedig Tabán kereskedelme és forgalma óriási lendületet nyer, mert semmi kétság nem lehet az iránt, hogy ha a borvásár megfelelő elhelyezést, különösen alkalmas pinczehelyisógeket kap, akkor a vásárra felhozott árn csakhamar megtöbbszöröződik. Minden jó oldala mellett egy nagyon nagy hiánya mégis van a Döbrentei-tér- nek mint vásártérnek t. i. az, hogy a rudasfürdői csavargőzős állomásnál felállított pénzügyi kirendeltség csak a borvásár ideje alatt működik, jó volna a tabániaknak mozgalmat megindítani az iránt is, hogy a hetenként két napi úgynevezett konyha piaczok élénkebbé tétele érdekében ezen kirendeltség legalább a délelőtt tartamára állandósittassék, mint ez a pesti oldalon nem egy helyen és nem is csak a délelőtt tartamára, hanem egész napra állandósittatott. Dr. Németh Imre, A magyar hölgyek koszorúja. A magyar hölgyek által a budavári honvédszoborra helyezendő bronz-koszoru kérdése immár befejezéséhez közeledik, a végrehajtó bizottság nehány tagja közelmúltban Beschorner öntőczég váczi-uti telepén járva arról győződött meg, hogy az öntés nagy munkája befejezéséhez közeledik és a koszorú — mely a szobor leleplezése alkalmával csak gypszből mintázva volt a szobor alapzatára elhelyezve — ugyanoda bronzba öntve is rövid idő alatt elhelyezhető, minekfoly- tán a végrehajtó bizottság a hölgy-bizottságot ülésre hívta össze, hogy azon a koszom ünnepélyes leleplezésének ideje és módozatai meg- állapittassanak. Az eszme, hogy a magyar hölgyek a budavári honvédszoborra érczbe öntöt koszorút helyezzenek a budai hölgyek eszméje volt, kik a hazafias eszme felvetése után nem késtek Sze- lestey Gézáné elnöklete alatt bizottsággá alakulni és megindítani a mozgalmat, hogy az eszme testet öltsön. A gyűjtés megindításával egy- időben Zala György hírneves szobrász művészünk kéretett fel a koszorú mintázására, ki feladatát művészetéhez méltóan oldotta meg és ban a vezérek egy része, azok közt Stahremberg, az ostrom félbehagyását tanácsolák, hogy a császári sereg ennyi veszteség, ennyi küzdelem után ismét vonuljon el szégyennel a töröktől el nem vívható vár alól. A magyar vezérek és a két badeni herczeg lekiizdték a megalázó indítványt. Badeni Lajos elég merész volt szemükbe mondani, hogy nem a vívók lauyhasága késlelteti ennyire a sikert, hanem az, hogy nincsen két napra való tervük soha. Már ekkor a keresztyén tábor tízezer gyalogot és kétezer lovast vesztett fegyver, tüzak- nák és betegségek miatt. A lotharingi herczeg negyvenezer emberrel szemközt fordult a nagyvezérre s szeptember 13-án ágyulövésnyi távolban állt egymás előtt a két sereg. Vívók és ostromlottak várták a harczot, ettől függött a vár sorsa. A harcz azonban nem következett be ; mindkét vezér jónak tartotta álláspontját s a másikat várta. Utoljára is, ha a török vezérnek volt mulatni való ideje, a herczegnek nagyon volt. A halogatás nem az ő kárát szaporitá. Azon éjjel a törökök tüzhajókkal kisérlék meg a Pestet Budával összekötő hid elrombo- lását, de sikertelenül, mert az ó-budai bátor molnárok csónakaikkal a tüzdereglyélc elé kerülve, azokat eleve elsülyesztették. A nagyvezér ki akarta kerülni az elhatározó csatát, hanem e helyett minden áron friss csapatokat akart bevezetni a várba, 14-én regolyan koszorút alkotott, melyre minden más nagyobb alkotásai mellett is mindig büszke lehet. A koszorú 6000 frtot meghaladó előállítási költségeit a magyar hölgyek gyűjtés utján szedték össze és pedig olyan eredménynyel, hogy a szükséglet már teljesen fedezve lévén — a gyűjtést hónapokkal ezelőtt beállították, az adományozók közt minden rendű és rangú honleányok és hazafiak, úgy hatóságok is szerepelnek, de a legnagyobb adományt a hazafias czélra Egyezer forinttal Budapest székes főváros közönsége juttatta, mely áldozatkész adományt Szelestey Gézáné, a bizottság elnöke a következő tartalmú iratban köszönte meg: „Tekintetes székes fővárosi törvényhatóság! A magyar hölgyek által a budavári honvédszoborra helyezendő érczkoszoru előállítása tárgyában megindított hazafias mozgalom országszerte élénk lelkesedést és meleg érdeklődést keltett, a magyar hölgyek tőlük megszokott lelkesedéssel karolták fel az eszmét és mindenki igyekezett legszebb, de egyúttal legszentebb kötelességei egyikének teljesítésében a lehető áldozatot meghozni ! A megalakult végrehajtó bizottság a legelső percztől tisztában volt azzal, hogy a haza- szeretetet tanúsító eszme megvalósítása érdekében a honleányi érvényekben gazdag magyar hölgyek fáradhatatlanul tevékenykednek ; — semmi kétség nem forog fenn aziránt, hogy a magyar székes főváros törvényhatósága is — ismerve a magyar hölgyek lángoló hazaszeretetét, a nemzeti alkotmányhoz való hű ragaszkodását — tiszta tudatában volt annak, hogy az eszme, mely a magyar nemzet szabadságáért vérét ontó névtelen hősöknek emlékét, — és ezzel kapcsolatosan a magyar hölgyeknek a nemzeti szabadság iránt való rajongó szeretetét akarja megörökíteni — a magyar hazában diadalra jut! A magyar székes főváros törvényhatósága azonban — bár a hazafias eszme megvalósulását e nélkül is biztosnak tartotta — részese akart lenni a magyar hölgyek kegyeletének, az eszme megvalósításában együtt érezve a magyar hölgyekkel együtt is akart menni és a hazaszeretet fáklyáját magasan lobogtatva, mint a Magyarhaza első törvényhatósága a legnagyobb öszeget — Egyezer forintot — juttatta azon czélra, mely hivatva van a magyar hölgyek hazaszeretetét Ország-világ előtt hirdetni, megörökíteni ! A hölgykoszoru végrehajtó bizottsága e hazafias adományt a magyar székes főváros 1 részéről lelkesen fogadja és mikor azért hálás köszönetét a jelen sorokban tolmácsolja — érzi, tudja, hogy e szép adomány nem a magyar hölgyek érdeme, hanem az általuk felkarolt eszme iránt való lelkesülés nyilvánulása — tanítván, gél egy dandár, nyolczezer spahi és janicsárból álló Budakeszin és Szent-Pál völgyén keresztül a keresztyének jobb szárnyát megkerülte s a horvát gyalogokat oly zavarba hozta, hogy azok saját ezredesüket is összetaposták, midőn Düne- wald vértesei és a Bercsényi huszárok szembejöttek rájuk. Erre dühös csata támadt; a hor- vátok a magyarokkal együtt visszafordultak a törökre, a lovasságot megszalaszták s a cserben hagyott gyalogokat az utolsó emberig lekaszabolták. Kétezer török hullott el, köztük két basa, nyolcz ágyú és zászlók maradtak a győztesek kezében. Ez a harcz a Nagy-Svábhegyen történt, a hol azok a szép szőlőkertek voltak. Az elfoglalt zászlókat a viárkokban tűzték ki, hogy láthasa Abdi basa a várból a törökök veszteségének tanuj eleit. A leölt janicsárok mindegyikénél volt három kézi gránát és egy ásó. Valószínű, hogy hirtelenében sánczot akartak verni a Svábhegyen s ott helyett foglalni. Tizenhetedikéig csak az ágyuk ízlelgettek egymásnak, az ellenség minden oldalon pihent és várt; az nap a törökök egy tüzaknát lob- bantottak fel, de az csak saját maguknak tett kárt. Abdi basa ezalatt megújult hévvel védte a várat, betömette a támadt réseket, új sánczo- kat ásatott, hadait lelkesité; mig az ostromlókat a fölmentő sereg csatározásai elvonták és csiigeszték. Agusztus 20-án, épen Szent-István napján, hogy a hazaszeretetben testületek és egyes polgárok közt nincsen külömbség. hogy az a láng mi az egyesben fellobog — fellobog a testületben is! Az érzelmek ezen találkozása lelkesíti sziveinket és ajakunkra hozza érzelmeink azon kitörését, hogy a Magyarhaza és annak tündöklő fényes csillaga, minden magyarnak büszkesége Budapest székes főváros éljen, viruljon, fejlődjön és álljon örökkön örökké!“ A II. kér. népkönyvtár-egyesület közgyűlése. A Budapest II. kér. Népkönyvtár-Egyesület szeptember 30-án a Toldy Ferencz-utczai el. isk. nagytermében a tagok élénk részvétele mellett évi közgyűlést tartott. Csak nem rég alakult meg az egyesület a kerület intelligen- cziájának élénk támogatása mellett s az eredmény, mit e rövid f'enállása után felmutat gazdag sikerrel jutalmazza törekvő fáradozását. Örömmel látjuk, hogy az egyesület tul- emelkedve a népkönyvtárak szűk hivatáskörén oly czél felé törekszik, mely nemcsak a kerület, de egész Buda érdekét szolgálja, egy régóta érzett hiányt pótlandó oly kultur intézmény létesítésén munkál, mely a nép kezdetleges igényeinek kielégítése mellett a müveit osztály és az ifjúság tovább művelődésére nyújtson alkalmat. Különösen ebből a szempontból üdvözöljük e derék egyesületet fenállása évfordulója alkalmából s kívánjuk, hogy kitartással és sikerrel haladjon tovább is a megkezdett utón. Az elnöki jelentés szerint az egyesület a lefolyt évben érintkezésbe állott az orsz. magy. iskolaegyesülettel, mely 100 írttal alapitó tagjai sorába is lépett. Az egyesületnek jelenleg 38 alapító és 170 rendes tagja van. A lefolyt évben hangversenynyel egybekötött tánczmulatsá- got is rendezett, mely méltán sorakozik a legszebb, legelőkelőbb tánczmulatságaink közé s 222 írt 04 kr tiszta jövedelmet eredményezett. az egyesület évi bevétele 1229 frt 85 kr, kiadása 1031 frt 85 kr. A könyvtárnak jelentéséből kivesszük a következő, felette érdekes adatokat: A könyvtár jelenleg 1257 müvet tartalmaz 2119 drbban, miből a közkönyvtárra esik 571 mü 1045 drbban, a kézi könyvtárra 684 mü 1072 drbban. Az egyes szakcsoportok a következőképen oszlanak meg : Közkönyvtár: I. Hazai szépirodalom 311 mü 632 drbban II. Külföldi „ (fordít.) 74 B 140 „ III. Ifjúsági irodalom 86 „ 124 „ IV. Népsz. tud. irodalom 102 „ 151 „ hirtelen egy csapat lovasság rohanta meg a keresztyén tábort; lóhátra ültetett janicsárok voltak azok. (Derék katona, a kinek mindegy, ha ma gyalogságnak használták s holnap lovasnak ültetik fel és úgy is verekszik.) Ugyanazon horvát ezredet találták utjokban, mely néhány nap előtt a Nagy-Svábhegyen segitett a diadalhoz. Ezúttal keresztültörték magukat rajta; vágtatva rohantak a tábort védő gátokig, ott leugráltak lovaikról, gyalog, fegyverrel kezükben áttörtek a védsánczokon, s mielőtt a keresztyén tabor zavarából magához térhetett volna, már benn voltak a Tabánban (igy nevezte el a török a hosszú külvárost), ott Heiszler vasas lovasai jöttek rájok szemközt, azokkal is megütköztek, azokat is elverték maguk elől, s már közel voltak a fehérvári kapuhoz, már jött Abdi basa segítségükre, midőn Petneházy előrohant hajdúival s dühös viadalt kezde velük, mely azzal végződött, hogy kétezerötszáz janicsár közül nem jutott több a várba ötszáznál, annak is nagy része sebesülten. Hanem ez mégis diadal volt: erkölcsi diadala a török katona önfeláldozó merészségének a keresztyén hadvezetők fontoskodása felett. Mi történhetett volna, ha ugyanekkor egy janicsárezred helyett az egész török sereg rohan a miénkre. Szerencsénk volt a nagyvezér tehetetlensége. (Folyt, köv.)
